Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-23 / 45. szám

1993. február 23. TÁJOLÓ KÉPÚJSÁG 5 Innen­onnan Szekszárdon, a Ba­bits Mihály Művelő­dési házban Csukás Ist­ván: Ágacska című da­rabját nézhetik meg a Budapesti Kamaraszín­ház és az Arany János Gyermekszínház művé­szeinek előadásában. A február 23-i, keddi szín­házi előadást az óvodás és kisiskolás I. bérlettel délelőtt 10 órakor, míg a II. bérlet tulajdonosai délután 14 órakor láthat­ják. ♦ A Szekszárdi Gyer­mekek Házában a mai délelőtt az óvodásoké. Délután fél kettőtől me­sepiacra, népi sportjáté­kokra, agyagszobrá­szatra várják a gyereke­ket. Február 24-én a me­sepiac, az agyagszobrá­szat után fél háromkor kezdődik a Hunyadiak kora 2. előadása, mely­ről Várady Zoltán be­szél. * Pakson, a városi mű­velődési házban Móricz Zsigmond: Úri muri című színművét láthat­ják, a dunaújvárosi Bar­tók Kamaraszínház elő­adásában február 23-án, kedden 19 órai kezdet­tel. Viva la Mamma! Él­jen a mama! címmel feb­ruár 25-én, csütörtökön, 19 órakor Korda György és Balázs Klári koncertje kezdődik. Megjelent Leslie L. Lawrendse: A karvaly árnyékában. A híres kelet-kutató és rovartudós ez­úttal Afrikába utazik, hogy nyomába eredjen Crábusz Maximusnak, a legendás óri­ásráknak. Herman Wouk: A nagyvá­rosi fiú. Élevezetes, felvidító és igen olvasmányos könyv. Isaac Asimov és Robert Silverberg: Leszáll az éj. Az amerikai sci-fi óriása Isaac Asimov klasszikusnak szá­mító díjnyertes elbeszélését bővítette regénnyé, az Arany­kor szellemében. Az ered­mény aligha okoz majd csaló­dást a műfaj régi híveinek. 73 recept, tésztaételek és pizzák. A Pesti Szalon zseb­szakácskönyv sorozatának le­gújabb kötete. Úgyancsak a Pesti Szalon Könyvkiadó jelentette meg a Szendvicsek és piritósok című receptgyűjteményét. (A legújabban megjelent kö­teteket a szekszárdi Kossuth könyvesboltban vásárolhatják meg.) Spanyol fotók a Néprajzi Múzeumban AZ EMLÉKEZET FORRÁSAI v»!i^»tssv:a;h:ssi A párizsi tudományos aka­démián 1839-ben jelentették be a fényképezés felfedezését. Az új technika a korabeli mű­vészet, főleg a festészet jel­lemzőit, ízlésvilágát vette át. Tobzódott az új lehetőségben; a maihoz képest kezdetleges és körülményes technika elle­nére már gyorsan, hű lenyo­matát tudta adni a kor életé­nek. A Spanyol Királyság Nagy- követségének vándor ven­dégkiállítása 120 darab, 1850-1900 között készült spa­nyol fényképpel mutatja be az akkori spanyol fényképezés művészi színvonalát és az ak­kori spanyol társadalom egyes jelenségeit. Spanyol... spa­nyol . . . spanyol, de hát eny- nyire nemzeti, jellemző ez a kiállítás. Ami a művéfezi színvonalat illeti; igényesek a témaválasz­tások, klasszikusan harmoni­kusak a kompozíciók, kie­gyensúlyozottak a fényárnyék viszonyok, mívesen mesteriek a megoldások, a kidolgozás. Szinte észre sem vesszük, hogy bensőségesen aprók á képek. Ezért közel kell men­nünk hozzájuk és ezzel a hely­színekre kerülünk, zavartala­nabb kapcsolatba az ábrázol­takkal. Nem zavaró az sem, hogy barna (ódon) tónusúak a képek, lágyak és még nem bo­rotvaélesek. J. Laurent, J. Spreafico és P. Audouard nevét és képeit je­gyeztem meg magamnak. Ezeknek a mai, „modern felfogású" fényképek közt is méltó helye lenne. A 100-150 évvel ezelőtti látnivalók egységesen érdekes vi­lágba kalau­zolnak ben­nünket. Külö­nösen azokat, akiknek volt szerencséjük valamennyit látni, megis­merni a mai Spanyolor­szágból. Táj­képeket, zsá­nerképeket, szociofotókat, „riportképe­ket" látha­tunk. Változa­tos témákat: falusi életképe­ket, népviseleteket, szegénye­ket, ingyenkonyhát, száradó hálókat, katedrálisokat, papot híveivel, tereket, piacokat, ka­tonákat, falusi fiestát, hajvá­gást, operációt (1896), arisz­tokraták szalonját, a cipész családját a műhelyben, gyalo­gágyat cipelőket, vasútvonal avatását, gyári műhelycsar­nokot, külszíni fejtésű bányát, a kor híres torreádorait, sok más egyebet. Az egész képanyagon a megörökítés, hagyojnányozás tiszteletreméltó szándékát érezzük és örömmel nyugtáz­hatjuk, hogy ez a szerzőknek, az anyag összeválogatóinak művészi színvonalon sikerült. Köszönet illeti őket. * „Az emlékezet forrásai - Fényképezés és társadalom a XIX. századi Spanyolország­ban" kiállítás a Néprajzi Mú­zeumban látható február 4-április 30. között. Máté Gyula Videovilág Becéző szavak Öt Oscar díjjal kitüntetett film James L. Brooks amerikai rendező filmje, a Megyei Könyvtár videoklubjában is meg­található a Becéző szavak. A film női főszereplője, Shirley MacLaine a legjobb színész­női, Jack Nicholson a legjobb mellékszereplői Oscart kapta a filmben nyújtott alakításáért. A film rendezőjét, aki egyben a forgatókönyvet is írta mind­két teljesítményéért Oscar díj­jal jutalmazta a zsűri csakúgy, mint magát a filmalkotást. A Becéző szavak nemcsak a kritikusok elismerését vívta ki, a közönség is egyértel­műen káprázatosnak találta az alkotást. A történet két elbűvölő egyéniségű nő, anya és lánya harminc éven át tartó kapcso­latát követi nyomon. A korán özvegységre jutott, alapve­tően aggályoskodó termé­szetű anya - Shirley MacLaine -, görcsösen ragaszkodik lá­nyához és minden eszközzel befolyásolni próbálja anank életútját. Csakhogy egyszülött lánya - Debra Winger - szu­verén, önálló egyéniség, épp olyan mint az anyja,; esze ágá­ban sincs megfogadni a szülői tanácsokat. Csoda-e’hát, ha a két nő állandó harcot vív egymással. Legalábbis az anya így értelmezi az állandó ellen­kezést és kézzel-lábbal hada­kozik előbb a lánya férjhez menetele ellen, majd hogy sorra szülje a gyerekeket az ál­tala egoistának, léhűtőnek, él­hetetlennek tartott vejének. Hogy az örökös harc a mélységes szeretetből és ag­gódásból adódik, az igazán akkor derül ki, amikor az im­már háromgyerekes, éppen válófélben lévő lányról kide­rül, hogy gyógyíthatatlan be­teg. A kórházi ágyon, az utolsó percekben, túl későn, talál egymásra a két nő, érti meg a másikat. Mesterien megrendezett alaphelyzeteket tartalmazó Jack Nicholson sztorikból áll a 126 perces, színes, szinkronizált film. Egy percig sem unatkozik a néző, szívbemarkoló jelenetek vált­ják egymást fergeteges komé­diákkal. Ez utóbbiról főleg Jack Nicholson gondoskodik, aki MacLaine bolondos, nő- csábász asztronauta szom­szédját alakítja ezúttal. Nos hölgyeim, uraim elő a videokazettával és a zsebken­dőkkel! A rendező jóvoltából nemcsak a nevetőizmaik, a könnymirigyeik is erősen igénybe lesznek véve. F. Kováts Éva TV-napló Glóbusz Jó száz évvel ezelőtt eleink még gründoltak, ma a vállal­kozások korát éljük. A gründoláshoz kellett némi tőke, ma elég egy ötlet, a többit megteszi az újsághirdetés, s bárki megpróbálhatja eladni, akár csomagküldő szolgálat formá­jában, ami neki sincs. Sok mindenre lehet vállalkozni, Pre- kop Gabriella Glóbusz című sorozatának hősei például nyelviskolát alapítanak, mert a nyelvismeret nagyon fontos, s ezen kívül jó üzlet is. Az iskolaalapításhoz természetesen pénz kell, még pedig sok pénz, hőseink számára azonban ez nem gond, egyszerre két luxuslakást vesznek meg, s már is kezdődhet a játék. Ké­rem, ez ilyen egyszerű, mondhatjuk. Az első rész a beren­dezkedést mutatja be, hosszan, komótosan, mert óvatosan kell bánni az ötletekkel, hogy mind az öt részre jusson va­lami. A rádióújságban azt olvasom, hogy „egy láthatatlan kéz tükröt tart elénk és kitör belőlünk a nevetés". Sajnos, nem tör ki, a szelid polgári unalom vizén ringatózunk, ha csak azon nem vagyunk hajlandók nevetni, hogy a tanárnő nem tudja, mit jelent angolul a fácánsült. Pedig figyelünk, csupa fül vagyunk, mert szeretnénk tudni, hogy mire megy ki a játék, de nem történik semmi, a tanár nénik és bácsik jönnek, mennek, időnként pezsgőt bontanak, egy arany­kezű mester közben kandallót varázsol az igazgató úr szo­bájába, de hiányzik a drámai konfliktus, amit hazafias szó­noklattal nem lehet pótolni a nyelvtanulás fontosságáról, ami jövőnk záloga. Pedig kitűnő színészek vonultak fel a filmben, sajnos, ve­lünk együtt unatkoznak, ide mennek, oda rohannak, de ezeknek az embereknek nincs történetük, nem találjuk azt a pontot, ahol bekapcsolódhatnánk életükbe. Talán ha a szerző sűrítette volna a sovány történetet, ha az öt óráig tartó öt részletet két vagy három folytatásban mondja el, mozgalmasabb lenne a film, de erről most már felesleges beszélni. Sajtószabadság A kisbéri gimnázium egyik tanulója diákújságot szer­kesztett, s egyik cikke annyira felháborította a tanárokat, hogy többen sztrájkkal fenyegetőztek. Hamarosan megszü­letett a döntés: a kritikus szellemű ifjú szerkesztőt azonnali hatállyal eltávolították az iskolából, azzal, hogy a jövő ta­névben meg kell ismételnie az osztályt. Nem tudjuk, jogos-e a szigorú ítélet, de a kicsapott diákot más gimnázium sem fogadta be, s főleg nem tudjuk, miről szólt az a bizonyos cikk, amit annyian sérelmeztek. Egy kicsit úgy vagyunk ez­zel, mint ama tanulmánnyal, amit évekkel ezelőtt Csoóri Sándor írt Duray Miklós könyvéhez, Amerikában jelent meg, itthon óriási botrányt kavarva. Mindenki elítélte, de senki nem olvasta, ugyanis a tanulmány tilalmi listán volt, csak elítélni lehetett, olvasni nem. Itt az igazgatónő tiltotta meg az inkriminált cikk ismertetését, s csak találgatni tud­juk, hogy mi lehet benne. Olyan súlyos sértéseket talán mégsem tartalmazhat, erre lehet következtetni a tornatanár szavaiból, aki az ifjú szerkesztő védelmére kelt, mondván, igenis legyen diákújság, arról pedig a tanári kar nem tehet, hogy iskolájuk leromlott állapotban van, hiányzik ez is, az is. Ha a döntés mögött csak ennyi van, túl szigorú az ítélet, a lázadó tanároknak pedig akkor sincs igazuk, ha megsértőd­tek, de ez is csak feltételezés. A kérdés a sajtószabadság körül forog igazán, ez játszó­dott le a kisbéri gimnáziumban, miként a médiaviszályban is ez a tét. Meddig mehet el a kritika, hol van a demokrácia határa? Deák óta tudjuk, hogy nem szabad hazudni, de az is hazugság, ha elhallgatjuk a rosszat, s ráadásul nem is vezet sehova. Abban az időben minden nagyon szép volt, miden nagyon jó, közben szaporodtak a gondok, ma is van belő­lük, igaz, időnként tesznek is hozzájuk. Az eredményt tud­juk, s itt csak az a kérdés, hogy a kisbéri gimnázium egyik harmadik osztályos tanulója mennyiben jogosult a bírá­latra? Tartok tőle, hogy a sértődött tanárokban á