Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-09 / 33. szám
6 MÉPÚJSÁG SPORT 1993. február 9. Sakk OB I/B. Váratlan nagyarányú paksi győzelem a megyei rangadón Serdülő focisták a parketten A PMSC nyerte az UFC Kupát Atomerőmű SE-KSZE Szekszárd 9,5:4,5. Az OB I/B. hetedik fordulójában megyénk két élcsapata egymással került szembe. Örvendetes, s a minőségi sakk egyértelmű fejlődésének jele, hogy a két szomszédvár hagyományos presztízscsatájára a megyei bajnokság, majd az OB II. után immár az OB I/B-ben kerülhetett sor. A KSZE a 7. helyen várta a szekszárdi mérkőzést, míg az ASE sereghajtó pozícióból! A találkozó mindvégig nagy küzdelmet hozott, amit jelez, hogy az első mérkőzés csak a harmadik óra végén fejeződött be. Több partiban a teljes, hatórás játékidőt kiját- szották. Gosztola révén az ASE szerzett vezetést, majd az ifj. Balázs-Kalmár játszma döntetlenje után a szekszárdiak Andi és Bugyinszky győzelmével még fordítani tudtak. Ezt követően beindult az „atomos henger". Molnár biztosan nyert a negyedik táblán, Kis hullámzó küzdelemben, míg Németh, Berta és Ács hátrányosabb állásból elért sikerével 6,5:2,5-re már a vendégek vezettek. A Marosi-Cseh és az Apatóczky-dr. Szabó mérkőzések hosszú, elkeseredett csatában pontosztozkodással értek véget. Az éltáblákon dr. Hazai és Vidéki biztos győzelmével tovább nőtt a paksi előny. Végül az ifjúsági Lovasi sikere már csupán „szépségtapaszt" jelentett a KSZE együttese számára. Az ASE három hellyel feljebb kapaszkodott a táblázaton, s mivel tervezik a csoport létszámának 14-re emelését, jelentősen nőttek esélyei a bentmaradásra. Németh Gábor, FIDE-mes- ter (ASE): „Végre kijött a lépés csapatunknak! Az idén először fordult elő, hogy néhány rosszabbul álló játszmát sikerült - némi szerencsével - a magunk javára fordítani." Tálos János, csapatvezető (KSZE): „Rendkívül csalódott vagyok, hiszen három nyert partit (Kiss I., Rusz, ifj. Pasz- ler) rontottak vesztésre játékosaink. A nem várt vereség fő oka azonban, hogy az első nyolc táblán Cseh és dr. Szabó révén mindössze egy(!) pontot tudtunk szerezni." Az OB I/B. állása: 1. Hajdúszoboszló 60,5, 2. Postás SE 58,5, 3. Eger 58, 4. Tapolca 57, 5. Szombathely 55, 6. Vasútépítők 49,5, 7. KSZE Szekszárd 45,8. Ajka 43,5,9. Atomerőmű SE 41, 10. Salgótarján 41, 11. Videoton 39,5, 12. Győr 39,5 ponttal. Az UFC (fehérben) 5-1-re lelépte .1 bajaiakat Pelé a szabálymódosítások mellett A labdarúgást népszerűsítő körúton tartózkodik Ausztráliában Pelé, az egykori „fekete gyöngyszem". Az 52 éves korábbi brazil futballista-kiválóság a márciusban megrendezendő FIFA Coca-Cola Kupa (junior világbajnoki döntő) előtt ausztrál földön arról igyekszik meggyőzni mindenkit, mekkora jelentőséggel bír a fiatalok e tornája. Lép- ten-nyomon nyilatkozik, így a nem a szorosan a Coca-Cola Kupával kapcsolatos kérdésekre is válaszol. Ami manapság mindenkit érdekel: lesz-e szabályváltoztatás vagy szabálymódosítás? - Előnyére válna a sportágnak a régi szabályok felülvizsgálata mondta Pelé. - Hallottam arról, hogy partdobások helyett az oldalvonalról történő berú- gás lesz az 1994-es vb-döntő után. Helyeslem! A magam részéről minden olyan játék- helyzetben, amikor időhúzás tapasztalható, fellépnék az ellen. Az a tény, hogy a kapusok időhúzásával szemben már fellépett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), roppant időszerű és hasznos „fegyelmezési megoldás" volt. A „fekete gyöngyszem" szerint a szöglet- és szabadrúgásoknál is rengeteg időt lehetne nyerni, ha változtatnának a jelenlegi helyzeten, a labda szinte azonnali elrúgására ösztökélnék a futballistákat. - Azt kell elérni a szabálymódosításokkal, hogy a futball újra felgyorsuljon, mert a tiszta játékidőből rengeteget „ellopnak" a csapatok tagjai - hangsúlyozta Pelé. Asztalitenisz A szekszárdiak „statisztáltak" Statisztika-Húsipari SE Szekszárd 18:0. A mérkőzés eredménye hűen tükrözi a két csapat közti különbséget. Győztesek: Tóth, Wirth V., Pidl, Palina 4-4, Palina-Pidl, Tóth-Wirth V. párosok 1-1. BSE-Húsipari SE Szekszárd 13:5. A hátsó két játékos feltámadása szinkronban volt a csapat első két tagjának gyengélkedésével, így ismét elmaradt a remélt pontszerzés. A kiesés elkerülése érdekében a hátralévő találkozókon már nem szabad hibázni. Győztesek: Braun, Szigeti 4-4, Erdélyi 2, Denmeter, Braun-Demeter, Szigeti-Erdélyi párosok 1-1 illetve Pilisi, Pata 2-2, Tihanyi 1. Az NB Ill-ban Dombóvári VMSE-Veszp- rémi Orgona-Jutas AC 10:8. A dombóváriak a négyórás, színvonalas összecsapásokkal tarkított mérkőzésen bravúros győzelmet arattak az eddig veretlen és az első helyen álló veszprémiek ellen. Győztesek: Kiss A. 4, Iván 3, dr. Iván 2 és a Kiss A.-Iván páros. Súlyemelés Czanka, Csizmaziá és Farkas az EB-keretben Az esztendő első világversenyeinek egyike a tavaszi férfi súlyemelő Európa-baj- nokság lesz. A földrész erős emberei április második felében találkoznak a bolgár fővárosban, ahová a magyarok is nagy létszámú csapatot terveznek. Ezt már csak azért is megtehetik, mert a bolgár válogatottnak az olimpia előtti magyarországi többhetes vendégeskedése eleve kölcsönösségi alapon zajlott. Vagyis az EB házigazdái megígérték, hogy a gunarasi edzőtáborozás fejében a kontinensbajnokság előtt „visszafogadják" a magyarokat Szófiában. Március húszadika táján utazik el az új szövetségi kapitány, Juhász István igazgatta nemzeti együttes, amely hétfőn kezdte meg közös felkészülését Tatán. Az edzőtáborban az MTI munkatársa a friss szakvezető helyett azonban Polgári Imrét, az utánpótlás-kapitányt érte utol telefonon, aki „igazoló jelentéssel" kezdte a beszélgetést. Elmondta ugyanis, hogy Juhász István várhatóan csak egy hét múlva tud bekapcsolódni a válogatott életébe, hisz az influenza-járvány a szövetségi kapitányt is utolérte... A keret tagjainak többsége viszont épségben beérkezett Tatára, s hétfőn az EB-t megelőző bulgáriai edzőtáborozás résztvevőjeként szóba jöhető súlyemelők közül tizen jelentkeztek „szolgálatra". Napi két edzéssel zajlik most a munka két héten át, akkor néríú szünet következik, mivel a válogatottak is indulnak a tiszaúj- városi Tisza Kupán. Azután ismét Tata a felkészülési színhely, egészen a szófiai utazásig. A zömmel ifjú tehetségekből álló keretben ketten kaptak helyet az ismertek közül: Szanyi Andor és Czanka Attila. Még egy „barcelonai" akad, Karczag Tibor személyében. A további névsor: Farkas Zoltán (aki továbbra is várja, hogy végre honosítsák), Csizmazia Gábor, Dudás István, Irmai Gábor, Molnár Gábor, Pataki Attila, Stark Tibor. Kosárlabda ifi NB I. Miskolci fiaskó Miskolci EAFC-Dombó- vári VMSE 104-80 (53-51) Miskolc, 100 néző. V: Dem- jén, Jobbágy. Dombóvár: Jani (7), Trupp (10), Halmai (17), Krasznai (21), Balogh (11). Csere: Hencz (14), Vati (-), Jakab (-), Szőke (2). Edző: Czimbalek Csaba. Az első játékrészben jól tartották magukat a vasutasok. Szünet után a technikailag képzettebb hazaiak ügyesen használták ki magassági fölényüket. Kitűnt: Trupp, Krasznai, Halmai Ha csak arra emlékeztetünk, hogy a megyeszékhely polgármestere, Kocsis Imre Antal a büntetőrúgásokkal „megspékelt" döntő mérkőzést szinte végig tapsolta a szépszámú közönséggel egyetemben, akkor már választ is adtunk arra a kérdésre, hogy milyen volt az első alkalommal megrendezett UFC Kupa serdülő korosztályú labdarúgó teremtorna. Ä házigazda klub szándékát siker koronázta: színvonalas, nagy küzdelmekben bővelkedő mérkőzések minősítették a „kupanyitányt", egyúttal pedig garanciát jelentettek a hagyományteremtő szándék jogosságához is. A szekszárdi sportcsarnok parkettjén a nyolccsapatos mezőny előbb két csoportban körmérkőzéseken mérte össze erejét, felkészültségét. Ezután a csoportok első-második helyezettjei vívták a helyosztókat a bevezetőben már említett közönségsiker közepette. Eredmények, csoportmérkőzések: Tolna megye váloga- tott-Atomerőmú SE 6-1, UFC Szekszárd-Pécsi MSC II. 1-0, Pécsi MSC I.