Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-25 / 70. szám

10 WUJSAG SPORT 1993. március 25., csütörtök Teremfoci Szedresen Befejeződött Szedresen a fa­lubajnokságért rendezett, négy hétvégén át tartó labda­rúgó teremtorna. A résztvevő együttesek körmérkőzéseken döntötték el a helyezések sor­rendjét. Izgalmas hajrá után a szedresi Hosszúlépés csapata szerezte meg a tornagyőzel­met. A második helyen a Nagydorog gárdája végzett, míg a bronzérmes helyezés a középhidvégi Csipet-csapaté lett. Kovács harcképtelen? Főszponzorra talált a ma­gyar ökölvívó bajnokság is: a Herrnböck Rt. - ügyvezető igazgatója nem más, mint Sermer György, a szövetség elnöke - vállalta a lebonyolí­tás jórészének anyagi fedeze­tét. Ennek megfelelő nevet kapott az összecsapás-soro­zat, a Hb Electronic bajnoki címéért küzdenek a tatabá­nyai Városi Sportcsarnokban. Az első gongszó elhangzása előtt már kissé felborzolódtak a kedélyek. Bódis Gyula, a Va­sas SC vezető edzője bejelen­tette, hogy a világbajnok Ko­vács István nem állhat a köte­lek közé, mert a velencei tor­nán eltört a bal hüvelykujja és gipszbe kellett tenni. A mes­teredző szerint legalább hat hétig marad a kötés Kovács kezén, így valószínűleg a má­jusi tamperei vb-re sem tud elutazni. A Vasas vezetői sze­rint az idén már 54 kg-os Ko­vács két találkozót is törött uj­jal harcolt végig Olaszország­ban és valószínűleg ezért kényszerül hosszabb pihe­nőre. Szántó Imre szövetségi ka­pitány - aki a velencei kül­döttség szakmai vezetője volt - nem osztotta Bódis aggo­dalmait. Kijelentette: Ková­csot mindkét találkozó előtt megvizsgálta a magyar csapat orvosa és harcképesnek ta­lálta. Szántó véleménye sze­rint Kovács két hét pihenés után folytathatja a világbaj­noki felkészülést és Tamperé­ben jó esélyekkel léphet szorí- tóba. Békefutók Magyarországon A Sri Chimnoy, a világ­szerte ismert békeapostol által kezdeményezett világméretű békestaféta május 25-én érke­zik Magyarországra - tájékoz­tatták a szervezők az MTI-t. Chimnoy neve és munkás­sága 1990-ben vált ismerté Magyarországon is, amikor sikeres békekoncertet adott a Budapest Kongresszusi Köz­pontban. Akkor találkozott Demszky Gábor főpolgármes­terrel, 1991-ben pedig New Yorkban Göncz Árpád köztár­sasági elnökkel. A Sri Chimnoy által két­évenként kezdeményezett bé­kefutást idén százezrek rész­vételével 72 országban rende­zik meg. Ausztráliában most teszik meg a futók a Melbo­urne és Brisbane közötti, ke­reken 3200 km-es távolságot, míg az Egyesült Államok 50 államában az áprilisi, New York-i starttól augusztusig tartanak majd a futások. Yamaguchi kihagyja Kristi Yamaguchi, az al- bertville-i téli olimpia női műkorcsolya bajnoka úgy döntött, nem kíván részt venni az 1994-es, Lilleham- merben megrendezésre kerülő téli ötkarikás játékokon. A címvédő elhatározását Carole Yamaguchi, a bajnoknő éde­sanyja adta hírül a Mercury News című napilapnak. A ja­pán származású amerikai ver­senyző jelenleg New Yersey államban szerepel egy jégrevű sztárjaként, és Kevin Albrecht menedzserrel sajtótájékoztató keretén belül kívánja bejelen­teni a visszalépést. Brémai rekord Az elmúlt évben a Wer­der Bremen KEK-győztes labdarúgó csapata re­kordbevételt könyvelhe­tett el. A német klub 1992- ben 29,1 millió márkával lett gazdagabb, így Kerül­hetett sor négy új játékos - Andreas Herzog, Dietmar Beiersdorfer, Hans-Jürgen Gundelach és Bernd Hobsch - vásárlására ösz- szesen 7,8 millió márka ér­tékben. A világjáró Kropkó Az Egyesült Államok és Űj- Zéland után csak átutazóban járt Miskolcon Kropkó Péter, a legjobb magyar hármaspró- bázó megnézte a nevét viselő sportszerüzletét, majd elbe­szélgetett az Észak Magyaror­szág munkatársával. A „vastüdejű" sportember - külföldi szponzorainak segít­ségével - a most kezdődő ver­senyszezonban igazi nagy eredményt szeretne elérni, mert a sok bronz mellett az aranyérem még ritkaság a gyűjteményében. Kézilabda NB I/B Pénteken Tolnán: Dunaföldvár-FTC Vasárnap a Szigma-Szek- szárd KSC női együttese si­kerrel vívta meg rangadós csatáját az NB I/B Nyugati csoportjában a Caola SE ellen. Most a Dunaföldvári VKSE legénységére vár hasonlóan nehéz feladat: Kolicsék holnap este a tolnai sportcsarnokban a Ferencváros csapatával ját­szanak rangadót. Ismert, hogy a földváriak győzelemmel raj­toltak a pestlőrinci tavaszi nyitányon, bár ezúttal nem játszottak valami kirobbanó formában. A pénteki nagy el­lenfél, az FTC erejéből viszont csak döntetlenre futotta a Szondi SE ellen, így a Duna- földvár egypontos előnyhöz jutott nagy riválisával szem­ben. Az éllovas Tatabányát követő földváriak szeretnék megőrizni ezüstérmes helye­zésüket a péntek esti össze­csapás után is. Kolics János: - Közönsé­günk részéről nagy az érdek­lődés, éppen ezért pénteken különbuszt is indítunk Tol­nára. Szorgalmasan készü­lünk a nagy megméretésre. Az motiválja játékosainkat, hogy az FTC legénységét eddig sem a kupában, sem a bajnokság­ban nem tudtuk még le­győzni. Mi tagadás, most nem bánnánk, ha megszakadna ez a negatív sorozat. Ehhez azonban többek között arra is szükség lenne, hogy az első fordulóban nyújtott gyenge teljesítménynél lényegesen többet produkáljon csapa­tunk. A követendő taktikánk Czirok gólt lő a Szigma-Caola mérkőzésen az idősebb, rutinos játékosok alkotta Fradi lerohanására irányul. Ha ezt sikerrel meg­valósítjuk, akkor ezzel aligha­nem meg is foghatjuk őket. No, és feltétlenül javítanunk kell a szélsőjátékunk eredmé­nyességén is. A derékfájdal­makkal bajlódó Kovács kapus kivételével, keretünk többi tagja egészséges. A Pestlőrin- cen szerepelt kezdőhetest várhatóan megváltoztatom, s Tolnán így állunk fel: Kovács vagy Mestyán- Szauter, Ta­kács, Kolics, Orova, V. Ko­vács, Győrkő. A női mezőnyben immár egypontos előnnyel listaveze­tővé előlépett Szigma-Szek­szárd március utolsó szombat­ján a fővárosba látogat. Hajnal József vezető edző a sikeres tavaszi menetelés folytatását várja „lányaitól". — Az Áfor SC ellen bizony meglehetősen nehezen nyer­tünk az ősszel 27-22-re - mondta. - Ennek megfelelően szorgalmas edzésmunkával készülünk a szombati vissza­vágóra. Annál is inkább, hi­szen a Caola SE elleni ranga­dón elért győzelmünket köve­tően az élre álltunk, s feltehe­tően mindenki ellenünk akar majd bizonyítani. Egészséges optimizmussal várjuk a soros feladatot, hiszen nekünk vi­szont azt kell bizonyítanunk, hogy a fejlődésünk töretlen. Éppen ezért további csapa­tegység javulást remélek együttesemtől a fővárosi ta­lálkozón is. Ezúton is szeret­ném megköszönni a hálás szekszárdi közönségnek a Ca­ola SE ellen csapatunknak nyújtott segítségét, a lelkes buzdítást. Az Áfor SC ottho­nában kezdőhetesünk annyi­ban változik csupán, hogy ez­úttal Flick Mónika kap bizal­mat a kapuban. Ezzel is iga­zolva, hogy két igazán jóké­pességű kapusunk van, s mindketten egyformán élve­zik a szakvezetés bizalmát. (fekete) Mai sportműsor Kosárlabda: Női NB I-es rájátszás a 11-14. he­lyért: KSC Szekszárd-Sze- ged SC 17 óra. A Paksi SE tisztújító közgyűlése A Paksi SE tisztújító köz­gyűlésén újabb négy évre Zerza Józsefet választották meg az egyesület társadalmi elnökévé. Új ember került a társadalmi elnökhelyettesi funkcióba Etessy Gábor sze­mélyében. Az ügyvezető el­nök továbbra is Szinger Fe­renc maradt. Az elnökség tag­jává választották Vass Zoltánt, Vida Istvánt, Papp Gyulát, Kródi Józsefet, Feller Dezsőt, Hegedűs Györgyöt és Varga Jánost. A számvizsgáló bizott­ság elnöke Feil Ádámné, tagja pedig Palotai János és Her­mész Lajosné lett. A palánk mellől Szekszárdon még pislákol a remény KSC Szekszárd-Szeged SC csütörtök, 17 óra. Németh Jó­zsef: - A vasárnapi mérkőzé­sen a végkimenetelét tekintve bíztató első félidő után a má­sodik játékrészben számomra érthetetlen játékfelfogásban léptünk pályára. Ugyanakkor a két idegenlégiósunk arcáról leolvasható mérhetetlen kö­zöny is emlékezetes marad számomra. Csütörtökön ismét megpróbáljuk legyőzni a Sze­gedet, hogy vasárnap megra­gadhassuk az utolsó lehetősé­get. Dombóvári VMSE-Pécsi VSK péntek, 18 óra. Horváth Károly: - Hódmezővásárhe­lyen ismét „elaludtunk" az első félidőben, hisz ezúttal is csak szünet után voltunk egyenrangú ellenfelek. Itt az ideje végre elgondolkodni azon, hogy idegenben rend­szerint miért csak a második játékrészben találunk ma­gunkra. Holnap a Pécs elleni hazai vasutasrangadó testvé­rek közötti „élethalálharc" lesz: győzelem esetén az 5. he­lyen végzünk és kedvezőbb pozícióból vághatunk neki a play-off utolsó felvonásának. Arról se feledkezzünk el, hogy holnap már a szövetség által hivatalosan is „Kosárlabda városnak" nyilvánított telepü­lés csapataként lépünk pá­lyára és ez a cím kötelez. Űgyanakkor kicsit ünnepron­tásnak tűnik, hogy a helyi ön- kormányzat az idei évre sportcélokra elkeserítően ke­vés összeget szavazott meg. Ha már így alakult, legalább arra ügyeljünk, hogy a pécsiek ünneprontását megakadá­lyozzuk, hisz a vasutasok Sal­gótarjánban már elkövették ezt a csínytevést. Ezért már az első perctől rá kell kényszerí­teni játékritmusunkat az ellen­félre. A sérüléssel bajlódó Ta­kács valószínűleg játszhat, ám a gipszkötést kapott Halmaira nem számíthatok. Partra vetett motorcsónakosok A szezon kezdete előtt, né­hány nappal a közgyűlés után sajtótájékoztatót tartottak a Budapest Sportcsarnok külön­termében a Magyar Motor­csónak és Vízisí Szövetség ve­zetői, élversenyzői. Sok jó hír­ről nem tudtak beszámolni. Ami a tavalyi évet illeti: a gazdag vállalkozó hírében álló ^Cseke Károly személyé­ben új elnököt választottak a szövetség élére. Bátran ki le­het jelenteni: ő ígéretéhez hí­ven ugyan néhány milliót - hatot ígért, nem egészen há­rom lett belőle - adott, de mégis nagyon sokat ártott, mert diktatórikus vezetési stí­lusa miatt sokan kivonultak a sportágból, illetve megszakí­tották a korábbi jó kapcsola­tot. Mindezt tetézte, hogy Cseke ellen rendőrségi eljárást indítottak, majd előzetes letar­tóztatásba helyezték. Ezt kö­vetően az év végén még csak felfüggesztették tisztségéből, az elmúlt szombaton megtar­tott közgyűlésen viszont már végérvényesen megvonták tőle a bizalmat. Utódja egye­lőre nincs, átmeneti jelleggel - igaz, meghatározatlan időre - Margó Györgyöt kérték fel az elnöki teendők ellátására. A jelenlegi legismertebb, legjobb hazai versenyzők, Cserni Béla, Csepregi György és Mihaldinecz Rudolf egy­formán arról számoltak be, hogy nagyon súlyos anyagi gondokkal küzdenek, s ha nem tudnak hamarosan né­hány milliót előteremteni, ak­kor komoly veszélybe kerül idei szereplésük. Nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a megkeresett, remény­beli szponzorok éppen a Cse- kével összefüggő ügyek miatt nem találták érdemesnek őket a támogatásra. Csepreginek és Mihaldinecznek van hajója, motorja és alkatrésze, de nincs pénze a Forma-l-ben illetve a Forma-3-ban való verseny­zésre, az S-550-es kategóriá­ban világbajnok Cserni hely­zete talán még rosszabb, hi­szen neki teljesen új felszere­lést is kellene vásárolnia. Margó György, aki egy- személyben megbízott elnök, versenyző és szövetségi edző is, a korábbiaknál kedvezőbb információkkal is szolgált. Elmondta, hogy ebben az' év­ben is lesznek világversenyek Magyarországon: május 22-én és 23-án Dunaújvárosban rendezik meg az O-850-es ka­tegória Európa-bajnokságát, majd augusztus 7-én és 8-án Szegeden ugyanezért a címért vetélkednek az OSY-400-es géposztály képviselői. Az év leggyorsabb motorcsónak versenyét augusztus 21-én és 22-én Dunaújvárosban tart­ják, azonos időpontban és helyszínen kerül sor az F-l-es és F-3-as vb sorozat magyar- országi erőpróbájára. Végleges matt Kaszparovéknak? A Nemzetközi Sakkszövet­ség (FIDE) meglepő döntéssel lepte meg a sakkvilágot: Kaszparov és Short nem mér­kőzhet meg a világbajnoki cí­mért. A FIDE a keddi döntését kísérő magyarázatban elutasí­totta a világbajnok és a világ­bajnokjelölt állítását, hogy ki­hagyták őket a döntési folya­matból. Sőt, a FIDE épp azt rótta fel Kaszparovnak, hogy az orosz világbajnok mindun­talan belekontárkodott a tár­gyalásokba, Shortot pedig hi­ába akarták tájékoztatni, az angol versenyző rendszeresen „elérhetetlenné tette magát". Short „nagy tiszteletlenséget tanúsított azzal a rendszerrel szemben, amely csodagyerek­kora óta mostani sikeréig mindvégig dédelgette őt" - így a FIDE sértődött közlemé­nye. Brit sakk-kommentátorok szerint nem kell sok idő, és három sakkvilágbajnok lesz: Bobby Fischer, aki ma is an­nak tartja magát, azután a Kaszparov-Short és a Kar- pov-Timman mérkőzés győz­tese. Ez még mindig szeré­nyebb, mint az ökölvívás vilá­gában, ahol négy szervezet több mint hatvan világbajno­kon osztozik 17 súlycsoport­ban. A sakk még nem tart itt, de jó úton van efelé. Kérdés, kit támogatnak majd a világ élenjáró sakkozói? A 64 fe­kete-fehér kocka nem ököl­vívó ring, amely köré akkor is odagyűlik a közönség és a rek­lámért fizető cégek sokasága, ha nem épp a legnagyobbak mérkőznek. Hiába van a FIDÉ-nek sokévtizedes szer­vezete és gyakorlata, meg ér­deme a sakkozók fölfedezésé­ben és támogatásában, a leg­jobb hivatásosok igyekeznek majd oda gyülekezni, ahol a legeslegjobbak mérkőznek, mert csak ott várhatók igazán nagy pénzek és a legnagyobb publicitás. Hrubesch Rostockban A jövőben is Horst Hru­besch lesz a német FC Rostock labdarúgó csapatának edzője. A 41 éves játékos szerződését most újabb egy évvel hosz- szabbították meg. Szilvássy sziporkázik Jól szerepel Szilvássy Attila a Roma Sail Week elnevezésű A-kategóriás nemzetközi vi­torlás versenyen, amely az idei első Világ Kupa viadal. A Corvin Bank finndingise re­mekül versenyzett és három futam után (egy futamgyőze­lemmel is) a harmadik helyen áll. A másik két magyar vitor­lázó - Majthényi Zsombor (finndingi) és Nagy Zsolt (La­ser) - gyengébben, de a papír­formának megfelelően szere­pel. { <

Next

/
Thumbnails
Contents