Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

1993. augusztus 2., hétfő SPORT »ÚJSÁG 7 Érdekességek a Forma-l-ből Steig Csaba sikere Szép magyar sikereket ho­zott a Coca-Cola Tour de Hongrie országúti kerékpáros verseny befejező szakasza. A Miskolctól Budapestig tartó 183 km-es távon fantasztikus küzdelmet vivott a még ver­senyben lévő 71 kerekes. A Bükk-hegység zegzugos utjai után a Mátra lábánál még együtt volt a mezőny, majd Hatvan előtt 60 km-es sebes­ségre kapcsoltak a bringások. Steig Csaba vezetésével egy ötfős boly szökött meg, s egy­perces előnyt szereztek. A Gödöllő utáni Patkóhegyen az összetettben a harmadik he­lyen álló Kovács Gábor is fel­zárkózott az élbolyhoz, s Bu­dapest utcáin ragyogó tempó­ban érkeztek a Millenárishoz, ahol soha nem látott örömmel fogadták a 28 év után újraren­dezett kerékpárverseny részt­vevőit. A közönség nagy örö­mére Steig Csaba ért elsőként a célba, őt Kiss Péter követte. Az összetett versenyben a Ti- pográfia-Bianchi kerekese, Kovács Gábor mindössze 16 mp hátránnyal szorult a né­met Jens Dittmann mögött a második helyre. Az utolsó­ként célba érkezőnek járó bá­nyászlámpát Antalfi László (FTC) érdemelte ki. Eredmények: 7. szakasz (Miskolc-Budapest, 183 km): 1. Steig Csaba (Szolnoki Cu­korgyár) 4:47:59 óra, 2. Kiss Péter (Schwinn-Csepel) 4:47:59 3. Roland Wafler (oszt­rák) 4:47:59. A Tour de Hongrie vég­eredménye (950 km): 1. Jens Dittmann (német) 23:45:58 óra, 2. Kovács Gábor (Tipog- ráfia-Bianchi) 23:41:14, 3. Dominique Perras (francia) 23:41:15. Csapatban: 1. Németország (Dittmann, Poitschke, Ferber, Zeidler) 71:05.33 óra, 2. Auszt­ria 71:12:32, 3. Schwinn-Cse- el 71:15:20 . A hegyi hajrák­an: 1. Martin Kukk (francia) 13, a részhajrákban: 1. Jevge- nyij Priszajenko (ukrán) 27 pont. Ők tizen A svájci Bielben, a férfi sakkvilágbajnoki zónaverse­nyen eldőlt: melyik tíz ver­senyző folytathatja a küzdel­met az 1995-ös világbajnoki címért. A magyar résztvevők, Polgár Judit és Portisch Lajos nem jutottak tovább. A 73 résztvevő 13 fordulót teljesített, s ebben a fehérorosz Borisz Gelfand szerezte a leg­több pontot, kilencet. A továbbjutók névsora: Gelfand (fehérorosz) 9 pont, Van der Sterren (holland), Kamsky (amerikai), Kram- nyik, Szalov, Halifman (mind orosz), Adams (angol), Lau­tier (francia), Yudasin (izraeli) 8.5-8.5, Anand (indiai) 8 pont. Polgár és Portisch 7.5-7.5 pontot szerzett. / így kellett volna! A totó 31. heti szelvényén sze­replő mérkőzések eredményei: 1. Bochum-Rostock 2-0 1 2. Köln-Wolfsburg 2-0 1 3. Hertha BSC-Mannheim 1-0 1 4. Mainz-Jena 2-0 1 5.1860 München-Essen 1-0 1 6. St.Pauli-Chemnitz 3-0 1 7. Saarbrücken-Kickers 3-0 1 8. Uerdingen-FC Homburg 0-1 2 9. Wuppertal-Meppen 0-1 2 10. FC Tirol-St. Pölten 2-11 11. Graz-Rapid Wien 1-0 1 12. Vorwärts-Admira 4-1 1 13. Wiener SC-Salzburg 0-0 x Plusz 1 mérkőzés: 14. Austria Wien-Mödling 1-0 1 Hockenheimben a futam előtt a versenyzőket régi Mer- cedesekkel vitték körbe a pá­lyán, hogy a távolabbi lelátó­kon ülő szurkolók is láthassák az utazó cirkusz nagy sztár­jait. * Minden csapatnak saját konyhája és séfje van, aki a versenyzők és a szerelők ked­venc ételeit készíti. A Williams csapat főszaká­csa, Karl-Heinz Zimmermann például ezt főzte a szombati edzésnapon: előételnek olasz tészta került az asztalra. Főfo­gásként pedig sült kacsamell narancs szószban és zöldség- köret. Ilyen ebéd után nem is csoda, hogy a Williams piló­ták jól szerepeltek. * Az eddigi 41 német futa­mon három halálos baleset történt. 1958-ban Peter Colins, Sokan arra tippelnének, hogy az első Forma 1-es futa­mot 1986-ban rendezték Ma­gyarországon. Am legelőször 50 évvel korábban, 1936 egy forró júniusi vasárnapján ke­rült sor a Népligetben az első magyar nagydíjra. A verseny­ben abszolút favoritnak a Mercedesek számítottak a két német, Caracciola, Brau- chitsch és a francia Chiron pi­lótákkal. Autóik 8 hengeres motorja 4000 köbcentis, és több mint 300 LE-s volt. A német Auto-Union csapat is esélyes volt, valamint a Ferdi­nand Porsche által tervezett autók is. Nem hiányozhatott a rajttól Nuvolari, Tadini és Dobson sem: mindhárman a Scuderia Alfa versenyzői. 8 hengeres, 3800 köbcentis Al­fáik szintén 300 LE-vel dicse­kedhettek. A versenynek volt egy magyar résztvevője, Hartmann László, de az ő Ma- seratiját csak egy 6 hengeres, 1500 köbcentis motor hajtotta, így már a rajtnál hátrányba került. A pálya hossza 5 km, 22 ka­10 évvel később, 1968-ban a a legendás, kétszeres világbaj­nok Jim Clark és 1980-ban Pat­rick Depailler vesztette életét. Közülük Clark és Depailler a hockenheimi pályán. * Ayrton Senna pár nappal a német futam előtt végre alá­írta a szerződését erre az évre. Eddig a brazü pilóta futam- ról-futamra hosszabbította meg a McLaren csapattal megállapodását. Azonban Ron Dennis csapatfőnök ulti­mátumot nyújtott be: Senna vagy aláír 1994 végéig, vagy nem indulhat a következő fu­tamon. Senna ezen csak neve­tett és megkezdődött kettejük pókerpartija, ahonnan Ayrton Senna került ki győztesen: szerződése 1993 végéig szól, csakúgy, mint a Ford-é, akik­kel Dennis úr nem hosszabbí­totta meg a szerződését. Be­szélnek a csapat és a Nissan, illetve az Audi társulásáról. nyár tarkította és a célegyenes hosszúsága 720 m volt. A leg­jobb edzésidőt, a 2.38.15 per­cet, az AU csapat versenyzője, Rosemayer érte el. A két né­met csapat a rajt pillanatától ölte egymást és az első kanyar után az első 4 helyen ők vol­tak. 5.-nek Nuvolari érkezett. A teletankolt Mercedeseket alig-alig tudták a versenyzők az éles kanyarokban a pályán tartani. Nuvolari megvárta míg az autó könnyebb lett, az­tán gázt adott. Elsőként Stuc- kot előzte le, majd a motorhi­bával küszködő Caracdolát, a 30. körben Brauchitscht és vé­gül az élen haladó Rose- mayert. A német versenyző azonban nem adta fel ilyen könnyen, de Nuvolari beleta­posott az Alfa gázpedáljába és a 41. körben fel is állította a körrekordot 2.35.68 perccel, ami 115,8 km/óra átlagot je­lentett. Utána a legjobb kör­időt Rosemayer futotta, aki­nek eredménye 2.36.79 perc volt. Tehát az első Magyar Nagydíj győztese az olasz Ta- zio Nuvolari lett. ka-ti Ám azt hiszem Ron Dennis az idén is az utolsó pillanatig ha­logatja majd a bejelentést. Az 1991-es magyar nagydíj pénteki edzésnapja nem kez­dődött valami fényesen Ric- cardo Patrese számára. A bé­relt autója lerobbant az M3-as, Mogyoródra vezető úton és kénytelen volt stoppolni. Sze­rencséjére épp jött egy másik csapat autója, akik felismerték és kivitték a őt a pályára. A fu­tamon szerzett 3. helye mellett ez is egy emlék marad a Hu- nagroringről. * Ayrton Senna és Prost Hoc­kenheimben az első kanyar­ban összeütköztek, minek kö­vetkeztében Senna kicsúszott és utolsóként követhette a mezőnyt. A verseny után így nyilatkozott: „Én sem rajtol­tam valami fényesen, de a többieknél talán valamivel Közlekedés Ha valaki nem saját autóval indul útnak a Forma 1-es fu­tam helyszínére, az a megye- székhelyről legegyszerűbben vonattal vagy busszal juthat fel a fővárosba, ahol a BKV já­rataival már könnyen elérheti a mogyoródi pályát. A HÉV szerelvényei az Örs vezér térről indulnak 7.30-21.00 között negyed, il­letve 18.00 óra után fél órán­ként. A különjáratú autóbuszok a 3-as metro Városkapu megál­lójától indulnak, a hét végén 5-10 percenként. A futamra váltott jegyek, a félreértések elkerülése miatt, nem érvényesek a HÉV őrs vezér tér-Hungaroring járata­ira és a különbuszokra, azon­ban a városon belüli közleke­déshez ingyen használhatók. Parkolás Aki mégis saját autóval in­dul útnak, egy kis tájékoztatás a parkolásról. Amennyiben nem a város­ban hagyja az autóját, bizton­ságos parkolási rendszer várja majd a pálya környékén. En­nek ára személygépkocsin­ként 350 Ft. Amennyiben az autójával ti­los helyen parkol, szinte biz­tos, hogy elszállítják a közeli borkombináthoz. A rendőrök nagyon komo­jobban. Prosttal egymás mel­lett mentünk. Olyan későn próbáltam fékezni, amennyire csak lehetett, hogy a kanyarba én érjek elsőnek, de a Wilh­ams gyorsabb volt az egye­nesben és íven jött be a ka­nyarba. Itt mindketten elvesz­tettük egy kicsit az autót és összekoccantunk. Én kicsúsz­tam, de azt hiszem ő is meg­nézte közelebbről a padkát." Senna egyébként már há­romszor győzedelmeskedett ezen a pályán a korábbi évek­ben, 1988,1989 és 1990-ben. Az idei versenyen az oszt­rák Bergerrel voltak némi problémái: „Egyszerűen nem tudtam leelőzni. Nem volt meg hozzá a kellő sebessé­gem. Az autóm sokkal gyor­sabb volt a kanyarokban, de az egyenesekben egyszerűen képtelen voltam elmenni mel­lette. Elég sok időt veszítettem vele, úgyhogy sajnálom" - nyilatkozta Senna. Azonban nemcsak a volt brazil csapattársnak voltak problémái a Ferrárival. Blun- dellnak is akadtak gondjai az előzésnél. Ő Berger némely megmozdulását kicsit kocká­zatosnak ítélte meg, így felsó­hajtott mikor végre sikerült elmennie mellette. Berger erre csak annyit mondott, hogy végre egy ver­senyképes autóban ülhetett és ki akarta ennek minden percét élvezni. * Mondja valaki, hogy a Forma-l-es pilóták nem babo­násak. A legutóbbi „bizonyí­tékot" Ayrton Senna produ­kálta, aki a hockenheimi fu­tamon így indokolta a máso­dik kerékcseréjét: „Furcsának éreztem az autót. Itt már két­szer is felrobbant a gumim, ami nagyon veszélyes lehet, különösen 300 km/ó sebesség mellett. Nem akartam meg­kockáztatni, hogy még egy­szer megtörténjen ez velem." Emlékezetes maradt számára az 1991-es itteni balesete, amire nemes egyszerűséggel csak így emlékezik vissza: „azt hittem meghalok", ka-ti lyan veszik a parkolási szabá­lyokat, így ne kockáztassák meg a büntetést. Kempingezés Az idén először lesz lehető­ség a pálya közelében nyílott Ring Campingben sátorozni, amely az azonos nevű autós mozi helyén található, ahol a Visszapillantó A leggyorsabb versenykörök a Hungaroringen 1986. Nelson Piquet, Wilh­ams FW 11-Honda T., 1'31,001, pálya hossza: 4,014 Km. 1987. Nelson Piquet, Willi­ams FW llB-Honda T., 1'30,149, ph:4,014 Km. 1988. Alain Prost, McLaren MP4/4-Honda T., 1'30,639, ph.4,014 Km. 1989. Nigel Mansell, Ferrari 640, 1’22,637, . ph.3,968 Km. 1990. Riccardo Patrese, Wil­liams FW 13B-Renault, 172,058, ph.3,968 Km. 1991. Bertrand Gachot, Jor­dan 911, 171,547, ph.3,968 Km. 1992. Nigel Mansell, Wilh­ams FW 14B-Renault, IT8,308, ph.3,968 Km. A Hungaroring eddigi győztesei 1986. Nelson Piquet, WühamsFW 11-Honda, 2ó00'34,508. 1987. Nelson Piquet, WilliamsFWl 1 B-Honda, 105976,793. 1988. Ayrton Senna, McLaren MP4/4-Honda, 105747,081. 1989. Nigel Mansell, Ferrari 640, 1Ó49'38,650. 1990. Thierry Boutsen, Wilhams FW13B-Renault, 104930,597. 1991. Ayrton Senna, McLaren MP4/6-Honda, 1Ó49'12,796. 1992. Ayrton Senna, McLaren MP4/7-Honda, 1Ó46'19,216. sátorozók ellenére - vagy in­kább nekik - megtartják az esti vetítéseket. Rádió A helyszínen 5 nyelvű in­formációs adás segítségével a nézők minden eseményt kö­vethetnek. Az alábbi frekvenciákon fogható a műsor augusztus 12-én 12 órától augusztus 15-én 20 óráig: FM 100,6 né­metül, FM 101,3 angolul, FM 105,5 magyarul, FM 105,7 ola­szul és FM 71,99 oroszul. A Peugeot a Forma-l-ben? Már korábban híre ment, hogy a Peugeot az autósport leg­magasabb osztálya felé kacsintgat. Voltak, akik cáfolták a hírt, sőt olyanok is, akik a sportosztály sikerkovácsának távozását is a cáfolat bizonyítékaként fogták fel. Nos, a legújabb hírek sze­rint az új vezetés legfőbb feladata éppen a Peugeot Forma-l-be vezető útjának kijelölése és egyengetése lesz. Mint Michel Schreiber, az új sportigazgató elmondta, csupán az a kérdés, hogy önálló csapatként vagy csak motorszállítóként lépjen so­rompóba a Peugeot-Talbot-Citroen konszern. Mindezt az is alá­támasztja, hogy Schreiber segítője két egykori kiváló versenyző lesz, a rabban Fréquehn és a Forma-l-ben Jean-Pierre Jabouille. Ha pedig a motorszállítói szerepet választják, az elsőszámú je­lölt a brit Marlboro-McLaren gárda lesz. FÉB Gerhard Berger és a Ferrari box Az első magyar Grand Prix Warwick nem de. Javult a Footwork-kocsik teljesítménye, mi­vel szerződést kötöttek a McLarennel egy kö­zös fejlesztési programra. Első lépésként meg­vásárolták az aktív felfüggesztési rendszert. Mégsem mentek olyan remekül, mint a brazil volánművész, hiszen a Forma-l-es autó nem­csak felfüggesztésből áh: jó motor és aerodi­namikai tulajdonságok is szükségesek a siker­hez. Olyan sofőr-zseni pedig, mint Ayrton Senna, nem terem minden bokorban. Hasznos tudnivalók a 8. Magyar Nagydíjról

Next

/
Thumbnails
Contents