Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-16 / 190. szám
1993. augusztus 16., hétfő MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Szabó Iván Tolnára látogat Szabó Iván pénzügyminiszter Tolnára látogat augusztus 30-án, hétfőn. A miniszter a GÉM Ipari Szövetkezet utódját, a Fastron Kft.-t tekinti meg, a tulajdonosok meghívására. Szabó Iván 9 órakor érkezik Tolnára. Üdítőital, forró kakaó, tanévkezdésre Tanévkezdésre hideg üdítőitalt, forró kakaót, csokoládét árusító italautomatákkal látja el a szekszárdi székhelyű Alisca Coop Kft. a megyeszékhely általános és középiskoláit. A gépek telepítését az elmúlt héten megkezdték. A korszerű nyugati ital- és étel automatákkal elsősorban a megye oktatási és közintézményeit, valamint kórházait szeretnék ellátni, de szó van a gépek Somogy megyébe telepítéséről is. . Augusztusi utcabál Augusztus 21-én délután kerül sor a szekszárdi Kuruc utcában az immár hagyományosnak tekinthető utcabálra. A jeles alkalom kapcsán az utcában lakó gyerekekből álló tánckar saját koreográfiájú produkciót mutat be. Ezt követi az „utca-pörkölt", majd a hajnalig tartó zenés, táncos mulatság. Tüzes hétvége A hétvégén több kisebb tűzhöz riasztották a megyében a tűzoltókat. Pénteken a kétyi faluvégen az aljnövényzet égett, Kakasdon, a Hilcz autókereskedés közelében pedig az avar gyulladt meg. A tűzoltók mindkét esetben időben eloltották a lángokat. Szombaton Döbrökö- zön, a község határában lévő erdő aljnövényzete gyulladt ki. Murgán ugyancsak erdőben volt avartűz. Ugyanezen a napon a hatos főközlekedési út 972-es kilométerénél az aljnövényzet égett. Gyulajon két körbálás, - egyenként ezer bálát tartalmazó - szalmakazal égett délután 17.40-kor. A riasztásra érkező dombóvári tűzoltók a tüzet eloltották. Ozorán egy pulykafarm trágyadombja lobbant lángra szombaton este tíz órakor. A lángokat a sárbogárdi és paksi tűzoltók fékezték meg. Gunarasban a strand ismét kinyitott Jó hír a fürdőzőknek: szombaton reggel 9 óra óta ismét nyitva vannak a gu- narasi strand gyógyvizes medencéi is. Mint arról hírt adtunk, a strand gyógyvizes medencéiben a fürdőzést fertőtlenítés miatt a múlt hét végén felfüggesztették. Azóta az ÁNTSZ ellenőrzése mellett a medencéket többször fertőtlenítették, így ismét tiszta gyógyvíz fogadja a fürödni, gyógyulni vágyókat. Grábóci elszármazottak Mária-napi találkozója Egykori és mai grábóciak a templomban Péntek 13 - a koncertnap Meglehetősen népszerű a szekszárdi zenekarok számára a péntek 13., legalábbis erre kellett következtetnünk abból, hogy a filmesek és a boszorkányok kedves estéjén négyen is felléptek. A sort a BM együttes kezdte a Gasztrolux étteremben, ahol - elég egyedi módon - egy könyvbemutatón adtak koncertet. A zenekarnak mindenképpen jót tett a billentyűs, Lórincz Tamás csatlakozása, ő ráadásul még énekhanggal is rendelkezik. Érettebbnek, kidolgozottabbnak tűntek most a dalok, sokat fejlődött a zenekar, mióta utoljára volt szerencséje hallani őket e sorok írójának. Szintén itt lépett színpadra a Titanic. Nem elég, hogy az énekesük, Bognár Cecil most tölti a katonaidejét, most még a dobos, Ujj Zoltán is megkapta a behívóját. (Tervben van egy búcsúztató buli a BM-el, 25-én a művelődési házban.) Ők azon „ritkaságok" közé tartoznak, akiknél az éneket is lehet érteni, ez nem kis részben köszönhető annak, hogy az átlagnál jóval képzettebb hanggal rendelkezik az énekesük. Szépen együtt voltak, viszont fenntartom azt a véleményemet, hogy amennyiben lesz bátorságuk jobban elszakadni a bevált kliséktől, sokkal többre vihetik. Az alsó-teke sörözőnél mutatkozott be egy új banda, a Sündörgés. Négy saját számmal nyomultak, valamint kettő és fél feldolgozással. A gitárok nagyon elöl voltak, a bennfentesek szerint szándékosan, hogy ne lehessen hallani az éneket. Többet, egyelőre, még nem igazán lehet írni róluk. Az együttes még abban a korban van, amikor megengedheti magának, hogy egy nótának kétszer fut neki. A Heppy Ebyhalál a Német Színház technikája, technikusa mellett, ha jól sejtem a ruhák származását, a kosztümök közül is kölcsönzött egypárat. Jó ötlet volt, ha még ezt egy külön kis műsorral - vers, humor, kézenállás, stb. - is megspékelték volna, akkor most egy igazi SHOW-ról írhatnék. Nagyobbat szólt volna, de ezt most ne vegye senki fanyalgásnak, így is dicsérendő a kezdeményezés. A másik jó húzásuknak, a BM énekeslánynak, Taba Erikának a meghívása bizonyult, egyből színesebbé váltak a dalok. Egyértelműen dobott a produkción. Mint az a mélyfekete, vadonatúj Ibanez is, amely Finta úr kezében villant néha. KRZ Ossza meg örömét! Olvasóink írják (Folytatás az 1. oldalról.) alkalmából rendezett újjászen- telésen került sor 1991-ben. Az igen elhanyagolt templom - a tető beázott, majd beszakadt - , restaurálásának gondolata a valamikori grábóci, ma Németországban élő Lambert Péterben merült fel. — Zarándokúton voltunk 1990-ben, ott határoztam el négy barátommal együtt, hogy teszünk valamit a szülőfalunk templomának helyreállítása érdekében. Hazatérve adományok gyűjtésébe kezdtünk, levelet küldtünk az ugyancsak Németországban élő egykori grábóciaknak, amiben leírtuk, hogy milyen rossz állapotban van a templom és kértük, hogy járuljanak hozzá a felújításhoz - mondja Lambert Péter. A korát meghazudtolóan agilis, 71 éves férfi 50 ezer márkát gyűjtött össze, ebből és a helybeliek adományaiból restaurálták a grábóciak a templomot és a kálvária stáA háborús emlékmű is adományokból készült cióit. Az 1766-ben épült templomra új tető, cserép került. A belső vakolat helyreállításakor freskók kerültek elő, az egyik a Nagy Boldogasszonyt, a másik a Szent Családot, a harmadik Szent Flóriánt ábrázolja. A képeket Reisz Miklós bonyhádi festő társadalmi munkában állította helyre. A stáció képeit Gábori Sándor festette, ugyancsak ingyen. Nevezetessége még a templomnak a nemzedékeket kiszolgált, kézi fújtatású, de ma is gyönyörű hangú orgona, melyet a vasárnapi ünnepi szentmisén Molnár Jánosné kántor szólaltatott meg. A tegnapi találkozón először ünnepi szentmisére került sor 11 órakor. Ezt követően a Tüske-vár pincéjében terítettek a vendégeknek, majd ugyanitt három órától éjfélig búcsúi bál volt a Riba zenekar közreműködésével. Az egyik adományozó, Wenzler Józsefné Fischer Mária valamikor az Erdő utca 45. szám alatt lakott. 1946-ban, 15 évesen telepítették ki családjával és a többi grábóci német származású lakossal együtt a Rajna vidékére. Férje Szálkáról került Németországba. Mióta mindketten nyugdíjasok, évente kétszer-háromszor is haza látogatnak. Körbejárják a rokonságot, majd Harkányban pihennek. Szeretnénk, ha hagyománnyá válna ez az összejövetel, mert nagyon jó újra látni a régi ismerőseket, elbeszélgetni velük - mondja a házaspár tökéletes magyar szóval. A vasárnapi találkozó többi résztvevőjének egyöntetű véleménye szerint is olyan kitűnően sikerült az összejövetel, hogy jövőre ismét megrendezik, csakhogy akkor már egy buszra való vendég érkezik a jeles eseményre Nyugatról. F. Kováts Éva Fotó: Gottvald Károly Hőgyészen János Imre augusztus 16-án 63. születésnapját ünnepli, a fia- György, augusztus 8-án 23. születésnapját ünnepelte. Szeretettel köszöntjük őket: Anyu, a lányok, és a fiúk * Madocsán a Kossuth L. u. 42-ben özvegy Sitkéi Istvánná augusztus 16-án ünnepli 70. születésnapját. Ezúton kívánunk neki még hosszú életet, jó egészséget. Lánya, veje és unokái Váraljáról * Dunaszentgyörgyön Kocsis András augusztus 16-án ünnepli 70. születésnapját. Jó egészséget, és még hosszú boldog életet kívánunk édesapánknak: Lánya, veje, unokái: Attila és Beáta Úttörőkkel Szászországban (1.) „Tok szupi volt!" Nem, nincs azzal egyedül, kedves Olvasóm, hogy meglepi a címben az úttörő szó. Ön ugyanis úgy véli, hogy a rendszerváltozással megszűnt ez a gyerekmozgalom is. A valóságban azonban másként van. Szerencsére működik. Működik, s az ország és Tolna megye legnagyobb gyermek- szervezeteként szervezi a gyerekek szabadidejének hasznos, kulturált eltöltését, segíti az oktatási, de főleg a nevelési feladatok elvégzését, odafigyel azokra, akiket mások - szülő, társadalom - nem, vagy csak kevésbé vesznek észre. Mindezt ideológia mentesen teszi. Részben emlékeztetőül, részben megjegyzendőként mondom, hogy Németh Károly annak idején az úttörővezetők országos konferenciáján kijelentette, az úttörőmozgalom nem az MSZMP gyermekszervezete. A jelenlegi támogatásból úgy tűnik, most ez kimondatlanul is így van. Mostohagyerek ez a gyermekmozgalom - talán a névazonossága, névfolytonossága miatt is - a jelenleg hatalmon lévők körében. Kérdés: a mostani nagy illegális és legális harácsolásban miért nem fontos az ifjúság, a jövő? Szóval szerencsére működik az úttörőmozgalom és ennek egyik ékes bizonyítéka az az Érchegység-beli táborozás, ami nemrégiben zajlott le Szászországban, Schneeberg- ben. A lipcsei Kinder Vereinigung és a megyei úttörőelnökség hagyományos, kéthetes cseretáborában ezúttal harmincöt Tolna megyei gyerek - többségük közösségi munkájával érdemelte ki, ám volt „kakukktojás" is köztük éppen az anyagiak miatt - és öt kísérő tanár vett részt, ismerkedett, barátkozott, eredeti nyelvi környezetben bővíthette, korszerűsíthette német nyelvi ismereteit, pihenhetett, feltöltődhetett és többek között rendre, fegyelemre, önállóságra nevelődhetett. Mert nem vitás, nagyon sokat kaptak a kint-tartózkodás alatt Nagy Sándortól, Nagy Sándornétól, Haász Márton- nétól és Müánkovics Ibolyától emberségből, gondoskodásból, jól hasznosítható, mindennapi praktikus ismeretből. Hogy aztán ki mennyit raktározott el magának, az már ki-ki saját ügye. Az biztos, a két hét után megfogalmazott vélemények diáknyelven így hangzottak: tök jó volt, tök buli volt - és egy superlatí- vusz -, tök szupi volt! Ugye, nem kell magyarázni, valamit jelenthetnek ezek a jelzős szerkezetek? A miértre majd a következő részekben megpróbálunk választ adni. (Folytatjuk) Ékes László AJÁNLATI FELHÍVÁS! A TEMAFORG Vállalat megbízásából a C. I. Tanácsadó Kft. nyilvános pályázatot hirdet a vállalat kezelésében lévő alábbi ingatlan megvásárlására 2. A pályázat keretében értékesítésre kerülő ingatlan: Tolnanómedi (Tolna megye) külterületén, a Kapos és a Sió csatorna találkozásánál 199.342 m2 területű nem működő, épületekkel, infrastruktúrával ellátott ipartelep, mely az ingatlannyilvántartásban a 13. sz. tulajdoni lapon a 011. sz. helyrajzi szám alatt található. Beépített terület: 7.041 m2. Az ingatlan jelenleg jelzáloggal terhelt, a vállalat egy régebbi már letörlesztett hitele miatt. A jelzálog törlése az ingatlannyilvántartásból folyamatban van. Az ingatlan irányára: 57.632 e Ft+11.760 e Ft áfa, ebből privatizációs költség 400 e Ft. 3. A fenti ingatlanok megvásárlására E-hiteles ajánlatot is befogad a C. I. Tanácsadó Kft. mivel az Állami Vagyonügynökségnek jogában áll, hogy a pályázat folyamán az ingatlanokat elvonja és jelen pályázat keretében maga értékesítse. Ebben az esetben az ÁVÜ jogosult az elbírálási határidő meghosszabbítására. Az ingatlanok megvásárlására kárpótlási jegy nem vehető igénybe. 4. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. október 1., 12 óra. A pályázat beadásának helye: C. I. Tanácsadó Kft. 1121 Budapest, Eötvös út 13-15. 5. A vételi szándék bizonyítására a pályázati irányár 2%-át az ajánlattevőnek a pályázat benyújtásának határidejéig letétbe kel helyezni a TEMAFORG Vállalat MHB 202-09225-7076. sz. számláján. A pályázóknak 90 napos ajánlati kötöttséget kell vállalniuk. 6. A C. I. Tanácsadó Kft. és - E-hiteles ajánlat esetén - az ÁVÜ a pályázóktól ajánlatuk módosírását kérheti. 7. A C. I. Tanácsadó Kft. a benyújtási határidő lejártától számított 60 napon belül értesíti a pályázókat a pályázat eredményéről. 8. A C. I. Tanácsadó Kft. és az ÁVÜ fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. 9. A vállalattal megkötendő adásvételi szerződés érvényességének feltétele a szerződés ÁVÜ általi jóváhagyása. 10. A jelen pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az ÁVÜ versenyeztetési szabályzatának rendelkezései az irányadóak. A pályázaton való részvétel feltétele az eljárási rendet tartalmazó és az ingatlant bemutató részletes tenderfüzet titkossági nyilatkozat és 3000 Ft ellenében történő átvétele az alább megjelölt címen. A pályázat meghirdetésével egyidejűleg az ingatlanok főbb adatairól és jellemzőiről információ beszerezhető: Muzslay László C. I. Tanácsadó Kft. 1121 Budapest, Eötvös út 13-15. Tel./fax: 155-8692, 156-4731, 156-4726 _________________ (35755) V I 4 l