Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-11 / 59. szám

8 «ÚJSÁG KÖRNYEZETBARÁT 1993. március 11., csütörtök Máshol es miskor Eddig havonta egyszer jelentkezett, mostantól - mond­hatni: a nagy érdeklődésre való tekintettel - kéthetente ta­lálkozhatnak olvasóink, a KömyezetBARÁT-taL És nem hétfői napokon, hanem minden második csütörtökön. A Népújság segítségével nemcsak kaphatnak, de ad­hatnak is hírt szőkébb környezetünk, megyénk állapotá­ról. Várjuk a pozitív és negatív példákat bemutató észre­vételeiket, fotóikat! Foglalkozhatnak ezek fizikai és lelki környezetünk dolgaival egyaránt. Sok a közös tenniva­lónk e téren - ezt mindannyian tudjuk. Épített környezetünk Műemlékvédelem Minden kor olyan bánás­módot remélhet az utókortól, amilyenben ő részesíti a múlt­ját. Múlt-jelen-jövendő hullám­zásában egymásra épülnek, hatnak és visszahatnak fo­lyamatok, jelenségek, gondo­latok. A percek, órák idején ez alig érzékelhető, csak az ösz- szegzéskor tudatosulhat, hogy milyen magunkban in­tegrált élmények, hatások mo­tiválták a döntéseket. Az idő fontos tényező: a jö­vőre készülünk, de a múlt már befejezett tény, örökségként kaptuk, viszont mindkettő sorsa a jelenben dől el: mit őr- zünk meg múltunkból, mit és hogyan örökítünk utódainkra. Bizonyára sokan sétáltak már a helyreállított budai vár­ban, Sopron vagy Eger belvá­rosában, de Szekszárd új vá­rosközpontjában egészen biz­tosan sűrűn megfordulnak a környékbeliek. Úgy gondo­lom, osztják a véleményemet, hogy kellemes ezeken a he­lyeken az ember közérzete. Egy enyhe ívű, középkori ere­detű házakkal övezett utca látványa, egy zegzugos, dim- bes-dombos, minden forduló­ban meglepetést hozó beépítés - mint például Szentendre -, egy nyugodt tömegekkel ha­tárolt lélegző térszövet a szek­szárdi belvárosban jó a szív­nek, miközben a fizikai szük­ségletek ' is kielégülnek - eszünk, iszunk, bevásárolunk, ügyintézünk -, él a holt anyagú emberteremtette szer­vezet, velünk együtt. És ez a lényeg! Ennek a jó közérzetnek az alakításában mindannyian résztveszünk, akiknek ez fon­tos, és megtaláljuk, megértjük, támogatjuk az azt létrehozó szándékokat, felismerjük a va­lóban közérdekeket szolgáló elképzeléseket, terveket. Máig is van ellenzője a szekszárdi városközpont meghatározó épülete, az Au- gusz-ház felújítás melletti megtartásának - a dózeres vá­rosépítés szerintük olcsóbb lett volna, és lám, még most is okoz gondot az épület szigete­lése. De mennyivel lettünk volna szegényebbek! Először is az új épületegyüttes nem ilyen lett volna, amilyen most (amiért a város a Hild érmet kapta), másodszor mesélhet­tünk volna a gyerekeknek például, hogy itt adott hang­versenyt Liszt Ferenc a téren összesereglett városi polgá­roknak az ablakhoz húzott zongorán, ha az az ablak nem lenne meg^ nem kötődne úgy a történet. És ha a tervezés ide­jén állt volna még a régi korzó, az új központ akkor is más, több hangulati elemmel gaz­dagabb lett volna, mint most. De annak idején, egyfajta ér­tékrend szerint így döntöttek! Megszüntetve megőrizni - ez a leckéje minden kornak: átívelni múlt és jövő között. Megszüntetni elavult rendel­tetéseket, elfáradt anyagú épületszerkezeteket, használ­hatatlan struktúrákat, meg­őrizni épített, festett, faragott értékeket, az őket alkotó