Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-11 / 186. szám

6 »ÚJSÁG SPORT 1993 . augusztus 11., szerda Kerékpár A tamásiak két OB-mérlege Kajak-kenu utánpótlás OB: Négy paksi és egy tolnai bajnoki cím A Tóth, Mátrai, Ezer, Wiechner tolnai kajaknégyes Mai sportműsor Kosárlabda: Előkészületi mérkőzés: KSC Szekszárd- Pécsi VSK a sportcsarnokban 17 órakor. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Dunaszent­györgy-Kajdacs 17, Paks-Ka- locsa 17, Szekszárdi PSE-Decs 17, Bonyhád-Mohács 17 óra. Változások Cikón A szekszárdi körzeti baj­nokságban negyedik helyen végzett Cikói SE háza táján je­lentős változások történtek a nyár folyamán. Ezek élére kí­vánkozik, hogy lemondott két vezetőségi tag, akik hosszú éveken át segítették az együt­tes munkáját. Az eddigi játékos-edzővel, György Józseffel sem sikerült megegyezni az 1993-94-es évadra. Őt ugyancsak játé­kos-edzőként az a Farkas At­tila váltotta fel, akit az elmúlt bajnokságban nyújtott telje­sítményéért a csapat legjobb­jának választottak. Neki is fő­het a feje, hiszen meg kell ta­lálnia a többszörös házi gólki­rály Forray Tibor, valamint a játékmester, Hajdú Gyula utódját, mivel ők hátat fordí­tottak a focipályának. Az edzések mellett eddig két előkészületi meccset ját­szottak: Cikó-Alsónána 3-3, Majos-Cikó 4-3. Azaz, egye­lőre nem kényeztették el a fiúk a nézőket, akik a színházi berkekben használatos mon­dásban reménykednek, mi­szerint egy rossz főpróbát si­keres előadás követ. Vitorlázó­repülők EB-bronza Szép sikert értek el a ma­gyar nők a 8. női vitorlázóre­pülő Európa-bajnokságon, Ceske Budejovicében. Zsolnay Rita, a Malév klub versenyzője és Bolla Mária a csapatver­senyben a 3. helyet szerezték meg. Újabb labdarúgó botrány van készülőben Kolumbiában. Az ottani profi liga egyik bi­zottsága ugyanis bizonytalan időre eltiltott a játékvezetéstől 16 elsőosztályú bírót. Juan Vallejo, a játékvezetői testület elnöke szerint a tizen­hat bíró egyszerűen nem ren­delkezik kellő emberi, techni­kai és pszichikai felkészült­séggel ahhoz, hogy labdarúgó mérkőzést vezessen. Az ügy hátterében azonban valószínűleg újra csak a drog­maffia áll. Emlékezetes, hogy 1989-ben máig tisztázatlan körülmények között megöltek egy játékvezetőt, mert az nem volt hajlandó úgy fütyülni, ahogy a szinte az egész ko­lumbiai labdarúgást irányító kábítószer-maffia urai elvár­ták volna. A gyilkosságnak egyébként, amely a nemzeti bajnokság összeomlásához vezetett, más következménye is lett, hiszen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) néhány hó­napra eltiltotta Kolumbiát a nemzetközi szerepléstől. A válogatott későbbi sikerei azonban egy időre elterelték a A Millenárison megrende­zett utánpótlás korosztályú pálya OB, valamint a siófoki kritérium országos bajnokság tamási mérlege: öt arany, négy ezüst és három bronzé­rem. Marosi Norbert pályán megnyert mindent, amit a kezdőknek kiírtak. Ezek után igazán nem lepett meg senkit, hogy Siófokon is ő állt a do­bogó tetején. Többnyire nem egyedül képviselte Tamási színeit az eredményhirdetéseken, mert Hajdics Balázs ott volt a má­sodik-harmadik helyen. A haladók is begyűjtötték néhány érmet: Papp Róbert egy bronzot, a csapat pedig egy-egy második és harmadik Már érkeznek a nevezések a Peugeot Kupa nemzetközi sakkversenyre. Megyénk leg­jelentősebb sakkversenye ez évben immár tizedik alka­lommal kerül megrendezésre. Szuhai Balázs, a Tolna Megyei Sakk Szövetség elnöke, a ku­paverseny főszervezője el­mondta, hogy októberben is­mét erős mezőnyt várnak a kiváló feltételeket biztosító versenyre, amely egyben ma­gyar Grand Prix is. A Peugeot Kupa helyszíne idén is a Gemenc