Tolnai Népújság, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-02 / 77. szám
2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. április 2., péntek Nagytakarítást tartottak a gyerekek Kurdon A kurdi polgármesteri hivatal felhívására tegnap köztisztasági napot szerveztek a helybeli általános iskolás gyerekek. Reggel 9 órakor reklámszatyrokkal, nylonzsákokkal felszerelkezve kivonult az iskolából csaknem százhúsz diák, a pedagógusok kíséretében. A község utcáiból, az utak menti árkokból szedték össze az elszórt szemetet. Hogy mennyire hasznos és jó munkát végeztek a gyerekek, azt tanúsítják az utak mentén elhelyezett megtelt zsákok is, amelyeket autóval szedtek össze. Ezzel a délután fél 1-ig tartó akcióval nemcsak környezetüket tették tisztává a gyerekek, hanem a többi kistelepülésnek is példát mutattak. (p-teri) Világbanki hitel az APEH-nak Az év közepéig előreláthatólag aláírják az APEH számítástechnikai rendszerének továbbfejlesztését szolgáló 29 millió dolláros világbanki kölcsönről szóló szerződést - mondotta Huszti Ágnes az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Világbanki Program Koordinációs Iroda vezetője. A finanszírozott program - amelyhez a magyar állam 27 millió dollárnak megfelelő forinttal járul hozzá - három ágból áll. A kölcsön háromnegyed részét fordítják majd információtechnikai fejlesztésre, azaz berendezések és szoftverek vásárlására. Ennek első részére már meg is jelent a kétlépcsős versenytárgyalásra szóló felhívás. A dokumentációból - amelyet 250 dollárért az APEH-ben vehetnek meg az érdeklődők - már 25 darab elkelt. Az év végéig még két további tenderfelhívás lesz, egyik bizonylatolvasók, optikai karakterolvasók és lézerprinterek szállítására szól, a másik pedig kulcsrakész rendszerek készítésére. Templom, torony nélkül Haszbulatov a konfliktusról Haszbulatov mindent elkövet annak érdekében, hogy senki se akadályozhassa meg az elnököt alkotmányos tevékenységének gyakorlásában. Leszögezte: a hatalom minden szintjén készülni kell az időelőtti választások megtartására, s ennek legkorábbi időpontja ősz lehet. Hangsúlyozta: mindent latba vet a nép érdekében. Felszólította a hadsereget, a belügyi és biztonsági alakulatokat: ne hagyják magukat belerángatni a konfliktusba. A privatizáció gyakran hallott kifejezése mostanában a decentralizálás, ami nem azonos a decentralizált privatizációval, de jó lehetőség arra, hogy összetévesszék a kettőt. A decentralizálás arra a szándékra vonatkozik, hogy a nagyobb vállalatokat kisebb részekre bontva próbálják értékesíteni. Ez a szándék meglehetősen sok vitát váltott ki, s lényegében az a megoldás húzódik meg mögötte, hogy a kisebb egységekre könnyebb fizetőképes vevőt találni, mint a nagyvállalatokra. A vagyonügynökség annak a megoldásnak a híve, hogy ha nincs kedvező vételi ajánlat egy vállalatra, akkor ésszerű, hogy egységekre bontva kíséreljék meg eladni. Úgy vélik, hogy az egyes részek és az anyacég ezt követően is együttműködhetnek szerződéses rendszerben. Akadnakszakértők, akik (Folytatás az 1. oldalról.) Mint a kisközség polgár- mestere, Takács Zsolt elmondta, hosszas keresés után sikerült vállalkozókat találniuk a munkák elvégzésére. A torony leemelését a honvédség vállalta, az ideiglenes tetőfedést pedig a szekszárdi székhelyű Novum Kft. A torony leemelésére tegnap délelőtt került sor. A Bakony harcihelikopter ezred MI 17-es helikoptere 9 órakor érkezett a helyszínre és Csaba Zoltán mérnök-alezredes irányításával munkához láttak. (Egyébként ennek a csapatnak szerint a vállalatok nemzetközi léptékkel mérve még egyben is kicsinyek, s így a szét4arabolás nem biztos, hogy növeli a külföldi befektetők érdeklődését. Az Állami Vagyonügynökség most azon az állásponton van, hogy azonos feltételek mellett a belföldi befektetők ajánlatát részesítik előnyben a pályázatok elbírálásánál. Azt igyekeznek szem előtt tartani, hogy az ajánlatok közül melyik az, amely a vállalat hatékony működését a legjobban garantálja, és azt a vállalatot fogadják el. Többször hangoztatták képviselőik, hogy nem céljuk a megcsontosodott vállalati szerkezetet tovább konzerválni. Ez azt is jelenti, hogy ha például egy megrendült helyzetű vállalat megvásárlására a dolgozók ajánlatával szemben egy tőkeerősebb befektető ajánlata áll, inkább ez utóbbit választják. Az eddigi tapasztalatok a tagjai helyezték el a Tihanyi Apátság keresztjét is a nagytemplom tetején.) A haditerv kidolgozása után - amire többek között ezért volt szükség, mert az épülettől alig 10 méterre egy tízezer voltos magas- feszültségű távvezeték húzódik -, a három palotabozsoki ács felmászott a templom tetejére és speciális kötéllel körbetekerte a tornyot, majd a ösz- szekötötte a helikopteren lévő kötéllel. Ezután a templomot mintegy 20 méterre megközelítő gép felemelkedett. Ä tervek szerint a tornyot le kellett azt mutatják, hogy a decentralizált privatizációs programba sorolt vállalatokra beérkezett ajánlatok döntő többsége a cégek teljes privatizációjára vonatkozott. A decentralizált privatizáció keretében létrejött vállalateladások kétharmad részénél hazai befektető volt a vevő, és ezek között is jelentős részt képviseltek a vállalatok dolgozói. Nagy számban vettek igénybe egzisztencia-hitelt, és sokan éltek a kárpótlási jegy adta lehetőségekkel is. Egyre gyakrabban tesznek ajánlatot az MRP szabályai szerint is a dolgozók. Várhatóan nagy érdeklődés lesz a privatizációs lízing iránt is, amelyre még csak néhány kísérlet történt. Ez utóbbival a vagyonügynökség csak olyan vállalatok esetében kíván élni, amelyeket már meghirdettek eladásra, de nem sikerült vevőt találni. (Folytatjuk.) volna emelni, csakhogy a korhadt tartógerendák kibillentek, a szerkezet a templom elé zuhant. A meglepetésen kívül szerencsére egyéb nem történt. Az elkövetkező napokban a torony nélkül maradt épületet, hogy a beázásoktól megóvják, ideiglenesen befedik. Uj tornyot a további adományok, illetve a Műemlékfelügyelőség újabb anyagi hozzájárulása után tud csak az önkormányzat a templomra építtetni. F. Kováts Éva Fotó: Gottvald Károly r r r Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURI CZA MIHÁLY Kiadja az AS:M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. Levélcím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 15-726. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/Á, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Amit az önprivatizációról tudni kell! (5.) Mi a vagyonügynökség szándéka? POROTHERM rendszer. Együtt olcsóbb. I Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. I 1 Név: I [ Cím: .......................................................................... I I Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. I 1115 Budapest, Bánk bán u. 17. I Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 J Ha úgy dönt, hogy az építkezéshez POROTHERM® termékeket használ, akkor jól jár. Most 5.000 Ft-tal kevesebbet fizet, ha legalább az alábbi mennyiséget vásárolja: • POROTHERM" 38-ból 2.100 db-ot • POROTHERM® 30-ból 240 db-ot • POROTHERM® 10-ből 280 db-ot (vagy válaszfalat 10/45) • POROTHERM® 60 béléstestből 480 db-ot • POROTHERM® gerendából 150 fm-t • POROTHERM® áthidalóból 40 fm-t És ha még vesz hozzá: • POROTHERM" 60 béléstestből 480 db-ot • POROTHERM" gerendából 150 fm-t akkor kevesebbet fizet: kereken 10.000 Ft-tal. Vegye hozzá még, hogy a POROTHERM®-bői felépült ház hőszigetelő képessége, lakóklímája, extra szigetelés nélkül is ideális. A rendszer most is, és egy életen át megtakarítás. Megrendelhető az Ön helyi kereskedőjénél. Kérje tájékoztatónkat POROTHERM910 A Porotherm rendszert gyártja: HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. Budapest, Bánk bán u. 17. H 1115 Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 POROTHERM0 béléstest POROTHERM9 38 POROTHERM®30 POROTHERM1’ födémgerenda POROTHERM9 áthidaló