Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-02 / 126. szám
1993. június 2., szerda MEGYEI KÖRKÉP WÚJSÁG 3 Privatizációs konferencia A Tolna Megyei Privatizációs Társaság és a KREÁTOR Kft. június 11.-én , 10 órától konferenciát rendez Szekszárdon, a Művészetek Házában. A konferencia célja, hogy a privatizálás előtt álló és a már privatizált vállalatok, társaságok vezetői és tulajdonosai megoszthassák tapasztalataikat a privatizációt irányító és ellenőrző szervek vezetőivel és képviselőivel. A konferencia meghívott vendégei között van: Szabó Tamás tárca nélküli miniszter, Pongrácz Tibor, az ÁVÜ Igazgató Tanács elnöke, Both János, az ÁVÜ igazgatója, Szabóné Pákozdi Éva, a Postabank Rt igazgatója és több országgyűlési képviselő is. Mindazok jelentkezését várják, akik a témával kapcsolatban bővebb információhoz szeretnének jutni. Kertbarátok figyelmébe A magyar szőlő és bortermelés jövője, és a hegy1 községek, pinceszövetkezetek címmel tart előadást dr. Tóth Sándor, a Föld- művelési Minisztérium főosztályvezetője. A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban június 7.-én 18 órakor kezdődő rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. A kávéház vendége Kristóf Attila Kristóf Attila, a Magyar Nemzet egyik vezető publicistája lesz a vendége annak a találkozónak, melyet az ünnepi könyvhét alkalmából a paksi művelődési központ könyvtára rendez a paksi Belvárosi Kávéházban. A találkozóra június 8.-án 18 óra 30 perces kezdettel kerül sor. A neves vendég a helyszínen dedikálja az „Én nem tudom" című könyvét, az érdeklődők meg is vásárolhatják a szerző kiadványát. Minden érdeklődőt vár az est háziasszonya: Gutái Istvánná. A tamási D.C. programjai A diákcentrum egynapos kirándulást szervezett Keszthelyre. A diákcentrum évfolyam-játékainak győztesei és a diákcentrumért végzett kiemelkedő munkájuk eredményeként jutalmazott gyerekek ma utazhatnak a gyönyörű Ba- laton-parti városba. Az összesen 12 jutalmáéi zott gyermeken kívül közel kilencven fő - nagyrészt negyedik és ötödik osztályosokból álló csapat - utazhatott a diákcentrum jóvoltából indított két autóbuszon. A programban a város nevezetességeinek megtekintése kapott helyet. Pedagógusbált rendeznek a város és város környéki pedagógusok számára a művelődési házban, június 5.-én, szombaton. Á 20 órakor kezdődő zártkörű rendezvényen mindenki a saját maga által hozott finomságokat fogyasztja majd, mivel a bál jellege: bátyus. A talpalávaló zenéről az Omnia együttes gondoskodik. MSZP-MSZOSZ együttműködés a jövő évi választásokon is? Irredenta felszólalások Interjú Horn Gyula pártelnökkel arról, hogy kell-e Fehér Könyv? Mint ismeretes, a közelmúltban lezajlott társadalombiztosítási-önkormányzati választásokon meggyőző fölénnyel győzött a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége. Az MSZOSZ és a Magyar Szocialista Párt között bevallottan jó a viszony: ezért kérdeztük meg Horn Gyula pártelnököt, hogy lehet-e a baloldal előretörésének nevezni a történteket? — Feltétlenül - válaszolt Horn Gyula, aki a múlt hét végén járt Tamásiban. — A szakszervezetek döntő többsége kétségkívül közel áll a baloldalhoz. Az pedig külön öröm számunkra, hogy az MSZOSZ meggyőző fölénnyel lett ennek a választásnak a győztese. Mi az MSZOSZ mellett akkor is kiálltunk, amikor a másik öt parlamenti párt nemhogy szidta, hanem megpróbálta háttérbe szorítani ezt a tömörülést. Nyilvánvaló, hogy ez az együttműködés az 1994-es parlamenti választásokon is folytatódni fog. — Ez azt jelenti, hogy most már nyugodtabban várja a jövő évi megmérettetést? — Különösebben nem vagyok nyugodt, de nem is izgulok minden percben. Nem vagyok nyugodt azért, mert az ország helyzete nagyon rossz, gazdasági-szociális téren válságjelek mutatkoznak, egyes területeken káosz van. A kormány kapkod és következetlen, nem tartja magát az ígéreteihez. S a választásokig hátralevő egy év még igen hosszú idő, addig még sok ■minden rosszabbra fordulhat. — Mennyit nyom a latban a jelenlegi kormány öröksége? Katona Tamás azt nyilatkozta, hogy sajnálatos módon nem készült rögtön a rendszerváltás kezdetén egy Fehér Könyv, melyben feltárták volna a hiányosságokat... — Nos, el lehet készíteni a régi rendszer Fehér Könyvét, de akkor nem ártana az elmúlt négy év Fehér Könyvét is kiadni. Mi soha nem vitattuk azt, hogy nehéz örökséget vett át a jelenlegi kormány. De azt is bizton állíthatjuk, hogy ez a kormány valamennyi nehézség ellenére egy működőképes gazdaságot örökölt. Tessék nekem megmagyarázni, hogy mi szükség volt azokra a lépésekre - a kárpótlással és a mezőgazdasággal összefüggésben - , melyek lehetetlen helyzeteket teremtettek? Vagy miért kellett a parlamentnek hónapokon át ötvenedrangú kérdésekkel foglalkozni, ahelyett, hogy a gazdasági-szociális témakörökre összpontosított volna? Ezt nem lehet a múlt örökségével magyarázni. — Mindezek ismeretében némi elégtétel Horn Gyula szánára az MDF belső válsága? — Nem örülök ennek a válságnak, mert nagy a szélső- jobboldali veszély. Az MSZP abban érdekelt, hogy ez a szervezett szélsőjobboldal elszigetelődjön. Az általuk folytatott ténykedés már eddig is sok kárt okozott, gazda- sági-szociális-politikai téren. Életveszélyes lenne ennek az irányzatnak a megerősödése. — Ön mely csoportosulást tartja szélsőjobboldalinak? — Nem titok, mely körökről van szó, hiszen az érintettek nem is rejtik véka alá ilyen irányú vonzalmaikat. A Magyar Útról és a hozzá tartozó körökről, valamint a most szerveződött Magyar Igazság platformról van szó. Az itt tömörülő személyek felfedték igazi arcukat egyebek mellett a magyar-ukrán alapszerződés parlamenti vitájakor is. Ilyen helyzetben azoknak drukkolok, akik ezt a szélső- jobboldalt el akarják szigetelni, s meggyőződésem szerint ez pártállástól függetlenül valamennyi demokratikus erő érdeke. — A kormányhoz közel álló napilap jegyzettrója szerint kifejezetten örvendetes, hogy a magyar-ukrán alapszerződés tárgyalásakor elhangozhattak különvélemények ... — Ezek a rendkívül szélsőséges, irredenta szellemiségű, tehát a határok felülvizsgálatát szorgalmazó felszólalások sokat rontottak megítélésünkön. Lehet, hogy van, aki ezeket a felszólalásokat az önálló vélemény megnyilvánulásának tekinti: de azért nem ártana különbséget tenni, s valami határt szabni a szélsőségnek, mert különben az ország érdekei károsodnak. Szeri Árpád Micsoda magánügyek! A világon semmi bajom az ügyvédekkel, úgy általában; van akit kifejezetten szeretek közülük. Bimbózó jogállamiságunkban mi sem lehet fontosabb, mint éppen az ő működésük. Ha egyszer beindul az államgépezet az ő szervezett hadával, egyre jobb technikájával, szakértőivel, kell legalább egy ember, aki a gyanúsított, vádlott mellett áll. Akinek az a dolga, érdeke, hogy tudásával és személyes hitelével is feltétel nélkül képviselje a beindult gépezettel szemben, s kézen fogva vezesse a jogszabályok között. Tárgyalás előtt figyelmeztet egy ügyvéd, hogy sem ő, sem pedig az ügyfele - s hozzá teszi, hogy nyilván így vannak ezzel a többiek is, az adott ügyben összesen öten - semmihez nem járul hozzá. Ahhoz sem, hogy a védence neve megjelenjék az újságban. A történteket magánügynek tekintik. Olyan ez, mint egy válóper, teszi hozzá mintegy magyarázólag. Egy büntetőper tárgyalásának megkezdése előtt. Az a kisebbik baj, hogy ezzel simán hülyének nézte a sajtót, feltételezve, hogy nem tudja megkülönböztetni a polgári jogot a büntetőtől. Szép kis magánügyeik vannak védenceiknek, mondhatnám továbbá kajánul, mert azért a gyilkosságra való fejbujtás, s ilyesminek az elvállalása némi - nem is túlságosan sok - készpénzért, vagy a bérverés bevezetése az ügyintézéséi formák közé - az azért „nem semmi." Komolyabbra fordítva a szót, ha az ügyvéd úr egyáltalán végiggondolta, mit beszél, akkor elég különös