Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-18 / 14. szám
14 »ÚJSÁG HIRDETÉS 1993. január 18. Egy év a toplistás erőműben Beszélgetés a Paksi Atomerőmű vezérigazgatójával, dr. Petz Ernővel E gy éve áll a tíz éve áramot termelő Paksi Atomerőmű élén dr. Petz Ernő. Nem új emberként került 1991 decemberében a Budapesti Műszaki Egyetemről az ország villamosener- gia-termelésének 46,3 és fogyasztásának 37,1 százalékát adó létesítményhez, korábban évekig dolgozott már itt és akkor ő szervezte meg az erőmű műszaki-fejlesztési osztályát. Az elmúlt év izgalmas időszak volt, ugyanis a vállalat részvénytársasággá alakult, ami szervezeti változásokat is megkövetelt. — A beszélgetést kicsit korábbról kezdeném. Úgy tudom, annakidején, a diplomamunkájában már atomreaktort tervezett. Vajon az akkori idők elzártságának köszönhetően tájékozottak voltak-e a nyugati világ legkorszerűbb nukleáris technikájáról, és ha ma végezne, most is ugyanazt és ugyanúgy csinálná? — Az ötvenes évek végén a szakemberek világszerte abban a hitben éltek, hogy a gázhűtésű és grafitmo- derátoros reaktoroké a jövő. Úgyhogy egy ilyen reaktort kellett nekem is terveznem, pontosában az optimális rácsméreteket kellett meghatároznom. Arra a kérdésre kellett választ adnom, hogy a reaktor aktív zónáján az egyes fűtőelemek milyen távolságban és elrendezésben helyezkedjenek el egymástól. Ezen felül el kellett végeznem a primer kör berendezéseinek a hidraulikai számításait. Mindehhez a legújabb, nyugati szakirodalmat is fel tudtam használni, mivel - bár ma furcsának tűnhet - sokkal jobban ismertük a legkorszerűbb ottani erőműveket, mint a szovjeteket. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség reaktorkatalógusa ugyanis már akkor eljutott hozzánk és ez a nyugati reaktorok minden műszaki adatát leközölte. Aranybányaként forgattuk, ugyanúgy, ahogy az Argonne Laboratórium kiadványait, vagy az 1960-ban tartott világ energia konferenciáról, a professzorunk, Lévai András által elhozott anyagokat is. Ma persze semmiképpen sem olyan reaktort terveznék. Elősör is, régóta tisztázódott, hogy versenyképesebbek a nyomottvizes vízhűtésű reaktorok. Mindenesetre a gázhűtéses típusok előnyének tűnt, hogy nagyobb telje- sítménnyl' (akár 2500 MW-ig) építhetők. Ma viszont az 500-1500 megawatt közötti érték tekinthető reálisnak, de el tudom képzelni, hogy a felső határ a jövőben csupán 1000-1300 megawatt lesz, jóllehet kisebb rendszerekben igenis létjogosultsága lehet az 500-600 megawattos típusoknak. — Később a Műegyetemen többek között erőművi irányítástechnikát oktatott. Mit gondol, a mai diákok és tanáraik mennyiben felkészültek a legkorszerűbb atomtechnikai ismeretekből? — Úgy érzem, a Műegyetemen világszínvonalú az elméleti alapozás, az más kérdés, hogy az elmúlt évtizedekben politikai indíttatású kontraszelekció alakult ki az oktatók körében. Olyan világhírű emberek, mint Lévai vagy Heller professzor, nem választhatták meg szabadon fiatal tanársegédeiket, mert a párt és a KISZ delegálta az embereket a tanszékekre. A laboratóriumok felszereltsége is elég gyenge, ami sajnos rontja a hatékonyságot. Ami még gondot jelent, hogy az oktatók 90 százaléka az egyetem elvégzése után nem ment ki az iparba, nem dolgozott a gyakorlatban és egyfajta belterjesség alakult ki. Régen az igazán nagyok az iparból emelkedtek ki és óriási gyakorlattal érkeztek vissza az egyetemi katedrára. Szerencsémre