Szálló lesz, egyben a Hotel Gemenc Kft. az egyik főszponzora az or­szágosan is elismert nyílt ver­senynek. A további támogatók közül ki kell emelni a RAIR Péntektől atlétikai világ­bajnokság A szabadtéri atlétikai világ- bajnokságoknak nincs nagy múltjuk. Az első csúcstalálko­zót tíz éve, 1983-ban Helsin­kiben rendezték meg, a máso­diknak négy évvel később Róma, a harmadiknak pedig 1991-ben Tokió adott otthont. Idén ismét randevúznak a leg­jobbak, augusztus 13-22. kö­zött Stuttgart a házigazda. figyelmet a visszaélésekről, hiszen az 1990-es olaszországi világbajnokságon a csapat döntetlenre végzett a későbbi győztes Németországgal és bejutott a nyolcaddöntőbe. A nemrég véget ért Copa Ame- ricán pedig a harmadik helyet szerezték meg Valderramáék, annak ellenére, hogy az együt­tes ekkor már nélkülözni kényszerült a kifutásairól, me­rész cselezéseiről is híres Rene Higuitát. A kapust ugyanis le­tartóztatták kábítószer-keres­kedelemben való részvétel miatt. A tisztogatási akció áldo­zata négy FIFA-bíró is, közü­lük a legismertebb, Luis Marin elkeseredésének a rádióban adott hangot. Marin elmondta, hogy a já­tékvezetőket szinte minden ta­lálkozón megkörnyékezik a klubok és ezeket az eseteket ő rendre jelentette is a szövet­ségnek, akárcsak társai. A bíró most azt szeretné, ha végre vi­lágosan közölnék vele eltiltá­sának az okát. Meglehet erre még egy da­rabig várnia kell Luis Ma- rin-nak. helyet hozott. A kritérium OB-n Steiner György lett ezüs­térmes. Kitűnően szerepelt a Tamásiban kezdő, jelenleg a KSI színeiben versenyző Arató Adrián. A pálya OB-n megnyerte a 200 méteres sprintet, a pontversenyt, má­sodik lett a 200 m repülőrajtos és az 1000 méteres időfuta­mon. Tagja volt a KSI második csapatának, amely az olasz jel­legű csapatversenyt nyerte, a 4000 méteres üldözéses csa­patversenyben pedig ezüs­térmet szerzett. Eredmények. Pálya OB, 200 m repülőrajtos időfutam kezdők: 1. Marosi, 2. Hajdics. Ebben a számban a szekszárdi Istlstekker Tibor bronzérmes Kft.-t, amely a fődíjat, egy kö­zel hetvenezer forint értékű Peugeot motort ajánlott fel a győztesnek. Az OKHB, a Pa- pirus Nyomtatvány Szaküz­let, a Kőműves Ipari Gmk, a Providencia Biztosító, vala­mint az Aliscavin ugyancsak az előző évekhez hasonló mér­tékben támogatja a sikeres le­bonyolítást. A korábbi évek szervező- munkája, s nem utolsó sorban a támogatók sportszereteté- nek köszönhetően ez évben is várható, hogy a Magyaror­szágon megrendezett nyílt versenyek között az egyik leg­rangosabb lesz a Peugeot Kupa. A rendezők természe­tesen minél több megyei Az Olympique Marseille minden valószínűség szerint ott lesz a labdarúgó BEK-so- rozat szeptember 15—i első fordulójában, mert addig semmiképpen sem készülhet el a francia szövetség fegyelmi ítélete, amelynek alapján az UEFA dönthet a csapat játék­jogáról. Ezt a Le Monde című francia napilap keddi száma jelentette. A vesztegetési bot­rány középpontjában álló ku­pavédő francia együttesnek a marseille-i stadionban az at­héni AEK lenne az ellenfele. A lap úgy értesült, hogy a francia szövetség legfelsőbb jogi és fegyelmi bizottsága, amelynek az UEFA augusztus végéig adott határidőt döntése meghozatalára, addig össze sem ülhet. Az AFP hírügy­nökség viszont azt jelentette, hogy a bizottság máris meg­küldte a meghallgatásra szóló idézést az ügy érintettjeinek, a Valenciennes három játékosá­nak, továbbá a Marseille csa­patigazgatójának és egy fut­ballistájának. Jacques Théba­Kedden megtartotta első ülését az MLSZ új elnöksége. Az összetétel jelentősen meg­változott és ma már jószerével egy egész labdarúgócsapatra való edző és játékvezető - Mé­szöly Kálmán, Csank