nézetei vannak. Ha mindaz, ami történt - függetlenül attól hogy kik és miért követték el - , magánügy, akkor az egész igazságszolgáltatás felesleges luxus, rendőrséggel, ügyészséggel, bírósággal, és persze az ügyvédek szaporodó hadával együtt. Tény ugyanis, hogy egy embert összevertek, hogy egy másikra kétszer rálőttek, s ebből a szempontból mindegy, hogy ki és miért tette. Ha mindezt valaki magánügynek tekinti, akkor megáll az ész és csak ácsorog! A per megkezdése után indítványozták zárt tárgyalás elrendelését azon a címen, hogy a „sajtó szerepét mindannyian ismerjük", továbbá a tanúk védelmében. Kár, hogy a törvény világosan megfogalmazza azt a néhány esetet, amikor zárt tárgyalást lehet tartani, s ezek nem tartoznak közéjük. Arról nem szólva, hogy a bírósági tudósítások többnyire a vádlottak, s nem a tanúk „magánügyeiről" szólnak. Azt viszont el sem lehet képzelni, hogy mit gondolhatnak valójában a sajtó szerepéről, mert a bevezető mondat mintha némi rosszallást tartalmazott volna ezzel kapcsolatosan. Mintha arra lett volna utalás, hogy a sajtó - mint olyan - homokszem az igazságszolgáltatás gépezetében, amelynek eltávolítása volna kívánatos. Ehhez képest váratlan fordulat volt a tárgyalás menetében, amikor az ügyvéd urak két újságcikk becsatolását kérték az iratok közé, mint a védelem bizonyítékait... Ihárosi Ibolya Fórum Tamásiban a munkanélküliek részére Dr. Dávid Ibolya országgyűlési képviselő a munkanélküliek részére fórumot szervez Tamásiban 1993. június 4-én 10 órakor, a diákcentrumban. Vendégek: Dr. Tóth Tihamér, a Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára, Dr.Brebán Valéria, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ igazgatója, a Munkanélküliek Érdekvédlemi Szövetsége (Dombóvár) és a Máltai Szeretetszolgálat képviselői. Komplexkémiai kollokvium (Folytatás az 1. oldalról.) A tegnap kezdődött szekszárdi konferencián, mely a XXVIII. a sorban, várhatóan mintegy harminc előadás hangzik el a komplexkémia egyre szerteágazóbb területeiről. Külön szekció foglalkozik a fémionoknakaz élő szervezetben játszott szerepével, az ott megvalósuló komplexképződési folyamatok értelmezésével. Ezen belül az alumíniumra, cirkóniumra, vanádi- umra és néhány más elemre vonatkozó újabb eredmények különösen figyelemreméltóak. A szakemberek előtt ismeretes, hogy egyes fémionok és fémkoplexek mint katalizátorok, meghatározó szerepet játszanak bizonyos szerves ve- gyületek előállításában. Ennek megfelelően számos előadás érinti a különböző redoxi, fotokémiai és egyéb folyamatok kinetikai jellemzőinek meghatározását. Ezeken az ipari szempontból is fontos területeken elhangzó eredmények hasznos információt nyújthatnak a komplexkémiához csak közvetett módon kapcsolódó szakemberek számára is.-száFotó: Degré Gábor Lóazonosítási bélyegzés Cikón (Folytatás az 1. oldalról.) bőrbe, s ez a jel az állat életének végéig megmarad. A betűk a születéskor megfelelő megyét (például TA Tolna, BA Baranya), a mellette levő szám, mondjuk 78 a születési évet, a másik két vagy többjelű szám a sorszámot jelenti. Egyébként nyakra a köztenyészetben bélyegeznek, a törzstenyészetben született csikókat a majdani nyereg helyén bélyegzik. Besütés előtt kikérdezik a tulajdonost és ennek megfelelően történik a lóazonosítási lap rovatainak kitöltése. A rovatok a következők: tulajdonos neve, lakhelye, tartás helye, a ló fajtája, színe, ivara, születési ideje, különféle ismertető jelek feltüntetése, például: csillag, vagy pártaszélben kesely. Akadt ló, amely rúgkapált bélyegzéskor. — Bizonyára fáj szegénynek! - szisszentek fel a gazdák, szemlélődök. — Természetesen fáj, de a seb néhány nap alatt beforr és a var már nem fáj, ellenben sokkal jobban fáj az értelmetlen ostorozás, ütlegelés, no meg képletesen gondolva az üres jászol - mondotta a felügyelő. Cikón az elmúlt években csupán 2-3 ló poroszkált, míg mostanra húsz körülire nőtt számuk, így óhatatlanul tettük fel a kérdést Szamosi Ferencnek. — Ön miben látja az állomány növekedését, megint lovas nép lesz a magyar? — Az állomány növekedését a minél több magánkézbe visszakerülő földterülettel látom összefüggni. A gazdálkodáshoz még mindig elengedhetetlen „kellék" a ló, de ezt a gazdák nyilván jobban tudják. A mondás, hogy lovas nemzet a magyar, ez így nem igaz, no de ebbe most ne mélyüljünk bele. Hunyadi István Százhúszezer forint helyszíni bírságot szabtak ki Négy gumi különböző mintával, ugyanazon az autón Sip'ócz György rendőr őrnagy a májusi közúti ellenőrzés tapasztalatairól (Folytatás az 1. oldalról.) — Mit ellenőriztek a gépjárműveknél? — Az útiokmányainak meglétét, érvényességét, a járművek műszaki állapotát. Lakott területen kívüli szakaszokon a tompított közlekedési világítás betartását, lakott területen belül az 50 kilométeres sebességhatár betartását. Szombaton két trafipax volt munkában a megyében. — Mit tapasztaltak, betartják az új sebességhatárokat a gépjárművezetők? — Negyvennégy trafipax fotó készült, 20 ezer forint bírságot szabtunk ki, jelentős sebességtúllépés esetén pedig feljelentést tettünk. — Mi számít „jelentős sebességtúllépésnek "? — Lakott területen kívül 107 kilométertől már jelentős sebességtúllépésről van szó, ugyanez lakott területen belül 76 kilométer. — Úgy hallom, kérték a zöldkártyákat is. — Igen, a közlekedésfelügyelet szakemberei vizsgálták a zöldkártyákat. Tapasztalataik szerint több ellenőrzött gépkocsivezetőnél nem volt zöldkártya, ami pedig május 1-e óta kötelező, ráadásul egy év türelmi idő is volt a beszerzésére. Ugyanakkor több olyan esetet is észleltek, amikor megvolt ugyan a zöldkártyája, de nem voltak valósak az adatok, nem volt jó a CO beállítás, ami szintén szabály- sértés. — Mivel jár, ha valakinek nincs zöldkártyája? — Azonnali rendszám levétellel, amit igazán kár kockáztatni, hiszen utána újra műszaki vizsgáztatni kell a gépjárművet. —- Milyen a megye közútjain haladó gépjárművek műszaki állapota? — Általában jó, de találkoztunk néhány minősíthetetlenül rossz állapotban közlekedő gépjárművel is. Fennakadt az ellenőrzésen például egy olyan személygépkocsi, amelyiknek a szélvédőüvege több helyen is ki volt törve csillagos töréssel, az üveghiány beragasztva, úgyhogy, csak itt-ott lehetett kilátni az autóból. Ugyanezen a gépkocsinál tapasztaltuk azt is, hogy a fenn lévő négy gumiköpeny mintázata mind teljesen eltérő volt, sőt, a pótkerék is más volt. Természetesen ez esetben is azonnal levettük a rend-számot. — Mondják, a mostani ellenőrzés során „újítottak" is a rendőrök... — Igen, elsőként alkalmaztuk a közlekedés gyorsítása érdekében az úgynevezett kontroli-kártyákat. Éz azt jelentette, hogy az ellenőrzött gépjárművek vezetői kaptak egy olyan kitöltött kártyát, mely tartalmazta, hogy hol, mikor, és ki ellenőrizte a gépjárművet. Ezt a kontroll lapot a következő ellenőrzési ponton felmutatva szabadon haladhatott tovább az autós, nem vizsgálták mégegyszer. — Meddig tartott egy gépjármű ellenőrzése? — Ahol nem volt semmi probléma, ott 2-3 percig. — Összesítve az ellenőrzés tapasztalatait? — Az ellenőrzött gépjárművezetők közül jogosítvány nélkül vezetett 3 fő, ittasan 1, piros tilos jelzésen áthaladt 1, kötelező felelősségbiztosítás nélkül közlekedett 2 fő. Egyéb közlekedési szabálysértést - különböző műszaki problémák, lejárt gépjárművezetői engedély - 18 esetben észleltünk. Nem közlekedési jellegű szabálysértést 5 esetben regisztráltunk, 3 fő bűncselekmény elkövetése miatt került rendőrkézre. Kilenc esetben került sor rendszám levételre, 4 esetben pedig a vezetői engedély bevonására. Összesen 254 fővel szemben 120 ezer forint helyszíni bírság lett kiszabva. A közlekedők döntő többsége viszont fegyelmezetten, minden szükséges okmánnyal felszerelve, a közlekedési szabályokat betartva haladt a közutakon. F. Kováts Éva r I i