Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-26 / 21. szám
6 KÉPÚJSÁG SPORT 1993. január 26. Magic megértő Az Utah Jazz sztárja, Roger Malone a hét végén nemcsak a pályán volt főszereplő. Mint ismeretes, az AIDS-vírussal fertőzött Lakers-mágus, Earvin Magic Johnson tavaly novemberben jelentette be, hogy véglegesen visszavonul. A New York Times Malone akkori nyilatkozatainak meghatározó szerepet tulajdonított abban, hogy Magic feladta palánk alatti küzdelmét. Malone novemberben így vélekedett:-Magic másokat is veszélyeztet pályáralépésével. Egy karcolás a bőrén, és máris tragikus következményektől kell tartanunk. Az NBA volt, és jelenlegi sztárja szombaton Salt Lake Cityben adott interjút az újságíróknak, amelyen Johnson közölte, hogy nem neheztel Malone túlzott szókimondására, míg Malone Johnsont biztosította arról, hogy őszinteségét nem a rosszindulat vezérelte. BEKgyőztes a Vasas Göppingenben a junior kardvívó Világ Kupa-viadal után megrendezték a korosztály legjobb európai klubcsapatainak vetélkedőjét is. A viadal magyar sikerrel zárult, a junior BEK-et a Vasas nyerte a lengyel bajnok előtt. A győztes csapat tagjai: Fer- jancsik Domonkos, Pénzes Zsolt, Hoványi Zsolt, Jakab Adám és Maier Zsolt. Fa Nándor ötödik A vasárnapi állás szerint Fa Nándor továbbra is négy francia társa mögött, az ötödik helyen hajózik a vitorlások Vendée Globe elnevezésű Föld körüli versenyén. Az állás: 1. Alain Gautier, 2. Philippe Po- upon, 3. Jean-Luc van den Heede, 4. Bertrand de Broc, 5. Fa Nándor. Teremtorna Pakson Ifjúsági- és serdülő tornát rendeznek január 30-án és 31-én 9 órakor Pakson az Atomerőmű SE tornacsarnokában. A vetélkedőn a PMSC, a Bajai FC, a Szekszárdi UFC, a Paksi SE és a Kalocsai SE csapatai lépnek pályára. McKoy nem, Powell igen A tíz nap múlva megrendezésre kerülő Tricotex Kupa fedettpályás atlétikai verseny szervezőbizottsága bejelentette, hogy a 110 méteres gátfutás olimpiai bajnoka, a kanadai Mark McKoy lemondta a részvételt. A verseny azonban nem marad világsztárok nélkül, így például a távolugrás világcsúcstartója, Mike Powell megerősítette indulási szándékát. Gyermekfutball Grand Príx-pontokkal gazdagodtak a kettes iskolások Nem akármilyen fegyverténnyel büszkélkedhetnek a Szekszárdi 2. Sz. Általános Iskola és Diákotthon gyermekfutballistái: a Budapesten megrendezett Fehér Bölény Kupa teremlabdarúgó tornán igazán rangos, tekintélyes szponzorháttérrel bíró csapatok skalpját szerezték meg. A 19 csapatot felvonultató, 6. osztályos tanulókat pályára szólító vetélkedőn a szekszárdiak először ugyan alulmaradtak a váciakkal szemben, utána azonban legyőzték a Kispest HFC gárdáját. A továbbjutást eldöntő, Ferencváros elleni találkozó felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg Galambos János tanítványait. A szekszárdiak kissé kishitűen készültek a nagy összecsapásra, ám a csapatot elkísérő szülők fergeteges bíztatása közepette pillanatok alatt 2-0-ás előnyt szereztek. A fradisták azonban nem adták fel, sikerült egyenlíteniük. Ám a véghajrában kapott harmadik gól megpecsételte a sorsukat, a továbbjutást a második helyen kiharcoló maroknyi szekszárdi csapat ünneplésétől volt hangos a tornacsarnok. Hegedűs, Csiszer és Sebestyén talált a Fradi hálójába. Áz MTK legyőzése után a négy közé jutásért vívott meccsen a nagy csatákban elfáradt kettes iskolások alulmaradtak a későbbi ezüstérmes Kazincbarcikával szemben. A 7. helyért a Vasassal döntetlent harcoltak ki, de hétméteresekkel nyertek. Ezzel pontszerző helyen végeztek, hisz a hasonló jellegű tornákon az első nyolc hely megszerzésével Grand Prix pontokat lehet gyűjteni. A szekszárdiak eredményei: Csoportmérkőzések. Vác FC-Samsung-Szekszárd 1- 0, Szekszárd-Kispest HFC 2- 0, Szekszárd-Ferencváros 3- 2. Helyosztók: SzekszárdMTK 3-0, Kazincbarcika- Szekszárd 2-0, Szekszárd-Va- sas 0-0 (hétméteresekkel nyert a Szekszárdi. A 2-es iskolások gólkirálya Csiszer Áron