Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

1993. június 17., csütörtök DUNAFÖLDVÁR KÉPÚJSÁG 5 Felszámolás, rövid közj átékkal Egy csepp India Naponta változik a kép az Előszállási út 52. alatt: a szep­tembertől induló új szakiskola területén egy hónap múlva kerül sor a szakhatósági bejá­rásra, a tanműhelyeknek és a kiegészítő helyiségeknek ad­digra kész állapotban kell len­niük. A kovácstűzhelyek nemsokára helyükre kerül­nek, jövő héten megkezdődik a buszváró építése - mondja Sűrű Ferenc, a leendő iskola tulajdonosa. Az épületekben 1992. első negyedévében még a Mecha­nikai Labor alkalmazottai dolgoztak, ma már csak azok a gépek vannak ott, amelyek­A Folyammémöki Hivatal 1943. december 31-ei kimuta­tása szerint Dunaföldváron már csak egy hajómalom üzemel: a Bukovics-Pén­zes-féle hajómalom. A föl­dvári hajómalmokról szóló utolsó dokumentum egy je­lentés, amely szerint az utolsó hajómalom a háború alatt megsemmisült. Ezzel egy év­százados, sokáig virágzó mes­terség szűnt meg a települé­sen. A mesterség virágkora - bár hajómalom létét XVI. századi adatok is bizonyítják -, a XVIII. és a XIX. században volt. Egy 1803-as összeírás szerint a földvári Duna-szaka- szon huszonkilenc hajómalom működött, 1818-ban már negyvenegy, tulajdonosainak száma kilencvennégy, köztük olyan ma is ismert földvári nevek birtokosai, mint a nek még nem akadt gazdája. Tavaly március óta a hozzáve­tőleg tíz millió forint értékű szerszám- és gépállomány jó részén, amely a tíz évvel ez­előtti keleti technológiai szín­vonalat képviselte - már tú­ladtak. A felszámolás alatt álló vál­lalat volt dolgozóinak nem is a csőddel van a problémájuk, a végkielégítést mindenki tisz­tességesen megkapta. A fel­számolás megkezdése előtt ugyanis volt egy rövid inter­mezzo a cég földvári üzemé­nek életében. 1991. decembe­rében jelentkezett egy vállal­kozó, aki szép üzleti tervekkel Lemmer és a Jendrolovits. A hajómolnárok előbb céhbe tömörültek, majd 1882-ben megalakult a dunaföldvári Molnár Ipartársulat 102 tag­gal. Tagjai ezermesterek vol­tak: hajózni, hajót építeni, fo­gaskereket faragni és őrölni a kor színvonalán egyaránt'jól tudtak. A molnárok a malom­ipar későbbi fázisaiban is hasznosítani tudták ismerete­iket, ha a szakosodás csökken­tette is a sokoldalúságot. Külön fejezet a hajómolná­rok romantikusnak tűnő min­dennapi élete, szokásaik, szer­tartásaik. A dunaföldvári molnárok még az ipartestület keretében is a régi céhzászló alatt vonultak fel körmenete­ken. Sajnos földvári hajómolná­rok már nem mesélhetnek, közülük egy sincs az élők so­rában. érkezett: német piacra szán­dékozott különféle vasipari cikkeket termelni. Először há­rom hónapra bérelte ki az üzemet a fővárosi központtól, később aztán meg is akarta venni az addig forgácsoló és lakatos tevékenységével a hadiiparba bedolgozó céget, ezzel megmentve félszáz ott dolgozó munkahelyét. A dologból nem lett semmi, olyannyira, hogy a siklósi vál­lalkozó, Sándor Gábor mintegy három és fél millió forint bér­leti díjjal tartozik a vállalat felé, ötvenegy volt alkalma­zottjával pedig összesen több, mint egy millió forint bérel­maradása van. A kft. hiába fe­lel egy millió forinttal a vele szerződésben állók felé, hiába kötelezi bírósági határozat a vállalkozót a számlák kie­gyenlítésére, a tartozások - Gyuricza János, a vállalat meg­bízott igazgatója szerint -, be­hajthatatlanok, a vállalkozó ugyanis „kimentette" vagyo­nát a végrehajtók kezei alól. A tulajdonviszonyok válto­zásának itt is, sokadszor, a dolgozók itták meg a levét, mert a vállalatnak - az állam­nak - néhány millió forint nem tétel. A szakiskola mellett büfé lesz, az egyik épületre pago­datetőt húznak majd. Erről érdemes írni, mondja Csiz­madia Imre, aki az üzem utolsó hírmondójaként a még eladatlan felszereléseket árulja. A Mechanikai Labor már a múlté. tóth Két fellépése között keres­tem fel Szabó Jánosné népdal­énekest. A legutóbbi május 1.-én a földvári Idősek Szociá­lis Otthonában volt. „Olyan jól éreztem magam, hogy ha Amerikába mentem volna, akkor sem lettem volna ilyen boldog" - mondja. Az idősek közt, szűk körben gyorsan el­telt az idő. A másik ország-vi­lág szeme előtt lesz: Szekszár- don, a Duna menti Folklór Fesztiválon, július 6-án.- Most már huszonöt éve „űzzük" ezt a pávakört. Idő­közben kihaltak közülünk, el­költöztek, így maradtunk hárman. Annyi fene oklevél van - mutat fel nevetve a szekrény vitrinére -, ha enni kéme kiraknám az utcára, az a szerencse nem kér enni.- Szeret fellépni nagykö­zönség előtt?- Nem érdekel engem, sze­retek. Csak van egy nagyon szép balladám, azt nagyon szeretném elmondani Szek- szárdon. Elénekli. Körülbelül három­száz népdalt tudna „tollba mondani" - szavai szerint öt fesztiválra valót -, eddig még nem kereste meg senki. Rajta kívül nem nagyon ismerik már őket. Amikor a „kézi­munka szakkörben" felléptek, néhány idősebb asszony, aki a nagyszüleitől tanulta, még énekelt velük.- Gyerekkoromban édesa­nyám meghalt, másfél éves voltam, a nagyanyám nevelt. Mikor szomorúságunk volt, mikor örömünk volt, énekel­tünk. Nagyanyámnak meg volt egy húsz évvel öregebb testvére, attól aztán minden huncutságot ellestünk, meg­tanultunk. A „huncutságok" között volt a földvári lakodalmas is, amit úgy adtak elő 1970-ben, Tóth István fotóművész képei elé. Egymás szemébe nézve sok mindent megtudhatunk -, leg­többet önmagunkról. Mert ki másról szól a másik ember ránk sugárzó mosolya, vagy fürkésző tekintete, öröme vagy várakozó reménye - esetleg aggódó bizalmatlan­sága -, rokon- és ellenszenve, - vagyis mindaz, ami tekinte­tükből kiolvasható. Az Isme­rős-Idegen arcán adott köze­ledésünkre a válasz, az Őelőtte nyilvánvalóvá lett lé­nyegünk visszatükrözése. Tóth Istvánnak - aki nem először vendége a Dunaföld­vári Várnak -, indiai képei mindenekelőtt ezt juttatták eszembe. A Cegléden élő, mél­tán világhírű fotóművész bril- liáns technikával készült - túlnyomóan portré-igényű -, közelképei ugyanis egy mo­delljeivel rokonszenvező, sor­sukban érdeklődésével osz­tozó, érzékeny ember - mű­vész - kapcsolatteremtő jelen­létének visszfényei: jól feltett kérdésekre kapott válaszok! A kamera két oldalán - in­nen és túl - nemcsak két em­beri lény a maga soha meg nem ismételhető valójában foglal helyet. Tóth István ké­pein a fotográfus és portré-alanyai két világ köve­tei, lélekvándorlásának meg­testesítői. Az egzotikus részle­tek, mint a nők jellegzetes öl­tözéke, a „szári", homlokuk közepén a kaszthoz tartozás ahogy azt a dédszülők száz-százötven esztendeje.- Itt születtem Dunaföld­váron, még a nagyszüleim is. A dédapám Cseh-Morvaor- szágból került Magyaror­szágra tizennyolc éves korá­ban. Megszökött, mert tíz évig kellett volna katonának len­nie, és beállt Kossuth Lajos mellé. Szabó Lajosné most hetven éves, korosztályából sokan azt mondják: nem cserélnének a mai fiatalsággal. Ő igen.- Nagyon nehéz életem volt. Árvaleány voltam, fiata­lon, tizenhárom éves korom­ban cselédnek kerültem, de nagyon jó helyem volt, Pesten voltam egy nagykereskedő­emlékeképpen ma is használt „szépségjel", vörös foltocska, a baloldali orrcimpán - mint Európában a fülcimpán -, díszlő gyöngyöcske, a férfiak műgonddal kötött turbánjai: figyelemkeltő, néha sokkoló írásjelek. Vajon figyelünk-e egymásra ÍGY, törődünk-e a Másikkal ENNYIRE itt és most, Európában, magunk között a „Mesés Kelet" külö­nös, észrevétető kellékei nél­kül? A tündöklő kupolák, köztük a Tádzs Máhál, az Ág- rái Vörös Erőd, Ó-Delhi zsú­folt utcajelenetei, a karambo­los riksa, a piaci forgatag ké­pei nemcsak időbe-térbe he­lyező pontos díszletek, de pompás dokumentumai a megértés által leküzdött tá­volságnak. A ránktekintő tiszta vagy sebhelyes arcok szinte együtt teszik fel a kér­dést a társadalomkutatók lé­lekvándorlással indokolt sajá­tos okfejtésével: ma Keleten születnek meg mindazok a lelkek, akiknek eljövetelétől a számító Európa megóvja ön­magát. Am a képekből az „Egész Emberiség"-ben gon­dolkodás sugárzik. Rendkívüli hatású kiállítás. Koffán Károly, festőművész Tóth István „Excellent FIAP"-rangú, 'az „Évszázad Kiváló Fotóművésze" cím bir­tokosa kiállítását az érdeklő­dők június 18-án 18 órától lát­hatják a Dunaföldvári Vár­múzeumban. nél, egy sváb embernél. Aztán tizennyolc éves koromban férjhez kerültem, húsz évesen özvegy maradtam. Másfél éves volt a kisfiam, akkor na­gyon nehéz helyzetben vol­tam, napszámba jártam, há­tamon a gyerekkel.- Az unokák már nem is­merik ezeket a nótákat. A szép ruháimat is, megírtam a vég­rendeletemben, ha nem kell senkinek, akkor a múzeum­nak hagyom. Jártam a földvári ismerősöket, aztán összeszed­tem még az öreganyám álmát is. Odaadták szívesen, mond­ták vidd, aztán csillogtasd meg, ha fellépsz. 37 éve írták Háromszázharminc százalékra teljesítette az árvíz miatt csökkentett tervét 1956. júliusában a Dunaföldvári Kendergyár - számol be a Tolnai Napló 1956. július 16-i száma. Az kender áztatá- sánál 143 százalékos az eredmény, az esedékes ké­száru-tervével 130, az áz- tatási tervvel 102 száza­lékra áll a gyár. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy bevezették az 1955-ben el­fogadott újítást, ezáltal az áztatást két napra lehetett csökkenteni. Alig két hétre rá a Nem­zetközi Szövetkezeti Napra készülnek a föl­dvári KTSZ-ek, s erre olyan programot állítottak össze, amely „méltóan tükrözi a kollektív gaz­dálkodást és a jó munkát". Az ünnepség kezdődött, a 24 tagú tűzoltó zenekará­nak zenés ébresztőjével indult, délelőtt tekever­seny volt, majd közös ebéd, amelyen a KTSZ és a földműves szövetkezet dolgozói együtt vettek részt. Délután térzenével és labdarúgó mérkőzéssel folytatódott a program, majd a közös kultúrgárda „Dunaföldvár tíz éves kul- túrélete zenében, dalban, táncban" című vidám mű­sora szórakoztatta a kö­zönséget. Mindez kollektív szel­lemben folyt. Az egyéni gazdákról máshol esik szó. Röviden Járműérzékelő jelzőlámpák Mint arról már beszá­moltunk, átadták a kivite­lezőnek, a Pécsi Építő Kft.-nek a munkaterületet a 61-es számú főútvonal földvári szakaszán. A fel­újítás során, amelynek ha­tárideje 1993. szeptember harmincadika, a 6-os és a 61-es kereszteződésében jelzőlámpás forgalomirá­nyító csomópont épül, de­tektoros járműérzékelő jelzőlámpákkal, sávbőví­téssel. Weikersheimi vendégváró Dunaföldvári gyereke­ket vendégül látó családo­kat keresnek Földvár né­met testvérvárosában, We- ikersheimben. A partner- kapcsolat ünnepélyes né­metországi szentesítésével egyidőben, augusztus 13-tól 22-ig tizenöt föl­dvári gyermek és fiatal vesz részt egy Weikershe- imben zajló zenei kurzu­son. Kötelező marhalevél Június 24-ig kell kötele­zően kiállíttatni az állat­tartóknak a marhalevelet a polgármesteri hivatalban. Az ügyintézést a műszaki osztályon Jákliné Urbán Magdolna végzi. Földvári tb-mérleg Mélyen az országos át­lag alatt volt Dunaföldvá­ron a társadalombiztosí­tási választások részvételi aránya. A 6748 szavazásra jogosult főből 1810-en mentek el voksolni, ez 26,8 százalékot jelent. Az MSZOSZ-nek mind az egészségügyi, mind a nyugdíjbiztosítási listája fölényesen győzött, a má­sodik a Keresztényszociá­lis Szakszervezetek Or­szágos Szövetsége lett. Hajómalmok 1935-ből a földvári Alsó-révnél tf Szabó Jánosné Atkukkantó Az MMK programjai Gazdag programmal várja a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ az ér­deklődőket június 19-én. Délelőtt 9 órakor a Tűzoltó­zenekar játszik, majd gyer­mekműsort láthat a kisgene- ráció. Délután fél háromtól „Ez meg az" címmel szóra­koztató előadás lesz többek közt Koós János és Ihos Jó­zsef közreműködésével. Négy órától a Vasas Tánc- együttes lép fel. Solti diáksiker A solti Molnár Judit is azok között a középiskolá­sok között van, akik nyáron a Goethe Intézet jóvoltából három hétre Németországba utazhatnak. Molnár Judit a dunaföldvári Magyar László Gimnázium tanulója. Bűnözőket fogtak Lövések dördültek vasár­nap éjjel a kecskeméti To- tál-benzinkútnál. A rend­őrök fegyverhasználatra kényszerültek, hogy a hetek óta a benzinkút melletti parkolóban garázdálkodó három szerb bűnözőt elfog­ják. Egy eltűnt földvári mesterség Népdalok, „huncutságok" i i

Next

/
Thumbnails
Contents