Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-18 / 41. szám

6 MÉPÚJSÁG SPORT 1993. február 18. Mai sportműsor Kosárlabda: Pakson az Energetikai Szakképzési Intézet sportcsarnokában 9 órától megyei diákolim­pia. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés Atomerőmű SE-Kiskőrös 2-1 (1-0). Kiskőrös, 200 néző. V: Fazekas. Atomerőmű SE: Pleskó (Hujber) - Blatt (Prantner), Kákonyi, Szabó B- Erdélyi, Kádár, Márkus, Nagy L. (Gyenti), Sánta - Cseke (Juhász), Bozai. Edző: Jakab Elek. A két NB Il-es együttes találkozója remek iramú 90 percet hozott, ahol a paksiak a játékot végig irá­nyítva megérdemelten győz­tek. G: Bozai, Szabó B., illetve Csányi. Vívás „Aranyos" helyezés Budapest volt a házigazdája a hétvégén megrendezett III. osztályú női párbajtőr ver­senynek. A BVSC vívótermé­ben szép számmal jelentek meg a gyengébb nem képvise­lői. A közel egy tucatnyi egye­sületből jött 66 fiatal hölgy kö­zött Szabó Nóra, a Szekszárdi Kórház SE versenyzője is pástra lépett a kezdésnél. Nagyszerű versenyzéssel, vereség nélkül egyenes ágon jutott a döntőbe, ahol kitartó küzdéssel szerezte meg az első helyezést és a vele járó aranyérmet. Nem kis meglepetést oko­zott, hogy egy apró, vidéki szakosztály ilyen szép ered­ményt mutatott fel. Asztalitenisz NB I. Kosárlabda NB I. Hej, az a fránya influenza! Statisztika-Metalloglóbus II.-Tolnai SE 1.10:8. Sajnálatos módon, az influ­enzajárvány egészen biztosan pontot, vagy pontokat vett el a tolnai lányoktól. Szabó Gabri­ella ugyanis betegség miatt nem tudta vállalni a hétközi mérkőzést. Az őt helyettesítő Kaiser Ágnes viszont még nincs olyan formában, hogy ezt a sanszot megadhassák a tolnaiak a teljes ifiválogatottal asztalhoz álló fővárosiaknak. Herczig Judit és Balogh Ilona három-három győzelme sem volt elég a pontszerzés­hez. A párosok küzdelmei, va­lamint az első- és második forduló után is még döntetlen volt az állás: 5:5. Ekkor még megcsillant a remény a tolnai pontszerzésre. A harmadik forduló döntött a vendégek javára: ekkor a négy partiból hármat megnyertek, s ezt az előnyüket a negyedik fordu­lóban is megőrizték. Egyébként a 4. fordulóban került sor a nap mérkőzésére, melyet az addigi két veretlen, Herczig Judit és Molnár vívta. Az ifiranglista két első helye­zettje látványos mérkőzésen döntötte el, hogy ki a jobb. Kettőjük csatájából minimális, 2:1 arányban Molnár került ki győztesen. Az utolsó forduló­Herczig Judit ban Balogh és Herczig G. nyert egy-egy meccset, s ezzel alakult ki a 10:8-as végered­mény. Győztesek: Molnár 4, Fa­zekas, Harsányi 2-2, Gyurik 1, és a Fazekas-Molnár páros, illetve Balogh, Herczig J. 3-3, Herczig G. 1, és a Balogh- Herczig G. páros. Herczig Judit Budapest-bajnok Az 1993. évi újonc, serdülő- és ifjúsági asztalitenisz Buda- pest-bajnokságon rajthoz áll­tak a Tolnai SE és a Húsipari SE Szekszárd versenyzői is. Az eredményeik egyértel­műen dicséretes helytállásról tanúskodnak. Az ifjúsági le­ány párosban a Herczig Judit (Tolnai SE ) és Harsányi Kata­lin (Statisztika) alkotta duó az első helyen végzett. Ifjúsági leány egyesben Herczig Judit, a tolnaiak fron­tembere a második helyet sze­rezte meg. A serdülő leány egyesben Kertai Rita (Tolnai SE) még influenzás állapotból felgyógyulva is jól szerepelt, megszerezve az ezüstérmet. Ugyancsak szép eredményt ért el az újonc korosztályban Fekete Adrien, a Húsipari SE Szekszárd versenyzője. Ő egyesben a dobogó harmadik fokára állhatott az eredmény- hirdetéskor. Pálinkás János tudósítónk jelentette, hogy Herczig Judit, a tolnaiak kivá­lósága a felnőtt válogatott tag­jaként vesz részt a február 17- 21. között megrendezésre ke­rülő szlovák nemzetközi asz­talitenisz bajnokságon. Szombaton a szekszárdi sportcsarnokban Kézilabda Karta-Tolnatej Kupa Az elmúlt hét szombatján a tömegsportos Nosztalgia Kupa nyitotta meg a kézi­labda sportág téli teremtorná­inak sorát. Ä csapatok felké­szülésébe remekül illeszkedő tornák folytatása a szabadtéri bajnokság tavaszi rajtjáig ga­rantált. Ebben jelentős szerepet vál­lal a megyei szövetség négy­hetes Téli Kupája, de az NB-s csápatok megméretésének a Tolna tej SE Szekszárd, míg egy nemzetközi mezőnyű tor­nának a Szigma KSC Szek­szárd is házigazdája lesz. A sorrendiséget tekintve a február 20-án Szekszárdon, a sportcsarnokban első alka­lommal megrendezendő Karta-Tolnatej Kupa követke­zik. A házigazda Karta Kft. Szekszárd és a Tolnatej SE négy NB Il-es - Simontornyai BTC, Vonyarcvashegy SE, Mecseknádasdi Spartacus SE, Tolna tej SE Szekszárd - férfi­csapatot hívott meg. Eredeti­leg a Celldömölk részvételére számítottak, ám miután ők lemondták a szereplést, így az NB II. őszi idényét bronzér­mes helyen zárt simontornyai legénység jut játéklehetőség­hez. Á négycsapatos mezőny körmérkőzéseken dönti él a helyezések sorrendjét. Ren­deznek egy öregfiúk ráadás mérkőzést is, amelyen elbú­csúztatják a visszavonuló szekszárdi játékosokat. A tomagyőztes elnyeri a kupát, különdíjjal jutalmazzák a gólkirályt, a legjobb kapust és a legtechnikásabb játékost. A kupamérkőzések részle­tes programja: 9 órakor Me- cseknádasd-Tolnatej SE; 10: Simontornya-V onyarcvas- hegy; 11: megnyitó; 11.15: Vonyarcvashegy-Mecsekná- dasd; 12.15: Tolnatej SE-Si- montornya; 13.15: Tolnatej SE Öregfiúk-Fadd TSZ SK Öregfiúk; 14.15: Simontor- nya-Mecseknádasd; 15.15: V onyarcvashegy-T olnate j SE; 16.30: eredményhirdetés. Nagy csatában győzött a Szekszárd KSC Szekszárd-Szeged SC 62-55 (38-36). Szekszárd, 400 néző. V: Parádi, Várhalmi. Szekszárd: Zerényi (2), Kra- nyecz (17), Várkonyi (24), Gontareva (14), Badics (3). Csere: Bihari (2), Szabó M. (- ), Nagy A. (-). Edző: Németh József. Szeged SC: Kaszab (9), Misik (11), Zsemberi (1), Knábel (8), Radnóty (8). Csere: Szilágyi (14), M. Kiss (4). Edző: Domonkos Mihály. Kranyecz Zsuzsa remekül időzített triplája, majd duplája adta meg az alaphangot, hogy aztán Várkonyi „góljával" két perc alatt 7-0-ra elhúzzon a KSC. A Szekszárd irányított, labdát szerzett, s ezúttal a büntetők értékesítése is bejött. A 3. percben tíz pontra nőtt az előny: 12-2. A közönség az első pillanattól azonos hul­lámhosszra hangolt csapatá­val, így remek volt a hangulat, minden szép megoldást és ha­zai kosarat nagy ováció köve­tett. Az 5. perc végén 18-6-nál időt kértek a Tisza-partiak és a folytatás két perce alatt 18- 10-re felzárkóztak. Igaz, köz­ben szaporán gyűjtötték a hi­bapontjaikat. A félidő derekán 30-12, ám kissé megtorpant a Szekszárd, 32-21-re felzárkóz­tak a vendégek a 13. percben. Sőt, egyre inkább magára ta­lált a Szeged, igaz, ehhez kel­lettek a hazaiak védekezés hi­bái is. Ilyen volt a 18. perc ele­jén Gontareva „sajátságos" megoldása, amikor a saját pa- lánkot célozta meg - szeren­csére - eredménytelenül. Ne­héz lenne megfelelő választ ta­lálni arra, hogy valójában mi történt a hazaiakkal a félidő hajrájában, amikor elherdál­ták jelentős előnyüket. Fordulás után Gontareva ta­lálatára kettővel válaszoltak a vendégek: 40-40, sőt, 44—42-re a vezetést is átvették a Ti­sza-partiak. A lepattanók rendre a vendégeké, szemlá­tomást zavar a KSC soraiban. Fej-fej melletti nagy csata folyt, minden egyes pontért keményen meg kellett küz­deni. Á 26. percben 48-44 a hazaiak javára, egyre inkább érződött a túlfűtött idegesség, így kérdéses volt, melyik csa­patnak sikerül előbb levet­kőznie. A 31. percben 52-48, majd három perc múlva 56- 48. Zerényi megsérült és cse­rét kért. Szabó M. két abszolút ziccert elhibázott, ezzel együtt is 58-49-re nőtt az előny, majd a 37. perc végén 58-51 -re mó­dosult az állás. A véghajrá utolsó három perce a nézők idegeit is felborzolta, hiszen a játékosok több hibája ráragadt a játékvezetőkre is. A vezetést azonban szerencsére a higgad­tabb hazaiak már nem enged­ték kicsúszni a kezükből. így a találkozó végén nagy taps kö­szöntötte a KSC Szekszárd második győzelmét a ráját­szásban, melyet a felsőházi el­lenfelekkel szemben harcolt ki. Nem úgy indult a mérkő­zés, hogy a Szekszárd pálya- választóként ilyen keservesen nehéz mérkőzésre kényszerül­jön. A félidő derekán szerzett 18 pontos előny sajnálatos módon szünetig csupán ket­tőre apadt. Ezáltal önmaga számára nehezítette meg a folytatást a házigazda együt­tes. Értékes győzelmet szer­zett a KSC. Kitűnt: Várkonyi, Kranyecz, illetve Misik, Szilá­gyi. - fekete ­Littbarski A német labdarúgás egyik nagy egyénisége, Pierre Litt­barski hátat fordít hazájának. Úgy van, hogy „Litti" Japán­ban folytatja pályafutását. A mokány játékmester iránt a JC East Furukawa FC érdeklődik. Japánban A szerződtetés összege ugyan gyakorta hétpecsétes ti­tok, de a Yomiuri Shimbun című lap tudni véli, hogy a ja­pánok 1,26 millió dollárt utal­nak majd át a Köln egyszámlá­jára. I. országos amatőr gyermeksíverseny A finn csodaúszó megdöntheti Damyiék egyeduralmát? A szekszárdi Völgyi Judit sporttörténeti ezüstérme Amatőr síelők sereglettek össze az ország minden részé­ből, hogy az ausztriai Semme- ringben rendezett Tyrolia Kupa I. országos gyermekver­senyen mérjék össze a gyorsa­ságukat. Nem egy mindenna­pos dolog, hogy a magyar sí­sport félmilliós táborában szekszárdi gyerekek országos viadalon elért sikereiről szá­molhatunk be. Márpedig a Külker SC által, hóágyú segít­ségével lebonyolított I. orszá­gos amatőr gyermeksíverse- nyen ez a sporttörténelmi je­lentőségű esemény is bekö­vetkezett: amint a televízió „Zöldpont" c. műsorában is láthattuk, a 9 év alattiak ver­sengésében a szekszárdi Völ­gyi Judit állhatott fel a dobogó második fokára. A gyakorló iskola első osztályos tanulója az eredményhirdetéskor a rendezvényt támogató dr. Je­szenszky Géza külügyminisz­tertől vehette át az értékes medált. Nővére, Krisztina sem vallott szégyent a 10-13 éve­sek vetélkedésében, hisz 43 induló között a jeges pálya el­lenére a 10. helyen végzett. Egyébként Judit eredménye ebben a korcsoportban az 5. legjobb idő volt. A Völgyi testvérpár: (balról) Krisztina és Judit Hargitay András: Ha Széchy „ráhajt", a mieink verhetetlenek Egy 19 éves finn fiatalember szinte futószalagon gyártja a világrekordokat. Méghozzá éppen 200 és 400 vegyesú­szásban, vagyis azokban a számokban, amelyek immár két évtizede magyar speciali­tások. Olyannyira, hogy vi­lágversenyt 1985 óta csak ak­kor nyert más nemzetbeli, ha Darnyi