lett. Bonyodalmak Futre-ügyben A svéd olimpikon szabad A belga rendőrség hétfőn kiszabadította fogságából a svéd lovasversenyző, Ulrika Bidegardot. A rendőrök a belga főváros egy központi részében lévő lakásban leltek rá A szekszárdi sportcsarnok adott otthont a mini- és a ka- dett korcsoportos lányok megyebajnoksága első fordulójának. A mini korcsoportosok (11 évesek) versengésében a már rutinosabb bonyhádiak bizonyultak a legjobbnak az Atomerőmű SE és a KSC Szekszárd ifjú reménységei előtt. a sportolóra. Emlékeztettek arra is, hogy Bidegard még múlt szerdán távozott ismeretlen helyre. Később látott napvilágot, hogy a leányt emberrablók tartják fogságban. A kadett korcsoportosok vetélkedésében az NB I-es ifjúsági mérkőzéseken edződött hazaiak magabiztosan győzték le a Bonyhád és a Bátaszék csapatát. Külön öröm, hogy sokévi szünet után a bátaszé- kiek ismét hallattak magukról. Szabó Lászlóné edző ügyes, szép reményekre jogosító gárdát hozott össze. Nagyon boldogok vagyunk - nyilatkozta Christian Bidegard, Ulrika bátyja. - Húgom jelenleg velünk van és nem hagyott különleges nyomot rajta a kényszerű távoliét. Eredmények: Mini korcsoport (11 évesek): Bonyhád- KSC Szekszárd 56-35 (26-11), Atomerőmű SE-KSC Szekszárd 37-34 (10-28), Bonyhád- Atomerőmű SE 56-16 (26- 10). Kadett korcsoport: Szek- szárd-Bátaszék 77-25 (40-6), Szekszárd-Bonyhád 57-44 (35-21), Bonyhád-ASE 45-27. Óráról órára változik a helyzet Paulo Futre ügyében. A portugál futballista visszavonhatatlan, megmásíthatatlan döntésként hozta nyilvánosságra az elmúlt hét közepén, hogy nem kíván a továbbiakban a spanyol Atletico Madrid színeiben játszani. Hazautazott, és szinte csak néhány órás a hír, mely szerint a Benfica 7.5 millió dollárért szerződtetné a válogatott szélsőt. Erről értesülvén hallatta szavát a Sporting Lisboa. Vezetői azt nyilatkozták a Bola című portugál lapnak, furcsállják Futre döntését, hiszen nem is olyan régen nekik szavát adta, hogy az Atletico Madridtól a Sportinghoz szerződik. A Bola információi szerint Futre ugyanakkor állítólag elkötelezte magát előző klubjához, az FC Portóhoz is. Kérdés, Futre valóban inkorrekt volt-e, ahogyan azt a Bola cikke sugallja? Bonyolítja a helyzetet, hogy Jesus Gil, az Atletico Madrid elnöke hétfőn azt mondta: minden vágyuk az, hogy a portugál válogatott támadó (a Málta elleni világ- bajnoki selejtezőn nem játszott vasárnap - a szerk.) legalább a bajnokság végéig viselje az Atletico klubszíneit... - Annyit tudok, a Benfica megbízottjai tervezik, hogy az esetleges szerződtetésemről tárgyalásokat kezdenek Madridban - nyilatkozta Futre. - Az egész ügybe már kezdek belebetegedni. Nem eszem, nem alszom, egyszóval jó lenne, ha minél előbb pont kerülne az ügyemre. Magam is egyre kevésbé látok tisztán. Annyit azonban újra leszögezek: nem kívánok soha többé az Atletico Madrid színeiben pályára lépni. Kosárlabda utánpótlás megyebajnokság Bonyhádi és szekszárdi sikerek Visszapillantás a díjkiosztóra Az idei és a tavalyi győztes: Kovács Antal és Czanka Attila A Tolna megye legjobb sportolóinak díjkiosztója megyénk sporttársadalmának az ajándékozás örömével párosuló nagy ünnepe volt. Az esemény hangulatához egy-egy mosoly, ellesett pillanat, mókásnak tűnő apró részlet is hozzátartozik. Minderről képeink árulkodnak. Házastársak, ha szót váltanak: Makray Katalin, a magyar aero- bic-válogatott szakvezetője és dr. Schmitt Pál Nágel Ödön ajándéka Szabó Kovács Beátának Köztudott, hogy Erős Lajos is fellépett a Neutron kommandós csoport bemutatóján. Vajon közülük melyik az Európa-baj- noki ezüstérmes öklöző? €*■ TOÍÓ-** LOTTO * ' \K§ A szekszárdi Wing-Tsun kung-fu csoport bemutatójával indult a program. Horváth Ferenc (jobbról) ezen a napon nem talált legyőzőre. .. Fotó: Gottvald Károly Viktor Endre még sérülten sem hiányzott a rendezvényről. Balról Prancz Zoltán Sebesi Sütő Endre bőrdíszműves (a Mágus) tárgyjutalmat ad át Varga Zsuzsának