engem is oktattak olyan nagy egyéniségek, mint Pattantyús, Mat- nyánszky, Vörös, Varga és Gruber professzorok. Ma ez jórészt megszűnt és az elméleti képzés megalapozottságán nem süt át a gyakorlatiasság. Úgy érzem, én jól össze tudtam kapcsolni a két dolgot. Egy kis csoportot is létrehoztam, és nem volt erőmű, ahol ne mértünk volna, vizsgáltunk volna valamit. Ha irányítás- technikai probléma merült fel valahol, azonnal minket hívtak. — Akkor most kiesett egy ilyen, gyakorlati látásmóddal bíró oktató a mérnökképzésből. Hiszen amíg 1979-tól 5 évig Pakson, majd újabb 5 évig a Magyar Villamosművek Trösztnél dolgozott, vissza-visszajárt. Sőt; utána két és fél évig ismét a Műegyetem volt a munkahelye, ezúttal a Nukleáris Technikai Intézet reaktortechnikai osztálya. Most viszont ennek a kapcsolatnak vége szakadt. — Furcsának tűnhet ebből a székből, de ma is azt állítom, hogy igazi helyem az egyetemen lenne. Oktatási tevékenységet most sajnos nem tudok felvállalni. Szerencsére a volt csoportomból ketten még ott vannak az egyetemen és a korábbiaknak megfelelően tevékenykednek. Az ajkai erőmű irányítástecnikai rekonstrukciójában például övék az érdemi munka egy része. — Mennyiben számít az atomerő- művi technika manapság szigorúan titkos, szinte hadászati stratégiai technikának? — Mindaz, ami egy üzemeltetőnek kell, megszerezhető. Sőt, nem a hozzáférhetőséggel van gond, ha az iparág recessziója miatt a cégek szinte tolakodó módon akarják eladni új technológiáikat. A fejlesztés vonalán bizonyára létezik titkolódzás, de érdekes módon itt is teljesen új jelenség tapasztalható. A nagy világcégek közös érdeke, hogy a jövőben is épüljenek atomerőművek, ezért szellemi és gyártókapacitásuk kihasználása érdekében sokszor félreteszik versenyérdekeiket és összefognak. A legújabb biztonsági filozófiával épülő egyik reaktortípust pél- duál a franciák és a németek közösen fejlesztik, kétfajta irány előnyeit ösz- szeházasítva. — Ön annak idején részt vett az MDF energiapolitikai irányelveinek elkészítésében. Ez miben különbözött a mai ellenzék hasonló koncepcióitól? — Nem nagyon ismerem azokat. Az SZDSZ-é egyszer eljutott hozzám és úgy emlékszem, a végén ezek elégg hasonlítottak egymáshoz, de az MDF-é volt az első. Önálló és újszerű elképzelés. Ez alulról jövő kezdeményezéssel jött össze az Energiagazdálkodási Intézetben kialakult szakmai magból. A lényeg, hogy kialakult egy fórum, ahol a hivatalos törekvésekkel szemben másféle gondolatokat is meg lehetett vitatni. Az volt ugyanis a helyzet, hogy az MVMT-ben a miniszter utasításai alapján sorra születtek az új és újabb hivatalos koncepciók, miközben manipulálták az adatokat, amihez nem voltam hajlandó a nevemet adni. Megjelent ugyanakkor itt egy kis társaság, mindegy, hogy milyen címen, ahol láttam, hogy értelmes, energetikával foglalkozó szakemberek gyűlnek össze. Hát persze, hogy boldogan részt vettem ebben a munkában. Az első fogalmazvány elkészítésében közreműködtem, és ez fektette le az országban elsőként, hogy a piacgazdaságnak hogyan kell érvényesülnie az energetikában és hogy pl. a kormánynak ebbe milyen beleszólása legyen. — Vajon azt, amit akkor kidolgoztak, megvalósulni látja-e a jelenlegi energia- politikában? — A mostani koncepció nagyon sokat alakult azóta, amit magyaráz, hogy döntően nem ez a szakmai társaság hozta létre a jelenleg érvényesnek tekinthető hivatalos változatot. Ez részben szükségszerű is volt. Látok azonban egy nagy gondot. Amíg korábban minden koncepció analízisen alapult, a legutóbbi mögött - amit nem is tudom, milyen szakértői csoport készített - ez hiányzik. Az ebben a munkában profi ERŐTERV-től ilyen vizsgálatot tudomásom szerint az utóbbi időben sem a minisztérium, sem mások nem rendeltek. Nemrégiben volt éppen az MDF energetikai szakértői bizottságának egy ülése, amin Szabó Iván miniszter is részt vett. Ezen sajnos nem tudtam ott lenni, de nagyon szerettem vonla, mert úgy érzem, hogy megint kevés az olyan fórum, ahol elmondhatjuk a véleményünket. Pedig szerintem sok jól felkészült szakember van, akit be kellene vonni az új energiapolitikai irányelvek kidolgozásába. — Egy éve igazgató Pakson. Milyen mérleget készítene? — A közepesnél valamivel jobbat. Ha iskolai osztályzatokban mérném, adnék magamnak egy jót. A legfontosabb, ami történt, hogy az átmeneti változások ellenére az erőmű biztonságosan üzemelt és ugyan a berendezések öregedéséből adódtak műszaki problémák, mégis jó évet zárunk. Eredményesen végrehajtottuk a négy blokk főjavítását. Szervezeti változásokra is sor került, amit sokan szerettek volna siettetni. Az új vezetői posztokat pályáztatás útján töltöttük be, amit több lépcsőben, következetesen és korrektül hajtottunk végre. A szervezeti fejlesztést körültekintő elemzéssel alapoztuk meg. Az osztályoktól önátvilágítást kértem, pályázatokat hirdettünk meg, és még sorolhatnám a részleteket. A szakembereink szerencsére komolyan gondolták, hogy részt akarnak venni a változtatásokban. Először a feladatokat, a funkciókat és a célokat fogalmaztuk meg, és innen vezettük le az ehhez szükséges optimális szervezeti változásokat. Az operatívabb irányítás érdekében például megszüntettük a vezérigazgató-helyettesi és egyes szervezeteknél a főosztályvezetői posztokat. Először azt hittem, fél év alatt készen leszünk, de csak december elejére alakult ki az osztályvezetői kinevezésekkel a végleges szervezet. — Milyen visszhangja volt az átszervezésnek? — A dolgozók többsége pozitívan ítéli meg a történteket, tudniillik megvalósultak olyan irányelvek, amiket a műszakiak már régóta szorgalmaztak. Régen például ösz- szemosódott a termelés és az ellenőrzés. Az üzemzavarok kivizsgálását az üzemviteli igazgatóságon végezték, amit nem tartottam helyesnek. Ezért most minden felügyeleti tevékenységet szétválasztottunk a termeléstől. — Paks termelő részvénytársaság. Mint ilyen, mennyire tekinthető nyereségesnek az idei tevékenység? — Az árbevételünk kb. 30 milliárd forint, de csak 5-6 milliárddal tudunk igazán gazdálkodni, a többi elmegy adóba, friss üzemanyag-kazetták vásárlására, a kiégett kazetták visszaszállítására, az állami járadék befizetésére, stb. Mindezt figyelembe véve elmondható, hogy a részvénytársasági tulajdonos elvárásainak megfelelően gazdálkodtunk, mindamellett célkitűzéseinek megfelelően 28 százalékos keresetfejlesztés vált lehetővé. Ezen felül az MVM Rt-nek fizetendő járulék formájában támogatnunk kell az iparág gyengébb adottságú erőműveit, hiszen az átlagosnál drágábban termelő erőművek áramára is szüksége van a fogyasztónak. — És ha jó tudom, támogatják nyersanyagvásárlásaikkal a pécsi bányászokat is. Meddig mehetnek el ebben, anélkül, hogy veszélyeztetnék a gazdaságosságukat? — A friss üzemanyag-kazettákat Oroszországból, a Moszkva melletti Elektrosztalból szerezzük be. Ezek valóban magyar uránból készülnek. Mi a pécsi Ércbányászati Vállalattól, ill. a jogutód kft-től vásároljuk az uránoxidot, amiből kint készítik a fűtőelemeket. Egy kormányhatározat kötelez minket erre, amennyiben a pécsiek kilónként 60 dolárért tudják az alapanyagot szállítani. Az oroszok ajánlata egyébként 42 dollár lenne, de a világpiacon még olcsóbban is be lehetne szerezni. Az MVM Rt. próbál lépéseket tenni a helyzet változtatása érdekében, hogy a többletköltség valamilyen módon elismerésre kerüljön az egységköltségünkben. Ugyanis azt elfogadom, hogy a kormánynak foglalkoztatáspolitikai szempontokat is figyelembe kell vennie. Csakhogy ha ez növeli az önköltségünket, akkor a többletet a villamosenergia árában is el kellene ismertetni. Mert megóvhatjuk pl. kétezer ember munkahelyét, de csak úgy, ha emiatt minden magyar fogyasztó mondjuk öt fillérrel többet fizet a villamos energiáért. Sajnos számos költségünk az inflációs, ill. egyéb okok miatt folyamatosan nő és ezáltal az iparág egyre nehezebb helyzetbe kerülhet. Egy bölcs iparpolitika pedig semmiképpen nem engedheti meg a villamosenergia-ipar összeomlását. — Ugyanezt a politikát érzem Szabó Iván egyik októberi nyilatkozatában is előbukkanni, amely szerint a drágábban termelő szénerőművek érdekében csökkentetni kellene Paks teljesítményét. — A gazdaságos teherelosztásból az következik, hogy az olcsóbban termelő erőműveket kell elsősorban terhelni. Mi feleannyiért termeljük az áramot, mint a szenes erőművek, ezért Paks alaperőműként működik, hogy minél több olcsó villamosenergiát állítson elő. A drága erőműveket ilyen megfontolás alapján csak csúcsüzemben volna szabad működtetni. A baj az, hogy nagyon sok korszerűtlen, drágán termelő erőművünk van még, 20-30 megawattos, a háború idejéből származó turbinák is üzemelnek. Ezeket minél előbb le kellene selejtezni, és a jelenleg legolcsóbb gázturbinás, vagy úgynevezett kombinált ciklusú erőműveket lehetne helyettük építeni. Ilyen épült Százhalombattán, amelyet tavaly télen már üzembe kellett volna helyezni. Persze gázturbinás erőműből sem lehet akármennyit építeni, hiszen senki sem tudja, hogy pl. 20 év múlva mi lesz a gázellátással. Mindent egybevetve a paksi erőmű műszakilag sem nagyon alkalmas a gyakori visszaterhelésre (ami feltehetően több üzemzavart is magával hozna), másrészt gazdaságilag is ellentmond minden józan logikának. A költségkülönbséget pedig mindenképpen a fogyasztóval kellene megfizettetni. — Amikor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél jártam, említették, hogy minden elismerés ellenére hosszabb távon bizonyos korszerűsítéseket javasolnak, többek között a számítógéprendszerben. — Bizonyos részleges konstrukciók már folynak, de az egész irányítástechnikai rendszert valóban korszerűsítenünk kell, ami a legnagyobb, több évre szóló rekonstrukciós feladatunk lesz. Amint a költségek fedezetét biztosítottnak látjuk, tendert írunk ki és versenyeztetjük a nyugati cégeket. Jelenleg dolgozzuk ki a koncepciót. Napirendre kerül továbbá az előmelegítők cseréje, lehet, hogy a kondenzátorokat is újra kell csövezni és a szekunder körben új vezetékeket kell építeni, hogy csak néhány jövőbeni feladatot említsek. — Elvileg az atomerőmű 49 százaléka privatizálható. Mi lenne, lm jönne egy nyugati tőkés és be akarna szállni? — Úgy tudom, semmi akadálya nincs, hogy megvásárolja a részvényeket (amelyek egyébként még nincsenek