Tamás nem állt rajt­kőre. Jani Sievinen, az ifjú finn csodaúszó azonban az elmúlt napokban háromszor is világ­csúccsal csapott célba: 200 ve­gyesen előbb 1:56,62-t, majd l:55,59-et (!), 400-on pedig 4:07,10-et úszott. Igaz, a fan­tasztikus sorozat a rövidpá­lyás Világ Kupa-versenyen Witterőt gyűjt Katarina Witt a 27 éves, volt NDK sportolónő megkapta a szükséges engedélyt, ötéves szünet után a lillehammeri téli olimpián ismét visszatérhet az amatőrök közé. Witt így nyi­latkozott felkészüléséről: — Semmilyen garanciám nincs a sikerre. Csak akkor szerepelhetek jól a lilleham­meri téli olimpián, ha nagyon keményen készülök az angol edzőmmel. született - az eredményeket tehát ennek figyelembe véte­lével kell értékelni. Hogy ho­gyan - erről az egyik legilleté- kesebbet, dr. Hargitay András háromszoros vegyesúszó vi­lágbajnokunkat kérdeztük. — Nagy különbség, hogy 50 méteres vagy 25-ös meden­cében úszik az ember. A 25-ösben többször kell for­dulni, s ez nemcsak olyan előnyt jelent, hogy az úszó többször rugaszkodhat el a faltól. Olyat is, hogy ténylege­sen rövidebb távon teljesít. A forduló előtti másfél-két mé­tert nem úszva teszik meg a versenyzők - itt már „átcsap­nak", fordulnak, s ezzel jó pár métert megspórolnak. Szombaton Óbányán hete­dik alkalommal randevúznak a megyei természetbarátok, hogy a dr. Pataki József em­léktúra keretében adózzanak a névadó tiszteletére. A Tolna Megyei Természetbarát Bi­zottság, a Szekszárd Kórház Sportkör és a Magyar Úttörők Szövetsége Tolna Megyei El­nöksége által megrendezésre kerülő emléktúra résztvevői három útvonal közül választ­— A rövidpálya mellesleg lélektani könnyebbséget is je­lent. Aki próbálta, pontosan tudja, hogy az ötvenes me­dence - 30-40 méter után - szörnyen hosszú, s ilyenkor szinte pszichikai jótétemény a közeli fal, a forduló. — Mire lehet következtetni ezekből a szuper-eredmé­nyekből? — Nem túl sokra. Persze, aki a rövidpályán világklasz- szis, az a hosszabbon sem le­het „kutyaütő" ... — Átszámíthatok valami­lyen kulcs segítségével az idők? — Ilyenről nem tudok. Az én időmben ha 25-ösben edzettünk - rövidpályás ver­hatnak. Közülük a Mecsekná- dasd-Óbánya-Váralja-Máré- csárda-Kisújbánya-Óbánya szakasz ígérkezik a legkön­nyebbnek. A közös ünnep­ségre 13 órakor a Kulcsoshá­zon elhelyezett emléktáblánál kerül sor. Dr. Pataki József halálának 10. évfordulója alkalmából 1995-ben jelvényt adnak ki, amit csak azok a természetba­rátok nyerhetnek el, akik senyek még nem nagyon vol­tak - 50 méterenként 2 má­sodpercet adtunk hozzá az eredményekez. — Sievinen vagy más meg­törheti a magyar hegemóniát? — Már nemigen ismerem a nemzetközi mezőnyt. Azt sem tudom, hogyan dolgozik Széchy Tamás és csapata. Úgy vélem, Darnyi már nem fogja végigversenyezni az olimpiai ciklust, így Czene Attilának kell állnia a külföldiek ostro­mát. Szerintem Sievinen csak akkor győzheti le, ha sokkal tehetségesebb nála. Különben nem, mert ha Széchy „ráhajt.", akkor tanítványa verhetetlen lesz. Szekeres Tamás (FEB) '93-94-95-ben is részt vesznek az emléktúrán. A rendezők kérik a csoportok vezetőit, hogy a résztvevőkről pontos névsort adjanak le, az egyéni túrázók pedig egyénileg je­lentkezzenek a rendezőknél. Az utazásról a túrázók ma­guk gondoskodnak, a fogadó­ban étkezést előre lehet ren­delni. (Cím: Bányai Lászlóné, Óbánya Fogadó és Panzió 7695.) Szombaton Pataki József emléktúra

Next

/
Thumbnails
Contents