Tolnai Népújság, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-10 / 84. szám

1993. április 10., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 9 Úgy gyógyítják a betegséget, hogy közben a beteget is nézik Allergiás gyerekek mekkája, Mosdós Beszélgetés dr. Andrásofszky Barna pulmológussal Ki gondolná, hogy ez a kép egy tüdőkórház területén készült Az allergia, a valamilyen idegen anyagra való érzé­kenység napjainkban egyre gyakoribb, főleg gyermekek­nél okoz súlyos felsőlégúti megbetegedéseket, olykor asztmát. Hogy mit jelent egy hörgő, ziháló, kékülő, levegő­ért kapkodó gyerekkel éjjel az ügyeletre rohanni, azt csak az tudja, aki átélt már ilyet. Az effajta betegségben szenvedők mekkája a Somogy Megyei Önkormányzat Mosdósi Tüdő- és Szívkórháza. A kór­ház allergológiai osztályán vizsgálják és kezelik a Tolna megyei beteg gyerekeket is. Az intézmény élén immá­ron negyvennegyedik éve dr. Andrásofszky Barna igaz­gató-főorvos áll. — Csak álltam. Sikerült ugyanis április elsejével fel­mentést kapnom az igazgatói teendők alól. Az osztályt még viszem két hónapig, amíg az utódom, dr. Gyurkovits Kál­mán egyetemi tanár külföldön van, de év végével igazi nyugdíjas leszek, - mondja a hatvannyolcadik évében lévő dr. Andrásofszky Barna, aki­nek igazgatása alatt a kapos­vári kórház 100 ágyas egykori gyermek-tüdőosztálya 400 ágyas megyei tüdő- és szív­kórházzá fejlődött. — 1959. október 1-én került Mosdósra főorvosnak, felesé­gével együtt, aki szintén tü­dőgyógyász. Milyen volt ak­kor ez az intézet? — Egy gyermek tébécé egészségügyi intézmény mű­ködött itt, a kaposvári kórház kihelyezett osztályaként. 1963. július 1-től lettünk önálló in­tézmény, 1964. január 1-től pedig önálló költségvetéssel gazdálkodunk. Fokozatosan különböző részlegeket hoz­tunk létre. Ma három felnőtt tüdőosztályunk van 160 ágy- gyal, egy 50 ágyas belgyógyá­szatunk, egy 45 ágyas kardio­lógiánk, - ezen belül 6 acut ágy, - és egy 140 ágyas gyer­mekosztályunk. Ez utóbbi csecsemő, gyermek tüdő, al­lergológiai, acut és rehabilitá­ciós részlegre tagolódik. Mindez szerves része a tüdő- gyógyászatnak, továbbra is szakkórház a mosdósi. — Hány beteget kezelnek évente és ezek közül hány a Tolna megyei? — Tavaly hatezer beteg fordult meg az osztályokon és tízezer a kardiológiai, bron- chológiai, allergológiai szak- ambulancián. A gyerekbete­gek száma 2088 volt, közülük 15 százalék Tolna megyei. Itt kell elmondanom, hogy van két kitűnő, a szekszárdi kór­házból jött főorvosunk is, dr. Szlávik Mária és dr. Rostás László személyében. Egyéb­ként 46 orvosunk van, 460 a személyzeti létszámunk. — Milyen betegségek vol­tak 40 éve és milyenek ma? — Amikor idekerültem, nem volt szabad mást felven­nünk, csak TBC-s gyerekeket. Eszméletlen, gümős agyhár- tyagyulladásos betegeink vol­tak. Jelenleg a gyermekosztá­lyunkon elvétve találni gyer­mektuberkulózist. Az itt lévő gyerekek döntő többségének valamilyen légzőszervi fejlő­dési rendellenessége van, hörgő szűkülete, asztmás vagy olyan anyagcsere meg­betegedésben szenved, mint a cystás fibrózis. Cukor- és mozgásszervi betegségben szenvedő gyerekek rehabilitá­ciója is folyik az intézmény­ben. — Ezeknek a betegségek­nek a kezelése a szokásosnál hosszadalmasabb. Vannak akik csak két-három hétig, mások több hónapig, sőt oly­kor évekig kezelésre szorul­nak. Az iskoláskorú gyere­keknek nem jelent ez behoz­hatatlan hátrányt? — Nem, ugyanis nyilvános jogú általános iskola van az intézményen belül, ahol hat jól képzett pedagógus, egy gyógypedagógus és öt gyógy­tornász foglalkozik a gyere­kekkel. Jelenleg is 40-60 diákja van az iskolának. A tanulás mellett naponta tornásznak a gyerekek, terápiás célból úszni járnak, a saját uszo­dánkba. Az eddigi tapasztala­tok azt mutatják, hogy a taná­rok felzárkóztatják a gyereke­ket, így haza kerülve gond nélkül folyathatják az iskolát, nem kell évet ismételniük. — Mosdóson továbbkép­zéseket, konferenciákat is tar­tanak. — Van egy nagyon szép konferenciatermünk, ami al­kalmas az ilyen rendezvények lebonyolítására. Most, május 20-22-én például finn-észt-magyar tüdőgyó­gyász találkozót tartunk. — Mit tart munkássága legfőbb eredményének? — Azt, hogy sikerült Mos­dóson egy nagyon képzett, lelkes munkatársi gárdát kia­lakítani. Olyan orvosok, ápo­lónők dolgoznak itt, akik ezt a munkát hivatásuknak tekintik és úgy próbálják gyógyítani a betegséget, hogy közben a be­teget is nézik. F. Kováts Éva Fotó: Ritzel Zoltán Gyógyulásra várva Bátai hintés Tolna megye legdélibb fek­vésű falujában húsvét előtt sokan festenek tojásokat, pon­tosabban kicával írják. A hí- mes tojások készítését többen Vörösné Ivánka Terus nénitől tanulták. Hozzá legközelebb álló tanítványát, az unokáját, dr. Lehel Péternét kerestük meg, aki most érkezett haza a némptnrszácn Anvsbnrvhól. ahol öt napig mutatta be a ki­cával a bátai asszonyok művé­szetét. Dr. Lehel Péterné a falu iskolájában is tanítja fakultá­cióban a gyerekeknek a hímes tojás festését. Tegnap Szek- szárdon, a Wosinsky Mór Múzeumban az egyik tanítvá­nyával tartott bemutatót. Fotó: Gottvald Károly Egy tál hímestojás Mintegy 250 mintát őriznek a füzetek Régi és új noteszlapok Mit csinálsz, nyuszikám? A tyámfia András úr­akit nem mernék a női egyenjogúság elköte­lezettjének nevezni -, rám­kérdez piaci virág- és palánta­szemlézés közben. Láttam-e „azt a nőt", akit ő ki nem áll­hat, mégha olyan csillogó szemmel és lelkesen dicséri is a maga lovát, az expót, pedig a sikerre nem sokkal nagyobb az esély, mint volt annak a hagymázos programnak, hogy a vas- és acél országa le­szünk. „A nőt" nem láttam, és nem hiszem, hogy különösebb veszteség ért. Újabban próbá­lom megőrizni legalább az esti óráim békességét, és amikor mégis bekapcsolom a televí­ziót vagy a rádiót, engedve a kíváncsiság kisördögének, utólag rendszerint nagyon megbánom. Különben meg fejtetőre állt velem a világ az óraigazítással. Hiába búvok ágyba éjfél előtt, nem ébredek föl reggel hétkor, pedig olyan a vekkerem hangja, hogy alsó és fölső szomszédom ennek fülrepegető kerregésére kezdi a napot. Én meg fáradtan, eleve rosszkedvűen riadok, ébredés helyett, hogy meg- küzdjek a napi programigazí­tás gondjával. Szóval, leterí­tett ez a tavasz. De minek ezt magyarázni? Kipróbált vita­partnerem enélkül is úgy le tudja nézni nememet a gyön- gesége miatt, hogy az nem is csak egy, legalább tíz becsü­letsértéssel ér föl. Nyugodtan párbajozhatnánk is, na olykor - még csak nem is titkoltan - nem szórakoztatnának heves kirohanásai. Régóta tudom - nem tőle persze hanem má­soktól -, hogy azóta játsza az ádáz nőgyűlölőt, amióta meg­özvegyült, és maga kénytelen elvégezni mindazt, amitől egy asszony kezenyomán szinte észrevétlenül otthon tud lenni az otthon. Más miatt is gyanús nekem ez az öregember, mert március 8-án úgy nyomott a kezembe egy csokor hóvirágot az utcán, mintha véletlen lenne az egész. Az igaz, hogy a kabátzsebéből vette elő, de ez az én örömömön mit sem változtatott. Picit sem volt számomra kellemetlen, hogy a köszöntés idejére fölfüggesztette fiúsítá­somat. Utóbbit különben - mármint a fiúsítást - mester­ségemnek köszönhetem, And­rás úrnak ugyanis makacs meggyőződése, hogy aki nő létére újságírásra adja a fejét, „annak férfi lelke van". (Soha se fogom bevallani neki, hogy van ám a fenét!) A virág- és palántakínálat még messze nem az igazi. így az időzésünk tájékozódó jel­legű és tavaszi készülődés címszó alatt számos alkalma lehet még eszmecseréinknek. S leszedethetnek minden bő­rök, keresztvizek elsősorban a nagypolitikában szerepet ját­szó asszonyszemélyekről. Kezdetben az inkább duci, mint teltkarcsú Katalin asz- szony volt a kedvence, akit ő csak „sikítós Kata"-ként em­legetett, úgy vélve, hogy „az lenne egyenesen a világvége, ha ez bekiabálná magát a pénzügyminiszteri bársony­székbe!" S nagy megelégedé­sére szolgált András uramnak, hogy székfoglaláskor nem a hangerő döntött. Látni is a bankok háza táján, mire ment volna a pergőnyelvű hölgye- mény miniszterként, amikor lám a Kupáék Misije is meg­kaphatta az útilapuját. És hát, Ágika ... Csak így, becézve. Hogy az meg nem ok nélkül lett ám a parlament üléseit tévéadásban néző és az ülésekről tudósító újságírók kedvence, mert tagadhatatlan, hogy senki olyan jókedvet nem tud támasztani, mint amikor lánglelkét szabadjára engedi és egyszerre gondolja magáról, hogy ő Kossuth, Szé­chenyi és Deák Ferenc. Nem azért... „Nem rossz asszony az, de hát, ha ennyi idős ko­rára nem tanulta meg, hogy szél ellen nem lehet zongo­rázni, mit csináljon a benne bízó állampolgár?" Egy alkalommal - akkor éppen a nyugdíjakról, egész­ségügyi és szociális ellátásról fejtette ki nézeteit - bőségesen megkapta tőle a magáét az a „Tolna megyei eresztésű" Ju­dit is, akinek nem kis része volt annak a rossznak a ránk- szabadulásában, amit most egyvégtében csak ostoroz. A végén persze enyhült az ítélet, azzal az elismeréssel, hogy jókat javasol a képvise­lőasszony, olyan okosakat mond, mint áld tényleg okult saját sikertelenségeiből, „az a baj, hogy nem hallgatnak rá a koalíciósok". Időnként persze nem elég ha csak egy fül igyekszem lenni, olyan, amelyik mindent befogad és legfeljebb egy-egy mosoly nyugtázza az egyetér­tést. Ám néha meg kell szó­lalni és nem is csak a mundér becsülete miatt úgy, hogy a szabadon választott, a demok­ratikus széksoraiban nem csak a nőneműek egyikmásika tette, teszi kérdésessé odava- lóságát. Ilyenkor szokott kö­vetkezni részéről a Cavin- ton-függőségben leledző öre­gurak méltatása, mondván, azok többsége is jobban tenné, ha posztócipőben üldögélne a hintaszékében odahaza és nem akarná 50-60 évvel visz- szaforgatni az idő kerekét! Hát persze, a „középkorú beszélőgépek" sincsenek ke­vesen. Ezek együtt és kü- lön-külön néha olyanok, mint a viccbeli nyuszi, aki ráspo- lyozza a körmét, élesíti a fo­gait, ordítoz az erdőszélen és amikor halálra rémült erdőla­kók megkérdezik tőle, mit csinál, világgá kiabálja, hogy miszlikbe készül szabdalni a farkast. így megy ez napokig, mire egy reggelen elébe top­pan a „célszemély" és nyájas hangon megkérdezi: „Hát te mit csinálsz itt, nyuszikám?" Mire a nyuszi: „Csak ülök, ül­dögélek és hülyeségeket mondok." Nahát, az ilyen nagyhan- gúak is föl tudják emelni az ember vérnyomását, mert akárcsak Bodóné, nem a bor áráról beszélnek, hanem min­dig másról. Az ilyenek között van nehány, aki azt meri gon­dolni, hogy ennek az ország­nak minden lakója ütődött, és nem képes fölfogni, mi az, amiben nyakig benne van. Pedig hát... Fönt kavarják, de itt lent igazán orrfacsaró a szaga annak, amiben benne vagyunk. Siralmas is lesz ám az országiás négyéves mér­lege, ha lejár az idő, hát még az milyen keserves, ha meg lehet majd vizsgálni a lelépők batyuját, hogy abban egyetlen gombnál se legyen több, mint ami benne volt. Igazi figyelemmel hallga­tom, hogy „a nő" kerek órán keresztül miket mondott lel­kesülten és ahogy szavaiból kitetszik, aggályokat is jócs­kán keltve, dehát ez rendjén való. Öreg barátommal én is kijártam az ez-lesz, az-lesz, így-lesz, úgy-lesz nagy törté­nelmi iskoláját. S eszembe jut valami, amit nem mesélek el neki, de itt elmondhatom. Bu­dapesttől 22 kilométerre há­rom évvel ezelőtt diszkóból hazafele tartók nagy jóked­vükben fölgyújtották a vas­útállomást és amire sikerült riasztani a tűzoltókat, már nem volt mit oltani. Itt dívik még most is kényszerűségből, hogy a nyaralótelepnek szánt falurészből másfél kilométert kell gyalogolni a központban lévő postára, ha valaki telefo­nálni akar. Azóta javult némi­képpen a helyzet. Az újjáépí­tett kis vasútállomás várójá­ban most batyuzók éjszakáz­nak, akik a hajnali vonatokkal szállják meg a világkiállításra készülődő fővárost. írd és modd, váltásban mindig csak egy jegykiadónő teljesít itt szolgálatot, aki éjjelente nem mer kimenni az illemhelyre és pisszenni sem mer, ha odakint a váróteremben kitör a menet­rend szerinti balhé. Zsákmányom két cserép muskátli, kétszáz forintért. András úr nem vásárol abban a reményben, ha megjön a pa- lánta-dömping, olcsóbb is lesz a vásár, válogatni is jobban le­het. Kifele lépegetünk a már majdnem szép piacról, amikor pillanatra megállít. Mit szólok én ahhoz, hogy ötven száza­lékkal emelkedett meg miná- lunk a 40-50 éves férfiak elha­lálozási aránya? Nemrég hall­gatott erről egy vitát. Azt mondták abban a fórumozó okosok, hogy „a férfiakat a gyengébb nem zsarnoksága kergeti idő előtti halálba .. E rre nincs szavam, bár holnap ilyenkorig vitat­kozhatnánk ezen a zsarnokságon. Az önkizsák­mányoló teljesítménykény­szer, amiben korunk embere élni kényszerül - ahogy én lá­tom -, nem az oldalbordák „műve"! Az bizony a gazda­sági, társadalmi berendezke­dés terméke és úgy néz ki, hogy tartósan az is marad, ha csak valami csoda nem törté­nik. De mint tudjuk, csodák nincsenek, nem is lehetnek addig, amíg az állampolgár pénzéből összehozott állam- háztartás úgy szórja a pénzt, ahogy ... S föl sem fogja, hova vezet a túlköltekezés. De azt sem veszi a szívére, hogy a polgárai mind szegényebben azt tanulják, hogy annyit ér­nek csak választottjaik érték­rendjében, amennyi pénz lyu­kas zsebükben van ... László Ibolya Egy tojást másfél óra alatt festenek meg

Next

/
Thumbnails
Contents