szel­lemiséget, amiből táplálkozni lehet, újakat teremtve. Hazánkban sokat pusztítot­tak háborúk, érteden dönté­sek, dózerpolitika, a pénz hiá­nya vagy túlzott megléte. Ez utóbbi furcsának tűnhet, pe­dig igaz: pl. Sopron középkori eredetű barokk belvárosának a megmaradását a helyreállí­tásához politikailag is irányí­tottan elégtelen pénz eredmé­nyezte. Nem szanáltak, ugyanakkor, amikor máshova nagy összegek invesztálásával a helytelen értékítélet követ­keztében egész városrészeket semmisítettek meg. Ma is van ilyen veszély: a rövidtávú, anyagi erővel megtámogatott érdekeket keresztezik a mű­emléki érdekek, a tőke nem teljesítheti ki hatalmát a to­vábbi pénzszerzés céljából, emiatt nehezen védhető ese­tenként az örökség. A megmaradt értékeink vé­delmét intézményesítetten az Országos Műemlékvédelmi Hivatal szervezete szolgálja, budapesti központtal, ható­sági, szervezői, anyagi támo­gatói és operatív tevékenysé­geket ellátva. Építési hatósági és felügyeleti hálózata minden megyében képviselteti magát. Az országos központban a műemlékek kutatásához és helyreállításához szükséges minden szakma és gyűjte­mény rendelkezésre áll az az­zal foglalkozók számára hoz­záférhetően. Fontosak a spon­tán szerveződött társadalmi egyesületek (városszépítők, helytörténeti klubok, stb.), jel­zik az értékmentésre jelent­kező társadalmi igényt. És fontosak az elkötelezett, ma­gányosan dolgozók, akik ugyancsak belső késztetésre foglalkoznak többnyire sző­kébb pátriájuk múltjával (me­gyénkben is működnek, és e lap hasábjain is publikálnak). Minden település, utca, tér, épület egyszeri és megismé­telhetetlen, mint az ember, aki őket létrehozta, igazodva a természeti adottságokhoz, a múlt hozta kötöttségekhez, hozzátéve saját korának és egyéni tehetségének jegyeit, más és más produktumot te­remtve. Más miatt látogat el az érdeklődő Budapestre mint Pécsre, megint másért Holló­kőre vagy az őrségbe. Az otté- lőknek pedig a napi életkere­tet jelenti az épített környezet, befolyásolva, formálva az igényszintjüket, közérzetüket, egész életük minőségét. Van egy kedvenc monda­tom, egy környezetvédelmi TV-műsorban hangzott el: „A jelen nem a miénk, csak köl­csönkaptuk a gyerekeinktől". Fontos, hogy megtartásra, fel­idézésre méltó múltat hagy­junk rájuk. Turányi Erzsébet építész OMvH megyei felügyelő Tolna megye vizei (4.) A Kapos Egy 1896-ban kiadott emlé­kirat tanúsága szerint „a völgy maga posvány és nádas tenger volt..., gazdasági cé­lokra használni nem lehetett, sőt posványos kigőzölgésével közegészséget veszélyeztető vidéket képzett". Mária Terézia idejében ké­szült el az első terv a Ka­pós-berek víztelenítésére. Somogy megye a munkála­tokat már 1808-ban meg­kezdte, de a rendezésre a Ka­pos társulat csak 1820-ban alakult meg Miklósváron. A kivitelezési munkák a torko­lattól Dombóvárig 1835-ben fejeződtek be Beszédes József tervei alapján. A rendszer egy ideig jól működött 25.563 kh terület szabadult föl, és a föld ára há­romszorosára nőtt. Egy idő után azonban prob­lémák merültek fel, mivel a vízgyűjtő területhez tartozó dombokon az erdőket letarol­ták, beindult az erózió és megkezdődött a Kapós-meder feltöltődése hordalékkal. A szőlőterületeket a filoxéra el­pusztította, így erről a terület­ről is sok hordalék