Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-07 / 5. szám
2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. január 7. Történelem(át)írás Nagy-Britanniában Az angol történelem-átírási kedv legújabb szenzációs terméke dr. John Charmley, a University of East Anglia profesz- szora „Churchill: A dicsőség vége" című könyve. A sajtóban, sőt, kormánykörökben is nagy feltűnést keltett új mű nem kevesebbet állít, mint hogy Churchill, a második világháborús miniszterelnök, a közelmúlt történelmének egyik megdönthetetlennek hitt bálványa valójában súlyos hibát követett el: megnyerte ugyan a második világháborút, de elvesztette a brit birodalmat, és ezt elkerülhette volna, ha idejében békét köt Hitlerrel. Dr. Charmley úgy nyilatkozott, hogy 37 éves tudós lévén, azt a nemzedéket képviseli, amely már tárgyilagosan szemlélheti Churchill szerepét, nem kell szent borzadállyal fordulnia alakja felé. Következtetését a napokban újságcikkben támogatta Alan • Clark, aki a nyolcvanas években egy ideig védelmi miniszter volt, és ez már kihívta a tudományos közvélemény válaszát. A minap két avatott történetíró szakértő, Lord Bullock és Donald Cameron Watt válaszolt a The Daily Telegraph hasábjain. Egyszerű szavakkal mutattak rá, hogy az efféle történelmi találgatásnak, „mi lett volna, ha..." elmélkedésnek eleve sincs sok értelme. Másfelől, aki ismerte Hitlert és a nácikat, annak nem lehetett kétsége afelől, hogy semmiféle békejobb nem oszlathatta el hódító szándékaikat. Csak éppen Nagy-Britanniának is, az Egyesült Államoknak is sokkal erősebb Németországgal kellett volna szembenézniük később, ha a nyugati békével a zsebében Hitler zavartlanabbul kebelezhette volna be Európát - írták. - Nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy békét hagyott volna nekünk, ha átengedjük neki Európát. Ez csupán Hitler ígérgetése volt,- mutatott rá Donald Cameron Watt. A felújuló Churchill-vita a hagyományos brit önmarcangolás része: Európában van-e Nagy-Britannia helye, vagy azon kívül? Most azonban az Európai Közösség vajúdása, a Maastricht-vita idején nagyobb feltűnést keltenek az ilyen, kizárólag tudományosnak látszó művek is. Miközben a brit kormány minden erővel Európába igyekszik, az elszigetelődés hívei lelkesen üdvözlik még az ördög ügyvédjét is: ezúttal Charmley profesz- szort, aki azon sajnálkozik, hogy Churchill nem barátkozott össze Hitlerrel a különállás reményében. Hruscsov békeajánlata Japán európai kapcsolatai Tokió - Magyarországra is ellátogat Európába tervezett útja során a japán nemzetközi kereskedelmi és ipari minisztérium vezetője. Móri Josiro január 11-ikén indul Nagy-Britanniát, Németországot, Belgiumot, Olaszországot, illetve egyetlen volt szocialista országot, Magyarországot érintő kőrútjára. Dél-koreai gazdasági kilátások Szöul - Dél-Korea közel 6 százalékos gazdaság fejlődési tempót érhet el 1993-ban - jósolja a szöuli központi bank, amely arra számít, hogy az elnökválasztásokon nyertes vezetés intézkedéseket fog hozni a lassuló konjunktúra megmozdítására. Becslések szerint 1992-ben az ázsiai tigrisország már csak 4,9 százalékos gazdasági növekedési ütemet ért el, miután már két év óta csökken ez a mutató. Slágercikkek Tokió - Az autók és az elektronikai cikkek vezetik Japánban a slágercikkek 1992. évi listáját, amelyet a Mitsubishi kutatóintézete állított össze. Nem a szakértők szubjektív véleményét tükrözi a lista, hanem a piac értékítéletét, a legjobb termékek listája ugyanis az értékesítési adatokat tükrözi. A Toyota cég Crown Majesta kocsija volt a sikertermékek listavezetője, ebből a kocsiból ugyanis havonta 200 millió dollár értékben adtak el. A Sony videokamerája, a handicam volt a második - havi 130 millió dolláros értékesítéssel. Végül is hat autóipari vállalat és hét elektronikai cég került be gyártmányával a legjobb húsz termék közé. Példátlan drágulási ütem Moszkva - 1992-ben 2 ezer százalékos volt a drágulási ütem Oroszországban, s aki bevásárolni indul, annak pénztárca helyett lassan már szatyorban kell vinnie a rubelt. Kuvaiti olaj kitermelés Kuvaitváros - Kuvait olajkitermelése az év végére elérte a napi 1,67 millió hordónyit, s januárra már az Öböl-háború előtti szintre emelkedhet - közölte a kuvaiti olajipari miniszter a Reuter brit hírügynökséggel. Kuvait 1990. augusztusa, az iraki invázió előtt naponta 1,85 millió hordónyi olajat hozott a felszínre. Az OPEC tagállamaitól a kitermelés visszafogását követeli, ám Kuvaitra ez nem vonatkozik. A szervezet ugyanis Kuvaitot felmentette a kvótakötelezettség alól, hogy pótolhassa a háború okozta kitermeléskiesést és az elmaradt bevételek miatti veszteségét. A vád: hűtlen kezelés Tirana - Közpénzek hűtlen kezelésének vádjával január elején bíróság elé állítják Nedzsmije Ho- dzsát, az egykori albán diktátor, Enver Hodzsa özvegyét. Szomáliái incidensek, tárgyalások Szomáliában szerdán újabb incidens történt amerikai tengerészgyalogosok és helyi fegyveresek között. Közben Addisz-Abebában folytatódtak, de a jelek szerint zsákutca felé haladnak a polgárháború békés befejezését célzó tárgyalások. Washingonban közölték: az Egyesült Államok kész fokozni erőfeszítéseit, hogy elkobozza a Szomáliában szemben álló fegyveres csoportoktól a nehézfegyvereket. Az incidens a Szomáliái fővárostól, Mogadishutól negyven kilométerre nyugatra lévő Afgoi városban történt, ahol fegyveresek tüzet nyitottak az amerikai tengerészgyalogosok egyik felderítő csoportjára. A megtámadott amerikaiak vi- szalőttek és halálosan megsebesítették az egyik támadót. Alig néhány órával az incidens előtt Mogadishuban egy ház tetejéről rálőttek amerikai katonákra. Ők is viszonozták a tüzet, egy szóvivő szerint "csaknem biztos", hogy az egyik orvlövészt lelőtték. Közben Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában folytatódtak a tárgyalások a szomá- laiai polgárháború békés befejezéséről. A megbeszélések előző két napján elnöklő But- rosz Gáli ENSZ-főtitkár - aki szerdán a függetlenségért küzdő Eritra tartomány fővárosába, Aszmarába utazott - meglehetősen borúlátóan nyilatkozott a Szomáliáról folytatott tárgyalások kilátásairól. Mint sajtóértekezletén elmondta, a részt vevő tizenöt Szomáliái csoportosulás közül négynek a képviselői megmakacsolták magukat, ezért mindeddig nem sikerült megegyezni egy békekonferencia időpontjáról, színhelyéről és napirendjéről. Nyikita Hruscsov 1959-ben meg nem támadási szerződést ajánlott fel Nagy-Britanniá- nak. Szigorúan titkos levélben azt írta Harold MacMillan miniszterelnöknek: az Egyesült Államok arra számít, hogy egy nukleáris összecsapás áldozata elsősorban Európa lenne. A levelet az Observer című angol lap szerezte meg abból a köteg kormányzati iratból, amelyet Újév napján hoztak nyilvánosságra Londonban. A levélben az áll, hogy Nagy- Britannia kockázata csökkenne, ha MacMillan nem engedné meg, hogy az országában létesített amerikai támaszpontokat a Szovjetunió elleni támadásra használják fel. MacMillan visszautasította az ajánlatot, amelyet kísérletnek tekintett a Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közötti különleges kapcsolatok szétrombolására. Később megmutatta a levelet Eisenhower elnöknek, bár tartalmát olyan kényesnek tartotta, hogy saját kabinetjének sem tett róla említést. Az ötezer szavas levélben, amely 1959. április 14—én kelt, Hruscsov azzal vádolta az A villamosáram árának emelésére legfeljebb csak a téli szezon végén kerül sor, de csak akkor, ha erre a Magyar Villamosművek Rt. működő- képessége szempontjából feltétlen szükség lesz - nyilatkozta az MTI érdeklődésére szerdán Ligeti Pál, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium osztályvezetője. Az esetleges áremlésről, illetve annak mértékéről márciusban lehet majd többet megtudni, amikor elkéEgyesült Államokat, hogy kérkedik katonai erejével és elferdíti a tényeket a két fél katonai kapacitásáról. Washington arra játszik, hogy egy új háború elkerülné az Egyesült Államokat, s a csapás csak Európát sújtaná. „Ha barátsági és meg nem támadási egyezményt kötnénk, az megbénítana minden agresszív erőt, amely jelenleg akadályozza a hidegháború megszüntetését" - olvasható a levélben. MacMillan azt mondta Ei- senhowernek, hogy a levél jól illusztrálja a szovjet vezetés jellemvonásainak furcsa keverékét: okos, naív, tapasztalatlan, érzékeny, gyanakvó és cinikus. MacMillan írásbeli válasza nem zárta ki teljesen a javasolt szovjet-brit egyezmény megkötésének lehetőségét, de hangoztatta, hogy az ajánlat „nem helyettesíti azt a folyamatot, amely a félreértések elkerülésére és az ellentétek megoldására irányul". A brit miniszterelnök végü- lis azt indítványozta, kösse-, nek formális multilaterális meg nem támadási szerződést, amelyhez a világ minden jelentős országa csatlakozhatna. szül az MVM Rt. 1992-es évi mérlege. Ligeti Pál emlékeztetett arra, hogy tavaly csökkent az értékesített áram mennyisége, de nem csökkent ezzel arányosan a termelők költsége. Az idei év gazdálkodásában azt is számításba kell venni, hogy az MVM Rt drágábban kapja a szenet, ami előreláthatóan 1,4 milliárd forint plusz költséget jelent. A bányákkal való szerződéskötések most folynak. Wehrmacht tábornok visszaemlékezése A háborús visszaemlékezések sorában ezúttal - a Co- NEXUS Print-teR kiadásában - egy Wehrmacht tábornok adja közre emlékeit a második világháborús magyarországi harcokról. Hans Priessner Árulások, vesztett csaták című könyvében - amely a közelmúltban jelent meg - adalékokkal szolgál az 1944-45-ös magyarországi hadműveletek alaposabb megismeréséhez. Mindez azért fontos, mert eddig elsősorban szovjet leírások és visszaemlékezések jelentek meg. A könyv révén az olvasó képet kaphat az érem másik oldaláról is. A könyvében a generális számos olyan eseményről ad számot, amely a magyar olvasóközönség előtt eddig ismeretlen volt. így elmeséli a Szá- lasinál történt látogatásának tapasztalatait, a nyilaskereszt jegyében átalakuló Magyarországról szerzett benyomásait. Beszámol arról, hogy a magyarországi német haderő parancsnokaként nem akarta Budapestet frontvárossá tenni. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy nem volt elegendő német hadosztály a védelmi harcok sikeres megvívásához. Arra számított, hogy Szálasi is szorgalmazza Budapest nyílt várossá nyilvánítását. Keserűen csalódott, amikor Hitler budapesti terveit Szálasi ellenkezés nélkül magáévá tette. Jégvágók a Balatonon Megkezdődött a jégvágás a Balatonon. A halgazdaság brigádjai szerdától három telephelyen, Keszthelyen, Fonyódon és Siófokon dolgoznak a part menti befagyott területeken. Kérdőjelek Határok Lassan egységesülő, példaképként emlegetett Európánkban a' határok fokozatosan elvesztik jelentőségüket, „átjárha- tókká", mindinkább szimbolikussá válnak - halljuk, hisszük és hirdetjük is évek óta. Hideg zuhany lehet hát e nemes reményre az az új év első napjaiban, Bonnban kiszivárgott hír, hogy a német belügyminisztérium különleges, radarral és infravörös készülékkel kiépített automatikus védő- rendszerrel akarja ellenőrizni a német-lengyel és a német-cseh határszakaszokat. Biztos, hogy erre szükség van? - kérdezték a Bild c. lapban megjelent információt olvasva sokan némethonban is. Hát hogyne - jött a felelet, hiszen illegális bevándorlók, gazdasági menekültek százezrei veszik célba idén is a Kánaánnak tekintett Nyugatot, s a létszámhiánnyal küzdő határőrség képtelen eleget tenni feladatának. De vajon ez az igazi megoldás? - fűzhetjük tovább a meditá- lást, hisz a nélkülözés, a polgárháború vagy a létbizonytalanság által a zöldhatár felé kergetett embereket gyaníthatólag a szupertechnika éppúgy nem fogja önmagában megállítani, mint mondjuk a szigorúbb vízumrendel- kezések elfogadása. Csak németországi gondokról van szó? Nem, hiszen nyitott a kérdés, vajon a liberálisabb utazási törvény elfogadása után, talán már a közeljövőben, szabályos dagály kezdődik-e a keletről jövő menekülthullámban? Mert ha igen, vélhető, hogy hazánkat sem fogja kikerülni, bár lehet, hogy az elhúzódó útlevélkiadás miatt ez pár hónappal későbbre tolódik. Márpedig ha e sokmilliósra duzzadható menekültseregnek csupán egy része választja, akár csak kényszerű, átmeneti tranzitállomásnak Magyarországot, akkor a radarnál és infravörös sugárnál jóval többet kell kitalálnunk e kontinentális probléma megoldására. Szegő Gábor Ferenczy Eurorpess Cikádor- pénteken Szerda, tegnap helyett technikai okok miatt pénteken jelenik meg a bátaszéki helyi újság, a Cikádor. A szerkesztő- bizottság az olvasók megértését kéri. A lakosság anyagi helyzete differenciálódik A kormány programja szerint az idén a bruttó-termelés már nem csökken, hanem legrosszabb esetben szinten marad, de növekedése elérheti a 3 százalékot is. A múlt esztendőben a visszaesés 6-8 százalékos volt. Hasonlóképpen alakul a bruttó hazai termék is. A GDP ez évi növekedése - reálértékben- 0-3 százalék között alakulhat, míg 1992-ben a bruttó hazai termék 5 százalékkal esett vissza. Az ez évi költségvetés tervezetének parlamenti vitája előtt a kormányprogram még 1993-ra 16—19 százalékos fogyasztói áremelkedést prognosztizált. Mivel azonban az érdek-egyeztetési tárgyalások és a parlamenti vita következtében módosult az áfa-koncepció, így változott az inflációs előrejelzés is. Mint ismeretes a kormány az áfa-rendszer korszerűsítése keretében 8, illetve 25 százalékos áfa-kulcsok bevezetését javasolta. Ezzel szemben az elfogadott törvényben 6, illetve 25 százalékos kulcsok szerepelnek, és egy szűk körben a termékek nulla áfa-kulccsal adóznak. A változásoknak megfelelően a Pénzügyminisztériumban módosították az előrejelzéseket, így a Magyar Távirati Iroda által néhány nappal közöltekkel ellentétben, a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az idén a fogyasztói árak 14-17 százalékkal emelkednek csupán. A termelői árak változása 8-11 százalékos lesz. (Az előzetes számítások szerint 1992-ben a fogyasztói áremelkedés 22-23 százalékos, a termelői árváltozás pedig 13-14 százalékos volt.) A program alapján a GDP nagysága az idei esztendőben eléri a 3105 milliárd forintot. A múlt esztendőben a bruttó hazai termék ösz- szege 2655 milliárd forintot tett ki. A gazdaság kismértékű növekedésével párhuzamosan megáll a lakosság fogyasztásának visszaesése, sőt minimális mértékű 0-1 százalékos bővülésére is lehet számítani. A munkanélküliség egyelőre még tovább növekszik. Az esztendő végére a munkanélküliek száma eléri a 900 ezret. A lakosság anyagi helyzete tovább differenciálódik. Ennek eredményeként nem csökkennek a megtakarítások, hanem bővülnek. Ebben az évben a lakossági bruttó megtakarítások 260-270 milliárd forinttal emelkednek, valamivel nagyobb mértékben, mint a múlt esztendőben. Gajdar az év embere Az oroszok érdeklődésének középpontjában 1992-ben Gajdar ex-miniszterelnök, az infláció és a szórakoztató könnyűműfaj állott - tűnik ki az orosz televízió szórakoztató osztálya által közzétett felmérésből. Az előző évben, 1991- ben még Borisz Jelcin, az augusztusi konzervatív puccskísérlet és a szex állott az első három helyen. Az 1992- es esztendő embere Oroszországban kétségtelenül Jegor Gajdar, a menesztett kormányfő - állapítja meg a Moscow Times című angol nyelvű lapban megjelent ösz- szegezés. A fontos személyiségek sorában a második helyre Veronica Castro került, aki „A gazdagok is sírnak" című mexikói televíziós sorozat főszereplője. Csak a harmadik helyet mondhatja magáénak Borisz Jelcin, az Orosz Köztársaság elnöke. A felmérés szerint 1992-ben az „év szava" az „infláció" volt. Ez egyúttal azt is hivatott kifejezni, hogy az elmúlt esztendő vesztese a rubel. Míg ugyanis fél évvel ezelőtt egy dollár még 120 rubelt ért, addig ma már 415 rubelt kell fizetni egy dollárért. Az orosz televízió legizgalmasabb műsora 1992- ben a Népképviselők Kongresszusának tanácskozásairól sugárzott közvetítés volt. A legunalmasabb műsornak a nézők a Kommunista Párt ellen az Alkotmánybíróság előtt folytatott pert tartották. Áz a bölcsesség, amely az elmúlt esztendőben az oroszokat jellemezte, változatlan maradt 1993-ban is - azt tartják, hogy a helyzet olyan rossz, hogy már csak javulhat. Egyelőre nem drágul a villamosenergia