Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-24 / 171. szám
1993. július 24., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN «ÚJSÁG 13 A rendőrség megköszöni, de nem intézkedik A növényvilág fegyverei Szakvélemények a nyár új divatjáról, az Eva-kosztümről Van új a nap alatt: az idei nyáron a naturista táborokból távoleső folyó- és vízpartokon is megjelent a talpig semmi viselet. A meghökkentő új módi követőinek többsége ugyanis olyan alkalmi nudista, aki úgy véli; kánikulában, tűző napon mi sem természetesebb, mint minden gönc nélkül strandolni, úszni, napfürdőzni. Az Ádám- és Éva-kosztüm divatjáról igencsak megoszlanak a vélemények, ezért szakembereknek tettük föl a kérdést: mit szólnak a meztelen módihoz s mi a magánvéleményük a semmit nem takargatókról. Dr. S.I. ügyvéd: Az 1978-as IV. törvény szerint közszeméremsértést az követ el, aki „szeméremsértő tárgyat forgalomba hoz, közszemlére tesz, illetve forgalomba hozatal céljából előállít vagy megvesz". A Btk. szerint pedig az követ el közszeméremsértést, „aki magát nemi vágyának kielégítése végett .szeméremsértő módon mutogatja". Itt az eltévelyedés egyik fajtájáról, az önmutogató exhibicionizmusról van szó, ami egyébként főleg „férfi-ártalom". Önmagában tehát a meztelenség még csak nem is szabálysértés. Más kérdés persze, hogy a szokásjog alapján a civilizált világban a strandra - ha nem nudistatelep - fürdőruha dukál. Arra, hogy lehet-e meztelenül fürdeni, tudomásom szerint nincs hatályos jogszabály - ezt a kialakult szokások ítélik el, vagy tűrik meg. Dr. T.I. pszichológusnő: Meggyőződésem, hogy bármit mondanak a paragrafusok - a társadalmi normáktól való eltérésre, deviáns magatartásra vall, ha valaki közterületen hiányos öltözékben mutatkozik. Nem állítom, hogy feltétlenül orvosi kezelésre szorul, mert lehet, hogy csak feltűnési viszketegsége van. De az is egyfajta pszichés ártalom. Dr. F.G. bőrgyógyásznő: Orvosként semmi kivetnivalót nem találok a ruhátlan napozásban. A test minden felületének szüksége van levegőzésre. A bőr is lélegzik, s érthető, hogy a műanyagok tömkelegében fulladozó ember szabadulni akar mindentől, amiben nem érzi jól magát. Mint asszony meg azt mondom: aki úgy érzi, hogy van mit mutogatnia, ám tegye. S.Gy. rendőrségi szóvivő: Esetenként kapunk bejelentéseket, hogy azonnal lépjünk akcióba, ne tűrjük a meztelenkedést. A háborgóknak csak azt tudjuk válaszolni: a rendőrség szolgálati szabályzatában nem szerepel olyan pasz- szus, hogy „intézkedés ruhátlan állampolgár ügyében". Bizonyára azért, mert önmagában a meztelenség nem közszeméremsértés. K.P. úszómester: Ha valaki pucéran közlekedne a stard- non, nem sokat tehetnék. Legfeljebb megkérhetem, hogy vegyen magára valamit, vagy Hol van itt a szabálysértés? menjen az elszeparált napozóba. Ennél azonban sokkal hatásosabbak azok a kommentárok, amelyekkel a strandolok kísérik a bájaikat közszemlére tevőket... Szabó Margit Ferenczy-Europress A szolgálati szabályzat nem szól arról, mi a rendőr dolga hiányos öltözék fennforgása esetén Zeller, póréhagyma, pitypang a magas vércukor ellen Isten patikájában - ahogy a világhírű osztrák természet- gyógyásznő, Maria Treben a növényvilágot nevezte - szép számmal vannak olyan füvek, virágok, amelyek a tapasztalatok szerint fokozzák a hasnyálmirigy működését, s ezzel nagyban elősegítik a cukorbetegek gyógyulását. A gyógynövények legismertebb svájci szakembere, Künczle doktor a közelmúltban olyan főzet receptjét dolgozta ki, amellyel állítása szerint a cukorbetegség elmulasztható. íme, a gyógyulást ígérő tea összetétele: 3 rész gyömbérgyökér (Geum al- pina), 1-1 rész földiszeder- és fekete áfonyalevél, 3 rész aranypimpo (Potentüla aurea - nálunk védett növény, szaküzletekben azonban általában kapható), 2 rész szárított zöldbabhüvely. Az így összeállított keverékből egy púpozott kávéskanálnyit kell leforrázni 1/4 liter vízzel, majd legalább 3 percig állni hagyni. Künczle doktor azt javasolja a cukrosoknak, hogy naponta 1,5-2 liter ilyen teát fogyasszanak. Számos egyéb - nálunk is ismert és elterjedt - növényről, zöldségféléről szintén azt tartják a természetgyógyászok, hogy hatékony szer a vér magas cukortartalmának csökkentésére. Ezek közé sorolják a sárgarépát, a vörös- és fokhagymát, a nyers savanyúkáposztát, s kivált a kedvelt levesízesítőt, a zellert. Ugyancsak a vércukorszint csökkenését figyelték meg azoknál, akik végigcsinálták a pitypang-kúrát. A gyermekláncfűként is ismert pitypangnak (Taraxacum officináié) a szárában van a gyó- gyereje, elsősorban virágzás idején. A kúra egyszerű: az alaposan megmosott pitypangszárból négy héten át napi 10-15-öt el kell rágcsálni. Igaz, íze igencsak keserű, de a gyógyhatásért ez nem nagy ár. Újabban a póréhagymát, közelebbről a belőle készített almabort is nagyon ajánlják a cukrosoknak. A recept: 1 /2 kiló vékony szeletekre vágott póréhagymára öntsünk 7 deci fehérbort - lehetőleg sima asztalit, ne muskotályost. Egy napi érlelés után szűrjük le, s reggel és este egy-egy kortyot igyunk belőle. A visszamaradt hagyma margarinos zsemlével fogyasztható. A természetgyógyászok mindehhez hozzáfűzik: a gyógynövények csak akkor használnak, ha a betegek az orvos által előírt diétát pontosan betartják.- szóma - Ferenczy Europress Levesek a kiskertből Málnakrém-leves 35 deka málnát átturmi- xolunk, majd simára keverjük egy pohár tejszínnel. Fel-engedjük 6 deci tejjel, csipet sóval és cukorral tetszés szerint ízesítjük. Fogyasztás előtt legalább egy órára jégbe hűtjük, és hidegen, egész gyümölccsel, tejszínnel díszítve tálaljuk. Készíthetjük eperből, ribiz- liből, őszibarackból is. Par aj leves 25 deka parajt megtisztítunk, és alapos mosás után öt deka vajon, kevés sóval megpároljuk. Ha a levére párolódott, megszórjuk egy késhegynyi fehérborssal, meghintjük egy csapott kanál liszttel, majd egy kis pirítás után felengedjük két deci vízzel, felforraljuk, majd kicsit hűlni hagyjuk és átturmixoljuk. A turmixolt levet kiegészítjük 1,5 1-re vízzel, majd beleteszünk egy húsleveskockát, pár csepp citromlevet, pici mustárt. Ha a lé újra forr, belevágunk egy csomó apróra vagdalt újhagymát, és 2-3 keményre főzött, felszeletelt tojást. Egy pohár tejfölt simára keverünk egy tojás sárgájával, erre öntjük rá a forró levest. Tálaláskor pirított zsemlekockákkal kínáljuk. Hideg uborkaleves Egy 35-40 dekás kígyóuborkát apró kockára vágunk és lesózva fél óráig pihentetjük, majd a levet leöntjük róla. 4 pohár kefirt és egy deci tejszínt összekeverünk, ízesítjük pár csepp citromlével, pici cukorral, sóval, egy kis fej reszelt vöröshagymával. Az uborkába vágunk egy csokor újhagymát, zöldjével együtt, majd ráöntjük a ke- fíres, tejszínes levet. Levesescsészékbe töltjük, tetejét hagymakarikákkal és petrezselyemzölddel díszítjük, és hidegen tálaljuk. Sóskaleves 30 deka sóskát megtiszí- tunk, megmosunk, majd 5 deka vajon, pid sóval megpároljuk. Megszórjuk egy evőkanál liszttel, majd felengedjük 1 liter tejjel. Ha felforrt, átturmixoljuk. Egy deci tejfölben simára keverünk egy tojássárgáját, és a forró levest erre merjük. Melegen vagy kihűtve tálalhatjuk. A tetejére keménytojás karikákat, vagy cikkeket vágunk. Díszíthetjük hagymakarikákkal és petrezselyemzölddel. Hagymaleves Három evőkanál olajon megfonnyasztunk fél kiló, apró kockára vágott vöröshagymát, majd annyi vízben, amennyi éppen ellepi, puhára pároljuk. Sóval, kicsi borssal ízesítjük, majd turmixban összetörjük. A levet kiegészítjük 1 literre, hozzáadunk 1 húsleves- kockát, és felforraljuk, majd belefőzünk 3-4 szál karikára vágott újhagymát, és kb. 10 perc alatt készre főzzük. Tálaláskor kenyérszeleteket pirítunk, ezekre reszelt sajtot teszünk, és csak annyi időre tesszük sütőbe, míg a sajt rá nem olvad. Palánki gazdaasszonyok 19 jótanács Több fortélya is van a takarékoskodásnak. Az alábbiakban ehhez adunk ötleteket. 1. írjuk össze előre, amit venni akarunk. 2. Vásárláskor vigyünk magunkkal kosarat és szatyrot, mert legalább akkor ezekre nem adunk ki fölöslegesen pénzt. 3. Vegyünk többet akciós áruból. Ezeket elraktározhatjuk, élelmiszer esetén fogyasz- szuk el, vagy főzzük be. 4. Az üvegben árult italok általában olcsóbbak, mint a dobozosak. 5. Az előre csomagolt zöldséget és gyümölcsöt mindig mérjük utána, mert gyakori ezeknél a súlyhiány. 6. Csak a szezonnak megfelelő gyümölcsöt és zöldséget vásároljunk. 7. Soha ne indítsuk el a mosó- és mosogatógépet félig megtöltve. 8. Csak azokat a ruhadarabokat adjuk tisztítóba, amelyek vegytisztításra szorulnak. 9. Vasalás előtt enyhén vizezzük be a ruhaneműt, így gyorsabban, olcsóbban vasalhatunk. 10. Fedővel, takaréklángon főzzünk. 11. A rúzs maradéka ecsettel szájra kenhető. 12. Kifogyás előtt álló krémtubusokat ollóval vágjuk fel, mert így könnyen kiszedhetjük a maradékot. 13. A régi szemhéjfestékeket összekeverhetjük, így új színeket kapunk. 14. Ősszel a megmaradt naptejet általános testápolóként használhatjuk. 15. Újra használhatjuk a beszáradt körömlakkot, ha lak- lemosóval felhígítjuk. 16. Gyerekruhákat használtan is vásárolhatunk. 17. Fogmosás közben zárjuk el a vizet. 18. Ne vásároljunk szeletelt kenyeret, mert az könnyebben kiszárad és megpenészedik, mint az egészben vett kenyér. 19. Ragasszuk az elhasznált kicsi szappant az újhoz. Ferenczy Europress A tanga izgalmas, de ... Fehérnemű-szemle a bőrgyógyász szemüvegével Nem panaszkodhat a szebbik nem: a női fehérnemű-választék talán sohasem volt olyan gazdag, mint napjainkban. A legkülönbözőbb színű, anyagú, fazonú csipkecsodák sokasága kínálja magát a kirakatokban, a bőrgyógyász szakember azonban koránt- sincs kibékülve az „intim-divat" termékeivel. Lehet, hogy esztétikailag remekül kitaláltak az alsóneműk, de sajnos, többségük egészségügyi szempontból igencsak kétes értékű. A leheletvékony anyagokból készült apró nadrágocskák viselői maguk is tapasztalhatják: szeles, hűvös időben alkalmatlan arra, hogy védelmet nyújtson a felfázás ellen. Ráadásul az egyébként valóban „izgalmas" tangák nyáron sem praktikusak, mert míg nagyobb méretű társaik felfogják a hajlatokban termelődő izzadtságot, ezek a nadrágocskák ezt a szerepet nem tudják betölteni. Vásárláskor feltétlenül részesítsük előnyben a természetes alapanyagú fehérneműket, amelyekben a bőr jobban szellőzik, s amelyek az izzadtságot is felfogják. A nylon és egyéb műszálas alsóneműk megsokszorozzák a különböző gombás megbetegedések veszélyét, hiszen az úgynevezett pangó izzadtság - kivált a combhajlatokban, a gáton és a farpofák között - szinte táptalaja az ilyen kórokozóknak. Mindezt a melltartó kiválasztásánál is tartsuk szem előtt; kánikulai időben ugyanis természetes a mell alatti és a melltartó pántja által fedett felületen az izzadás, amelyet azután nagyon gyakran követ a gombás bőrelváltozás. Nyaranta egyébként egyre többen mellőzik a kombiné és a melltartó viselését - így azután a felsőruha kerül közvetlen érintkezésbe a bőrrel. Ez azonban sokaknál szintén egészségügyi ártalmat okoz: a felsőruha anyaga irritálhatja, allergizálja a bőrt és a következmény nemcsak kellemetlen pirosodás, viszketegség, hanem ekcéma is lehet. A színek megválasztását ü- letően is esztétikai önmérsékletet ajánlok. Bármilyen vonzóak a különböző pasztellszínű, árnyalatú alsó ruhadarabok, válasszák a „konzervatív" fehér változatot. Nem valami nyelvi véletlenszerűség a „fehérnemű" elnevezés; a színezett, s főként a sötét színű nadrágok, kombinék, melltartók anyagából ugyanis a testnedvek hatására a festék egy része kioldódik, ami megint- csak allergiás bőrbetegségeket idéz elő. - dr. F. (FEB)Amilyen szexis, olyan A hagyományos méretű fehérnemű egészségtelen. Kár... nemcsak a szemnek, a bőrnek is kellemes.