került a vízfolyásba. Új tervek készültek, ame­lyek alapján a jelentősebb munkálatokat csak 1926-ban indították meg és 1932-ben fe­jezték be úgy, hogy a teljes­körű rendezése nem készült el. Ezt követően a Vízügyi Igazgatóság 1966-71 között végzett mederkotrást, ren­dezte a depóniákat és védeke­zési célokat szolgáló őrháza­kat épített. A szélsőséges víz­járású vízfolyáson, ha tartósan magas a vízállás a tőzeges al­talajon keresztül átszivárog a víz, és a mentett oldalon károk keletkeznek. Ha viszont tartósan ala­csony a Kapos vízállása, és aszályos, száraz idő van, a környékén tőzeggyulladás és égés is előfordulhat. A vízmi­nőségi problémák miatt a víz­folyás Tolna megyei szaka­szán semmiféle lényeges víz- hasznosítás nincs, viszont halpusztulás gyakran előfor­dul. A kaposvári ipari szennyvizek, a dombóvári túl­terhelt városi szennyvíztelep - ez utóbbi az új szennyvíztelep megépítésével megszűnik -, valamint a Baranya-csatornán érkező, jelentős mértékben szennyezett víz a hasznosítást lehetetlenné teszi. A Középdunántúli Környe­zetvédelmi Felügyelőség a közeljövőben - a végzett mé­rések alapján - az érdekeltek bevonásával egy intézkedési tervet készít a vízminőség ja­vítására. Klingl Béla Fotó: Pusztai T. Védett növények Szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus) Ezt a növényt már a róma­iak is ismerték és gyógynö­vényként használták. Plinius (i.u. 23-79) Ruscus néven em­líti. Régi magyar neve Melius Péter „Herbárium"-ában (1578) egértövis. Különleges­sége, hogy nincsenek levelei csak levélszerű módosult szá­rai, fillokládiumai vannak. Ezek 12-25 mm hosszúak és 10-12 mm szélesek, kihegye­zettek, kemény, szúrós he­gyűek. Zöldes-fehér virágai (3 mm) március, áprilisban nyíl­nak. Majdnem ülők, többnyire kettesével, a hártyás murvale­velek tövében találhatók. A termés korállpiros (kb. 1 cm átmérőjű) bogyó. A 20-70 cm magas bokron a termése so­káig megmarad, és havas idő­ben a sötétzöld növény az élénkpiros színű bogyókkal a téli erdő kellemes színfoltja. Dél-Dunántúl cseres- és gyer­tyános-tölgyeseiben, bükköse­iben találjuk kissé meszes tala­jon. Tolna megyében a Szek­szárdi-dombságon, Ge­resdi-dombságon, Váralja környékén és a Lengyel-Hő- gyész közötti erdőkben talál­kozhatunk vele. Sajnos, az itt élő emberek koszorúkötéshez örökzöldként és szobadísznek piros terméses hajtásáért gyűj­tik, pedig védett növény, amelynek eszmei értéke 2000 Ft. Ez a növény e táj jellegze­tessége és a magyar flóra kü­lönlegessége, több tiszteletet és megbecsülést érdemelne. Tóth István Zsolt Fotó: Farkas Sándor Szelektív hulladékgyűjtés Koncepciót dolgozott ki a környezetvédelmi miniszté­rium a háztartási hulladék szelektív gyűjtésére, hasznosí­tására. Nemzetgazdasági érdek, hogy szélesebb körben meg­kezdődjék ez a tevékenység. Elsőként a veszélyes hulla­déknak számító szárazeleme­ket, gyógyszereket, festék- és növényvédőszer-maradéko- kat, fáradtolajat, akkumuláto­rokat, kimerült fénycsöveket kellene elkülönítve összegyűj­teni, s megoldani ártalmatla­nításukat, hasznosításukat. A nagy mennyiségű háztartási hulladékkal együtt jelenleg ezek az anyagok is a szemétle­rakóba kerülnek veszélyez­tetve a talajt, a talajvizet. Nagyvárosi magány Táj- és lélekmentő publikációk

Next

/
Thumbnails
Contents