Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-07 / 183. szám

1993. augusztus 7., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 9 Mini labor, hallásvizsgálat, lézer kezelés helyben Vállalkozó gyermekorvos Milyen pajzsot használjunk? Átülés, átvilágítás Várják a kurdi gazdák, hogy jönne már Horváth La­jos országgyűlési képviselő, s foglalkozna az ő ügyeikkel is. Merthogy ők választották meg, programjában látva a szabad, demokratikus, s persze gazdagabb jövőt, amelyben földjük birtoká­ban, a közös községi legelőn kövér s jól tejelő teheneiket fogják legeltetni. E helyett a községi legelő eltűnt, a föl­deket azok veszik meg, akiknek pénzük, kárpótlási jegyük több van, mint nekik. Horvát Lajos meg ígérte, hogy jön majd, de a lapok­ból látható, hogy nem ér rá, mert mással van elfoglalva, olyannyira, hogy jóformán azt sem tudja, hol a helye. A parlamentben kell még a nyári szünet, hogy kitalál­ják, hova is ültessék a Ma­gyar Demokrata Fórum Magyar Igazság Nemzetpo­litikai Csoportjának a tagjait. Ők azt mondják, hogy kor­mánypártiak egytől egyig. Úgy látszik, az sem tűnt fel nekik - annyira el vannak foglalva -, hogy közülük többen új pártot is alapítot­tak Magyar Igazság és Élet néven. Most, lehet, azt sem tudják, melyiknek a tagjai, - már akiket ki nem zárt még az MDF. őszre minden ki­derül, az is, ki hova ül. A dombóvári képviselő mindenesetre ideiglenes ve­zetője új pártjának, ami azért mégsem mindegy. Oda­hagyva a honvédelmet, amivel eredetileg foglalko­zott, most ügyvezet. Hogy mi lesz ősszel a bizottságok­kal, azt nem tudni, mert azok tagságát az eredeti arányok alapján osztották el. Azóta meg kicsit összeku- szálódtak a viszonyok. Pozsgay Imre négy év alatt a harmadik pártját fogyasztja, ebből kettőt alapított, képvi­selőként meg hallgatag füg­getlen. Nem ő az egyetlen, aki már a harmadik körnél tart. Gáli Ákos útja az MDF-ből a függetleneken át, a keresztényekig vitt, Ugrin Emese is harmadik pártját tapossa, de hogy melyik frakcióban ül, azt így kapás­ból meg nem mondanám. Hogy ellenzéki, az biztos, mert mondta. Eredetileg úgy volt, hogy a parlamentben senki sem szerette a III/III-asokat, s fennen hangoztatták, hogy át kell világítani a parlamen­tet, az önkormányzati kép­viselőket, a lapok főszer­kesztőit, vezető munkatár­sait. Torgyán doktor még ki­fejezetten tagadta - mikor a miniszterelnök célzott rá -, hogy besúgó volt. Diliflep- nije is van arról, hogy be­szervezésre alkalmatlan, hangoztatta. Aztán jő a célzás, hogy tán Csurka is ügynök volt, majd a vallomás, hogy bizony az volt. Mert fenyegették. Ha minden igaz, amit most mondnak az egykori ellenál­lók, akkor itt mindenkit folyton fenyegettek, sanyar­gattak, lám mégis milyen kevesen írták alá. Például azt, amit gondol­tak. Csak most utólag szólnak, hogy ők már akkor is. A Munka Érdemrendet, a vö­rös csillaggal, a József At- tila-díjat is csak a kommu­nisták megtévesztésére vet­ték át. A borítékkal együtt. Most meg azt nyilatkozza Horvát Lajos a 168 órának, hogy mi az igazi erkölcsi magaslat. Az kevés, hogy ügynök legyen az ember. Hanem kizáratva a legna­gyobb kormányzó pártból, a miniszterelnök diszkrét cél­zása után öt perccel - büsz­kén bevallani az ügynöksé­get: az most az igazi erkölcsi magaslat! Az ember csak néz, mint a moziban, s el nem tudja képzelni, hogyan tudják majd meg a következő kö­tethez a Ki kicsoda? szer­kesztői, hogy akkor most tényleg, ki kicsoda? Ihárosi Ibolya (Folytatás az 1. oldalról.) — Miben különbözik ez a forma a háziorvosi praktizálás- tól? — A háziorvosoknál az önkormányzat biztosítja a rendelőt, a felszerelést, fizeti az orvost, az asszisztenst, az orvosímokot. Tehát az egész­ségügyi dolgozók az önkor­mányzat alkalmazottjai kial­kudott fix bérért, attól függet­lenül, hogy hány betegkártyá­juk van. Ä vállalkozó orvosok ezzel szemben vállalkozó iga­zolvánnyal rendelkező önálló orvosok. A társadalombiztosí­tás nekik a számlájukra utalja át a működési költséget és a kártyapénz után járó összeget, és ők ebből gazdálkodnak. Fi­zetik a rendelő működési költségét, - víz, vülany, fűtés díját, a gyógyszereket, fecs­kendőket és az egyéb költsé­geket, a munkaruhát, gépko­csit. No és nem utolsósorban fizetik az asszisztens, a takarí­tónő munkabérét. — Kik a betegei egy vállalkozó orvosnak? — A rendelet szerint a vál­lalkozó orvos a területi ellátást vállaló magánorvos eddigi körzetét viszi tovább. Ezen kí­vül elláthat-vállalhat a terüle­ten kívüli betegeket is, csak­úgy, mint a háziorvos. — Hány betegbiztosítási kár­tya szükséges ahhoz, hogy érde­mes legyen vállalkozni? — Kevés kártyával nem érdemes nekivágni, mert a rendelő működtetési költsége magas. Nekem 1100 kártyám van a körzetből és körzeten kívüliekből. — Hogyan jutottak ehhez a rendelőhöz? — A városi önkormányzat köteles ingyen és bérmentve átadni használatba a rendelőt és a berendezést. így kaptuk meg mi is ezt a helyet. — Mi a helyzet a műszerfej­lesztéssel? — A szerződés szerint a műszerfejlesztés 60 százalékát az önkormányzat, 40 százalé­kát a vállalkozó orvos fizeti. M agasan képzett szakem­berek vállalnak sajtó, rádió, televízió által közvetí­tett szenvedélyes vitákat idő­ről-időre a címben írt kérdés­körről. Szociológusok, pszi­chológusok, a szociális gon­dozás jelesei - vagy éppen e viták résztvevőiként jelesedői - törik együtt a fejüket, miféle pajzs nyújthat védelmet a sze­génység és az ezzel együtt járó testi-lelki bajok ellen. Segíteni akarnak, bár elég nyüvánvaló, hogy akármilyen okos dolgo­kat mondanak a szegénység kezelésére szánva, hangjuk nemigen hat el azokig a ma­gasságokig, ahol lépésről-lé- pésre történő szociális intéz­kedéseknek születniük kel­lene. így aztán ha a szegény­ség témaként mikrofon vagy kameraközeibe kerül, rend­szerint a pesszimizmus viszi a prímet. Akikről szó esik ilyenkor, maguk a társadalom perifériáira sodródottak, a szegények, ahogy eddig, ez­után sem fognak tiltakozni a valóság bemutatása ellen, és sztaniolba csomagolt beszá­molókkal szolgálni nyomorú­ságukról. Az viszont előfor­dulhat, hogy a hatalom gya­korlói egyszercsak megorrol- nak, mert kényszerűségből ugyan, de máris fölvállaltak elődeiktől egy ártalmas gya­korlatot, ami abban summáz­ható, hogy „amiről nem beszé­lünk, az nincs". Ezért az is elő­fordulhat, hogy erélyesen or­rukra koppintanak a prob­léma feszegetőinek, akik pe­dig nem akarnak egyebet, csak azt, hogy napirenden tartsák és javaslataikkal lega­lább napróí-napra működő tú­lélési technikával szolgálja­nak. Nagy szükség van erre, mert az a gazdasági válság, aminek hatásait már a nyolc­vanas években érzékelhettük, De mivel nálunk az önkor­mányzatnak nincs elég pénze arra, így Támuly doktorral mi finanszíroztuk meg a műszer- fejlesztést. Ennek megvolt az az előnye, hogy mi döntöttük el, hogy mit vegyünk. — Honnan volt erre pénzük? — Közérdekű kötelezettség vállalást hoztam létre, az így befolyt összegből egy hallász- szűrő és látásszűrő készüléket Régi és új noteszlapok még mindig nem tekinthető, befejezettnek. Nem fölfelé megyünk, az út egyfolytában lefelé tart, mind tömegesebb szegénységet produkálva, an­nak összes, jelenünkre és jö- vőnkre kiható gondjával. Ezek között - természetesként - az­zal, hogy azok is bízvást sze­génysorba kerülhetnek, akik ma még a határvonalon vagy annak közelében küszködnek. Derűlátásra a kérdésben tehát semmi okunk, amiként az „át- kos" a kisemberből sajtolta ki - a vagyonosodás apró en­gedményeivel érzéstelenítve - az eredményeit, a rendszer- váltók a bevált recept szerint megint csak a társadalom al­sóbb rétegeiben- élők zsebét forgatják ki, segítve, támo­gatva eközben a hirtelen (s olykor nem a munka, inkább ügyeskedés, becstelenkedés révén) támadt milliárdosain­kat. Bármilyen lesújtó ítéleteket von maga után, ha mostaná­ban bárki demagógiagyanúsat állít, úgy néz ki, hogy az ön­nagyságuktól megittasult tör- ténelem-csinálók ezúttal is az általuk sokszor hivatkozott népre osztották ki a mindent megfizető szerepét. Magyarul megvetetik velünk nemzeti burzsoáziánkat és nem vigasz, hogy tizenöt-húsz év után az éppen soros küldetéstudók majd kárpótolni igyekszenek milliókat, s ugyanúgy belegu- bancolódnak ebbe az abszurd műveletbe, mint a mostaniak. Átélési, túlélési technika? Mindannyian vennénk belőle akár az utolsó garasainkon is, vásároltam, valamint asztali centrifugát, mikroszkópot, vi­zelet-vér vizsgálathoz. Az ÁNTSZ engedélyét várjuk, hogy hetente kétszer laborató­riumi vizsgálatokat végezhes­sünk. Ha megkapjuk az enge­délyt, akkor szeptembertől nem kell a gyerekeket labora­tóriumba küldeni, helyben is el tudjuk végezni az alapvizs­gálatokat. A közérdekű köte­ha kapható lenne garanciával működtethető, de nincs ilyen. Áfa-hétfőn a hülyítő hőség ellenére gyalogoltam el a me­gyeszékhely központjának néhány élelmiszerboltjába és nem tudott meglepni, hogy ezeknek belső képe napköz­ben is olyan volt, mint szokott nem sokkal zárás előtt. A „műsor" lézengés ártalálgatás - illetve szemlézés - volt in­kább, mint futtában való vá­sárlás. A kereskedők hétvégi munkája folytán hiba nélkül történtek meg az átárazások. Egyik középkorú kereskedő ismerősöm szerint „ez az ak­ció elég is volt erre az eszten­dőre!" Kívánja inkább, vagy hiszi, hogy elpihenhetnek az árazópisztolyok? - kérdeztem én és nagyon zavarba jött, pe­dig a kereskedelmi forgalom eddig tapasztalt mozgásából ki tudja számítani tapasztala­tok alapján, hogy mi várható. Különben a legbugyutább, kánikula-sújtotta vásárló is tudja, hogy a mostani áfa-hétfő csak egy újabb star­tállás. Az árak emelkedése törvényszerűen újabb és újabb áremelkedéseket eredményez, s egyre rövidebb pórázt a fo­gyasztónak, aki a kínálatot .igénnyel győzné, csak pénze nincs ahhoz, hogy igényei le­hessenek. Él a fővárosban egy vi­szonylag fiatal közgazdász barátom, aki a kereskedelem területén dolgozik, elképzel­hető milyen egetverő lelkese­déssel, hiszen év végéig ki kell privatizálnia maga alól is a létbiztonság lovát. Be kellene lezettségvállaláson kívül a vállalkozói központ is támo­gatott, az így nyert összegből ultrahangos arcszűrőkészülé­ket vettünk. — Hogy történik a betegnyil­vántartás? — Komplett számítógép- parkot vásároltunk az idén, úgynevezett „orvosi szolga­programmal". Ennek segítsé­gével végezzük a betegnyil­vántartást, receptírást, napi-, heti statisztika készítését... — Szóval lassan itt is megva­lósul az, amit eddig csak nyugati filmekben láttunk. Azaz, ha a be­teg bemegy az orvoshoz, az adatai alapján azonnal megtudható, mi­lyen betegségei voltak, mivel gyógykezelték. — Igen és ráadásul a szük­séges alapvizsgálatok elvég­zése miatt sem kell máshová küldeni a betegeket. — Hogyan foglalná össze az elmúlt 11 hónap tapasztalatait? — A pénz, amiből gazdál­kodunk, elég. Az assziszten­sek lényeges fizetésemelést kaptak, tehát egyértelműen pozitívak a tapasztalataink. Szakmailag és pénzügyileg függetlenek vagyunk, a meg­lévő pénzt akkor és arra fordít­juk, amire a legalkalmasabb­nak tartjuk. Én, az orvos dön­töm el, hogy mi a fontos és nem egy testület, amelyik jó­részt laikusokból áll. Vállal­kozási formában az orvos és az asszisztens inkább magáé­nak érzi a körzetet és a rende­lőt. — Ha ilyen pozitívak a ta­pasztalatok, akkor miért ilyen ke­vés mégis a vállalkozó háziorvos? — Az új dolgoktól sokan kényelemből tartózkod- nak.Meg persze az elején több munkával jár ez, hiszen meg kell tanulni, hogy mit, hol le­het olcsóbban beszerezni, ügyvédhez kell fordulni a szerződések megkötésekor, könyvelőt kell felkérni, azaz oda kell figyelni olyan dol­gokra amikre korábban nem. Tehát nemcsak gyógyítással kell foglalkozni vállalkozó or­vosként. Talán ez lehet az oka, hogy ma még a kollégáim többsége a hagyományos mű­ködési formát választja. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka fejezniük az élelmiszerboltok privatizációját, noha a hazai fizetőképes kereslet piacán nem nyüzsögnek a Julius Me­inlek. Nagyokat szokott pa­naszkodni, káromkodni, és vi­táink valahány alkalma ve­szekedésbe fúl, mígnem kirö­högjük magunkat, hogy más, arra érdemes torkok helyett egymásét harapdáljuk. Legutóbbi találkozásunkkor is sikerült összeugranunk, amikor elpanaszoltam neki, hogy pakkomban két pár javí­tásra szoruló cipővel érkez­tem, mert Szekszárdon három mester is azt mondta, megfor­gatva kezében az ajánlott munkadarabot, hogy olcsóbb ha eldobom a topogókat, ő nem vállal ilyen javítást. — Na ja! - így ő. — Nem tanultad még meg a leckét, úriember, úrinő nem javíttat, hanem újat vesz! — Itt és most? Hát már te is ennyire megbuggyantál?! Megnyugtatott, hogy nem. Vissza kellene adnia a diplo­máját, ha elfogadná, hogy ez itt a Kánaán, és benne va­gyunk mi is benne, a reklám- nótácskának megfelelően a cégkódexben. Azaz éppen most és itt van az ideje a fo­gyasztói társadalmakra jel­lemző szokások honosításá­nak. Se nem szakbarbár, se nem érzéketlen a lecsúszó ré­tegekkel szemben, nagyon is tisztában van azzal, miben vagyunk benne nyakig, és még mi az, amit ki kell bírni, át kell élni. Négy esztendős Peti fia, aki unja már, hogy nem vele fog­lalkozunk, játszani szeretne, vagy legalább megszerezni a táskámat, hogy megvizsgál­hassa, mi van benne. Ebből vettem ki nem sokkal érkezé­sem után a csokit, és azt gon­dolhatja, hogy van még benne valami ami csak neki szól. — Milyen életet remélsz a fiadnak, Gabi? — Rossz így a kérdés. Per pillanat nem a vérmes remé­nyek, hanem a néha mesebeli­nek tűnő kívánságok idejét él­jük, s gondolhatod, hogy Peti­nek nem kívánom azt, amit mi élünk most. A csendet, ami itt beáll Peti elszánt támadásai ellenére, Lali, a férj betrappolása töri meg. Kopott farmere, kockás inge, koszos-poros, izzadt, ő maga pedig fáradt, de úgy lát­szik, hogy a kedélye változat­lan. Nyomban elrikkantja ma­gát, hogy szünet a világmeg­váltásnak, jót tenne mind­hármunknak egy piszokerős kávé, és asztalra minden üdí­tővel, ami csak a házban van. Ennyi. És eltűnik a fürdőszo­bában. Hány éve is? Lassan tíz, hogy Lali pihen­teti a diplomáját amit a párjá­val azonos évben szerzett meg és „átment" apja keze alatt burkoló kisiparosba. Társa, akit már ő tanított be, szintén közgazdász, két embert fog­lalkoztatnak és ha sokszoros milliomosok nem is lettek ed­dig, lényegesen jobban élnek, mintha eredeti képesítésük­nek megfelelő helyen dolgoz­nának. Az úgynevezett jobb megrendelők tehát elég pén­zesek, már évek óta kéz- ről-kézre adják a „céget", aminek az a filozófiája, hogy nincs hatásosabb reklám, mint a megbízó elégedettségére végzett munka. Hírük kifo­gástalan, eddig még nagy ün­nepeken se kellett munkanél­külieknek lenniök. Jut eszembe, hogy anno, a nagy-nagy nosztalgiával em­legetett iparosoknak, kismes­tereknek is ez volt a mértékük, hibátlan munkával fizetett reklámjuk. No de hol voltak akkor még azok, akik a szol­gáltatásaikra vevőket azzal utasították el, hogy tessék el­dobni a holmit, mert az új megvásárlása az olcsóbb! Rémmesékben is ritkán for­dultak elő ilyen haszontalan alakok, akik kompromittálták a tisztes ipart. Ki is ebrudaltat- tak a testületből akik rontották a tisztesek jó hírnevét. Látszólag messze kanya­rodtam el a túlélési techniká­kon együtt tűnődő szakembe­rek körétől, de biztos vagyok abban, hogy jól értjük mi egymást, és néven is tudjuk nevezni mindazt, ami szá­munkra a túlélés feladatát megnehezíti. Érdemes, kell er­ről beszélni? Majdcsak erről érdemes, mint egy önvéde­lemből is, ha nem akarunk úgy járni, mint a szólásmon­dás beli ló, amelyik mire meg­szokta az üres zabostarisz­nyát, át is poroszkált a túlvi­lágra. K ellene, nagyon kellene annál hatásosabb pajzs, mint amilyen most van, de már ez is valami, hiszen nyílt beszédnek nevezik, ami nél­kül - mint ezt a világpéldatár bizonyítja - egyetlen demok­rácia sem áll meg a lábán, mert a gyötrő gondok elhall­gatása bűn! László Ibolya

Next

/
Thumbnails
Contents