Tolnai Népújság, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-22 / 93. szám

2 MÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. április 22., csütörtök BT-küldöttség magyar részvétellel Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa az új-zélandi, a ve­nezuelai, az orosz és a ma­gyar nagykövetből álló tényfeltáró küldöttséget indít Boszniába, hogy a helyszínen tájékozódjék a legújabb fejleményekről, és jelentsen a tanácsnak. Amint Erdős André ma­gyar ENSZ-nagykövet, a kijelölt küldöttség tagja az MTI-t tájékoztatta, a tervek szerint csütörtökön indul­nak, és Szarajevóba, majd Srebrenicára utaznak. Ta­lálkoznak a bosnyák kor­mány vezetőivel, illetve az ENSZ békefenntartó erői parancsnokaival. A cél, hogy felmérjék, hogyan halad a BT határozatának végrehajtása, Srebrenica demilitarizálása. A kül­döttség a tervek szerint a jövő hét elején tér vissza New Yorkba. A Föld napján Bősről Pozsony - A szlovákiai Zöldek Pártjának alelnöke, Zdenka Tóthová a Föld napja alkalmából megtar­tott pozsonyi sajtótájékoz­tatón úgy vélekedett, hogy a Július Binder vezette Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat ismét súlyosan megszegte az EK-bizott- ság bősi erőművel kapcso­latos feltételeinek egyikét. Tóthová szerint a beru­házó vállalat a Duna ere­deti medrétől betonfalak­kal zárta el a folyó kiterjedt ágrendszerét, és hasonló műszaki beavatkozással az ágrendszeren belüli víz­mozgásokat is megakadá­lyozta. Ezzel a dunai élővi­lág „totális pusztulásának folyamatát indították el" - vélekedett Zdenka Tót­hová. Regionális tanácskozás Bécsben Becs - Harminchat or­szág regionális UNESCO Bizottságának összesen 150 képviselője tanácsko­zik Bécsben. All. európai regionális konferencián megvitatják az UNESCO 1994-95-ös kétéves tervét és előkészítik a szervezet következő közgyűlését. A tanácskozásról Kö- peczi Béla, a Magyar UNESCO Bizottság veze­tője elmondta, hogy a ple­náris ülésen élénk vita ala­kult ki a szervezet megújí­tásáról. Owen és Cosic megbeszélése Belgrad - Lord Owen, a J ugoszlá via-konferencia társelnöke tegnap tárgya­lást folytatott Dobrica Co­sic jugoszláv elnökkel. Az átfogó megbeszélésen - mint Belgrádban közölték - főként a Jugoszláviát sújtó ENSZ-határozatról volt szó. Önként vagy kényszerre Washington - Hetekig fog tartani, amíg megálla­píthatják, önként, vagy ve­zetőjük kényszerére haltak meg a tűzben a texasi szekta tagjai - közölték tegnap a helyszínen a nyomozóhatóságok. A nyolc életben maradt szek­tatag egyike azzal vádolja a hatóságokat, hogy a harckocsis támadás okozta a robbanást, majd a tüzet. Spittalban járt az osztály Március végén négynapos kiránduláson vett részt a szekszárdi Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépis­kola 4. B. osztálya Spittal an der Drau városában, az ottani kereskedelmi iskola testvér­osztályának meghívására. Az osztrák diákok az elmúlt év őszén vendégeskedtek isko­lánkban. Délben Rábafüzesnél léptük át a határt és este nyolc óm felé már el is foglaltuk szállásunkat egy hangulatos kis panzióban. Az osztrák diákok rendkí­vül kedvesek voltak, s érde­kes, programokban gazdag kirándulásokat szerveztek nekünk. Körbevezették kis csapatunkat iskolájukban, amely sokkal tágasabb és na­gyobb volt a szekszárdi „Keri"-nél, bár az egész épület betonból és üvegből állt. Spit­tal polgármestere meleg sza­vakkal üdvözölte városának magyar diákvendégeit és re­ményét fejezte ki, hogy a ki­rándulás gyönyörű emlékként marad emlékezetünkben. Délután ellátogattunk a szomszéd városba, Millsattba, gyönyörű volt a tó, az erőd és a kerengő. Este testvérosztá­lyunk diszkót szervezett a Megkezdődött a politikai egyeztetés a kétharmados többséget igénylő