Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 61. szám
1993. március 13., szombat ÜNNEPI MAGAZIN MSPUJSAG13 Másodpercenként 2450 millió hullámzás így süt-főz a mikrohullámú szakács Kedvenc ételeim Bableves és sertésdagadó 11ÜH Váradi Lászlóné ajánlja Szedresből A mikrohullámú sütő a konyhatechnika viszonylag fiatal terméke, de népszerűségben és elterjedtségben már vetekszik minden más főző- és sütőalkalmatossággal. Motorja, fűtőanyaga a rádió és tévéhullámokhoz hasonló magas frekvenciájú elektromos hullám, amelyet a szerves anyagok, így az élelmiszerek befogadnak. A „mikrosza- kácsnak" pusztán annyi a titka, hogy a hullámok az anyagba belépve súrlódási hővé alakulnak: hatásukra mozgásba lendülnek a víz-, zsír- és cukormolekulák, azaz az élelmiszerek apró építőkövei. A sütők a frekvencia-tartományban a 2450 Megahertzes terrénumot kapták meg, tehát másodpercenként 2450 hullámzással ostromolják a főzni-, sütnivalót. Az adott szerves anyag jellegzetességeitől függő mélységig (húsba például 2,5 cm-ig) hatolnak be az élelmiszerbe, ezért nagyobb mennyiségek, vastagabb húsdarabok esetében nagyobb teljesítményt kell alkalmazni. Maguk a sütők teljesen biztonságosak - erről az egymástól függetlenül működő biztonsági berendezések (ajtó záródása, biztonsági kikapcsoló) gondoskodnak.Ha teljesítmény-szabályozójuk két fokozatos, akkor a gyöngébb általában a felolvasztó, az erősebb a melegítő fokozat. A magas frekvenciájú hullámok sajátos tulajdonságai miatt a sütők használatában néhány speciális szabályt be kell tartani. Tojást például mikrohullámú sütőben ne főzzünk héjastól - a héj tudniillik nem tudja olyan gyorsan továbbítani az energiát, ahogyan érkezik és a tojás szétpukkad. Alkoholtartalmú italokat sem ajánlatos túl magas hőfokon melegíteni, mert fennáll az öngyulladás veszélye. Ha vizet, italt csészében vagy üvegben forrósítunk, állítsuk az edényt a sütőtér közepére és tegyünk bele egy fém-kávéskanalat. A héjas élelmiszereket (alma, paradicsom, virsli, stb.) villával vagy fogpiszkálóval szurkáljuk meg, hogy ne pukkadjanak szét sütés közben. Az ételek fölmelegítéséhez, sütéshez-főzéshez célszerű tűzálló üvegből, üvegkerámiából készült tálakat használni: akadálytalanul átengedik a mikrohullámokat és az edény magától az ételtől melegszik fel. Ugyanakkor fémedények - lábas, fazék, zománcozott edény - nem alkalmazhatók és faedények sem ajánlottak, mert a mikrohullámok hatá- rása teljesen kiszáradnak. A sütőkhöz az utóbbi időben speciális edényeket is kifejlesztettek - ezek nem csupán a felolvasztáshoz vagy a főzéshez, hanem a frissen, melegen tartáshoz, felszolgáláshoz is használhatók. A nagy forró- ságot is elviselő műanyagedények a mikrohullámokat akadálytalanul átengedik. S végül még egy gyakorlati tudnivaló: kerek, ovális vagy lekerekített edénnyel jobb eredményeket érhetünk el, mint a szögletes formájúakkal; a széles, lapos edényben pedig gyorsabban készül el az étel, mint magas tálban. Ferenczy-Europress Bableves csülökkel Hozzávalók: 60 deka bab, 50 deka csülök, 30 deka vegyes leveszöldség, 1 darab zöldpaprika, 1 kis fej vöröshagyma, kevés zsír, 1 evőkanál liszt, törött paprika. A csülköt megmosom, kockákra vágom és sós vízbe felteszem főni, de víz csak any- nyi legyen, hogy ellepje. Félig puhára főzöm. A babot is 1,5-2 liter vízbe felteszem főni, hozzáadom a félig megfőtt csülköt, a megtisztított leveszöldséget, a zöldpaprikát és a sót, majd együtt főzöm puhára. A zsírból, lisztből és a vöröshagymából rántást készítek, beleteszem a pirospaprikát és a levest berántom vele. Sertésdagadó töltve Hozzávalók: sertésdagadó, 3 zsemle, 8 deka zsír, 3 tojás, só, kevés őrölt bors, petrezselyemzöld. A sertésdagadót éles késsel felszúrom. A zsemléket beáztatom, jól kinyomkodom, kevés zsírt adok hozzá, a tojásokkal és az apróra vágott petrezselyemzölddel, sóval, borssal összekeverem. Ezzel töltöm meg a dagadót. Hústűvel tűzöm össze. A húst megsózom, tepsibe rakom és zsírral meglocsolom. Középmeleg sütőben zsírjával locsolgatva készre sütöm. Ha megsült, hagyom pihenni, majd felszeletelem. Párolt rizzsel tálalom. Kapuciner szelet Vizespiskótát készítek: 5 tojás, 5 evőkanál víz, 10 evőkanál cukor. Kikeverem, hozzáadok 9 evőkanál lisztet, 1 evőkanál kakaót, 1 sütőport és megsütöm. Krém: 25 deka margarint vagy vajat, 25 deka porcukrot, 2 vaníliáscukrot jó habosra keverem. Sűrű krémet főzök 3 evőkanál lisztből, 2 deci tejből és 2 evőkanál cukorból. Ha kihűlt, a két krémet összekeverem. Kétfelé veszem és az egyikbe 1 evőkanál kakaót keverek. A tésztára először a fehér krémet tesszük, majd a tetejére a barnát. Végül csokimázzal díszítjük. Tojást héjjastól ne főzzünk a mikrobán Egy kis divat Március van, hamarosan kell jönnie a szép időnek. Lekerül a télikabát - tanakodhatunk, mit veszünk fel helyette. Praktikusan, jól kihasználható egy kosztüm, ez a nők ruhatárának elengedhetetlen tartozéka. Színének és fazonjának megválasztására nehéz lenne egységes elveket felsorakoztatni, a lényeg: legyen csinos, alkatnak megfelelő, sokféleképpen hordható, variálható. Egy egyszínű kosztümmel, hozzá illő nadrággal, mellénnyel, néhány blúzzal kialakított ruhatárunk egész tavasszal változatos öltözködést biztosít. A néhány hete végzett gazdaasszonyok varrási vizsgadarabja egy-egy kosztüm volt. Társaink ügyességgel, egy kis okoskodással igen szép darabokat készítettek. íme néhány kosztüm „recept": Vékony pepita gyapjúszövetből hagyományos fazonnal és szűk, hasított hátú szoknyával készült kiskosztüm, aminek a fazonját fekete vékony gyapjúszövettel díszítették. A fekete anyagból is készült szoknya. A szoknya mellé nadrág is készíthető feketéből, a pepita anyagból pedig rövid mellényke. Piros zsorzsettből készült a kosztüm, szintén szűk szoknyával. Készülhet hozzá fekete szoknya és mellény. Blúzokkal nagy a variálási lehetőség. Citromsárga ballon-kosztüm fazonját fekete ballonnal díszítette egyik társunk, a fekete anyagból szoknyát is készített. Volt, aki a sárga és a zöld színt variálta hasonlóan. Palánki gazdaasszonyok Virág Sansevieria trifasciata A szekszárdi műszergyár kertészetében Átal Andrásné és Arató Lajos keze munkája nyomán az üvegházban többszáz fajta virág pompázik. * Közülük az anyósnyelv-et Átal Andrásné, Ibolya mutatja be. A köztudatban mindent tűrő növényként tartják számon. Ez közel jár az igazsághoz, de mindent azért nem visel el károsodás nélkül. A liliomfélék családjába tartozik. Előnyös tulajdonsága, hogy a páraszegény szobalevegőt - amely elsősorban a központifűtéses lakásokra jellemző - minden károsodás nélkül elviseli. Nem kíván bőséges fényt, de azért ablak közelébe helyezzük, mert fényhiány esetén a levelek töve elvékonyodik, a növény szétesik, díszét veszti. Erős napfény hatására levelei sárgás színűek lesznek. A téli fényszegény heteket követően a február-márciusi első napsütés égési foltokat okozhat. A szokásosnál is érzékenyebb a túlöntözésre. A húsos, föld alatti szár, a vastag gyökerek könnyen rothadnak. Soha ne álljon vízben. Télen elegendő kéthetente öntözni. Gyorsan, tősarjakkal szaporodik. Legegyszerűbb szaporítása a tőosztás. A töve 2-3 részben is szétültethető egy rész lombföld és két rész homok keverékébe.- p. téri - Fotó: ótós Mit főzzünk vasárnap? Zöldségleves Két szál fehérrépát és egy szál sárgarépát, egy kicsi fej karalábot, pici zellert és két közepes burgonyát megtisztítás után apró kockákra vágunk, és 2 evőkanál olajon picit megpirítjuk, majd fedő alatt pároljuk. Ha a zöldségek megpuhultak, hozzáadunk egy púpos evőkanál rizst, és feleresztjük másfél liter vízzel. Ha a víz forr, beleteszünk egy erőleves kockát és addig főzzük kis tűzön, míg a rizs meg nem puhul. Egy deci tejfölt összekeverünk egy tojás sárgájával és a levesbe csurgatjuk, egyszer megforraljuk, és levesszük a tűzről- Pirított zsemlekockákkal tálaljuk. Rakott burgonya Egy mély tűzálló tálat kör- bevajazunk, és meghintjük egy marék zsemlemorzsával. 70 deka burgonyát meghámozunk, és felkarikázunk. 25 deka füstölt, vagy lángolt kolbászt karikára vágunk. Felkarikázunk 2 közepes fej vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát. Keményre főzünk 3-4 tojást, ezeket is megpuco- lás után felkarikázzuk. A tál aljára egy sor burgonyakarikát teszünk, rá néhány szelet hagymát, majd befedjük fél decinyi tejföllel, és egy picit besózzuk. Újra burgonyakarikákat teszünk, erre a tojás-, a hagyma- és a kolbászréteg kerül, és ismét bevonjuk fél deci tejföllel. A tetejére burgonya kerül. Megfőzünk 3 deci vízben egy erőleves kockát, és a levet a burgonyára öntjük, lefedjük, és alaposan összerázzuk, hogy a lé egyenletesen eloszoljon. A tálat lefedve, közepes lángon sütjük 40 percig, majd a fedőt levéve, a lángot feljebb állítva még kb. 10 percig. Vegyes savanyúsággal kínáljuk. Almakrém 1 kg almát megpucolunk, magházát kivágjuk és vékony cikkekre vágjuk. Egy deci vízből 3 evőkanál cukorral sűrű szirupot főzünk, ízesítjük fél citrom levével, szegfűszeggel és fahéjjal, majd beletesszük az almacikkeket, és puhára főzzük. A megpuhult almát áttörjük, vagy turmi- xoljuk. Beleteszünk 3 tojás sárgáját, és felvert fehérjéjét, és bugyogásig főzzük, állandóan kevergetve. Ha bu- gyogni kezd, levesszük a tűzről, és folyamatosan keverjük tovább, míg jól be nem sűrűsödik. Ekkor kompótos tálba, vagy krémes kehelybe töltjük, és tetejét díszítjük, majd fogyasztásig hűtőben tároljuk. Jó étvágyat kívánnak a palánki gazdaasszonyok Kis háztartástan Családi munkamegosztás „Aki háztartásának pénzét nem tudja jól beosztani, az másban sem tud helyesen dönteni." (Jókai Mór) A háztartás munkája nem egyedül a háziasszony terhe, gondja kell, hogy legyen. Mindenkinek részesülnie kell belőle, aki ebből előnyt élvez. A háztartási munka sokféleképpen vé- ezhető, jól-rosszul ellátható, de a mun- ák megosztásával elvégzése könnyebb, pontosabb, a család egyik tagja számára sem megerőltető. A mai kereseti viszonyok között gyermekeinket még mindig arra kell szoktatnunk, nevelnünk, hogy házon kívül találnak majd kereső foglalkozást. A felelevenített, az oktatási rendszerben ismét helyt kapott gazdaasszonyképzésnek nem titkolt célja, hogy családanyák házon belül is tudjanak munkát, kereső tevékenységet vállalni. A család ellátása mellett alkalmasak legyenek jövedelem- kiegészítő tevékenység végzésére (varrás, gépírás, számítógépes adatfeldolgozás, kézimunkázás, hímzés stb.), ezzel megalapozva a családi jövedelem bővítését, és a’ békés családi otthon megteremtését. Sokan berzenkednek ez ellen: mit kezdjünk állandóan otthon, amíg GYES-en, GYED-en voltam is untam az állandó házimunkát, hiszen semmi látszata nem volt. Hány depressziós kismama nyilatkozott, és nyilatkozhatnak hasonlóan? A probléma pedig „csak" annyi, hogy sem ő, sem férje nem lett felkészítve a családi élettel járó munkák fontosságára és arra, hogy a háztartás megfelelő ellátásával is elérhető az önmegvalósítás. Tény tehát, hogy a háztartási munkát csak az tudja kelőképpen értékelni, aki maga is tevékeny részese, elvégzője. A mindennapos háztartási munkák nem látványosak! A finomra sikeredett ebéd vagy vacsora emléke megmarad, de a házimunkák nagyobb része, a mosogatás, takarítás, mosás állandó ismétlése miatt nem nyújt ilyen maradandó emlékeket. Milyen jó pedig hazamenni a tiszta lakásba, ahol mindig rend van, elemi szükséglet az állandóan tiszta, rendben tartott ruha, a friss, meleg étel. Ennek megteremtése nem jelenthet a család egyik tagjának sem túlzottan megerőltető munkát, ha helyesen osztja be a család az idejét, és helyesen osztja el a temérdek tennivalót. Országos statisztikai adatok alapján a napi háztartási feladatok végzése a feleség kötelessége a családok 93-95 százalékában. Ha a férj vezető beosztású, ez az arány nagyobb, megközelíti a 100 százalékot. Ha a feleség is dolgozik, elképzelhető, illetve ki-ki saját bőrén érzi, hogy ez mennyi terhet jelent a számára. Ebben az esetben valóban teherként jelentkezik a házimunka, a szükséges rossz, amit el kell látni. Érzékeltetésül álljon itt néhány időadat: Tevékenység Naponta átl. ráf. idő. bevásárlás 47 főzés 99 mosogatás 37 takarítás 55 mosás 53 vasalás 45 reggeli készítés 33 ház körüli munka 103 Ha utánaszámolunk, ez átlagban kitesz egy teljes 8 órás munkaidőt! Ebbe az időbe nem számoltuk azt az időt, amit gyermekeink nevelésével, ellátásával töltünk. Ez utóbbi nem is tűr halasztást, hiszen a mosnivalót, vasalniva- lót félre tehetjük, és majd holnap megcsináljuk, ennek nem szabad esetlegesnek és halaszthatónak lenni. Álljon itt néhány adat a kisgyermekes családok gyermekekkel kapcsolatos feladatainak elvégzéséhez szükséges időről is. (Ezek puszta statisztikai adatok! A gyermekkel való foglalkozás nem fordítható le puszta percekre, hiszen nem ér semmit a gyermekkel töltött idő, ha azt nem tiszta szívvel, és minden energiánk fplhasználásával végezzük!) Családtípus Napi átl. időráf. egy nem óvodás korú gyermek 175 egy óvodás korú gyermek 127 egy kisiskolás 113 egy nem óvodás és egy óvodás 209 egy óvodás és egy kisiskolás 240 Most készítsünk egy mérleget: — a napi háztartási munka időszükséglete kb. 7 óra — a gyermeknevelési feladatok ellátása kb. 2 óra. Az időadatokat figyelembe véve ez egy komoly „második műszak". Dolgozó szülők esetén, a napi feladatok megfelelő szintű, és érzelmi töltésű ellátása csak akkor valósítható meg, ha a munkát a családon belül sikerült megosztani. A munkamegosztás kialakítása az anya feladata. Neki kell úgy irányítania a család életét, hogy annak minden tevékenységéből mindenki egyaránt vegye ki a részét, s mindenkinek jusson munka és megfelelő pihenés is. Ehhez a háziasszonynak, anyának tisztában kell lenni a háztartási munkák végzésének mikéntjével, helyes időbeosztásával, jól kell tudnia szervezni, vezetni. A család többi tagjának pedig készséget kell mutatni az együttműködésre. Tisztázni kell, ki milyen feladatok ellátására képes és hajlandó, ki milyen részt tud vállalni időlegesen, vagy folyamatosan a háztartás ellátásából. A közvetlen környezetünk szervezetté tétele, az együtt végzett munka öröme kisugároz hangulatunkra, meghatározza egész életünket. Teremtsük meg a motivációt ezeknek a feladatoknak a közös elvégzésére, és mi nők olykor tudjunk megalkudni is, ha a férjünk, vagy a gyermekünk által elvégzett munka nem olyan, mint amit az a bizonyos „kiskönyv" előír! (Az adatokat a KSH „Időmérleg" című kiadványából használtuk fel.) Tolnainé Szabó Beáta