Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-13 / 37. szám

6 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. február 13. Sajtószabadság: pillanatnyi epizód? „Beállni a sorba? Nem olyan fából faragtak" ffiafcj-<<; mmzmmgmrnm smm--«^f Interjú Csalog Zsolt íróval, aki már a pártállamban is szabadon élt Csalog Zsolt író kapcsolat­teremtői eszközrendszere módfelett egyszerű. Olvasóira - mármint azokra, akik megje­lennek egy-egy személyes bemutatkozója alkalmából - visszafogott stílusával, szelíd­ségével gyakorol szuggesztív hatást. Éppen ezért okozott meglepetést, amikor a vele ké­szített interjúban elárulta: sok emberben, így benne is mély felháborodást - s aláírásával megerősített tiltakozást - vál­tott ki a rádióban és a televízi­óban bekövetkezett változás. — A hazámban számomra az a legnagyobb öröm, hogy már, illetve még van szabad sajtó - fejtette ki gondolatait Csalog Zsolt, aki a Liberális klub vendégeként járt a hét közepén Szekszárdon. — A médiaügy történései azonban kérdőjeleket hagytak bennem. Visszatérünk abba a kor­szakba, amit a rendszerváltá­sig végigéltem? Pillanatnyi kis epizód lesz a sajtószabadság? — Ön komolyan hisz abban, hogy a sajtószabadság megszün­tethető lenne? — Igen! Az teljesen világos, hogy az elektronikus médiát egy olyan kormányfelügyelet alá akarják vonni, amely ese­tében már nem beszélhetünk sajtószabadságról. Működik a mindennap elfoglalunk vala­mit törekvés is: ez elvezethet az írott sajtó bekebelezéséhez. — Ön szerint mi lehet ezzel a hatalom célja? — A koncepció ismert: aki rendelkezik a sajtóval, a rá­dióval és a tévével, az tud a legkönnyebben hozzáférni a tömegekhez a következő vá­lasztás idején. Mert erre megy ki a játék. Csakhogy kimaradt a számításból valami: a hata­lom pokolian ellenszenvessé teszi magát a törtetéssel, az erőszakossággal és az egy- pártrendszer felé mutató ten­denciával. A fegyver nagyon könnyen visszafelé is elsülhet. — Derűlátóan, avagy inkább borúlátóan ítéli meg a helyzetet? — Azt vallom, amit Han- kiss Elemér mondott ezzel kapcsolatban: a magyar társa­dalom igényli a szabad sajtót, s azt átmeneti visszavonulá­sok ellenére is visszaszerzi magának. Hosszú távon tehát optimista vagyok, csak hát erős idegekre és nem túl ké­nyes gusztusra van szükség ahhoz, hogy végigéljük ezt a mocskos játszmát. — Az időleges visszavonulá­sok idején vajon bekövetkezhet-e egy olyan helyzet, amikor az író­nak sem marad más választása, mint beállni a sorba? — Beállni a sorba? Nos, engem nem olyan fából farag­tak ... — Valamiből mindenkinek meg kell élni... — Sok mindenből meg tu­dok élni. A pártállami idők­ben is így volt ez. Ott sem tö­rekedtem arra, hogy feltétle­nül az írásból tartsam fenn magam. Túléltem a szilenci- umokat, meg azt az időszakot is, amikor a rádió folyosói fa­liújságján többedmagammal együtt ott szerepelt a nevem. Ekkor ugyanis nemhogy sze­repeltetni, de még megemlí­teni is tilos volt engem. Mégis szabad emberként éltem. — Ez lehetséges volt abban az időszakban ? — Igen, s ez nagyon jó ér­zést jelentett számomra. In­kább nem publikáltam, s jól tettem, mert végül is eljött az az idő, amikor már bárhova írhattam. Azt viszont tudom, hogy ismét elveszíthetem ezt a lehetőséget. — S akkor mihez kezd? — Evekig éltem rajzolás­ból, ami nekem nem tanult szakmám. Pocsékul fizettek, de kibírtam, méghozzá jó ér­zéssel. Mégegyszer ugyanígy kibírnám. Szeri Árpád A rákból is meg lehet gyógyulni Tizennyolc éve tünetmentesen A szakemberek azt mond­ják, naponta zajlik az ember szervezetében a daganathoz vezető folyamat, de amíg az immunrendszerünk megbir­kózik vele, addig nincs semmi baj. Néhány orvos szerint egy nagyobb trauma, válás, egy szeretett lény elvesztése, tar- tósabb stressz hatás, szintén előidézője lehet a daganatos betegségek kialakulásának. A diagnózis