kinyomtatva). Egyelőre azonban még senki sem kopogtatott ilyen céllal az ajtómon. De amíg a tisztességes nyereség nem garantálható, nem is fognak. — Egy másik neuralgikus pont a kiégett kazetták és általában a sugárzó hulladék sorsa. Egyelőre az udvaron láttam a specális vasúti kocsikat, amelyek a kiégett kazettákat Oroszországba szállítanák vissza. Mikor indulnak útnak és lesz-e több hasonló szerelvény? — A kis- és közepes aktivitású szilárd hulladékokkal nincs gondunk. Ezeket eddig hordókba tömörítettük, majd Püspökszilágyiba szállítottuk. Jelenleg a hordókat átmenetileg az erőmű területén minden gond nélkül tárolni tudjuk. Szerencsére nem túl sok ilyen hulladék képződik. Ugyancsak kevés a folyékony hulladék. Az ezek tárolására szolgáló tartályaink kétharmad része még üres. Most dolgozunk azon, hogy még tovább csökkentsük a folyékony hulladék térfogatát. Az erőmű ilyen hulladékokkal összefüggő, radioaktív kibocsátása ill. en- .nek hőmérsékleti hatása egyébként olyan csekély, hogy mérőműszerekkel ki sem mutatható. A besűrített, folyékony sugárzó hulladékot a későbbiekben betonba fogjuk ágyazni és az így képződő hordókat egy később létesítendő országos hulladék- tárolóba fogjuk szállítani. Az ezzel kapcsolatos feladatok koordinálására és végrehajtására egy tárcaközi célprogram indult az Országos Atomenergia Hivatal irányítása mellett. E programnak a lakossági tájékoztatás is része. A kiégett kazetták idei második szállítmánya pedig remélhetően a közeli jövőben elhagyhatja az országot. A további szállítások a külföldi radioaktív hulladék importját tiltó új orosz környezetvédelmi törvény miatt egyelőre bizonytalannak tűnnek. Két hónapja mindenesetre egy angol céggel aláírtuk a szerződést a telephelyünkön építendő átmeneti kiégett kazetta tároló kiviteli terveinek elkészítésére. Úgyhogy, ha semmilyen más megoldás nem adódik, időben el tudjuk kezdeni az építkezést. Ha az Oroszországba történő visszaszállítás végképp befullad, 1995 első félévében üzembe kell helyezni a tároló első modulját, különben le kellene az erőműnek állnia. Én azonban még a visszaszállításban is reménykedem, mivelaz oroszoknak kihasználatlan a fűtőelemek újrafeldolgozását végző üzemük, és így jelentős gazdasági érdekük fűződik a kazetták visszaszállításához. Mi mindenesetre egy hosszú távú megállapodást szorgalmaztunk. — Lesz-e új atomerőmű Magyarországon? — Nem is egy, a kérdés csak az, hogy mikor. A következő nagy erőmű létesítéséért folytatott versenyben, én úgy érzem, ma is van reális esélye az atomerőműnek. Ezt azzal is alá tudom támasztani, hogy a Paksi Atomerőművel semmilyen vonatkozásban nem kell szégyenkeznünk. Az első atomreaktor beindításának félévszázados jubileumán Chicagóban tartott nagyszabású ünnepi megemlékezésen kaptam például azt a nemzetközi nukleáris folyóiratokban is megjelent toplistát, amelyen Paks, a harmadik reaktorával a világ 354, százötven megawattosnál nagyobb reaktorának rangsorában az igen előkelő ötödik helyet foglalja el. Hosszú távon nem is látok más alternatívát, mint az atomenergia. Mindamellett úgy vélem, ha a jövőben új atomerőmű épülne hazánkban, úgy meg kellene várni a típusválasztással a Csernobil után óriási iramban elkezdődött fejlesztések eredményeit, amelyek manapság kezdenek beérni, a még e században üzembe álló új típusú, nagy belső biztonságú és többnyire passzív biztonsági rendszerekkel ellátott reaktorokkal. w (x)
