Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-04 / 2. szám

14 »ÚJSÁG 1993. január 4. Csak egy telefon Amit eddig nem tudott a világ Hogyan gyilkolta meg Sztálin a Ehhez a történethez, utó­lagos engedelmével, köl­csön vettem Fehér Klára vígjátékának címét, de a I meseszövés korántsem 1 olyan szövevényes, ínfűt az írónő háromfelvonásosá- | ban. Bár a színházhoz jósze­rivel ezúttal is köze van his­tóriánknak, mely úgy kez­dődött, hogy a jónevű vál- | lalkozó szépen kaligrafált I címzésű borítékban két pá­holyjegyet kapott az Ope- ; rettszínház premierjére. Kü- I lön csáberőt jelentett a szín- ; ház titkárságának gépírásos : mellékelt pár sora, mely jó szórakozást kívánt és arra kérte, hogy pontosan fog­lalja el helyét, mert a | tévé-közvetítés miatt a szo- | kásos 8 perces függönyhú- I zási kivárás is elmarad. X úr, (nem hatalamazott | fel neve közlésére) felöltötte szmokingját, felesége is kisestélyit húzott és lég­ii szebb ékszereit vette fel. | Taxit rendeltek, hogy ne | kelljen parkolóhelyet ke­il resni és azzal a bizsergető jóérzéssel indultak el a színházi eseményre, hogy I most már visszavonhatat­I lanul beletartoznak abba a felső körbe, amelynek ott a helye egy ilyen társadalmi I eseményen. I Amikor jegyük szelvé­nyét letépték, akkor támadt X úrnak az első baljós előér- zete. Mintha valaki csak arra várt volna, hogy ők I megérkezzenek, és már in­dult is kifelé az előcsarnok­ból. Később azon csodálko- I zott, hogy a levélben jelzett tévé-közvetítésre csak egy farmernadrágos operatőrt küldtek ki. Végül az sem hagyta nyugodni, vajon ki- | nek a jóvoltából került fel a színház protokoll-listájára. Be is kopogtatott nagyhirte- len a színházi titkárságra, } hogy megtudja, kinek tar- I tozik köszönetért a parádés meghívásért. Egy titkárnő I előbb a protokollistát fu­totta végig, aztán udvaria- i| san elkérte jegyüket. I — Ez kérem nem tiszte­letjegy, - állapította meg, aztán kiügyeskedte magát pillanatnyi zavarából - leg­feljebb olyan értelemben az, hogy egy tisztelője vehette a jegyet pénztárunknál. S ami azt illeti, ez a levélke sem tőlünk ered - és mosoly­gott. Nem is engednénk, hogy a tévé premieren dol­gozzon. X úr most már rosszat sej­tett. Kivárták még a követ­kező felvonást, majd a szü­netben eltávoztak. Amikor a taxi megállt a rózsadombi villa előtt, szinte kiugrottak. Két rend­őrautó állt a kapuban. — Mi történt? — X úrhoz van szeren­csém? - kérdezte az őrmes­ter. — Szerencséje? Mondja már meg, mi történt? — Betörés, uram. A szomszédok láttak elsu­hanni egy vékony fiatalem­bert. Benyomta a teraszab­lakot. Azon is távozott. Csomagot nem láttak nála, feltartóztatni azonban nem merték. — Kérem, jöjjenek be. Nézzünk szét. — Épp erre akartuk kérni. X úrnak nem volt többre szüksége, mint öt percre, hogy megállapítsa: minden a helyén van. Nem hiányzik semmi érték, még egy ezüstkanál sem. A trezor is érintetlen. — Hát ezt nem értem, - nyögte és belezuhant egy fotelba. Senki sem értette. Egé­szen addig, amíg a követ­kező telefonszámla meg nem érkezett. A betörő nem használta a távhívást, a központon át kért egy ausztráliai kapcsolást, majd egy teljes felvonásnyit, csaknem egy kerek órát ud­varolt egy perth-i lánynak. „A betörés oka: - írhatták volna visszamenőleg a nyomozati jegyzőkönyvbe - csak egy telefon". L. ß. (FEB) A hivatalos TASZSZ-jelen- tés szerint Nagyezsda Allilu- jeva, Sztálin második felesége vakbélgyulladás következté­ben halt meg, mert a műtét már nem tudott segíteni rajta. Moszkvában viszont annak idején olyan hírek terjedtek el, hogy öngyilkosságot követett el: agyonlőtte magát, miután összeveszett a férjével. Ezen a véleményen van lánya, Szvet­lána is, aki rendkívül zaklatott élete után most Londonban, a beilleszkedési zavarokkal küszködő volt alkoholisták és kábítószerélvezők otthonában talált menedékre. Nagyezsda Allilujeva azon­ban gyilkosság áldozata lett, s minden valószínűség szerint maga Sztálin végzett vele. Mindez két, véletlenül egy­Már csak mintegy másféle­zer nap van hátra a budapesti világkiállítás megnyitójáig. Ennyi idő alatt nemcsak a 80 hektáros területet kell ren­dezni, hanem a biztonságos működés feltételeit is meg kell teremteni. A kiállító pavilo­nokon kívül az éttermek, ban­kok, pénzváltók, egészség- ügyi intézmények, irodák vé­delméről is gondoskodniuk kell a szervezőknek. A lebo­nyolításhoz rengeteg informá­ciót szolgáltat a sevillai világ- kiállítás. Megkérdeztük a ma­gyar pavilon biztonsági főnö­két, Sipos Istvánt: milyen ta­pasztalatokat hasznosítha­tunk a tervezés időszakában? — Sevillában nagyobb problémák azért nem jelent­keztek, mert a biztonsági rendszer egyrészt elretten­tette, másrészt idejében ki­szűrte a rossz szándékú „láto­gatókat". Tanulságos volt látni, hogy milyen pontosan szabályozták a rendfenntartó erők hatáskörét. A rendőrsé­gen és a csendőrségen kívül számos - előzetesen szigorúan idős, hatvannyolc éves asz- szony hitelesnek tűnő vallo­másából derül ki, akik eddig félelemből hallgattak, de most mindent elmondtak a The Eu­ropean című lapnak. Egyikük a volt színésznő, Kira Allilu­jeva. Ő Nagyezsda bátyjának, Pávelnek a lánya, másikuk Eteri Ordzsonikidze, az ugyancsak rejtélyes körülmé­nyek között meghalt egykori népbiztos lánya. 1932. november 8-án, a for­radalom 15. évfordulója al­kalmából, Vorosilov, mint hadügyi népbiztos meghívta vacsorára a legfelsőbb szovjet vezetés tagjait. Az este folya­mán Sztálin, amikor éppen felesége beszélt, durván félbe­szakította és a nyilvánosság előtt lehordta az asszonyt. ellenőrzött - magáncéget bíz­tak meg a rend őrzésével. Azt hiszem, ez Magyarországon is elengedhetetlen lesz 1996-ban. Ennek érdekében néhány tör­vényt még meg kell alkotni. Ezek sorában az első a rendőr­ségi, a második a biztonsági magáncégek tevékenységét meghatározó legmagasabb szintű rendelkezés. A bizton­sággal szoros összefüggésben rendezni szükséges a frekven­ciagazdálkodást is, hiszen egyetlen szervezet sem mű­ködhet ma már közvetlen rá­dióösszeköttetés nélkül. — A magáncégekről szóló törvény óhatatlanul szabá­lyozni fogja a fegyvertartást. Nem veszélyes a mai belpoli­tikai helyzetben előhozni ezt a kérdést? — Csak a spanyol példával tudok válaszolni. Ott a lő­fegyver a cég tulajdonában van, s az őr kizárólag szolgá­latban tarthatja magánál. Ha letelik a napi munkaideje, le kell adnia a fegyverét. így megelőzhető mindenféle ma­gánakció. (domi) Erre ő a megaláztatástól fel­dúlva felpattant és hazasietett. Később Sztálin is megérkezett és a nevelőnő szóváltást, majd egy lövést halott a hálószobá­ból. Hamarosan a titkosrend-1 őrség, a GPU akkori főnöke, Jagoda néhány bizalmi embe­rével a fürdőszobában levő titkos bejáraton át behatolt a hálószobába, ahol megtalálta Nagyezsda holttestét. Pisz­tolygolyó végzett vele. A két hölgy azt állítja, hogy a titkosrendőrök eltüntették Nagyezsda vérfoltos blúzát, mert azon látható volt, hogy a golyó a hátán ment be, ami öngyilkosság esetén nehezen képzelhető el. A gyilkosság indítéka egyszerűen az volt, hogy Sztálin nem tűrte az en­gedetlenséget. Állítólag Baba feleségét? (így becézte feleségét) temeté­sére sem ment el. Akik most megszólaltak, eddig okkal hallgattak. Kira Allilujeva apját, Pavelt, Sztálin parancsára megmérgezték. Anyját letartóztatták, s azzal a váddal küldték a Gulágra, hogy „megmérgezte a férjét". Anna Allüujevát, a harmadik testvért ugyancsak száműz­ték. Maga Kira hat hónapot töltött magánzárkában a Le­fortovo börtönben, utána egy távoli táborban tartották fogva. Csak Sztálin halála után térhetett vissza Moszk­vába. Tudta, hogy mindazok, akik az ügy közelében voltak, hamar belehaltak. Csoda-e, hogy nem mutatkozott eddig beszédesnek? Ferenczy Europress Videóra vette a Sátánt Páter Ernetti, az ördögűző — Kerek harminc esz­tendeje vívom nagy csatá­imat a Sátánnal. Jól tudom, hogyan költözik be há­zakba és emberekbe. Lát­tam vízcsapokat, amelyek­ből órákon át vér folyt. Se­gítettem az ördög hatal­mába került asszonyon, akinek a torkából emberi hang helyett disznóröfögés tört elő. Találkoztam olyan férvival, aki emberi hangon beszélt, de senki nem ér­tette, mit mond. Egészen addig, amíg meg nem ér­kezett egy professzor, aki kiderítette, hogy az illető - így szórakozott velünk a Sátán - az évezredek óta halott sumér nyelven szólt hozzánk. E monológ akár a ma­gyar nézők átal ismert Ör­dögűző című filmben is szerepelhetett volna. De nem ott hangzott el, hanem a valóságban. A színhely Velence egyik Bene- dek-rendi kolostora, öt perc motorcsónak-útra a híres Szent Márk tértől. A kis szigeten emelkedő ha­talmas épület előtt már reggel öt órakor nagy tö­meg várakozik bebocsá­tásra: fogadónapja van a 67 éves Don Pellegrino Ernetti páternek, a San Giorgio Maggiore klastrom lakójá­nak, akit ma világi és egy­házi körökben is a leghíre­sebb ördögűzőnek tarta­nak. A szelíd barát 200 esz­tendős íróasztalán festői rendetlenségben fér meg egymás mellett a violaszín stóla, a kis fakereszt, szá­mos régi fóliáns, valamint Don Pellegrino legújabb könyve, a La Catechesi di Satana, vagyis a Sátán. A páternek persze az is nagy gondja, hogy nem tudja: hányán hiszik el és hányán nem, hogy amit felvett a videóra, az való­ban maga a Sátán. Mert az embereket a XX. század végén sok mindenről nehéz meggyőzni - az ördögűzés hitelességéről is. Ferenczy-Europress A biztonságos expóért Fegyvert csak szolgálatban A „mentő" ötlet i A forint utánozhatatlan? A déltiroli Hans-Jörg Car- poni abban is különbözött környezetétől, hogy három út­levele vplt. Mind más nemze­tiségű. És valamennyit lopta. Arca olyan jellegtelenül köz­napi voít, hogy még a práter- beli gyorsrajzolónak sem sike­redett egy jó karikatúrát készí­tenie róla. Ennek persze örült, nem úgy, mint azok a rend­őrök, akiket panasszal és felje­lentéssel rendre megkerestek a kárvallott múzeumok, áru­házak. De még házasságszé­delgéseinek áldozatai sem tudtak pontos személyleírást adni róla. Mivel nem szerepelt egyet­len bűnügyi nyilvántartóban sem, könnyen kapott gépko­csivezetői állást is egy nagy­hírű multinacionális cégnél, ahol az elektronikai szállítá­sokat végezte. Ehhez hozzáte­hető, hogy mindezt nem túl­zott lelkesedéssel csinálta és fuvarozásai közben is egyre az járt a fejében, hogyan tehetne szert, legalább időnként egy nagyobb pénzösszegre. Egy nap végre beugrott neki a mentő ötlet. Még pnto- sabban egy mentőkocsi ötlet. Észrevette ugyanis, hogy az alpesi kisváros mentőszolgá­lata ugyanolyan Peugeot mik­robuszokat üzemeltet, mint az övé. Nem kimondottan bal­eseti esetkocsiként, hanem be­tegszállításra. Ez már valami, gondolta, és hozzákezdett egy terv kidol­gozásához. Tudta, hogy nagy fogást nem igen remélhet, meg a művelet maga sem egy­szerű, de ekkor már eladóso­dásának olyan fokán állt, hogy tenni kellett valamit. Csak nézte csapottorrú kocsi­ját, mely szakasztott olyan csontszínű volt, mint a mentő­söké, éppencsak az a cirádás, talpas vörös kereszt nem ékeskedett rajta. * Előbb arra gondolt, hogy szerez valami matricát, amivel átragasztja saját cégjelzését, de akkor még hátra lenne egy bőrdíványféleség, meg az ápo­lói ülés. Végülis a csendes­társként bevont Freddy ol­dotta meg a kérdést. Előbb az­zal a hírrel lepte meg Hans-Jörgöt, hogy UKW-s amatőrkészülékén venni tudja a mentők diszpécserszolgála­tát, és képes rá, hogy maga nyugtázzon elváltoztatott hangon egy-egy rendelést. Másodjára pedig felkutatta, hol parkolnak a tartalék men­tőkocsik, úgyhogy ha beállnak azok közé, a darabszámot rendbenlevőnek tartja majd a telepőr, ők meg elkötnek egy valódi betegszállítót. Meg is állapodtak egy pró­bamenetben, s arra a napra mindketten szabadságot kér­tek „halaszthatatlan ügyek el­intézésére". Ekkor már azt is tudták, hogy a rádiós diszpo­zíciókat rendszám szerint osztják ki, s az „adás-vétel" után, valami régi szokás sze­rint az „over" szócska jelzi az okézást. Mint az USA légiere­jénél. A dolog egyszerűbben ment, mint gondolták, s ebbe alighanem belejátszott, hogy a tévé egyenesben közvetített egy közkedvelt sportese­ményt, s aki tehette, azt nézte. Nyilván a diszpécserközpont­ban is. így ők kapták a rende­lést: vigyenek egy úriembert dialízisre az urológiai klini­kára. Az illetővel búsásan megfizettették a fuvart. Azt az idős hölgyet, aki a betegsegé­lyező utalványával fizetett, a kocsiból való kikecmergés közben megszabadították vas­tag bukszájától. Egy nyegle fi­atalember, aki szüntelenül bi­zonyos Edit nővér kíséretét reklamálta, ráfizetett okvet­lenkedésére, mert kézitáská­jából mindent kiemeltek. Egy órával később nagy zsákmány ígérkezett. Egy amerikai házaspárt vettek fel gipszbe rakott alsókarral il­letve lábbal. Az üzenet úgy szólt, hogy először a kór­házba, utána a repülőtérre vi­gyék őket. Udvariasan átadták őket a traumatológia ápolói­nak, majd elhajtottak három bőrönddel és egy aligátorbőr­ből készült diplomatatáská­val. A kocsiváltás helyszínén már egy rendőrkocsi várako­zott. Erre megfordultak és menekülni próbáltak a hely­színről. Később derült ki, hogy a fiatalember tett beje­lentést, mivel minden irata el­tűnt a leletekkel együtt a kézi­táskából és különben is gya­núsnak találta a két mentőst, akiknek fehér köppenyén nem volt a hagyományos RET­TUNG jelzés. Az üldözés rövid volt és nemsokára a két „önkéntes be­tegszállító" már korántsem fehér köpenyben töprenghe­tett védekezésén. De egyetlen mentő-ötlet sem jutott eszükbe. L. B. (FEB) Pénzhamisítók titkai Minden szakember egyetért abban, hogy a legkönnyebb dollárt hamisítani. A dol­lár-bankjegy mind egyforma nagyságú, egyforma színű, kevés rajta a nehezen kivite­lezhető jel - míg ezzel szem­ben más nemzetek bankje­gyein ezekből rengeteg talál­ható, sőt újabban egyre több. Évente körülbelül 100 millió dollárnak megfelelő hamis zöldhasú bankót koboznak el szerte a világban. Bár nincs erről pontos sta­tisztika, úgy tűnik, hogy a leg­több hamispénzt Ázsiában és Európában gyártják, még az afrikai pénzeket is Európában hamisítják - például a kame­runi frankot. Nem mintha oly értékes valutának számítana az afrikai ország fizetőesz­köze, de Franciaországban sokfelé átváltják. Az ottani 10 ezer frankos bankjegy megéri a vesződést. A dollár történetében eddig mintegy 12 ezer hamisító ke­rült a rács mögé. Franciaor­szágban viszont a Le Figaro szerint évről évre nemcsak dollár, hanem frankhamisítá­sokat is lelepleznek. Nizzában például 1990-ben fedezték fel az ország legnagyobb pénz- hamisító műhelyét. A lefoglalt mennyiség imponáló volt: több mint 40 millió francia frankot találtak 50-es, 200-as és 500-as bankjegyekben, de a szorgos mesterek előzőleg ké­szítettek ott svájci 500-asokat és a már említett kameruni tízezreseket is. Mindegyik olyannyira sikerült, hogy még az ultraibolya-lámpa alatt sem lehetett megkülönböztetni az eredetitől. Persze az igazi hamispénz az, amelyik létezéséről nem is tudunk. A francia rendőrség hamis- pénz-csoportjának vezetője, Jean-Paul Coffre aggasztónak vélte, hogy egyre fejlettebb nyomdatechnikát találnak ezekben a földalatti, vagy ma­gányos házakban rejtőző mű­helyekben. A hasisítók mindig a legújabb techinkával dol­goznak, ezért nem véletlen, hogy egyes országok pénzei oly gyakran változnak. Néha a pénzt forgató laikus polgár nem is veszi észre, hogy az új sorozatokban ismét megvál­tozott valami. Egy-egy apró jel, ami csak nagyítóval vehető észre, vagy úgy sem, esetleg a vízjel vált bonyolultabbá, nem is beszélve a papír minőségé­ről, a hamisítást megnehezítő holografikus képekről (mint amilyen a legújabb német márkán is található). Aki csak fizetőeszköznek használja a pénzt, bizony ritkán veszi észre, hogy egyes újabb bank­jegyeken már mindkét olda­lon van dombornyomás, vagy olyan festőanyagokat helyez­tek el, amelyeket csak külön­leges megvilágosításban lehet látni. A szaud-arábiai bank például olyan bankjegyeket ad ki, amelyeken láthatatlan festék is van. Remélik, hogy a hamisítók ezt nem tudják le- utánozni. Ami pedig a forintot illeti? „A magyar bankjegy szinte hamisíthatatlan", közölte ér­deklődésünkre Verzár Péter, a Magyar Nemzeti Bank emisz- sziós főosztályának vezetője. Papírpénzeink a világon egyedülálló, úgynevezett nedves metszet mély nyoma­tos eljárással készülnek. Bár maga a technológia több mint félévszázados, mégis utánoz­hatatlan. A vonalháló olyan mély nyomással és színárnyalatban készül, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a hamisítást. Ellentmondásos a helyzet, ép­pen az egyik legrégibb techno­lógiát nem lehet utánbzni a legkorszerűbbekkel. A Magyar Nemzeti Bank tudomása szerint eddig ezer illetve ötezer forintosokat próbáltak meg színes fénymá­solóval avatatlan kezek utánnyomni. A kisebb címlet­ből 160, míg a nagyobbból ed­dig 32 darab, viszonylag könnyen felismerhető pél­dányt gyűjtöttek be és semmi­sítettek meg. Természetesen szeretnék a jelenlegi elavult, ám biztonsá­gos, de munkaigényes eljárást korszerűbbel felváltani, de mindenképpen úgy, hogy a magyar bankjegyet továbbra se tudják hamisítani. nemere-szabó Ferenczy Európress

Next

/
Thumbnails
Contents