honvédelmi törvényről tegnap a Honvé­delmi Minisztériumban. A parlamenti pártok elfo­gadták - az általuk megkül­tiszteletünkre, amelyen egya­ránt jól érezték magukat a ta­nárok és a diákok. A szombat délelőttöt az osztrák diákokkal töltöttük. A városnéző séta közben kitűnő alkalom nyűt a német nyelv gyakorlására, amikor be-be- néztünk egy üzletbe és elbe­szélgettünk, illetve próbáltuk megérteni egymást vendéglá­tóinkkal. Délután a Porcia-kastély (amely a Polgármesteri Hiva­talnak is otthont ad) padlásán berendezett néprajzi múzeu­mot tekintetük meg. Lenyű­göző volt az egykori kézmű­vesek és parasztok tehetsége: olyan eszközöket hoztak létre, amelyek az életüket köny- nyebbé tette. Este egy meghí­vásnak tettünk eleget, amikor ellátogattunk egy igen szín­vonalas, az osztrák népi ha­gyományt őrző műsoros elő­adásra. Vasárnap kora reggel már indultunk is haza. Ez a kirándulás mindany- nyiunknak örök emlék marad, hisz kevés magyar diák mondhatja el magáról még napjainkban is, hogy Ausztri­ában Bécsnél tovább jutott. „ Klézli Agnes IV. B. osztályos tanuló dött észrevételek alapján - a Honvédelmi Minisztérium ja­vaslatát, azt, hogy öt téma­körben, heti két alkalommal üljenek asztalhoz. Az első ér­demi egyeztető tárgyalás ápri­lis 28-án lesz. Für Lajos Pozsonyba utazik Először utazik magyar hon­védelmi miniszter az önálló Szlovák Köztársaságba. Im- rich Andrejcak szlovák vé­delmi miniszter meghívására Für Lajos pénteken tesz egy­napos munkalátogatást Po­zsonyban. Az MTI honvédelmi infor­mációja szerint Für Lajos tájé­koztatást szeretne kapni az önálló szlovák hadsereg létre­hozásának folyamatáról és szeretné megismerni a kétol­dalú katonai kapcsolatok kia­lakításával és fenntartásával kapcsolatos szlovák álláspon­tot. Imrich Andrejcak koráb­ban csehszlovák' szövetségi védelmi miniszter volt, így a személyes kapcsolat már ko­rábban kialakult a két minisz­ter között. A tervek szerint Für Lajos átadja azt az egyez­mény-tervezetet, amely a két ország védelmi minisztériu­mai közötti együttműködés kiépítését szolgálná. Ez a do­kumentum hasonló a szom­szédos és más országokkal már korábban megkötött két­oldalú katonai szerződések­hez. A tárgyalásokon várhatóan szó lesz a visegrádi csoport katonai együttműködésének lehetőségéről, illetve bizton­ságpolitikai kérdésekről is. Magyarországon már meg­kezdte működését a szlovák katonai attasé, a magyar kato­nai attasé akkreditálása pedig folyamatban van Szlovákiá­ban. Megkezdődött a honvédelmi hatpárti egyeztetés Leállnak a Fordok BRFK-nál A BRFK szóvivője nem cá­folta az MTI-nek azt az értesü­lését, hogy a Belügyminiszté­rium gépjárműszolgálata nem hajlandó javítani a budapesti rendőrség Ford típusú gépko­csijait, miután a BRFK 6-8 mil­lió forinttal tartozik a szerviz­nek. Ezért már több járművet le kellett állítani. Sógor Zsolt elmondta, hogy a BRFK való­ban likviditási gondokkal küzd, ez a tartozás másfél hó­nap alatt halmozódott fel. El­sőbbséget természetesen a bérfizetés élvez, ami havonta a járulékos költségek nélkül is közel 300 millió forintot jelent. Kérdések és válaszok (6.) A társadalombiztosítási, önkormányzatok választásának szabályai Mikor érvényes a választás? A választás akkor érvényes, ha a választójoggal rendelke­zőknek legalább 25 %-a részt vett. A választás egyfordulós. Érvénytelen választás ese­tén 1994-ben új választást kell tartani. Kinek az érdeke, hogy érvényes legyen a választás? A munkavállalók, vala­mennyi társadalombiztosítási ellátásra jogosult és a befizető munkáltatók alapvető érdeke, hogy végre önálló, önkor­mányzati egészség- és nyug­díjbiztosítási rendszer jöjjön létre. Sikertelen választás ese­tén ugyanis továbbra is a 10 tagú felügyelőbizottságok irányítják a társadalombiztosí­tást, amelyből mindössze 1-1 tag a munkavállalók és a munkáltatók képviselője. A felügyelőbizottságok ér­demi jogosítványokkal nem rendelkeznek, így a kormány napi pénzügypolitikai érde­keit akadálytalanul érvénye­sítheti. A Társadalombiztosí­tási Főigazgatóság a további­akban is állami hatóság ma­rad, s a nyugdíj- és egészség- ügyi ellátásban a politikai harcok változatlanul tükrö­ződni fognak. Melyek a legfontosabb szabá­lyai a választási kampánynak? A választási kampány 1993. április 6-án kezdődött. A kampánycsend 1993. május 20. napján nulla órától lép életbe. A kampány időszakában a következő főbb szabályok ér­vényesek:- A választási gyűlések nyilvánosak.- A munkahelyen választási gyűlést csak az ott foglalkoz­tatottak részére lehet szer­vezni, ezen bármeiy szakszer­vezet tisztségviselője megje­lenhet.- A munkahelyi választási gyűlés időpontját úgy kell meghatározni, hogy a lehető legkisebb számú munkavál­laló munkaidejét érintse. Az időpontot a munkáltatóval egyeztetni kell.- A választási kampány cél­jára a munkáltató térítési díj nélkül bocsát rendelkezésre helyiséget, eszközöket és be­rendezéseket. Az ezen felüü költségeket a munkáltató igé­nyelheti a kampány szervezői­től.- Az állami költségvetési szerv térítési díj nélkül, azo­nos feltételekkel bocsát ren­delkezésre helyiségeket és be­rendezéseket.- A hirdetést közlő szervek a kampánnyal összefüggő hirdetést csak azonos feltéte­lekkel közölhetnek.- A választást megelőző nyolcadik naptól tilos a vá­lasztással összefüggő közvé­leménykutatás eredményét nyilvánosságra hozni.- A kampány időszakában választási plakátot, feliratot, szórólapot a listát indító szö­vetségek engedély nélkül ké­szíthetnek. Ezeket a megfelelő szabályok betartásával he­lyezhetik el.- A választási kampány utolsó napján a rádió és tele­vízió azonos feltételekkel és műsoridővel közreadja a listát indító szakszervezetek válasz­tási összefoglalóját. Ki szervezi a választást? A választást szevező külön­böző választási szervek füg­getlen, kizárólag a törvénynek alárendelt szervek. Választási szerv elnöke és titkára párt tagja és szakszervezet tiszt­ségviselője nem lehet. A munkahelyi szavazat- számláló bizottság tagjai az ott dolgozókból is kikerülhet­nek. Az országos listát indító szövetségek egy-egy tagot de­legálhatnak a:- szavazatszámláló bizott­ságokba,- helyi, területi választási bizottságokba,- országos választási bizott­ságba. A választás technikai lebo­nyolításában a Belügyminisz­térium munkatársai is részt vesznek. Hogyan fedezik a választások költségeit? A választások előkészítésé­vel és lebonyolításával kap­csolatos költségekre félmilli- árd forintot különítettek el, ám ha az összeg ennél is több lesz, akkor azt az állami költ­ségvetésből finanszírozzák meg. (Vége.) A Föld napján A kék bolygó „állaga” Elköltöznünk lehetetlen (Folytatás az 1. oldalról.) Ez annak tulajdonítható, hogy annyira szennyezett a bolygónk légköre - porral, füsttel telített -, hogy már a legnagyobb hullámhosszú fény, a vörös sem hatol át rajta. Nem kell persze túl dramatizálni a dolgot, minket, de még unokáinkat sem fe­nyegeti közvetlen veszély, annyira nem rossz a helyzet, de rohamosan romlik. Éltető csillagunk, a Nap még évmil­liárdokig biztosítja a létezé­sünkhöz szükséges fényt, hőt, csak kérdés, hogy az ember­iség kihasználja-e ezt az időt, vagy drasztikusan lerövidíti a civilizációs ártalmak „segítsé­gével". — Mi a helyzet az ózonpajzs- zsal? — Ózonpajzs nem mindig volt, és elképzelhető, hogy nem is lesz mindig. Csakhogy létrejötte során, után, létrejöt­tének köszönhetően alakulha­tott ki a földi élet. Amiből kö­vetkezik, hogy ha nincs, akkor nekünk is fuccs. — Elképzelhető, hogy másutt is van lakható égitest a világmin­denségben? — Nagyon valószínű, hogy Kérdőjelek Ki nyeri meg a békét? Észreveszik-e időben Belg­rádban a BT-embargó meg­szorításával egyidejű moszk­vai hangváltozást? Orosz­ország a nem titkolt szerb remények ellenére sem szavazott az új szankciók ellen. Az óvatosságáról ismert Kozirjev külügy­miniszter pedig nyilatko­zatban közölte, hogy Moszkva támogatni fogja az ENSZ-döntést, ha a szerbek nem élnek a né­hány napos haladék adta lehetőséggel. Sőt Vitalij Csurkin szokatlan egyér­telműséggel azt is kijelen­tette: katasztrofális követ­kezményekre kell felké­szülniük a szerbeknek, amennyiben nem fogadják el a kompromisszumokat. „Megnyerhetik a háborút, de elveszíthetik a békét" - mondotta. Csak Moszkva mondja ezt? Magyarország is azért szavazott a Biztonsági Ta­nács tagjaként az új szank­ciók mellett, mert „alapve­tőnek tartjuk, hogy az egész térségünk stabilitá­sát súlyosan veszélyeztető nagyszerb törekvések képviselői meggyőződ­hessenek eltökéltségünk­ről. Reméljük azonban, hogy nem feltétlenül a szankciók jelentik az adott kihívással szembeni egye­düli megoldást". így fo­galmazott a külügyi szó­vivő. De mi történik, ha a mos­taniakat e remények ellenére még keményebb lépések köve­tik? Douglas Hurd brit külügyminiszter szüksé­gesnek tartotta közölni: a szerbek nem őrizhetik meg hódításaikat, és ha ezt nem értik meg, akkor a Szerbia elleni szankciókat a Nyugat teljes blokádja váltja fel. Milyen következ­ményekkel járhat a teljes blo­kád? Kétséges, hogy lesz-e valaki, aki egy ilyen béke győztesének érezheti majd magát. Kocsis Tamás Ferenczy Europress nem mi vagyunk „a világ kö­zepe", s ha „szétnézhetnénk", találnánk életnyomokat, most kialakuló, vagy esetleg már le­tűnt, elpusztult lények ottho­naira lelnénk. De sajnos óriási probléma van az egyidejűség­gel, ami úgy értendő, hogy a távolságok itt már időt is je­lentenek. A Tejútrendszer át­mérője 100 ezer fényév. Mi az egyik szélén vagyunk, s ha a túlsó végéről érkező segély­kérő jeleket fognánk holnap, még ha oda tudnánk menni sem segíthetnénk, mert az a jajkiáltás, ami most ért ide, 100 ezer éve hangzott el. Épp a napokban adtak hírt a lapok egy szupernóva robbanásról, ami 7 millió éve történt, és most „bukkantak rá" a csilla­gászok. — Gondolom, ez visszafelé is érvényes: rajtunk sem segíthet senki „időben", ha tönkre tesszük a Földet, és befogadó helyet kere­sünk ... — Elköltöznünk, a tudo­mány mai állása szerint, lehe­tetlen. Ezért kell vigyáznunk a Földre. Nehogy úgy szűnjön meg itt egy civilizáció, hogy arról „senki" nem tud ... Wessely Szerb akna, magyar sebesült Minden bizonnyal a szerb katonák által telepített aknára lépett tegnap délelőtt egy ma­gyar nő Óidnál, a szerbek által elfoglalt horvát oldalon, köz­vetlenül a határvonalnál. Krisán Attila, a Határőrség szóvivője az MTI-nek el­mondta, hogy két alsószent- mártoni állampolgár éticsigát gyűjtött a határ közelében, ahol áttévedtek a túloldalra. A határvonaltól mindössze más­fél méterre gyalogsági taposó­aknára lépett nőt élettársa hozta vissza, majd a siklósi kórházba szállították, mert bal lábán roncsolásos sérülést szenvedett. Az eset kivizsgálása tűzsze­részek bevonásával megkez­dődött. Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRCYNÉ Föszerkesztő-helvettes: GYUR1CZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft Le­vélcím: 7630 Pécs, Engel J. u 8. Telefon: 15-726. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a posta hír­lapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. In­dexszám: ISSN 0865-9028. Kéz­iratot nem őrziink meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents