Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-19 / 193. szám
16 »ÚJSÁG ÜNNEPI MAGAZIN 1993. augusztus 19., csütörtök A Rózsaszín párduc három évtizede Harminc éves a Rózsaszín párduc első filmje. Az ünnepségen Henry Mancini, a zeneszerző, feleségével, Julie Andrews-zal. bejelentett, hogy a nyolcadik folytatás címe A Rózsaszín párduc fia lesz. A főszereplő, Roberto Benigni és a női főszereplő, Debrah Farentino (képünkön) is ott volt. (FEB-fotó) BB a levelét Li Peng-nek megírta Brigitte Bardot-ot mimd gyakrabban elkapja az írhatnék: néhány hete Borisz Jelcinek küldött levelet, most pedig a kínai kormányhoz fordul, azt kérve, hogy tiltsák meg a medvék ketrecben történő felnevelését. „Harmincnál több medve- tenyésztő-telep létezik az Önök országában - hangzik az isteni BB dörgedelme -, ahol a medvéket ketrecekben tartják. Olyan indokokkal, amelyek közül egyik szörnyűbb, mint a másik." És ez mind nem elég, mert a művésznőnek arról is tudomása van, hogy sok mackónak amputálják a végtagjait, mert a gazdag kínaiak igen kedvelik a „medvetalp-levest", vagy egy cső segítségével lecsapolják az epéjüket, mert az a kínai néphit szerint javítja a férfiúi teljesítőképességet. Li Peng miniszterelnöktől ezért azt kéri, hogy tiltsa meg a medvék tenyésztését. Néhány héttel ezelőtt BB Jelcin orosz elnöknél a fókabébik vadászata ellen emelt szót. Ferenczy Europress Titkos CIA-akció Grúziában Egyszerű rablási kisérlet vagy politikai gyilkosság történt-e nemrég Tbiliszi környékén, amikor egy autós kiránduláson megölték a Kaukázusban Fred Woodruff amerikai diplomatát? Például: miért éppen Sevarnadze grúz elnök személyes testőre vezette azt a gépkocsit, amelyet megtámadtak? Amerikai hírszerzési források megerősítették, hogy Clinton elnök már tavasszal jóváhagyta azt az akciót, amelynek keretében speciálisan kiképzett amerikai egységet küldtek Grúziába, hogy Eduard Sevardnadze elnök segítségére legyen a polgárháborúban. Az úgynevezett Delta-alakulat kommandósainak számáról és konkrét feladatáról eddig nem szivárogtak ki részletek. A kommandósok mindegyike jól beszél oroszul. A diplomáciai erőfeszítések mellett az USA felhasználja a titkos és közvetlen beavatkozás eszközeit is a hozzá közelálló felek támogatása érdekében. A megölt „diplomata" résztvett a grúz elnök segítésére küldött speciális különítmény akciójában, s az amerikai hírszerzés ügynökeként halt meg. A „Doc", a Angliát meghódította az a cipő, amit milliók egyszerűen „Doc"-nak becéznek: Bobby, a rendőr ebben irányítja a forgalmat, a gyerekek ebben baktatnak suliba, a londoni punkok és skhinheadek ebben randalíroznak és a dalai láma nem egyszer ebben meditál. A „Doc" népszerűségére jellemző, hogy már elegáns öltönyhöz, sőt, szmokinghoz (!) készült változata is létezik - és fogy. Ez pedig rendhagyóvá teszi a „Doc"-ot, hiszen bármilyen sikeres a Reebok vagy a Nike, fogadásokra és estélyekre azért egyik sem tört be igazán. A hivatalosan „Dr. Martens"-nek nevezett lábbelinek azonban a története a legérdekesebb. Egy falusi körorvos 1945-ben Felső-Ba- jorországban, a München közelében lévő festői Starnber- ger-tó partján, Seeshaupt nevű városkában telepedett le. A kivérzett Németországban Felesleges lesz a készpénz? Az Egyesült Államok az az ország, ahol majdnem minden „műanyag pénzzel" - hitelkártyával - fizethető. Az USA polgárai ezentúl akár egyetlen bélyeget is hitelkártyára vehetnek. Ez év tavaszától ugyanis az amerikai postákon a hitelkártyát is elfogadják fizetési eszközként. Ferenczy Europress Madármentés patkányméreggel A patkányok a madarak számára veszélyesebbek, mint egy olajkatasztrófa - állítják a francia szakértők. Ha egy pat- kánymentes szigetre csak egyetlen pár rágcsáló eljut, falánk utódainak néhány év alatt négymillió madár eshet áldozatul. Az Indiai-óceán déli részén fekvő Kerguleneken ma már évente 1,3 millió madarat falnak fel a rágcsálók. Ausztrália és Új-Zéland szigetein a ma- dáfajok 70 százalékát pusztították ki a patkányok. A francia CNRS kutató- intézet tudósai a Sa- int-Paul szigeten, az Indiai-óceán déli részén most patkánymérget helyeznek ki. Azért ott, mert azon a szigeten él néhány olyan madárfajta, amely sehol máshol nincs a világon. „Legfőbb ideje, hogy közbelépjünk, mielőtt még késő nem lesz." - mondotta Pierre Jouventin, a CNRS elnöke. FEB A dohányosoknak gyakrabban vannak rémálmaik A dohányosoknak gyakrabban vannak rémálmaik, mint a nemdohányzóknak: erre jött rá Robert Hicks pszichológus, a kaliforniai San Jose egyetem kutatója 29 dohányos és 29 nemdohányos alvási szokásainak és viselkedésének vizsgálata során. Eredményeiről a szakember Los Angelesben számolt be. „Ez csaknem olyan, mint egy ördögi kör. A dohányosoknak több problémájuk van és gyakrabban szenvednek másoknál a stressztől. A nagyobb megterhelést dohányzással próbálják kompenzálni. Ahelyett azonban,hogy jobban éreznék magukat, éjszaka nem tudnak aludni és másnap még kevésbé lesznek kipihentek." A tanulmány szerint a dohányos kísérleti személyek közül kétszer annyian szenvedtek éjszaka rémálmoktól, mint a nemdohányosok. A nikotin rabjai nyugtalanul aludtak és gyakran ébredtek fáradtan. Ezért több kávét és alkoholt fogyasztottak, ami viszont a stresszel együtt még inkább zavarta az alvásukat. Ebből a körből kell kitömi - az orvos és az életmódváltás segítségével. Miért használjuk szívesen a jobb kezünket? ősi kagylós rákok maradványain lévő harapásnyomok igazolták, hogy a test egyik fele már 500 millió évvel ezelőtt jobban kifejlődött a másiknál. Néhány évvel ezelőtt a tudósok abból indultak ki, hogy az egyik testfél előnyben részesítése csak az embernél fejlődött ki. De azóta ezt a viselkedést sok más élőlénynél is felfedezték, s most felismerték állatok megkövesedett maradványainál is. Két amerikai palenteológus, dr. Lorenz E. Babcock és dr. Richard A. Robinson, erre trilobita-fosszilák vizsgálatánál jött rá. A trilobiták a mai patkórákok távoli rokonai, nagy számban éltek az óceánokban, s 230 millió éve, közvetlenül a dinoszauruszok korának kezdete előtt, kihaltak. Az állatoknak sok pár lábuk volt, amelyekkel a tenger fenekén mozogtak. Testüket kemény páncél védte, s ezek lenyomadivatőrület semmiből nem volt elég. Az embereknek cipő és ruha kellett. És dr. Klaus Martens rendelőjébe sok olyan beteg jött, akinek fájós lábát még fájó- sabbá tette a rossz lábbeli. A légpárnás gumitalp először a bajor doktor agyában született meg: társával, Herbert Fűnek mérnökkel szerzett egy kimustrált kábelköteget, kiolvasztotta belőle a gumi szigetelőanyagot és megszületett a történelem első légpárnás cipőtalpa. Tíz évvel később az angol Griggs Ltd. megvette a szigetországi jogokat. A frontáttörés 1960 április elseje volt. Ezen a napon került a piacra a marcona, kényelmes, félmagas csizma, amit előbb „a szakadtak" imádtak, aztán felszivárgott a legelegánsabb szalonok választékába is. A nyolcvanas években a „Doc"-ot befogadta a jobb társaság, sőt a felső tízezer is. tát sok kövületben meg lehet találni. Trilobita-fossziliák százainak vizsgálata során, dr. Ba- bock egy meglepő mintára talált: a harapások okozta hegek, melyeket az állatok elszenvedtek, rendszeresen a testük jobb hátsó részén helyezkedtek el. Ebből a tudósok arra következtettek, hogy a trilobiták megkísérelték a menekülést, ha megtámadták őket. Az a körülmény, hogy a legtöbb harapásos seb a testük jobb oldalán volt, viszont arra utal, hogy a trilobiták, a meneküléskor legtöbbször jobbra fordultak, tehát az egyik testfelüket részesítették előnyben. A tudósok az egyik testfél előnyben részesítésének döntő jelentőséget tulajdonítanak egy állatfajtának a túlélésért vívott harcában. Ez a viselkedés sok esetben ún. asz- szimetrikus testrészek kialakulásával vagy az idegi funkWoody Allen új partnerrel Az amerikai filmrendező ismét válik - ez alkalommal a Tri Star Pictures stúdiótól, s régi barátjával, Jean Doumanian-nal forgat. A stúdió nem igazán harcolt azért, hogy Allen ottmaradjon: legutóbbi közös filmjük alig hozott valamit. (Á Férjek és feleségek egy egyetemi tanárról szól, aki egyik tanítványával csalja meg a feleségét; a film akkor került a mozikba, amikor kitudódott, hogy a rendező otthagyja Mia Farrow-t, mert együtt él fogadott lányával.) Doumanian apró magánstúdiója, ahová Allen elszegődött, eddig nem jeleskedett világhírű produkciókkal. ciók aszimetriájával járt. Az embernél a jobbkezességet valószínűleg a bal agyfél domi- nációja okozza. A jobbkezesek jobb keze legtöbbször nagyobb is valamivel, mint a bal. Az egyik testfél előnyben részesítésének fizikai okai tisztázatlanok. Valószínűleg biokémiai feltételei vannak. Egy pontban megegyeznek a tudósok: ez a viselkedés hasznos az élőlények számára. Maga a balkezesség egyáltalán nem egyfajta akadályozás. Dr. Babcock kijelentette, „Hogy egy élőlény a jobbvagy balfelét részesíti-e előnyben, ez a viselkedés minden esetben azért fontos, hogy alkalmazkodjék. Most már igazolódott: ez az emberre és állatra egyaránt vonatkozik. Az ember is általában a jobb felét részesíti előnyben. De csak általában. A balkezesek a szabályt erősítő kivételek. Ferenczy Europress Evangélikus püspöknő Norvégiában Skandinávia első női püspökét botrányos körülmények között iktatták be hivatalába Norvégiában. Az 54 éves, német származású Rosemarie Köhn felszen- telési ceremóniáján három magáról megfeledkező lelki- pásztort vettek őrizetbe, akik a dél-norvégiai Hamar város székesegyházának lépcsőjét ketchuppel kenték össze, és a kiöntött vörös szószba apró játékbabákat hajigáltak. így tiltakoztak az államegyház szerintük szerencsétlen választása ellen, mivel az evangélikus püspöknő helyesli az ország szigorúnak nem mondható abortusztörvényét. Tettükkel a meg nem született gyermekekre kívánták felhívni a figyelmet. A norvég nők mindenesetre nagy ünneplésben részesítik az új egyházi méltóságot, mert a döntésben az egyenjogúság diadalát látják. Azzal tette ismertté nevét az egész térségben, hogy pártfogolta az egyneműek egymás közötti házasságát, s így sok hívet szerzett magának a homoszexuálisok és leszbikusok körében. FEB Magánautóutak Angliában Privatizálhatok Nagy-Bri- tannia útjai. Hosszas huzavona után szabad jelzést kapott az első magánautópálya építése. Ezt Közép-Anglia iparkörzetében hozzák létre egy nagyon forgalmas szakasz tehermentesítésére. A sziget- ország kormánya ezzel a munkával egy angol-olasz konzorciumot kíván megbízni. (FEB) Mick Jagger, a gumiarcú szörnyeteg Mick Jagger, a Rolling Stones tagja Tear Me Up című számából videoklipet készített. A komputer tecnológiának köszönhetően arca eltorzul, össze-visza elferdül, húzódik, míg csak szét nem szakad. (FEB-fotó)