Tolnai Népújság, 1993. május (4. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-10 / 107. szám

8 «ÚJSÁG SPORT 1993. május 10., hétfő Kézilabda NB I/B. A földváriak megbotlottak, a Szigma-Szekszárd nem cifrázta Csáki Erzsébet (Tengelic) a második gólját lövi Szigma-Szekszárd-KÖ- VAC SK 28-20 (14-7). Buda­pest, 100 néző. V: Csatlós, Komár. Szigma SE: Gergely - Csordás 8, Geiger 3, Sklar 7, Krementsova 4, Czirok 1, Bá- lintné 2. Csere: Flick, Németh 1, Horváth R. 1, Horváth É. 1, Rózsa. Edző: Hajnal József. A tayasszal igen jól szereplő KÖVAC az első percekben már góllal mutatkozott be, de a kezdeti idegességét levet­kőző Szigma előbb egyenlített, majd a 4. percben a vezetést is átvette. A fokozatosan játékba lendülő szekszárdiak remek védekezésének köszönhetően a hazaiak gólszerzési akciói rendre meghiúsultak, s ellen- támadásaikat követően a 13. percig Sklar eredményessége révén 8-2-re elhúztak. Véde­kezési stílusukon változtattak a házigazdák, de ez sem za­varta meg a vendégeket, igaz, hogy ekkor már több ziccert elhibáztak. A 20. percben már 10-3-ra vezettek a vendégek. Változatos, küzdelmes mér­kőzésen emberhátrányba ke­rült a Szigma, de továbbra is őrizte előnyét. Közben zicce­reket, majd a harmadik bünte­tőjüket is elhibázták. A szünet utáni első percek­ben Gergely büntetőt hárított, de a Szigma elhibázott ellen- támadásai és az újabb kihasz­nálatlan ziccerek után a 37. percben 15-10-re felzárkózott a KÖVAC. A Szekszárd nem engedte közelebb ellenfelét, pedig a kőbányaiak Krement- sovát szoros emberfogással igyekeztek kikapcsolni. A 45. percben már ismét hétgólosra növelték előnyüket a vendé­gek. Az újfent emberhát­rányba került szekszárdiak a gólerős Csordás eredményes­sége révén tartották előnyü­ket, így a cserejátékosok is pá­lyára léphettek, ők sem is ijedtek meg a lehetőségtől és gólokkal bizonyítottak. Az utolsó percekben még Flick hárított két büntetőt. Változatos, jó iramú mérkő­zésen a Szigma mindvégig rá- kényszerítette akaratát ellen­felére, biztos győzelme egy pillanatig sem volt kétséges. Jók: Csordás, Sklar, Krement­sova, Gergely. Százhalombatta-Duna- földvári VKSE 28-19 (15-9). Százhalombatta, 100 néző. V: Antal, Daróczi. Dunaföldvár: Kovács- Dukai I. 3, Szauter 4, Kolics 3, Hegedűs 1, Takács 4, Györkő 1. Csere: Bocs, V.Kovács 3, Princz, Polgár, Mestyán. Edző: Kolics János. Sajnálatos módon kedvezőt­len előjelekkel indult a mér­kőzés, hiszen a térdsérülésé­ből felépült Orova az utolsó edzésen újra megsérült, így nem tarthatott a földvári csa­pattal. A másik nagy veszte­ség akkor érte a Kolics-le- génységet, amikor Györkőt a találkozó elején piros lappal végleg kizárták a játékveze­tők. Természetesen ezen okok sem magyarázzák a csapat gyenge teljesítményét. Sajnos, ebben a felállásban, akiknek igazán át kellett volna vállalni a terheket és a felelősséget - Takács és Szauter - nem vol­tak képesek megoldani ezt a feladatukat. Az első játékrész teljesítményében, ami elfo­gadható volt a földváriak ré­széről, az a csapat védekező munkája. A támadójáték erőt­lennek tűnt és