János, Gellei Imre, Buzánszky Jenő, Bognár György, Szániel János, Palotai Károly, Nagy Miklós, Bálint László, Zalka Tibor és mások - foglal helyet a ma­gyar futball „kormányában". A napirendben a kötelező témák - például a szakbizott­ságok elnökeinek és tagjainak kijelölése - kiemelt helyet ka­pott a magyar bajnokságban szereplő külföldi játékosok honosításának kérdése. Az elnökség úgy döntött, lett. Haladók: 6. Papp R. 500 m állórajtos időfutam, kez­dők: 1. Marosi, 3. Hajdics. Ha­ladók: 6. Steiner Gy. Kezdők, 1000 m állórajtos időfutam: 1. Maraosi, 3. Hajdics. Haladók, 2000 m üldözéses időfutam: 3. Papp R., 5. Steiner. 2000 m ül­dözéses csapatverseny: 3. Tamási (Gyöngyösi, Kun, Papp, Steiner). Olasz jellegű csapatver­seny: Kezdők: 1. Tamási (Tóth B., Marosi, Hajdics). Haladók: 2. Tamási (Kun, Steiner, Papp). Kritérium országos baj­nokság, kezdők: 1. Marosi Norbert, 2. Hajdics Balázs. Ha­ladók: 2. Steiner György. Ifjú­ságiak: 1. Arató Adrián (KSI). résztvevőre számítanak. Az október 6-10 közötti verseny nevezési határidejéig már csupán bő egy hónap van hátra. Ezidáig 20 felett van a nevezések száma. A beneve­zettek között 11 nemzetközi mester akad, ami egyúttal re­kordnak számít, hiszen ha­sonló, típusú nyílt versenye­ken általában öt-hat nemzet­közi mester indul. Nem is be­szélve a nemzetközi nagymes­terekről, akik hasonló tornán elvétve ülnek asztalhoz. Nos, bár még nem tekinthető „készpénznek", a tárgyalások pillanatnyi állása szerint a szekszárdi versenyen várha­tóan hárman is szerepelnek majd. ült, a labdarúgó liga igazga­tója szerint „nem lesz könnyű megfelelő időpontot találni augusztusban, de az ülés idő­pontját még e héten kihirde­tik". A bizottságban vezető - és a labdarúgást kedvelő - jo­gászok mellett még néhány „kívülálló", sőt egy rendőrfe­lügyelő is helyet foglal. A Le Monde szerint még abban az esetben is elhúzódik a döntés, ha a bizottság au­gusztusban összeül, sőt hatá­rozatot is hoz, mert az ellen az OM még fellebezhet a szövet­ség különböző felsőbb szerve­ihez. A döntést ráadásul meg­nehezíti, hogy a bírósági vizs­gálat még nem zárult le az ügyben, ítéletre csak huzamo­sabb idő múlva kerülhet sor, így a fegyelmiket annak isme­rete nélkül kell meghozni. Az UEFA elvben a francia szövetség döntése nélkül is felfüggesztheti az OM játékjo­gát, de az európai szövetség korábban azt jelezte, hogy meg akarja várni a francia döntést. hogy a korábbi 2 évről 5 évre emeli fel azt az időt, ami után a honosítási igényt be lehet nyújtani. Czékus Lajos, az MLSZ főtitkárhelyettese elő­terjesztette a decemberre ter­vezett országos szakmai lab­darúgó értekezlet programját, amelyet az elnökség szintén elfogadott. Az ülésen - tudatta az MTI- vel az MLSZ sajtófőnöke, Vándor Kálmán - szóba került az OTSH és a Nemzeti Sport Alap által már korábban írásba fektetett megállapodás a nyolcvan és további ötven millió forintról, mely összeg­ből keddig még egyetlen fillér sem folyt be a szövetség kasz- szájába. Szolnokon a Tisza holtágá­ban rendezték a kajak-kenu országos utánpótlás-bajnok­ságot, melyen az Atomerőmű SE versenyzői „taroltak": négy aranyérem mellett öt ezüst- és hét bronzérmet nyer­tek. A Tolnai SE fiataljai közül a Tóth István, Mátrai Zsolt, Ezer Endre, Wiechner Gábor kajaknégyes szerzett bajnoki címet. Az ASE fiataljainak ered­ményei. Országos bajnokok: C-l serdülő fiú 500 m: Koz- mann György. C-l serdülő fiú 1000 m: Kozmann György. C-2 serdülő fiú 500 m: Feil Imre, Kozmann György (va­lamennyien Sziklenka László edző tanítványai). MK-1 fiú 2000 m: Siebel Lajos (edző: Makrai Csaba). Ezüstérmesek: K-2 kölyök 1000 m, IV. évfolyam: Bárok Endre, Lukács Péter. MK-1 gyermek 2000 m: Harangozó Piroska. PC-2 gyermek 2000 m: Nagy Balázs, Lafferthon Péter. C-4 serdülő fiú 2000 mé­ter: Nagy Zoltán, Hum József, Meczker András, Lőrincz Zol­tán. K-4 női ifjúsági 5000 mé­ter: Hermész Éva, Kiss And­Kézilabda Sorsoltak a nemzetközi kupákban Az Európai Kézilabda Szö­vetség (EHF) székhelyén, Bécsben kedden megtartották az 1993-94. évi kontinentális kupák első fordulójának sor­solását. A magyar csapatok közül a Győri ETO KC (férfi City Kupa), a Spectrum-FTC (női KEK) és a Szegedi ESK (női City Kupa) az első fordulóban erőnyerő, tehát csak a legjobb 16 között kapcsolódik be a küzdelmekbe. A magyar érdekeltségű pá­rosítások a legjobb 16 közé ju­tásért: Férfiak: BEK: Strovolou Nicosia (ciprusi)-FOTEX Veszprém SE. KEK: Brovari (ukrán) vagy Tbiliszi (grúz)-PICK Szeged. EHF Kupa: Belenenses (portugál)-Elektromos. City Kupa: Győri ETO KC kiemelt. Nők: BEK: Vasas-Dreher-Brühl St. Gallen (svájci). KEK: Spectrum-FTC kie­melt. EHF Kupa: Vitis Kaunas (litván)-DVSC-Symphonia. City Kupa: Szegedi ESK ki­emelt. Az első mérkőzést - ame­lyet a pályaválasztó együtte­sek otthonában játszanak - szeptember 25-re vagy 26-ra, a visszavágókat pedig október 2-re vagy 3-ra írta ki az Euró­pai Kézilabda Szövetség. reá, Vass Henriett, Balzsay Dorottya. Bronzérmesek: C-l serdülő fiú 500 m: Lőrincz Zoltán. C-4 junior 500 m: Schönheitz Já­nos, Kiss Attila, Forster Ró­bert, Paczolai Győző. C-4 ser­dülő 500 m: Nagy Zoltán, Lacza János, Feil Imre, Lőrincz Zoltán. K-l kölyök 1000 m: Hegedűs Miklós. C-2 serdülő fiú 1000 m: Feil Imre, Lacza János. C-4 kölyök 2000 m: Kol­lár Károly, Nagy László, Mudri Tamás, Adorján Viktor. A tolnaiaknál országos bajnok: K-4 gyermek 2000 m: Tóth István, Mátrai Zsolt, Ezer Endre, Wiechner Gábor. Edző: Barina József. Bronzérmes: K-2 kölyök 2000 m: Vida János, Bódi Gá­bor. Ötödik hely: K-4 ifi 1000 m: Schilling Péter, Jónás Gábor, Szűcs Ferenc, Mármarosi Zsolt. Hatodik hely: K-2 junior 500 m: Jámbor Attila, Vas Ró­bert. K-2 ifi 5000 m: Vas Zol­tán, Szakály Viktor. K-4 ifi 500 m: Schilling Péter, Jónás Gá­bor, Szűcs Ferenc, Mármarosi Zsolt. • • Öttusa­tervek Bár az idei öttusa világbaj­nokság befejeződött, az ered­mények az évkönyvekbe ke­rülnek, a szurkolók emlékeze­tében pedig elraktározódnak, a sportág vezérkara nem pi­hen, az öttusa jövőjét tervezi. Az új szabályok szerint ren­dezett vb helyszínén, Darms- tadtban is több tanácskozást tartottak, amelyek témája a „hogyan tovább?" volt. Török Ferenc, a nemzetközi szövetség elnökhelyettese, a magyar szövetség elnöke az MTI munkatársának kérésére összegezte a darmstadti pre­mier tapasztalatait, majd a jövő feladatairól beszélt. — A vb-ről magyar szem­pontból annyit mondhatok: végtelenül örülök a három éremnek. Ezt az eredményt bármikor elfogadom. A fér­fiak bebizonyították, hogy az EB-siker nem volt véletlen, a világ élén a helyük. A nők többre hivatottak, s ezzel szö­vetségünknek foglalkoznia kell. Milyen feladatok várnak a nemzetközi szövetség új ve­zérkarára? — Mivel több rossz, egy­másnak ellentmondó döntés született az elmúlt időszak­ban, a legfontosabb ezek fel­ülvizsgálása, módosítása. A kvalifikációs rendszeren is változtatni kell, valamint egy­ségesíteni a versenyeket. Szé­les alapokra kell helyezni a sportágat, és segíteni az arra rászoruló tagországokat. Egy másik terv, hogy a látványos­ság érdekében a lövészetet a biatlonhoz hasonlóvá tegyük, ennek érdekében a futással „ötvözzük". Tisztogatási akció Kolumbiában Tizenhat bíró eltiltva Már érkeznek a nevezések Peugeot Kupa Szekszárdon Az OM indul a BEK-ben Öt év után lehet honosítani MLSZ elnökségi ülés

Next

/
Thumbnails
Contents