-Kaposvári Rákóczi 1-1, Fejér megye váloga- tott-Bajai FC 5-0, Pécsi MSC I.-Tolna megye válogatott 100, UFC Szekszárd-Bajai FC 51, Kaposvári Rákóczi-AtomMolnár Bálint (fehér mezben) a torna gólkirálya erőmű SE 11-0, Pécsi MSC II.- Fejér megye válogatott 1-0, Tolna megye Válogatott-Kaposvári Rákóczi 3-2, UFC Szekszárd-Fejér megye válogatott 1-1, Pécsi MSC I.-Atom erőmű SE 11-0, Pécsi MSC II- Bajai FC 3-0. Helyosztók: a 3^4. helyért: Tolna megye válogatott-Pécsi MSC II. 2-0. Az 1-2. helyért: Pécsi MSC I.-UFC Szekszárd 1-1, büntetőrúgásokkal 3-1. A torna gólkirályi címét Molnár Bálint (Tolna megye válogatottja) szerezte meg hét találatával. A legjobb mezőnyjátékosnak Fónai Balázs (Pécsi MSC I.), míg a legjobb kapusnak Galambos Gergely (UFC Szekszárd) bizonyult. Különdíjat kapott még Tolnai József a Tolna megye, illetve Tóth Péter az UFC legjobbjaként. Holnap Szekszárdon Regionális testnevelési konferencia a pedagógiai főiskolán Amint arról beszámoltunk, holnap a Szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola egy regionális testnevelési konferenciának ad otthont az „Óvodások és kisiskolások testi nevelése" témakörben. A konferencia részletes programja: 10.00. Megnyitó. Dr. Nádori László egyetemi tanár bevezetője. 10.15. Referátumok. 10.20. A 3-10 éves gyermekek testneveléssel kapcsolatos problémái. (Előadó: Sasvári Éva minisztériumi tanácsos). 10.35. Az alapvető mozgásformák fejlődéséről az óvodás- és kisiskolás korban (Dr. Farmosi István tudományos főmunkatárs). 10.50. Sokmozgásos testnevelési játékprogram (STJ) kedvező hatása az óvodás gyermekek dinamikus erejére (Dr. Győri Pál, a veszprémi egyetem tanszékvezető tanára). 11.05. A kisgyermekek lábproblémáinak orvosi háttere (Dr. Moser Tamás osztályvezető főorvos). 11.20. Vita, megbeszélés. 11.35. Testnevelési eszközök bemutatója. 12.00. Ebéd. 13.00. Korreferátumok. 13.05. A testnevelés tanszék oktatóinak tevékeny közreműködése • a kisgyermekek szomatikus nevelésében (Ákoshegyiné dr. Hild Gerda, Ákoshegyi István, Falvai Gyula, Mozolai Annamária, Simonné Christián Anikó). 13.25. Vízhezszoktatás és úszástanítás óvodánkban (Tarr Ágnes óvodavezető). 13.35. A vízhezszoktatás tapasztalatai az óvodában (Schlitt Zsuzsa óvónő, Tóvári Ferenc tanár). 13.45. A preventív torna gyakorlati alkalmazása a Siklósi úti óvodában (Végső Pálné óvodavezető). 13.55. Az óvodai testnevelésben alkalmazott preventív tartásjavító és lábstatikai torna (Mucska Gyuláné óvónő). 14.05. Mozgássérült és halmozottan sérült gyermekek óvodai integrációja (Haholt Mik- lósné óvodavezető). 14.30. A gyermekek mozgásfejlődésének segítése a testnevelés foglalkozásokon (Balázs Erzsébet, Leibing Károlyné óvónők). 14.40. Mozgáslehetőségek a nap folyamán (Ko- vácsné Kollár Ágnes, Pető Mária óvónők). 14.50. A figyelem fejlesztése játékos mozgással (Siklósi Vilmosné, a Zalaegerszegi Egészség Egyesület elnöke). 15.00. Tapasztalatok a testnevelés szakkollégiumot végzettek nevelő-oktató munkájáról (Szommer Imréné igazgatóhelyettes). 15.10. A mindennapos szervezett testmozgás biztosítása egy hátrányos helyzetű kisiskolában (Garay Jánosné igazgató). 15.20. A testnevelés tagozat működéséből levont általános tapasztalatok a 6-10 éves gyermekek testi nevelésében (Oláh Annamária testnevelési munkaközösségvezető). 15.30. Judo-testnevelés tanítása (Ri- esz. Béla testnevelő tanár, cselgáncs szakedző). 15.40. Vita. 16.00. Zárás. Mai sportműsor Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Ajka Hungalu-Atomerőmú SE 14.0, Szekszárdi Polgári SE-Komlói Bányász 14.0 Teke NB II Szekszárdi pályacsúcs TÁÉV Alapítvány-Lőrinci Bútor SE 6:2 (2988:2800). A tavaszi idény második fordulójában a házigazda szekszárdi együttes a győzelem mellett pályacsúcsot javított. Ez elsősorban Szabó István kitűnő teljesítményének volt köszönhető, aki a korábbi 513 fás egyéni pályacsúcsot is átadta a múltnak. A TÁÉV pontszerzői: Szabó István 550, Simon Ferenc 504, Polán György 491, Keppel Sándor 485 fával.