úgy hangzik, mint a halálos ítélet. Ez egy rossz beidegződés, ami abból adódhat, hogy ma még nem él a köztudatban, hogy a rákból is meg lehet gyógyulni. Bevallom, féltem ettől a be­szélgetéstől, mert a rákot fel­idézni, még utólag is, nyo­masztó érzés. Ugyanakkor reményt is szeretnék kelteni, hiszen Eszenyi néni már 18 éve panaszmentes. — Kérdezzen csak nyugod­tan, tudja nekem már egyszer a halálhíremet is keltették. Is­meri a mondást? Akit idő előtt temetnek, az száz évig él - bíz­tat Ilonka néni, miközben a lakás belsejébe terel. A házból árad az otthonosság, zegzu­gos szögletei belakottak, jó íz­lésről árulkodnak. — Kilencen lakunk itt, igazi nagy család vagyunk. A lányom, a vejem és az ő édesapja, meg az öt unokám. A legidősebb 20, a legkisebb 6 éves. A férjem 81-ben halt meg, utánna költöztem a lá- nyomékhoz. Akkor még ki­sebb volt ez a ház, de ahogy nőtt a család, úgy bővítettük a lakóteret is. — Akkor Ilonka néni korán özvegy maradt, hiszen ahogy elnézem, nem sokkal lehet több 60 évesnél. — Hatvanhat éves vagyok és már 12 éve özvegy. A sors fintora az volt, ahogy én meg­gyógyultam a mellműtétem után, őt elvitte a tüdőrák. Soha nem volt beteges, de világéle­tében sokat dolgozott és főleg erős fizikai munkát. Békés megyéből települtünk ide Tolnába. Aikor terhes voltam a fiammal, akkor költöztünk, a férjem előrejött munkát ke­resni. Jómódúaknái talált me­zőgazdasági munkát, majd jött a tsz átalakulás, később az uránbánya, majd a MEZŐ­GÉP. Ötvenkilenc évesen, a születésnapján halt meg. Ér­dekes, hogy előtte egy félévvel elment tödőszűrésre, nem ta­láltak nála semmit. Igaz, na­gyon erős dohányos volt. Amikor kórházba került, az oxigénpalackhoz volt kötve, de soha nem hozta szóba a be­tegségét. A család szeretete mindvégig elkísérte, amikor látogatás volt készült, várt bennünket. Elénk jött, ott mo­solygott a lépcső tetején akkor is amikor már egész nap fel sem kelt. — Ilonka néni hol dolgo­zott? — Nyugdíjas koromig a mozgalomban, bár tudom, er­ről nem nagy dicsőség most beszélni, de nekem nincs mit szégyenkeznem. 76-ig még táppénzen sem voltam, akkor kezdődtek a betegségeim. Először az epeműtétem, majd a mellműtétem. Amikor a mellem felett felfedeztem a kemény 9 centis göböt, na­gyon megijedtem, az orvos, amikor megvizsgált, mondta, hogy már másnap be kell fe­küdnöm és készüljek fel arra, hogy le kell venni a mellemet. Negyvennyolc éves voltam akkor, úgy éreztem, végem van, még ha életben maradok is. Az egész éjszakát végigsír­tam. A férjem vigasztalni pró­bált, semmi nem számít, csak egészséges legyek. A műtét után tompa és kiábrándult voltam amíg az eredmények meg nem érkeztek. De egy évre rá újból fogyni kezdtem, gyenge voltam. A daganat ki- újulására gyanakodtunk, de hála istennek mellékvese elég­telenség okozta a bajt. Három hónapig kínlódtam, mire rá­jöttek. Idegileg teljesen kibo­rultam. Ezután volt pár nyugodt évünk, majd eltemettük a fér­jemet. Az első évek nagyon nehe­zek voltak, magányosnak éreztem magamat és újból so­kat betegeskedtem. Akkor hí­vott a lányom családja, ha kedvem van, költözzek hozzá­juk. Azóta újból van értelme az életemnek, a lányomnak öt, a fiamnak két gyermeke van. Szépek az unokáim. Többé nem hagyom el magamat, mert azt megfigyeltem, az egyik baj hozza a másikat - de csak ha az ember engedi. * A Tolna Megyei Onkológiai Intézet adatai szerint az or­szágban évente 30 ezer ember hal meg daganatos betegség­ben. A gyógyult betegek száma az utóbbi években fo­kozatosan nő, ma már a 10 éves túlélés 60 százalékra nőtt. (Az orvostudomány a 10 éves túlélést tekinti gyógyult álla­potnak.) Megyénkben az évenkénti új betegek száma 700-800 körül van, ez megfelel az országos átlagnak. Elsősor­ban az 50-60 év közötti kor­osztályt érinti a leggyakrab­ban, de az emlőrák egyre többször diagnosztizálható a 20 