Tolnai Népújság, 1993. május (4. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-20 / 116. szám
SPUJSAG PAKS ES KORNYÉKÉ 1993. május 20., csütörtök Falu-kép" Sárszentlörincröl V *?V ~ ’ ! ”4 ^ f* A Petőfi-emlékház „Energikus" eredmények A paksi Energetikai Szakképzési Intézetet a köztudatban az „erős" iskolák között tartják számon. Ezt a véleményt látszanak megerősíteni az iskola tanulóinak különböző tanulmányi versenyeken elért helyezései. Az alábbiakban ismertetjük az iskola tanulóinak idei verseny-eredményeit. Kezdjük a legrangosabbal, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versennyel (OKTV). Matematika OKTV: Koch György lII/B. osztályos tanuló 3. helyezést ért el. Korpos Tibor III/B. és Eisenberger Aranka III/B. miniszteri dicséretben részesült. Mindhárom tanuló felkészítő tanára (továbbiakban Ft.) Árokszállási Eszter. Fizika OKTV: Korpos Tibor III/B. 2. helyezést ért el.(Ft.: Csajági Sándor). Győr Varga János III/B osztályos tanuló (Ft.: Csajági Sándor) 14. helyezést, Vaskó Gábor IV/B osztályos tanuló (Ft.: Torma Béla és Töricht Pál) pedig 22. helyezést ért el. Arany Dániel matematika verseny első és második osztályosoknak: Szabadi Péter I/B osztályos tanuló (Ft.: Árokszállási Eszter) országos 1. helyezést ért el. Dicséretben részesült Kadlecsik Erika I/B. (Ft.: Árokszállási Eszter), Le- hotai Gábor I/B. (Ft.: Árokszállási Eszter) és Kosa Krisztián II/B. (Ft.: Árokszállási Tibor). Irinyi János középiskolai kémia verseny: Bajor Péter II/D osztályos tanuló (Ft.: Káspári Tamás) 2. helyezést ért el. Mikola Sándor fizika verseny: A verseny harmadik fordulójába, az országos döntőbe jutottak, ami június 11-14 között lesz Gyöngyösön: Simon Zoltán I/B., Molnár Zsolt I/B., Rideg Balázs I/B., Szabadi Péter I/B., Lóki Gábor I/B., Zsebők Sándor I/C, LeDunaszentgyörgy története A fenti címen nyújtotta be Horváth Mónika, fiatal szekszárdi tanítónő monográfiáját a Lakitelek Alapítvány hely- történeti pályázatára. A pályázatra 479 pályamű érkezett, Horváth Mónika munkáját ezek közül a kiemelkedő eredményt elismerő emléklappal és pénzjutalommal díjazták. Vajon mi indít arra egy huszas évei elején járó fiatal nőt, hogy ilyen komoly, sok időt, türelmet, szorgalmas gyűjtőmunkát igénylő feladatba kezdjen? Választ ad erre a szerző bevezetője, a monográfia elején: „Témaválasztásom indoka a községgel való személyes kapcsolatom, gyermekkorom meghatározó élményei, emlékei. Édesanyám szülei születésüktől fogva ebben a községben éltek hosszú évtizedeken keresztül, csaknem egész életükben. Gyermekkorom itt töltöttem, nekem a „vidék", a falu Duna- szentgyörgyöt jelenti. Ez a hely háborítatlan birodalmat jelentett számomra, ahol béke és nyugalom honolt. A falubeli emberek barátságosabbak, kedvesebbek voltak, valóságos kis közösséget alkottak, tulajdonképpen mindenki rokona volt mindenkinek." A helytörténeti munka foglalkozik a falu múltjával, a kialakulásával, épülésével, lakosaival és azok életével. A második rész a község közelmúltjába és jelenébe ad betekintést. A harmadik részben összegyűjti a szerző a helységhez kapcsolható híres embereket. Az utolsó rész egy tősgyökeres dunaszentgyörgyi nemesi család történetével foglalkozik. Horváth Mónika érezhető szeretettel ír kedves falujáról, igyekezvén bemutatni, s másokkal is megszerettetni, megismertetni. Igényes, összefogott munka született, bizonyára örömmel és köszönettel fogadja majd a község, hiszen átfogó helytörténeti mű nem foglalkozik Dunaszentgyörggyel tudomásunk szerint. Végezetül, ízelítőül idézzünk néhányat a monográfiában található anekdota gyűjteményből: „Kisbíró korában történt meg Ferkó bátyámmal, hogy egy holdvilágos estén, eléggé bepityizált állapotban hazafelé tartott. Egyszer csak megállt az utcasarkon és elkezdte bámulni a holdat, majd odaszólt neki: No, mit vigyorogsz? Te egy hónapban egyszer vagy tele, de én minden este!" „A falu végén élt az öreg cigány Jóska bácsi. Toldozott, foldozott ponyvasátrában, ami olyan rossz volt, hogy a szél is ki-bejárt rajta, ahol csak akart. Egyszer a januári kemény hidegben, kora reggel a famunkások elhaladva a sátor mellett, bekiabáltak az öregnek: Hideg van-e, Jóska bácsi! Nem tudom! - jött a válasz - Máma még nem vótam kinn!" „Katz Dani bácsi még egészen öreg korára sem vesztette el jó humorát. Élete vége felé, mikor már súlyos asztmával küszködött, beállított az orvoshoz és alig zihálva azt mondta: Jaj, doktor úr! Nem tudom mi van velem. Annyira fulladok! De nem is csodálnám, ha már 80 éves lennék! - Hát hány éves, Dani bácsi? - kérdezte az orvos. - Hát még csak 79 vagyok!" venter hotai Gábor I/B. és Orosz Attila I/B. Felkészítő tanáruk Csajági Sándor. (A harmadik fordulóra az egész országból 20 tanuló jutott be, ebből a fenti 8 az ESZI diákja.) Nemes Tihamér országos szakmai számítástechnikai verseny: Molnár György III/B. osztályos tanuló (Ft.: Apatóczky Pál) 9. helyezést ért el. Szűcs László IV/B. 12. helyezett lett, Szenes László IV/B. pedig 18. Felkészítő tanáruk Apatóczky Pál és Botka Beáta. Pneumatikai-vezérléstani országos szakmai verseny: Az Energetikai Szakképzési Intézet negyedik osztályos tanulókból álló csapata 1. helyen végzett. A csapat tagjai: Dévényi Géza, Jáksó Róbert és Szabó Zoltán. Felkészítő tanáruk: Feil János. Ebben a tanévben eddig a negyedik osztályosok közül angol középfokú nyelvvizsgát tett 13 fő. „A" típusút 4 tanuló, „B" típusút 2 tanuló és „C" típusút 7 tanuló. venter Az oldalt szerkesztette: Venter Marianna „Nukleáris" nők az aggódás korában Idén januárban Karlovy Varyban nem filmsztárok gyűltek össze, hanem a Women In Nuklear (WIN) - az Európai Nukláris Társaság Hölgytagozata. A magyar nukleáris hölgyek is képviseltették magukat, mivel 10 nő részvételével nálunk is megalakult a Magyar Nukleáris Társaság női tagozata. Mindezt Bacs Judittól, a tagozat szóvivőjétől, a PA Rt. biztonsági mérnökétől tudtuk meg. A Women In Nuclear célja a határokat áttörve összefogni az atomtechnikával hivatásszerűen foglalkozó női szakembereket, hogy a nők, nőtársaikhoz szólva ismertessék meg az atomenergiát, mint energiaforrást. — Mekkora szükség van'hazánkban az ilyenfajta tájékoztatásra? . — Úgy érezzük, hogy a magyar hölgyek igencsak tájékozatlanok, még a paksi atomerőművet illetően is. Hiszen tulajdonképpen mit is láthatnak, ha például a televízióban híradás jelenik meg az erőműről? Mutatják a blokkvezénylőt, ahol komoly, za- kós-nyakkendős urak figyelik a monitorokat, de azt, hogy az erőműben nők is dolgoznának, szinte sosem mutatják. Pedig vagyunk jópáran mérnökök, fizikusok, akik mind az üzemvitel területén dolgozunk. Mi, akik ismerjük az atomenergiát, szeretnénk szólni nőtársainkhoz, akik jórészt használják azt, dolgoznak, háztartást vezetnek villamos energiával. Köztudott, hogy Földünk ózonrétegét veszély fenyegeti, főként azon környezeti ártalmak miatt, melyek nap mint nap érik. Nekünk, a XXI. század küszöbén élőknek jutott a feladat, hogy válasszunk jövőnket illetően. Úgy érezzük, ne csak a politikusok