Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-18 / 64. szám

2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. március 18., csütörtök Nyílt levél a külügyminiszternek Jeszenszky Géza: „Fel vagyok háborodva!" A szakállviseletet nem tolerálta a hatóság A királyi látogatók kocsiparkjának eladása Canberra - Ausztráliá­ban eladják azt a - főleg Rolls Royce-okból álló - kocsiparkot, amelyet ed­dig a királyi látogatók használatára tartott fenn a Canberrái kormányzat. A Reuter szerint a döntés még az ötvenes-hatvanas években készült 7 Rolls- Royce-ra és két Land Ro­verre vonatkozik. Mind többe került fenntartásuk, s ráadásul a járművek az új biztonsági előírásoknak sem felelnek meg. Menekülők konténerben Párizs - Az éhségtől már teljesen legyengült nyolc román állampolgárt talált a francia határrendészet Le Havre kikötőjében egy le­zárt konténerben. A romá­nok már tíz napja bújtak el a konténerben, mert azt hitték, hogy azt azonnal felrakják egy Kanadába induló hajóra. Mikor meg­találták őket, élelmük, víz­készletük már teljesen el­fogyott. A nyolc fiatalem­ber semmiképpen sem tu­dott volna kijutni a lezárt konténerből, s megmene­külésüket az éhhaláltól csak annak köszönhetik, hogy a szállítmányozási felügyelők egy ellenőrzés során felnyitották sajátos börtönüket. Ellenőrzés fegyveres biztosítással Varsó - Ha valakit or­szágúti ellenőrzés során Lengyelországban megál­lítanak a rendőrök, egyi­kük lövésre készen tartott pisztollyal kezében lép az autóhoz;) míg társa gép­pisztollyal fedezi - így jár­nak el ezentúl az országos rendőrfőkapitány új pa­rancsának megfelelően. Az új szabályozás egy múlt heti eset egyenes követ­kezménye: egy országúti ellenőrzésre éjszaka meg­állított kis Polski Fiatból agyonlőttékaz egyik rend­őrt. Tetovált gengszterek Tokió - Tokió és Oszaka rendőrsége bejelentette, hogy segít azokon a gengsztereken, akik el akarják tűntetni testükről a tetoválást, vagy pótoltatni akarják levágott ujjpercü­ket. A japán gengszterek fő ismertetőjele a megcsonkí­tott ujj és a tetoválás. Véradás Kölesden A Tolna Megyei Önkor­mányzat Kórháza Vértransz­fúziós Állomása véradást tart Kölesden, március 18-án. A véradókat a művelődési ház­ban várják délelőtt 9-től 16 óráig. Elmarad a koncert A március 18-án 18 órára meghirdetett Bródy-koncert, betegség miatt elmarad a tol­nai művelődési házban. A je­gyek a helyszínen visszavált­hatók. A nyílt levelek nagy kor­szakát éljük. Éppen ezért nem meglepő, hogy a múlt hét óta Jeszenszky Géza is a címzet­tek között tudhatja magát. Az Élet és Irodalom című hetilap legutóbbi számában ugyanis Oravecz Imre irodalmár ezzel a módszerrel élve hívja te­temre a külügyminisztert. Mindezek ismeretében tettük fel a kérdést: vajon mennyire kedveli a miniszter úr az Élet és Irodalmat? — Valamikor kedveltem, most azonban meglehetősen fel vagyok háborodva! - mél­tatlankodott Jeszenszky Géza. — Múltkor megjelent a lap­ban egy rágalmazó jellegű írás, amire én rögtön válaszol­tam. Megállapodtam az újság illetékesével abban, hogy köz­ük is a reagálásomat, ám nem így történt. Ehelyett egy meg­lehetősen bő lére eresztett mese jött le nyílt levél formá­jában. Az ilyenkor szokásos el­járást mellőzve nem kaptam meg betekintés céljából ezt az anyagot, jóllehet ez alkalom­mal is megválaszoltam volna az engem ért rágalmakat. (Folytatás az 1. oldalról.) Ezekben az a jó, hogy ha a főhős lezuhan három emelet magasból, ha szitává lövik az ufonauták, ha vastövisekkel bélelt farkasverembe pottyan, ha megzabálják a varangyok, akkoris van még egy élete. Na de nem ez volt a jellemző - emelte ki értékelésében a zsű­rielnök, Kovács Győző -, ha­nem egyre nagyobb tért hódí­tanak a logikai játékok. A fej­lődés minden téren óriási. Tíz évvel ezelőtt doktorátust lehe­tett volna szerezni az egyete­men ezekkel a középiskolások által írt programokkal. Kate­góriagyőztesek: játék - Ger­gely István (Gyula), oktató - Kónya Lajos (Tatabánya), fel­használói - Simon Zsolt (Ko­lozsvár). Díjazták még a leg­jobb látványt, a legjobb ötletet, — Az olvasók tájékoztatására áruljuk el, hogy a nyílt levélben Oravecz Imre azzal a váddal áll elei, hogy ön egy kormányülésen fosztotta meg ót az Új Magyaror­szágnál betöltött állásától. — Az említett úr meglehe­tősen túlértékeli önmagát és szerepét, ha azt hiszi, hogy egy kormányülés valaha is foglalkozott személyével vagy pozíciójával. — A nyílt levél viszont egyér­telműen utal az ön egykori pozí­ciójára, mely szerint Jeszenszky Géza a Marxról elnevezett egye­tem, az egyik hivatalos ideológiai fellegvár oszlopos tudora volt. — Ez hangulatkeltő elem, most válaszolhatnék erre az­zal, hogy milyen nehezen kap­tam itt egyetemi állást. Nem is szólva arról, hogy nem tartoz­tam az intézmény különöseb­ben megbecsült oktatói közé, anyagi szempontból sem. Ami viszont fontos: ezen az egye­temen én és néhány kollégám olyasmit tanítottunk nyilvá­nos órákon, melyet mások a legjobb esetben is tiltott iroda­lomként dugdostak a ke­zembe. a legjobb dokumentációt, a legjobb előadót. Különdíjasat ajánlott fel a szekszárdi SZÜV és a Hungária Biztosító. Érté­kes ajándékokkal járult hozzá a rendezvény sikeréhez az Eu­ropean Pheripherals osztrák, a TTelecomp Kft. pécsi, és a Számaik Szoftver Disztrbucio budapesti cég. A A Garay-napok zárására délután került sor a tornate­remben. Először egy harma­dikosokból álló amatőr zene­kar mutatkozott be, majd „hi­vatalosan" is véget ért a „móka", amikor a diákigaz­gató visszaadta az intézmény kulcsát a tanároknak. Mostan­tól tehát minden a régi, kated­rán innen, és túl. — Lehetett hangoztatni eret­neknek számító gondolatokat ezen az egyetemen a felelősségre vonás különösebb veszélye nél­kül? — Attól függ, hogy mit. Amikor az egyetemre kerül­tem, ragaszkodtam ahhoz, hogy nem tanítom a '45 utáni történelmet. Persze, az más kérdés, hogy a szemináriu­mokon előkerült ez a témakör. Azokra a kelet-európai törté­nelmi órákra, amelyeket Ju­hász Gyula vagy Fülöp Mi­hály kollégáimmal együtt tar­tottunk, tódult a hallgatóság. Megpróbáltam felnyitni a di­ákság szemét, ami persze nem volt könnyű, mert sok volt kö­zöttük az apparatcsik család gyermeke. — Az ön gyermeke, Je­szenszky Zsolt mostanság köny- nyűzenei műsorok riportereként tűnik fel az ATV műsorában. — Zsolt most éppen az em­lített közgazdasági egyetem­nek a hallgatója. Ami azt illeti, én sohasem kíséreltem meg azt, hogy befolyásoljam az ér­deklődési körét. Kétségkívül el tudnék képzelni olyan té­(Folytatás az 1. oldalról.) Tavaly több mint 1600 hek­tár saját földjüket művelték meg, valamint 830 hektárnyi bérelt területen is gazdálkod­tak. Idén a földterület felén ka­lászosokat, másik felén pedig cukorrépát, kukoricát, napra­forgót és borsót termesztenek. Mint azt Ulbert Ferenc ügy­vezető igazgató elmondta, növénytermesztési szolgálta­tást is végeznek, vállalják szántóföldi növények ter­mesztési munkáinak elvégzé­sét, szántástól a termény tisz­tításáig és szükség esetén szá­rításáig, valamint igény sze­rint a növényvédelmi mun­kákhoz biztosítják a növény­védő szereket is. A kft célja, hogy termékei­ket saját maguk forgalmazzák Billy Graham baptista lel­kész éteren át közvetített üzenetét hallgathatják 40 nyelven, 52 európai között 20 magyar városban (Szekszár­makört, amit én fontosabbnak látok a jelenleginél. Önmagá­ban az mégis rokonszenves, hogy a Magyarországot el­árasztó külföldi tánczenével szemben szeretne egy ver­senyképes hazai rockzenét támogatni tevékenységével. — Nem zavarja önt az, hogy a fiának hátközépig ér a haja? — Biztos, hogy nem mi be­széltük rá arra, hogy növessze meg ilyen nagyra. Persze, Rá­kóczi Éerencnek is hosszú volt a haja. S amikor én elkezdtem szakállt viselni, azt sem iga­zán tolerálta a hatóság, mivel az az 56-os forradalomra em­lékeztetett. Minden kornak megvan a maga divatja. Ép­pen ezért azt gondolom, hogy vagy szélesebb körben elterjed a hosszú haj, vagy pár év múlva Zsolt levágatja a haját. is, ezzel növelve áraik ver­senyképességét. Több vállal­kozásba is belefogtak, az üzemi konyha, ahol régebben csak a dolgozóknak főztek, a diákétkeztetésben vesz részt, s a cég autóbuszával személy­szállítást vállalnak. Az értéke­sítésben való részvétel első lé­péseként diszkont boltot nyi­tott a kft, elsősorban azon cé­gek termékeit árusítják, me­lyeknek ők szállítják az alap­anyagot. Az alap árukészletért terménnyel fizettek. A kiske­reskedelmi forgalom biztosí­tása mellett viszonteladókat is fogad a GYAFIX diszkont. A kft tavalyi árbevétele 100 millió forint volt, erre az évre 130 milliós bevételt terveznek. venter Fotó: ritzel dón is), március 18-21-ig. A műholdas adás a Babitsban lesz látható, ahol már tegnap megkezdték az előkészülete­ket. Kérdőjelek Hiába gurultak? A nyomozás - bűncse­lekmény hiányában - le­zárult, a guruló dollárok néven ismert ügy tehát va­lószínűleg lekerül a napi­rendről. A rendszerváltás előtti jogi feltételek ugyanis biztosították azt a paragrafus-fedezéket, amelynek védelmében törvényesnek minősülhe­tett az „internacionalista" dollár-ügylet. A kezdeményezők csata- vesztése? A számonkérés elsődlegességét való poli­tikai erők számára nyilván csalódást jelent az ügyész­ség nyomozást megszün­tető állásfoglalása. Talán politikai csatavesztésként könyvelik el, hogy nem kapott bűncselekmény-bé­lyeget a csaknem négy év­tizeden át zajlott pénzügyi tranzakció. Hiszen a már nyíltan megkezdett vá­lasztási kampányban a baloldal ellen egy ilyen ügy hatékony fegyver le­hetett volna. Baloldali presztízs-győze­lem? Az első reagálásokból ítélve a közélet balszár­nyán ugyanakkor bizo­nyos megkönnyebbülés­sel, politikai sikerként fo­gadták a vád elejtését. Már csak azért is, mert - mint ismeretes - a dollár ügy­nek volt olyan prominens szereplője, aki csupán mentelmi joga révén ma­radt ki a váldottak köré­ből. A jog a nyertes? A pilla­natnyi helyzet, a napi poli­tikai érdekek szempontjá­ból mindkét megítélés ért­hető. Hosszabb távra szó­lóan azonban aligha helytálló. A dollár-ügy jogszerű lezárása ugyanis egyértelműen bizalomerő­sítő tényező. Kézzelfog­ható jele annak, hogy a jog valóban kiléphet a politika szolgálólányának szere­péből, s hogy a jogállami­ság megteremtése több mint propaganda-szólam. Elvész tehát egy hatásos érv azok politikai fegyver­tárából, akik a jogbizony­talanságot, a prekoncep- ciós eljárások újraterme­lődését ostorozzák. Egyébként jogosan. Bajnok Zsolt Ferenczy-Europress r r r Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Dél-Magyarországi Nyomdacentrum Kft. Cím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 15-726. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a posta hír­lapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. In­dexszám: ISSN 0865-9028. Kéz­iratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Színpadon a Reménység Üzenete együttes Szeri Árpád Fotó: Ótós Réka A diákigazgató visszaadta a kulcsot IVIOClcm SZGlTllélctŰ Zárónapi események kft< Gyapán a Garayban Árurendezés a diszkontban Evangelizáció-Wy- Fotó: Ótós R. A számítógép ifjú mesterei Koncert a bordásfalak között

Next

/
Thumbnails
Contents