hibákkal tele­tűzdeltre sikeredett. Fordulás után sem tudott sajnos váltani a Dunaföldvár. Szauter és Takács változatla­nul kevés veszélyt jelentett a házigazdák kapujára, s még halvány esély sem volt a szé­pítésre. Szélről, lehetetlen helyzetből kapták a gólokat a földváriak, ők viszont ziccere­ket és hétméterest is hibáztak. A mérkőzés véghajrájában egy-két lerohanásos, szép megoldást produkált a ven­dégcsapat, ám a nagy különb­ségű veresége teljesen reális. Egyetlen játékos teljesítmé­nyét sem lehet kiemelni a du- naföldvári csapatból. NB II: A Tengelic maradt pont nélkül Tolnatej SE-Segesd SE 23- 23 (14-10). Szekszárd, 50 néző. V: dr. Török, Wágner. Tolnatej SE: Bach - Budai, Böcsödi 3, Barabás 3, dr. Gaál, Kispál 3, Kovács 7. Csere: Bán, Spoljár, Fichter 1, Teimel 4. Edző: Fichter Csaba. A Segesd kezdte a gól­gyártást, de a hazai csapat vá­lasza sem késett, a 7. percben 2-1. Idegesen játszottak a zic­cereket kihagyó szekszárdiak, így a 14. percben egyenlítettek a vendégek: 5-5. A helyzetki­használásban továbbra sem je­leskedett a Tolna tej SE, de en­nek ellenére háromgólos előnnyel zárták a félidőt. Fordulás után a 39. percig felváltva estek a gólok, ekkor azonban az eladott labdáknak köszönhetően a vendégek egy gólra felzárkóztak. Teimel két találatával a 45. percben a há­zigazdák háromgólosra növel­ték előnyüket. Majd a seges- diek zsinórban szerzett három góllal a 49. percben kiegyenlí­tettek. Összekapta magát a Tolna tej, Böcsödi és Barabás góljaival öt perc alatt ismét el­húzott három góllal. A Segesd nem adta fel, a hajrában négy­szer zörgette meg a szekszár­diak hálóját, míg a tejesek ru- tintalan játékkal, gyermeteg hibákkal elherdálták előnyü­ket. A ziccereket hibázó házi­gazdák hagyták, hogy a se- gesdiek „kiénekeljék a sajtot a szájukból." Bágyogszovát-Tengelic 21-17 (10-10). Tengelic, 200 néző. V: Gőzsy, Rákóczi. Tengelic: Adám- Tibai 1, Holcz 1, Fülöp 2, Lukács I. 6, Lukács M. 2, Haász 2. Csere: Schmidt, Győri 1, Csáki 2, Kovács, Laczi. Edző: Takso­nyi István. Tudatos, okos já­tékkal kezdett mindkét csapat. A 9. percben 2-2, a 17. percben 6-6 volt az állás. Ettől kezdve a vendégek játszottak jobban és a 21. percben 9-6-ra vezet­tek. Rákapcsoltak a tengeli- dek, felpörgették a tempót és szünetig ledolgozták hátrá­nyukat. Fordulás után az első tíz percben fej-fej mellett ha­ladt a két együttes, majd 15:15-ös állásnál a vendégek hat perc alatt 19-15-re elhúz­tak. A három hajdani NB I-es győri játékost felvonultató szovátiak ezután már nem en­gedték ki a győzelmet. A rutinosabb vemndégcsa- pat jobb hajrája döntött. Simontomyai BTC-Cell- dömölk 26-24 (12-8). Simon- tomya, 300 néző. V: Mike, Szabó. Simontomya: Pech- Majer 7, Zsolnai 6, Pánovics 5, Teimel 4, Tauker T., Pécsi 2. Csere: Hóka, Bosnyák 1, Tauker P. 1, Varga, Vinczel- lér. Edző: Teimel Lajos. Az első 10 perc kiegyenlített küz­delme után fokotzatosan nö­velte előnyét a BTC. A 20. percben 9-5 volt az állás. Kapkodó játék mindkét olda­lon, sok helyzet maradt ki­használatlanul. Szünet után Majer eredményessége, Páno­vics váratlan megoldásai ragdtatták tapsra a közönsé­get. Szívósan küzdöttek a vendégek, a hajrában faragtak hátrányukból. A kiállításokkal tarkított, küzdelmes mérkőzésen egy pillanatig sem forgott ve­szélyben a BTC győzelme. Jók: Pech, Majer, Pánovics. Simontomyai BTC-Latex Szombathely 24-18 (12-10). Simontomya, 300 néző. V: Mike, Szabó. Simontomya: Molnárné- Varga 1, Jencs- kiné 4, Mérei 1, Lakos I. 6, Molnár 8, Gerussi 2. Csere: Márton, Pataki 1, Lakos II. 1, Várni, Hamar. Edző: Várni István. Jól kezdtek a hazaiak, a 4. percben 3-1 -re vezettek. Aztán a félidő derekán ki­használták a bőrgyáriak „el- mélázását", előbb egyenlítet­tek, majd rövid időre a veze­tést is átvették. A hajrában Jencskiné góljai átsegítették a BTC-t a holtponton, s szünetig kétgólos előnyt szerzett. For­dulás után feljavult a hazaiak védőmunkája, Molnárné több bravúros védése közben a 49. percben 21-14-re húzott el a Simontomya. Az utolsó tíz percben a BTC fiatal cseresora szerepelt, ügyes játékkal hálál­ták meg az edző bizalmát. Ajobb erőnlét, s a gyorsaság egyértelmű simontomyai győzelmet eredményezett. Jók: Molnárné, Mérei, Lakos I., Molnár, Jencskiné. Kosárlabda Magyar Kupa Nyolc között a paksi legénység Atomerőmű SE-MAFC 111-103 (49-47). Budapest, 100 néző. V: Berki, Lugossy. Atomerő mű SE: Gergely (16), Munteán (21), Rátvay (10), Mokos (12), Gulyás (4). Csere: Pálkerti (20), Szűcs (3), Stankiewicz (8), Vörös (11), Martincsek (6). Edző: Juhász Sándor. MAFC: Horváth (17), Kovács (11), Armagháni (30), Rajmon (12), Máthé (18). Csere: Jusztin (6), Hajnal (4), Wenczel (5). Edző: Lukács Sándor. A MAFC Tálos és Gyerjugin nélkül is jól kez­dett, Armaghani kosaraival a 6. percben 23-13-as előnyre tett szert. A folytatásban ma­gukra találtak a paksiak, Pál­kerti eredményességével fo­kozatosan csökkentették hát­rányukat, a 12. percben 34- 30-ra felzárkóztak. Ezután fel­váltva estek a kosarak, majd a 18. percben 45-45-re egyenlí­tett az atomosok gárdája. A félidő hajrája is a vendégeké volt, akik minimális előny bir­tokában térhettek pihenőre. Fordulás után újfent kie­gyensúlyozott, változatos küzdelem folyt, jelemntősebb előnyre egyik csapatnak sem sikert szert tennie. Aztán Munteán sorozatban elért öt triplájával a paksiak hat pont­tal elhúztak, a 26. percben 65- 59-re vezettek. A hazaiaknál Máthé jeleskedett, kosaraira azonban Stankiewicz rendre válaszolt, így a 32. percben 79-77 volt az állás a paksiak javára. Juhász edző vala­mennyi cserejátékost pályára küldött, közülük mindenki jól küzdött. Az ASE rákapcsolt, támadásait rendre eredmé­nyesen fejezte be és a 36. perc­ben előnyét öt pontra növelte: 95-90. A hajrában a csereként beállt Vörös és Martincsek be­biztosította a győzelmet. Közepes színvonalú mér­kőzés, az ASE Pakson szerzett jelentős előnnyé meghatározta a kupavisszavágót. Munteá- nék ezúttal is győzelemre tö­rekedtek, s végül 244-198-as összesítéssel jutottak a legjobb nyolc közé. Kitűnt: Gergely, Munteán, Pálkerti, Stankie­wicz, illetve Armaghani, Hor­váth, Máthé. Körmend-Hunor-Dombó- vári VMSE 104-94 (44-42). Körmend, 500 néző. V: dr. Gencsev, Szilvássy. Kör­mend: Szájer (2), Érsek (16), Zsebe (18), Kardos (8), Mol­nár (2). Csere: Camprag (5), Czigler (11), Véha (9), Halm (16), Klisura (17). Edző: Földi Sándor. Dombóvár: Molnár (2), Erupkin (20), Takács (5), Kerényi (17), Marcsenkó (28). Csere: Horváth (2), Jankovics (4), Bosznai (9), Halmai (2), Komtics (5). Edző: Horváth Károly. Meglepő ötössel kez­dett a házigazda, az idei új igazolások hiányoztak a csa­patból. A Dombóvár nem ille- tődött meg, a 3. percben 6-2-re vezetett. A vasutasok játszot­ták a maguk játékát, a Kör­mend játéka kissé akadozott. Közülük jobbára csak Zsebe és Érsek „erőlködött". Csak a 10. percben tudta átvenni a veze­tést a Hunor, de szünetig je­lentős előnyre nem tudott szert tenni. Fordulás után rákapcsoltak a hazaiak, ekkor már másik ötössel léptek pályára. A 27. percben tudtak először négy­pontos vezetést szerezni a fá­radni látszó Dombóvár ellen. Ezzel együtt a vendégeket di­cséri, hogy a hajrában sem hagyták magukat leiskolázni, s szorossá tették a visszavá­gót. Kitűnt: Zsebe, illetve Marcsenkó, Erupkin. Vereség az NB II-ben ÁSE-Szekszárd Vendég­látó SE 72-64 (35-35). Buda­pest, 50 néző. V: Galambos, Nagy. Szekszárd: Juhász (11), Murel (8), Schmidt (27), Bodri (-), Szilágyi (5). Csere: Sze­gedi (4), Tengőlics (2), Pintér (7). Edző: Mészáros András. Nagyon nehezen lendültek já­tékba a csapatok, ezt hűen tükrözte az eredmény is. A 3. percben 4-4, a 10. percben 12- 12 volt az állás. Rengeteg hiba jellemezte a játékot mindkét oldalon. Szünetig egyik csapat sem tudott előnyre szert tenni. A második félidő első négy percében a szekszárdiak igen­csak leblokkoltak. Úgy tűnt, mintha nem is lettek volna pá­lyán, hiszen négy perc alatt egyetlen pontot sem értek el, míg a vendégek 11-et. A foly­tatásban aztán Schmidt vezér­letével felzárkóztak a szek­szárdiak, a 30. percben 50-50 volt a mérkőzés állása. A jó folytatás helyett, sajnos, szét­esett a szekszárdi csapat já­téka, így a találkozó hátralévő részében Rausch remek játé­kának köszönhetően megér­demelten nyert az Állatorvosi Egyetem csapata. Nemzetközi sportmajális Lengyelben (Folytatás az 1. oldalról.) Aztán néhány év múlva a Közép-európai mezőgazda- sági szakközépiskolák ha­gyományos „tavaszi fesztivál­jának" rangjára emelkedett a megmozdulás. Szász Zoltán, a székelyudvarhelyi szakközép- iskola igazgatójának szavaiból pedig kiderült, hogy szá­mukra az anyaországgal való érintkezés, a különböző kultú- rális közegből érkező kortár­saikkal való kapcsolattartás lehetősége jóval többet jelent, mint az egyes sportvetélkedők számszerű eredménye. Részletes eredmények: Nők. Kispuska lövészet: 1. Czemichow, 2. Lengyel, 3. Gyomaendrőd. Párbajlövé­szet: 1. Lengyel, 2. Ivánka, 3. Gyomaendrőd. Terepfutás: 1. Czemichow, 2. Ivánka, 3. Lengyel. 100 m: 1. Földi Mar­git (Szabadkígyós), 2. Boros (Kenderes), 3. Bokor (Elek). 400 m: 1. Magda Latak (Czer- nichow), 2. Kovács (Gyoma­endrőd), 3. Miklowa (Ivánka). 4x100 m: 1. Elek, 2. Szabadkí­gyós, 3. Gyomaendrőd. 800 m: 1. Ivona Grzyva (Czemy- chow), 2. Antii (Lengyel), 3. Olasz (Székelyudvarhely). Magasugrás: 1. Csifári Csilla (Gyomaendrőd), 2-3. Szigeti (Szabadkígyós) és Simekova (Ivánka). Távolugrás: 1. Lő­rincz Anikó (Lengyel), 2. Ko­vács (Gyomaendrőd), 3. Ott- lakár (Elek). Súlylökés: 1. Ki- ripoczky Mónika (Elek), 2. Dakanitik (Ivánka), 3. Mórocz (Szabadkígyós). Kézilabda: 1. Karva, 2. Székelyudvarhely, 3. Lengyel. Férfiak. Kispuska lövészet: 1. Czemichow, 2. Lengyel, 3. Ivánka. Párbajlövészet: 1. Lengyel, 2. Czemichow, 3. Vép. Terepfutás: 1. Lengyel, 2. Czemichow, 3. Mezőhegyes. 100 m: 1. Arany János (Mező­hegyes), 2. Mészáros (Vép), 3. Elek (Kétegyháza). 400 m: 1. Nemes István (Kenderes), 2. Pásztor (Mezőhegyes), 3- Or­bán (Szabadkígyós). 4x100 m: 1. Mezőhegyes, 2. Vép, 3. Kenderes. 1500 m: 1. Gnegan Grzyva (Czemichow), 2. Bu- nyi (Mezőhegyes), 3. Józsa (Kétegyháza). Magasugrás: 1. Szűcs József (Vép), 2. Szabó (Kenderes), 3. Ruck (Elek). Távolugrás: 1. Kerekes Tamás (Mezőhegyes), 2. Gál (Kende­res), 3. Kaczmarczyk (Czemi­chow). Súly lökés: 1. Baluka Ferenc (Kétegyháza), 2. Nagy (Mezőhegyes), 3. Csillag (Vép). Labdarúgás: 1. Lengyel, 2. Szabadkígyós, 3. Ivánka. (A nemzetközi versenyre lapunk keddi számában még visszatérünk.) AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS építőipari vállalkozók részére! A KONSTRUKTŐR Építő és Fővállalkozó Kft. (74(X) Kaposvár, Arany J. u. 21.) mint tervező-lebonyolító a beruházó megbízásából generálkivitelezői ajánlatokat kér a beruházó Kaposvár, Róma hegyen épülő cca. 500 m2 hasznos alapterületű villaépülete kivitelezési munkáira. A/, ajánlattételi tervdokumentáció a KONSTRUKTŐR KFT.* irodájában vásárolható meg 1993. május 10-től 9-16 óra között munkanapokon 15.000 Ft bruttó vételárért. Az ajánlattétel benyújtásának határideje: 1993. május 28., 10 óra. Részletes információk a 82/13-431 -es lelefonszámon kaphatók. ______________________________________________________________________________________{30724) f SZEKSZÁRD SZABASLAZBAN EG! Minden előadás óriási siker! Ezért most újra 3 napig Boldogan és lelkesen mentek haza a rés/.tvcvíik, csak az.t sajnálták, hogy nem jöhettek már sokkal hamarabb - mondo­gatták. Mennyi időt és fáradtságot spórol­lak volna! Végre kihasználhatjuk a varrógépünkéi! • nem keli másolni • nem kell hozzá készülék • tehetség sem szükséges A szabás még egy abszolút kezűinek is gyerekjáték. Mindegy milyen alakra, hogy Ilin! vékony és alul teli. széles vagy kes­keny a válla, rövid vagy hosszú a dereka slb. Minden esetben megbízható és egyszerű. KI pere múlva Ön önállóm) el tudja készíteni ennek a mellénynek a szabás­mintáját! SZABÁS-TANFOLYAM Jöjjön cl Ön is az előadásunkra minden kötelezettség nélkül! Művelődési Ház Szekszárd Mártírok tere 10. 12. (szerda) május 13. (csütörtök) 14. (péntek) Naponta három alkalommal 11.00, 14.00, 17.00 órakor Időtartam: I ÓRA Belépő: 100,- Ft. Egyszeri részvétel elegendő! Minden szükséges anyag az előadáson megkapható! Minden látogató kap 3 szabásmintát __________a saját alakjára.__________ í « 5 2. * '03 *n ► U E S I 'ti U

Next

/
Thumbnails
Contents