és 30 évesek körében is. Az emlő-, a tüdő- és a bélrák emelkedő, a gyomor és a méhnyakrák csökkenő ten­denciát mutat. A gyógyulás esélyeit növeli az időben fel­ismert betegség, ezért is sajná­latos, hogy egyre csökken az onkológiai vizsgálatokon megjelenők száma. Pedig beu­taló nélkül is várják az érintet­teket. Mauthner Mini ABC Csatáron Egy bolt, ahol néven szólítják a vevőt Kereskedni, üzletet nyitni, venni, árulni egyesek szerint még ma sem rossz bolt, külö­nösen ha divatcikkről van szó. Vegyesboltot nyitni viszont kész ráfizetés. Sok a munka, kevés a haszon, nagy a rizikó. Akad azért mégis, aki vállalja mindezt. Szekszárdon, a Csa­tári torokban 1991. decembe­rében mini ABC nyílt, ami azóta a környéken lakók ked­velt törzsbevásárlóhelye lett. A kis üzlet vezetője, Báli Er­zsébet nem most kezdte a ke­reskedést, 1962. óta dolgozik az élelmiszer szakmában, dol­gozott a szekszárdi Skála Áruházban és a Bartina ABC-ben. Ez utóbbinak négy évig a vezetője volt. Az, hogy nagy élelmiszer áruházakban volt hosszú évekig, egyszerre jelentett előnyt és ugyanakkor hátrányt is, amikor egy jóval kisebb, a városközponttól tá­volabbi, úgymond vegyeske­reskedésbe került. — Az első pár hónap nehéz volt, amíg átálltam. Itt kis áru­tételekben kell gondolkodni, nem lehet nagyvonalúan, 100-200 ezer forintért ren­delni. Nagyon oda kell fi­gyelni mi fogy, mi nem, és hogy mit hoznak a szállítók, mert különben hamar tönkre megy az ember, - mondja az üzletvezetőnő. Egyébként a munkát a mini ABC-ben először alkalma­zottként kezdte, neki nem volt pénze üzletet építeni, majd egy idő múlva bérbe vette a tulajdonostól a helyiséget, jól­lehet ezzel nem kis terhet vál­lalt. A havi bérleti díj harmin­cezer forint. Ezt és az egyéb költségeket, - víz, villany, fű­tés, adók, - kigazdálkodni nem csekély feladatot jelent. Elképzelni is nehéz, hogy ti­zenöt százalékos árrés mellett hány kiflit, zsömlét kell eladni ahhoz, hogy valami haszon is maradjon. Ráadásul ott van a törlesztés. — Minden megtakarított pénzemet az üzletbe fektettem és felvettem az újrakezdési kölcsönt, így tudtam csak el­indulni. De mindez kevés, még szükségem lenne néhány százezer forintra, de a mai kamatfeltételek mellett lehe­tetlen kölcsönt felvenni. Vál­lalkozásbarát politikáról szó sincs itt, - halljuk a másutt is gyakran elhangzó panaszt. Mindettől eltekintve Báli Erzsébet elégedett. — Azt csinálom amit iga­zán szeretek, ha mégegyszer kezdeném, akkor is csak élel­miszerkereskedő lennék, - je­lenti ki, és aki párszor meg­fordult az üzletben, az ezt készséggel elhiszi. A boltban szinte minden kapható, ami egy háztartáshoz kell. Van mosópor, tisztítószerek, pipe­recikkek, konzervek, száraz­Bali Erzsébet tészták, - házi is, - csokolá­dék, zöldségáru, tejtermékek. — A tejiparral semmi gon­dom, kis tételű megrendelést is mindig pontosan teljesíte­nek, - halljuk a dicséretet, majd közvetlen utána az el­lenpéldát, hogy füszért áruért személyesen kell menni, mert a túra járatoknak a kis boltok nem jelentenek üzletet. A vevők kívánságát figye­lembe véve a mini ABC-ben egy ideje felvágottak is kapha­tók. A pékárut egy maszek sü­töde szállítja naponta kétszer. Aki kéri, annak félreteszik a kenyeret. Nemcsak a kisma­mák és a nyugdíjasok vásá­rolnak itt, - akik örülnek, hogy nem kell 22 forintos buszjeggyel a nagy áruhá­zakba utazni, - a városköz­pontban dolgozók egy része is délután ide tér be. — Örülnek a vevőim, hogy nem kell a buszon cipeked- niük, - halljuk a magyaráza­tot. Persze az is hozzájárulha­tott a törzsvásárlói kör kiala­kulásához, hogy itt név szerint ismernek szinte mindenkit, emberközelibb a kapcsolat vevő és eladó között, ami egy nagyobb üzletben lehetetlen lenne. Hétköznap reggel hattól este hatig van nyitva a bolt, szombaton 11-ig, vasárnap 10-ig. A vásárlót ki kell szol­gálni, áruért kell menni, este kasszát zárni, takarítani. Mindezt egyedül, egy sze­mélyben nem lehetne elvé­gezni, így hát Báli Erzsébet maga mellé vette a fiát. A hu­szonéves fiatalember még nem mosolyog olyan gyakran a vevőkre mint az édesanyja, de jó tanítója van, bizonyára hamarosan kiváló kereskedő válik belőle is. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Családi vállalkozásban működik az ABC Mit várnak el a szőlőtermelők az önkormányzattól? A Szekszárdi Önkormány­zat megbízásából az MTA Re­gionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Inté­zete egy széles körű felmérést készít a város fejlesztési kon­cepciójának tudományos megalapozása céljából. Az önkormányzat ilyen igényű felkérése úttörőnek számít a régióban. A munka során töb­bek között egy 200 fős mintára kiterjedő felmérés készült a magántulajdonban lévő szőlő- területek tulajdonosaival. A szőlő szerepe a szekszárdiak életében Mint köztudott, a szocialista iparosítást megelőzően Szek- szárd egy polgárosult borter­melő mezőváros volt. A mai lakosok úgy emlékeznek visz- sza a két világháború közötti évekre, hogy akkor Szekszár­don nem az számított, hogy mennyi búza termett, hanem az, hogy lett-e bor vagy nem lett, mert ha lett bor, akkor azt tudták értékesíteni. Az ötve­nes években a szőlő 50, a tsz-szervezés után pedig to­vábbi 30 százaléka parlagon hevert. Az ezt követő évtize­dekben viszont ismét fellen­dült a szőlőtermelés. Bár en­nek a kornak sok ellentmon­dása van - a borok lekerültek a bizalmi cikkek listájáról, a minőségi borok eltűntek, a vö­rösborokat fehérítették, a szekszárdi kadarka területe nagymértékben csökkent stb. - mégis a szőlőtermelésből származó jövedelem hozzá­tartozott a szekszárdiak jöve­delemkiegészítéséhez. A szőlőtermesztésnek és borkészítésnek nemcsak anyagi vonzata volt, hanem státus-szimbólumként is sze­repelt. Ma sem számít igazi szekszárdinak az, akinek nincs szőleje. A szekszárdi szőlőhegyen 4000, „tanyának" nevezett, valamilyen épület van. Ez a városi háztartások közel egyharmadát jelenti. A szekszárdiak bő fele pedig ki- sebb-nagyobb szülőfölddel rendelkezik. Nagy részüknek csak hobbikertje van, és csak saját szükségletre termel: de az elmúlt években, évtizedek­ben a lakosságnak közel fele - még ha csupán pár tízezer fo­rint értékben is, de - szőlőt aodtt le az említett helyi fel­dolgozók valamelyikébe. A szőlősgazdák két tábora Az értékesítés lehetősége a korábbi évekhez, évtizedek­hez képest jelentősen csök­kent, egyes kategóriák szá­mára pedig megszűnt. Asze­rint, hogy hogyan reagálnak az értékesítési lehetőségek csökkentésére, a szőlősgazdák két táborra oszthatók. A két tábor között a törésvonal első­sorban nem a földterület nagysága és a megtermelt bor mennyisége alapján húzható meg, hanem aszerint, hogy szőlő és bortermelő családi hagyományokkal rendelkező gazdákról van-e szó, vagy a szőlősgazdák új rétegéről, akiknek nincsenek meg ezek a hagyományaik. A szőlősgaz­dák új rétegének jelentős része arra a kérdésre, hogy milyen jogos segítséget várna el az önkormányzattól, a szőlő- és bortermeléshez kapcsolódó nehézségeik megoldásában - amellett, hogy felvetettek né­hány valóban önkormányzati feladatot, pl. út-, vízveze­ték-építés, egyszerűen azt fe­lelték, hogy az értékesítésben kérik a segítséget. Az alábbi­akban néhány ilyen választ idézek. „Az önkormányzat is tegyen valamit a jobb borárak érdekében!" „Nézzenek utána, hogy hol lehet eladni a bort, hogy ne fulladjunk bele saját borainkba!" „Használják fel a külföldi kapcsolatokat az értékesítésre". „Az önkor­mányzat nem törődik a szőlő- termelőkkel, azt mondták ne­künk, hogy vágjuk ki a szőlőt, ha sok". „Nem törődnek az­zal, hogy a szekszárdi borvi­dék jó hírneve forog kockán". Ráadásul ezek a megkérdezet-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents