Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-08 / 131. szám

BOD PÉTER ÁKOS ELŐADÁSA A POLGÁROSODÁSRÓL (2. oldal) 1993. JÚNIUS 8. KEDD ÁRA: 13,80 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 131. SZÁM Nem mindenkinek tetszett a családban a betyárcsárda elnevezés, így Aranypatkó söröző lett belőle. (írásunk a 4. oldalon olvasható.) A magyar mezőgazdaság gépei A tengelici Fehér János és Bornemissza István bálázó gépet javít Választmányi ülés után MDF: egység, Csurka nélkül A magyar szabadság napja Az idén Mohács lesz a színhelye a magyar sza­badság napja ünnepség­nek, amelyet immár har­madik éve rendeznek jú­nius 27-én annak emléke­zetére, hogy az utolsó ide­gen katona ekkor hagyta el az országot. Für Lajos Hollandiába utazik Für Lajos honvédelmi miniszter kedden három­napos hivatalos látoga­tásra Hágába utazik hol­land kollégája, Aurelus Louis ter Beek meghívá­sára. A holland védelmi miniszter tavaly Budapes­ten, és akkor közös nyilat­kozatot írtak alá az együttműködésről. Készül az új földtörvény Már ezen a héten meg­kezdődnek az új földtör­vény előkészítésével kap­csolatos munkák a szak­tárcánál - tájékoztatta az MTI-t Horváth Zoltán, a Földművelésügyi Minisz­térium jogi főosztályának vezetője hétfőn. A főosztályvezető el­mondta: az új törvény ter­vezetét szeptember 1-jéig kell kidolgozni. Annak ér­dekében, hogy az előké­szítő munka minél alapo­sabb legyen, a földművelés-ügyi mi­niszter létrehozott egy tör­vényelőkészítő bizottsá­got. Ebben a testületben helyet kaptak a miniszté­riumi szakemberek mellett az ügyben érintett szerve­zetek - a pártok parla­menti frakcióinak, továbbá más főhatóságoknak, egyetemeknek, érdekvé­delmi szervezeteknek - képviselői. Konferencia a számvitelről Hátrányosan befolyá­solja a cégek versenyké­pességét, hogy többségük­nél nem épültek ki a tevé­kenységüket naprakészen elemző belső információs rendszerek. Ez volt annak a konferenciának az egyik alapgondolata, melyet hét­főn szervezett Budapesten a Pénzügyminisztérium Phare Titkársága 300 ma­gyar vállalati vezető és pénzügyi szakember rész­vételével. Az előadók a nagy könyvvizsgáló és ta­nácsadó világcégek szak­emberei voltak. Átalakulóban van a magyar mezőgazdaság. A csorba ka­pától, az automatika vezérelte gépcsodákig sokmindent látni a földeken. Három hét múlva Péter-Pál, s kezdődhet az ara­tás. Előkerülnek-e a jó öreg Az Adria-olajvezeték lezá­rása által érintett országok az ENSZ segítségét fogják kérni a vezeték újramegnyitásához - tájékoztatta Erdős André ma­gyar ENSZ-nagykövet az MTI-t. A Butrosz Gáli főtitkár elé terjesztendő javaslatról már megkezdődtek az előké­szítő tanácskozások Magyar- ország, Szlovénia, Horvátor­szág, Ausztria, Csehország és Szlovákia között és lehetséges, hogy a kezdeményezésbe be­A Szekszárdi Húsipari Vál­lalatot „a gazda", a vagyon­ügynökség rt-vé alakította. Cégbejegyzése folyamatban van. És folyamatban van még valami, ami legalább olyan ér­zékenyen érinti a céget: a csőd. Minderről az igazgató, Waffenschmidt János tájékoz­tatott. — Öncsődöt kellett bead­nunk a bíróságra - mondta. — Azt írják elő ugyanis a rendel­kezések, hogy ez a teendő, ha a cég tartozása elér egy bizo­nyos nagyságrendet, ha nem tud fizetni a vele üzleti kap­csolatban állóknak. A kése­delmi idő legföljebb 90 nap kaszák? Milyen a géppark ál­laga? Dr. Hadházy Árpád, a megyei földművelésügyi hi­vatal vezetőhelyettese azt a választ adta, hogy a kép ve­gyes. A megye néhai hatvan­egy termelőszövetkezete kö­vonják az ugyancsak érintett Lengyelországot és Ukrajnát. Az olajvezeték üzemképes, de egy szakaszát, amely Horvát­ország jelenleg szerbek meg­szállta részén vezet át, ott le­zárták. Az említett országok közösen kívánják felhívni a fő­titkár figyelmét arra, hogy az olajvezeték megnyitása előse­gítené a horvát-szerb megál­lapodást. A Biztonsági Tanács is nyilatkozatot készül kiadni e témával kapcsolatban. lehet. Nos, ez lejárt, és a bank - bár már többször megtette - ezúttal nem hosszabbította meg a hitellejáratot. Itt nem­csak a hír az „érdekes", ha­nem az is, ami mögötte van, hiszen a gyárnak számos partnere van a szállítói, a ke­reskedelmi és a szolgáltatói körben egyaránt. S ha a most bejelentett öncsőd hatályossá válik, ha megjelenik a cégköz­lönyben, nem lesz könnyű dolgunk. Már most is nap mint nap egyre többen kér­deznek rá, hogy mire számít­hatnak ... Egyelőre még dol­gozunk ...-Wy­zül 4 felszámolás alatt van, több helyen két vagy több részre esett szét a mezőgazda- sági nagyüzem, s most 63 szö­vetkezettel számolhatunk. (Folytatás a 2. oldalon.) A Dienes Valériáról elneve­zett szekszárdi általános is­kola vendége volt néhány na­pig a névadó Kanadában élő fia, dr. Dienes Zoltán. A 76 éves professzor ma is aktív, matematikai problémák meg­oldásán fáradozik, logikai já­tékok kiötlésével, népszerűsí­tésével foglalkozik. Megfor­dult a világ számos egyete­mén. — Milyennek látja a magyar gyerekeket, professzor úr? — Itt sokkal rugalmasab­ban gondolkodó gyerekek Vágósertés, szalonnás és bőrös sertéshús exportjának többlettámogatására, vala­mint búza kenyérliszt exportá­lására hirdetett pályázatot a földművelésügyi miniszter és a nemzetközi gazdasági kap­csolatok minisztere. A piacra jutás feltételeinek javítása érdekében 10 százalé­kos többlet-exporttámogatás pályázható 50 ezer vágósertés (KTJ 93-22-013) és 15 százalé­kos, 15 ezer tonna szalonnás, bőrös sertéshús (KTJ 80-14- 200) külpiaci értékesítéséhez. Azok a természetes és jogi személyek, valamint jogi sze­Az előzmények ismereté­ben nem meglepő az a vára­kozás, ami megelőzte a Ma­gyar Demokrata Fórum múlt hét végi, Balatonföldváron tartott országos választmányi ülését. Bár a tanácskozás résztvevői számos fontos kér­dést vitattak meg, mégis, a közvélemény figyelmét magá­Az egész még tavaly kez­dődött. A szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskolából 1992 szeptemberében delegá­ció utazott a németországi Aa- lenbe. Ott kötöttek ismeretsé­get az unterrochbáchi iskola igazgatójával. Akkoriban a szekszárdi iskolának nem volt külföldi kapcsolata, de keres­ték a lehetőségét annak, hogy vannak, mint másutt. Olyan matematikai feladatokat ad­tam nekik, amilyenekkel még soha nem találkozhattak, és simán megoldották. Fejlett a problémamegoldó készségük. — Ezt nemcsak azért mondja mert ön is magyar . . . — Dehogyis! Én már lega­lább háromszor „körüljártam" a Földet, sokmindent láttam. A világ szinte minden egye­temén van például magyar professzor... — Szentgyörgyi Albertnek is volt egy ilyen tézise, hogy mi kre­mélyiség nélküli gazdasági társaságok és egyéb társasá­gok nyújthatják be pályázatu­kat, akik a termékeket közvet­lenül, vagy bizományos útján exportálják és június 7-e, va­lamint augusztus 31-e között szállítják ki. A pályázatokat zárt borítékban kell a minisz­térium Agrárrendtartási Hiva­talának beküldeni (Budapest, V., Kossuth Lajos tér 11.). A borítékra rá kell írni: „Pályá­zat sertéshús-többlet-export- támogatására". Összesen 20 ezer tonna búza kenyérliszt (ITJ 84-13-1, KTJ 84-13-100, HS tói értetődően a Csurka-ügy kötötte le. Tímár László, az or­szágos választmány egyik Tolna megyei tagja elárulta, hogy „Földvár felé félúton" ugyancsak ez jelentette a be­szédtémát tagtársai és jómaga számára. barátságot kössenek más isko­lával. Ez azért volt hasznos öt­let volt, mert az iskola német nyelvet tanító iskola, és ha már nyolc éven át tanulják a gyerekek a nyelvet, akkor ke­resni kell olyan környezet, ahol alkalmazni tudják a ta­nultakat. (Folytatás a 3. oldalon.) atívabbak vagyunk másoknál. De akkor hogy lesznek idehaza ebből a rugalmasan gondolkodó ifjú­ságból ilyen nehézkesen mozgó felnőttek? — Nem tudom. A magya­rok valahogy túl jók. — További tervei, professzor úr? — Most visszamegyünk Kanadába, de egy alapítvány segítségével szeretnénk meg­vetetni édesanyám itteni szü­lőházát, és abban egy kulturá­lis központot berendezni. (Folytatás a 2. oldalon.) 1101000122) exportálására kaphatnak engedélyt azok, akik a többször módosított 112/1990 (XII. 23.) kormány- rendeletben leírtaknak megfe­lelnek és árualap-nyilatkozat­tal rendelkeznek, melyet a Somogy-, Nógrád-, Borsod-, Tolna-, Zala-, Hajdú-, Győr-, Sopron és a Komárom Megyei Gabonaforgalmi és Malomi­pari Vállalatoktól kell besze­rezni. Az engedélyek augusz­tus 31-ig lesznek érvényesek. Az exportengedély-kérelmet az NGKM engedélyezési fő­osztályára (Budapest, V., Hold u. 17.) lehet benyújtani. ENSZ-kezdeményezés az Adria-olajvezeték megnyitására Dienes professzor szerint: a magyarok túl jók Hová lesz a rugalmas gondolkodású honi ifjúság? Csőd a húsiparinál FM-pályázat exportra (Folytatás a 2. oldalon.) A fekete-erdei táborozás célja: A nyelvtudást kamatoztatni, és ismereteket szerezni CÄ BORÍTÉKOLT SZERENCSE Ha nyeretlen sorsjegyeiből 10 db Borítékost és 5 db Kabalát beküld zárt borítékban július 3-ig a LUTRI 1373 BUDAPEST PE^496 címre, a július 5-i sorsoláson megnyerheti a kisorsolásra kerülő 5 SZERENCSEJÁTÉK RT® gépkocsi egyikét. A SZERENCSE KOVÁCS A

Next

/
Thumbnails
Contents