döntsenek, hanem mi, nők is, akik a következő évszázadra gyerekeket szülünk, vagy nevelünk. — Ha jól értem, át akarják törni annak a félelemnek a korlátáit, mely napjainkban az atomenergiát övezi. — A válasz egy idézet, Teller Edétől: „Az atomerőmű kapujában ülve egy napot, nem kaphat az illető nagyobb sugárterhelést, mint nyolc órán keresztül otthon, a saját ágyában, testközelben valakivel." Tehát az emberek saját rádióaktivitása, amit át tud adni a lakás falain belül, naobb, mint az erőmű által okozott kibocsátás. A WIN szeretne minden fórumot megragadni, melyben találkozhatna - az elsősorban Paks közelében élő - nőkkel. Szeretnénk az erőmű kapuját nyitottá tenni az érdeklődők számára, hogy megismerjék az itt folyó munkát. Természetesen emellett a jövő döntéshozóira is figyelmet kívánunk fordítani, értve ez alatt az ifjúságot, akik ma még az iskola padjaiban ülnek. Ők valóban nyitottak, fogékonyak minden iránt, a kockázat iránt is, ami az atomenergia része. — Milyen terveik vannak még, a fentieken kívül? — Programunk kiteljesedése, illetve annak mérhető hatása folytán szeretnénk a tagságot bővíteni Magyarországon olyan nők személyében, akik munkájuk folytán kapcsolódni tudnak hozzánk. Tervezzük több kiadvány megjelentetését, mely programunkat segíti elő. Ennek első példánya már megjelent, címe: Sugárözönben élünk, női szemmel az atomtechnikáról. Eördögh Gabi Hírek innen-onnan A május 28-án kezdődő Paksi Sörfesztiválon a sör mellé a finom falatokról a paksi konzervgyár éttermének kollektívája gondoskodik, Te- obald Márta konyhafőnök vezetésével. A Sörfesztiválon lesz ízek utcája, sok finom falat biztosítja majd a sörkorcsolyát. Lesz többek között Csabai sertéskaraj, Stefánia vagdalt, s más ízes pecsenyék. A napokban dől el, hogy a jelentkezők közül kinek a sörét isszák majd a paksiak a fesztiválon. Boltkialakítási hullám vonul végig Paks főutcáján. Majd minden lakóház utcai frontján kőműves munka folyik, boltot alakít ki a tulajdonos, vagy bérlő. Ezt is vehetjük speciális, a korszellemhez hű munkahelyteremtő beruházásnak, spontán, alulról jövő, családi „pro- jecteknek". Csaknem 600 darabból álló magyar nyelvű szépirodalmi könyvcsomagot ajándékozott a paksi városi művelődés központ könyvtára a Magyar Műveltség Szolgálatának. A könyvek a könyvtár dupla példányai voltak, melyeket az erőmű építésének idején a Szépirodalmi-, az Európa-, és a Mára könyvkiadó ajándékozott a könyvtárnak a példányok számának bővítésére. A könyveket a szolgálat erdélyi iskolai könyvtárakba juttatja el. Kristóf Attila, a Magyar Nemzet vezető publicistája lesz a paksi könyvhét vendége június 8-án, kedden, 18 óra 30 perckor. A találkozót a művelődési központ könyvtára rendezi, helyszíne a paksi Belvárosi Kávéház lesz. A vendég Én nem tudom... című könyvét a helyszínen megvásárolhatják és dedikáltathatják az érdeklődők, akiket vár az est háziasszonya, Gutái Istvánná. „Pakson a pécsi szellem uralkodik... rt „Aki ilyen komolyan veszi tehetségét, amitől soha nem lehet elválasztani a szorgalmat, az előbb-utóbb célhoz ér. S itt már közömbös, hogy valaki honnan indult el. Mindenütt lehet nagy művészetet csinálni, Pakson is." Az idézett sorok 1974-ben jelentek meg lapunk elődjében, a Tolna megyei Népújságban. Azóta eltelt majd' húsz esztendő. Halász Róbert paksi festőművész akkor is szeretettel beszélt Albrecht Dürer-ről: „A rajzban egy óriás volt a néhányak között. A szabadiskola lényege pedig az, hogy mindenki azt csinálja, amihez éppen kedve van és közben tanuljon. Dürer meditativ, szemlélődő típusú művész volt, valahol én is olyan vagyok, mint ő." E bevezető gondolatok talán alkalmat adnak arra, hogy megkérdezzem Halász Róbertét, miért is „hallgatott" éveken keresztül, s mi motiválta őt egy képzőművészeti szabadiskola létrehozásában? Neve a hetvenes években legendává vált, számtalan kiállításon szerepelt, képeit szívesen vásárolták külföldiek és magyarok egyaránt. Beszélgetéseink alkalmával sokszor említette: „Viselkedésemben sokan különcnek tartottak, de egy biztos: azt a művészetet soha nem szerettem, amely csak önmagáért való." Múlt év szeptemberében Halász Róbert létrehozta az Albrecht Dürer Képzőművészeti Szabadiskolát. Kezdeményezését hivatalos helyeken a legnagyobb idegenkedéssel fogadták. Az emberek pedig érzéketlenül, kétkedőén vették tudomásul a festőművész „legújabb" próbálkozását. — Úgy vélem, a szabadiskola létrehozásának gondolata nálad nem újkeletű dolog. — Ez már bennem élt, visz- szamenőleg negyed századdal, amikor én másként láttam a képzőművészetet. Most próbálom megvalósítani az akkori elképzeléseimet. Édesanyám, mint művésztanár, annak idején rengeteg szakkört vezetett. Nála egy életre megtanultam, hogy hogyan nem szabad tanítani. Ha én is azt csinálnám, amit a szakkörvezetők zöme, akik saját önmegvalósításukat adják elő egy-egy okításon, nyugodtan mondhatnának erkölcstelennek. Ez utóbbi címkét nem vállalom, hiszen pontosan azért szabadiskola, hogy tiszteletben tartsam a hallgató fő érdeklődési körét. Ugyanakkor pedig felmérjem, mi az, amit főleg nem tud. És amit általánosan nem tud: az alapok. — Az általános iskolában nem tanítják az alapokat? — De tanítják, viszont az általános iskolában a rajzoktatás szigorú tematika szerint történik. A rajztan és a színtan alapjaira oly kevés idő jut, hogy azt lehetetlenség elsajátítani. — Albrecht Dürer után nevezted el az iskolát. — Részben kerülöm azokat az elnevezéseket, amelyek nálunk divatosak. Nagyon szívesen vettem volna bármelyik magyarunkat, de Dürernek is vannak magyar gyökerei. — A stúdió hallgatói milyen körből kerülnek ki? — Meglehetősen vegyes a társaság. Vannak jómódúak, vannak kevésbé jómódúak, és vannak olyanok, akiknek még a havi részvételi díj kifizetése is gondot okoz. — Más. Miért nem állítasz ki a Paksi Képtárban? Enteriőr — Azon egyszerű oknál fogva, hogy akik szervezték a paksi galériát, nem szóltak nekem és nem is kértek fel semmire. Igaz, a képtár megnyitóján részt vettem. Én nem képviselek azonos frontot azokkal az emberekkel, akik mindezt megszervezték. Pakson a pécsi szellem uralkodik a képzőművészetben. — Mennyire érzed magad magányosnak? — Nem hiszem, hogy magányos lennék. Szeretem a munkámat. A közösségi igényemet nem tudom levetkőzni és valószínű egyik fő motivációja az önálló iskola megteremtésének, maga ez a probléma. — Mikor volt utoljára kiállításod? — A nyolcvanas évek közepén adtam anyagot, de a megnyitóra már nem mentem el. — Tervezel-e kiállítást mostanában? — Igen, amennyire anyagi helyzetem megengedi. Stílus- váltás alatt állok. Nem ártanak a meditációk és nem is baj, ha a gyakorlatban kevesebbet dolgozom. — Mennyire tartod magad konzervatívnak? — A fejlődés legyen természetes, lévén minden relatív. Hogy mennyire vagyok konzervatív? Én inkább nyitottnak érzem magam. Múzeumot látogatok, közösséget nem. Életfelfogásom az alkotómunkával kapcsolatban, hogy tiltakozzam minden ellen, ami önmagáért való, mert ez az út nem vezet sehová. László-Kovács Gyula f