régi tekin­télyuralmi elv munkál, mely szerint a diáknak azért nem le­het igaza, mert diák, a tanárt pedig mindig tisztelet illeti meg. De azt se feledjük, hogy a rossz modor, a neveletlen­ség halálos bűn, nyelvöltögetéssel pedig nem megyünk semmire. Ma sokat emlegetik a másságot, időnként toleran­ciáról is beszélünk, aminek természetesen mindkét félre vo­natkoznia kell. Ha hiányzik, az erősebb győz, akkor is, ha nincs igaza. Pillanatnyilag ez a helyzet a kisbéri gimnáziumban. Csányi László Pályázati figyelő 1. / Folytassa, tizedes! A Szabad Föld szerkesztősége olvasói számára pályázatot hirdet az 1965-ben bemuta­tott, emlékezetes sikerű A ti­zedes meg a többiek című filmvígjáték főhőse, a tizedes történetének hasonló „fa­zonú" folytatására, amely felöleli az 1945-től napjainkig terjedő időszakot. A pályázaton részt vehet bárki egyénileg vagy csopor­tosan, névvel, címmel vagy jeligésen. Egy pályázó több munkával is pályázhat. Be­küldési határidő: 1993. már­cius 31. 2. / Diákok a magyar kul­túráért. A magyar kultúra napja - január 22. - alkalmá­ból az általános és középis­kolai tanulók részére pályá­zatot hirdet a Kölcsey Ferenc Olvasókör és az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda. Pályázni lehet az alábbi témakörök egyikének kidolgozásával: Milyen él­ményt adott az iskola a ma­gyar irodalom, zene, képző­művészet megszeretése ér­dekében? Mit adhat az iskola az irodalom, zene és képző- művészeti alkotások megis­merése és megszerzése érde­kében? Milyen ötleteid van­nak az iskolai ünnepek szebbé tétele érdekében? Mi­lyennek képzeled el a jól si­került iskolai kulturális ren­dezvényt? Beküldési határ­idő: 1993. március 15. 3./ A Legyen a betű jó ba­rát Alapítvány és a Védő­szárny Szervezet pályázatot ír ki általános iskoláskorú gyermekek és gyermekkö­zösségek részére. Szeretnénk megtudni mi­vel töltitek szabadidőtöket hétköznap, hétvégén, ün­nepnapokon. írjátok meg nekünk kedvenc időtöltése­teket, ami a testmozgással kapcsolatos. Leginkább az érdekelne, hogy a testneve­lési órákon kívül milyen módon mozogtok, sportol­tok, túráztok. Beküldési ha­táridő: 1993. május 1. A pályázatokról bővebb felvilágosítás kérhető a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Informá­ciós-Szolgáltató Irodájában: Szekszárd, Béla tér 6. Tel.: 74/11-928. Nyitva tartás: hétfő, szerda: 13.00-16.00 óráig, kedd, csütörtök: 13.00- 17.00 óráig, péntek: 13.00- 15.30 óráig. A Paksi Ifjúsági Irodában: Paks, Gagarin u. 2. Tel.: 75/11-646 nyitva tartás: hét­főtől péntekig 14.00-20.00 óráig. Felhívjuk figyelmüket, hogy a pályázatokat nem az irodához kell beküldeni, mi csak közzé tesszük azokat. Itt járt Bevallom, Dominic So- nic-ról csak azért tudom biz­tosan, hogy francia, mert be­mutatkozása során elmond­ták, hogy ott él, ott született, illetve néhány dalát franciául adja elő. Nemrég járt itt Magyaror­szágon ez a 27 éves vézna srác, akitől azt várta volna az ember, hogy most aztán meg­tudja, mitől „döglik" a gall zene. Hát, nem tudtuk meg. Az még hagyján, hogy számainak kilencven százalékát angolul adja elő, de hangzásban sem fedeztünk fel semmi egyedi - jelen esetben francia - vonula­tot. Különben korrekt angol­szász muzsikát hallgathat­tunk, talán csak mi voltunk a hibásak: mást vártunk a Fran­ciaországban nagyon nép­szerű zenésztől. KRZ egy francia Dominic és az ő kis hangszerparkja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents