Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-12 / 9. szám

LEGFELJEBB ESTE TÍZIG SZÓLHAT A ZENE (3. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1993. JANUÁR 12. KEDD ÁRA: 13,80 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Van olyan egyén - mondják aki úgy vélekedik, az enyém legyen rendben, a többi nem számít. írásunk Kisszékelyr'ól a 4. oldalon olvasható A cipőtisztító banktisztviselő Armando Edodey Ra­mos 75 éves spanyol nyugdíjas arra az elhatá­rozásra jutott, hogy az ut­cán cipőt tisztít, és a pénzt befizeti a Szomáliái éhezők megsegítésére létrehozott segélyalapba. „Úgy tűnt nekem, nem helyénvaló, hogy ínyencségekkel teli asztalhoz üljek, miközben a televízió képernyője a rettenet és a halál szomorú tényével szembesít ben­nünket" - nyilatkozta a nyugdíjas banktisztviselő. Májgyulladás ellen Új oltóanyagokat fejlesz­tettek ki génsebészeti eljá­rással a májgyulladás A és B vírusa ellen Kínában, a sanghaji biokémiai kutató- intézetben. Az új vakcinák az oltás után két-három nap alatt kitermelik a szervezetben a májgyulla­dás vírusainak ellenanya­gait, s sokkal hatékonyab­bak az eddig használt ol­tóanyagoknál. Banánért fegyvereket A Fülöp-szigetek orosz- országi nagykövete szerint banánt kellene felkínálni Moszkvának a felesleges fegyverekért. A nagykövet kifejtette, hogy Oroszor­szág, ahol hiánycikk a tró­pusi gyümölcs, a Fü­löp-szigetek fegyverbe­szerzési forrásává válhat. Egyelőre nem ismeretes, hogyan fogadta az államfő az elgondolást - azt sem tudni tehát, lesz-e banán­ból fegyver. Higanygolyó az osztályban A Moszkva közelében lévő Domogyedovo iskolá­jának tanulói a téli szünet után nem térhetnek vissza óráikra, miután osztály- termeik levegőjének hi­ganygőztartalma többszö­rösen meghaladja a meg­engedett értéket. Az iskola mellett még december ele­jén összetört egy higany­tartály. Másnap az osztály- termekben higanygolyók gurultak. A szülők nem engedik gyermekeiket az iskolába, és bíróság előtt panaszt tesznek a hatósá­gok, az iskola igazgató­sága és a terület járványü­gyi állomása ellen. Nyilvános kivégzés Sanghajban Sanghajban nyilvánosan vonatrablókat végeztek ki. A banda fosztogatta a vo­natokat és összesen mint­egy 660 ezer jüant (188 ezer német márka) rabol­tak el az utasoktól. Hat rablót kivégeztek, három társuknál a halálos ítélet végrehajtását felfüggesz­tették. Égy vádlottat élet­fogytiglani, másik nyolcat pedig 15 évig terjedő sza­badságvesztéssel sújtottak. Hadüzenet a tejeszacskónak Kakukk Róbertné gépkezelő ládákba teszi a dobozos tejet Szomjas ember még az áfás tejet is megissza. Persze, nem mindegy, hogy miből tölti ki magának a forgalmi adóval együtt immár harmincöt fo­rintba kerülő egy literes, éle­tet, erőt és egészséget adó fo­lyadékot. Üvegből, zacskóból - vagy esetleg papírdobozból. Mert a Tolna Megyei Tejipari Vállalat jóvoltából immár erre is van lehetőség. — A jogos kritikákat meg­fogadva úgy döntöttünk, hogy a nem egyszer folyós, szivárgó polietilén fóliát pa­pírral helyettesítjük - adott tá­jékoztatást Koller Ferenc igazgató. — A zacskós tejek egy részét így kiváltottuk, hi­giéniai és esztétikai szem­pontból egyaránt megfelelő dobozos tej gyártásával. Az elmúlt év közepe óta ki­fejlesztett új termék még egy el nem hanyagolható minő­ségi előnnyel rendelkezik a régebbihez képest. Míg a zacskós tej fogyaszthatósága legfeljebb három napra korlá- tozódott-korlátozódik, addig a tárolási próbák folyamán egyértelműen bebizonyoso­dott, hogy a három százalékos zsírtartalmú dobozos tej öt nap elteltével is bátran meg­iható. Az óránként ezerötszáz li­terre hitelesített amerikai töl­tősor a múlt év decemberében indult be, most tart a termék felfuttatása. Egyelőre a literes tej gyártására rendezkedtek be a vállalatnál, ám amint megérkezik a megfelelő mé­retű doboz, elkezdődhet a fél­literes töltése is. —szíj— Fotó: Ótós Réka Könyvkiállítás a főiskolán A szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola és a brit Longman Könyvkiadó 1993. január 14-én, délután 2 órai kezdettel könyvbemutatót szervez. A vásárlással egybe­kötött kiállítás helyszíne a fő­iskola „E" épülete (Szekszárd, Mártírok tere 15-17.) Minden érdeklődőt szívesen látnak. Ellenzéki pártvezetők Göncz Árpádnál Göncz Árpád köztársasági elnöktől meghallgatást kért Pető Iván, az SZDSZ elnöke, Horn Gyula, az MSZP elnöke és Áder János, a FIDESZ vá­lasztmányának elnöke. A há­rom ellenzéki politikus kifej­tette véleményét a médiatör­vény meghiúsulását és a mé­diaelnökök lemondását köve­tően kialakult helyzetről. Ha­sonló megbeszélés lesz a koa­líciós pártok képviselőivel. Illyés­bemutató Illyés Gyula Különc című drámájának bemutatóját tart­ják január 22-én, a Nemzeti Színház várszínházi Refektó- riumában. A társulat a Kü­lönccel külföldi turnéra indul. A Magyar Kultúra Napja tisz­teletére szombaton Stuttgart­ban az Amerika Házban, va­sárnap a Párizsi Magyar Inté­zetben, január 18-án pedig Strasbourgban, az Egyetemi Színházban, a határainkon túl élő magyarok közösségei előtt mutatják be Illyés Gyula mű­vét. Csökkent a zajlás Jelentősen csökkent a jég mennyisége a Dunán a hét­végi enyhe időjárásnak kö­szönhetően - közölte az Or­szágos Vízügyi Főigazgatóság illetékese. A korábbi 20-50 százalékos zajlás tegnap már ország­szerte 10-20 százalékra mér­séklődött, nőtt a folyó vízho­zama és a víz szintje is 100-120 centiméterrel emelkedett. A helyzet várhatóan nem válto­zik a közeljövőben, visszaje- gesedéstől ugyanis csak igen hosszú, hideg napok után kell újra tartani. Koszonics László, a Mahart folyamhajózási főosztályának vezetője ismertette: a Duna a német és magyar szakaszon ugyan hajózható, Ausztriában és Bősnél azonban a felgyü­lemlett jég miatt hajózási zár­latot rendeltek el. Pontos fel­méréseket ugyan még nem végeztek a kényszerű hajózási szünet okozta károkról, de a bevételkiesés már most is je­lentős. Két pecsétes orvosi recept ■ A Népjóléti Minisztérium patikákban, amelyeken ott rendelete értelmében az új van mind a munkahelyazono- esztendőben már csak azokat sító, mind pedig a személya- a recepteket fogadhatják el a zonosító pecsét. A hat évesnél idősebb kocsik vámkezeléséről A légszennyezés csökkenté­sét tekintve a meglévő rendel­kezésekhez képest különö­sebben újat nem jelent a hat évesnél idősebb személygép­kocsik és a nyolc évesnél idő­sebb haszonjárművek vámke­zelésének szigorítása. Mint a Közlekedési, Hírközlési és Ví­zügyi Minisztériumnál el­mondták: a PM és a NGKM ál­tal kiadott és múlt hét szom­battól érvényes rendelet vég­rehajtása érdekében tárcájuk is hamarosan jogszabályt ad ki. Terveik szerint a zöld kár­tyához május 1-jétől előírt kö­telező szénhidrogén-mérést ezeknél a járműveknél már most alkalmaznák a közleke­dési felügyeletek. A vámkeze­lési engedély kiadásához a felügyeletek a tervek szerint még nem mérik a légszennye­zést, csak azt mérlegelik, hogy a jármű fő műszaki jellemzőit tekintve alkalmas-e a forga­lomba helyezésre. A környe­zetvédelmi felügyelőségek a szintén most készülő jogsza­bály szerint hulladékképző­dés szempontjából vizsgálják a vámkezelési engedély kia­dásának lehetőségét. Amennyiben a jármű elvi­leg alkalmas a forgalomba he­lyezésre, megkapja a közleke­dési felügyelettől a vámkeze­lési engedélyt. A vámkezelést követően a forgalomba helye­zési eljárás során mérik a zöld kártyához szükséges szokásos szénmonoxidmérésen túl a szénhidrogén-kibocsátást is. Ha az 1000 ppm-es határér­téknél nagyobb a szénhidro­génszennyezés, a forgalomba helyezési engedély csak meg­felelő beállítás, javítás után adható ki. A Stollwerck gyárat épít Székesfehérvárott épül fel 50-60 millió márkás költséggel a világhírű Stollwerck cég magyarországi kekszgyára. A több mint .másfél évszázada működő, évi 200 ezer tonna különféle édességet gyártó vállalat, amelynek Európa több országában van üzeme, harminc település közül vá­lasztotta ki jövendő gyárának színhelyéül a dunántúli me­gyeszékhelyt. Tervei szerint éves termelésének 10 százalé­kát szeretné ott előállítani. Elképzelhetőnek tartják azt is, hogy a kekszgyár mellé csoko­ládéüzemet is építenek majd. A filléreket el kell fogadni Agrár­külkereskedelem Az agrárkülkereskedelem feltételeinek idei változásairól - többek között a vámjog és a vámtarifák aktuális kérdései­ről, az állat- és növényegész­ségügyi hatósági előírások várható módosulásáról, a kö­zös piaci szabályozásról, to­vábbá a nemzetközi kereske­delempolitikáról - tartanak előadásokat és konzultációkat az FM, az NGKM, valamint a VPOP vezető munkatársai azon a tegnap kezdődött tan­folyamsorozaton, amelyet gyakorló agrárszakemberek számára szerveztek. A tanfolyamok március kö­zepéig tartanak. Nem igazak azok a híreszte­lések, hogy a filléreket kivon­ják a forgalomból. A filléreket a fennálló jogszabályok alap­ján minden árusítóhelyen, boltban el kell fogadni - mondta Zádori János, a Ma­gyar Nemzeti Bank szóvivője azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi időben a jegybankhoz egyre több olyan jelzés érke­zett, miszerint a filléreket egyes elárusítóhelyeken nem fogadják el a vásárlóktól. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a jegybank jogállá­sáról szóló törvény kimondja: az MNB által kibocsátott bank­jegyeket, érméket mindenki köteles elfogadni. A jegybank által kibocsátott pénzérmék­ből a készpénzfizetési forga­lomban különböző címletek­ben maximum 50 darabot kell elfogadni az egyes vásárlá­soknál. Ez a korlátozás nem vonatkozik a pénzintézetekre, az adóhivatalokra és a posta pénztáraira, amelyek korláto­zás nélkül kötelesek átvenni a kisebb címletű érméket, így a filléreket is. Tolna megyében is beindulhat Régi-új ágazat: a selyemhernyótenyésztés Mint ismeretes, Tolna me­gye valaha nagyon híres volt selyemhernyó-tenyésztéséről, kitűnő minőségű , selymet gyártottak a selyemgyárban, s mindez igen sok embernek adott munkát. A selyem ismét divatba jött, ám abban csak reménykedni lehet, hogy me­gyénkben is újra megindul ez a sok kézimunka erőt igénylő iparág. Mert például mint hír­lik: a tolnai selyemgyár amúgy még jó karban lévő gépeit annak idején Románi­ába szállították. Ám másutt már ismét tenyésztik a se­lyemhernyót Magyarorszá­gon. A valaha biztos megélhe­tést nyújtó, ám több mint 30 éve felszámolt ágazatot a Hódmezővásárhelyi Állatte­nyésztési Főiskola keltette életre országosan szervezve a kistermelők munkáját. Tavaly 1000 kilogramm nyersselyem alapanyagát szolgáló gubót vettek át. A lugosi legombo­lyító üzemben készített se­lyemfonalat a hódmezővásár­helyi szakemberek januárban mutatják be a frankfurti nem­zetközi vásáron. Az eddigi in­formációk szerint a magyar selyem iránt elsősorban az olasz, japán és francia feldol­gozóipari cégek érdeklődnek. Az háromszáz éves múltú se­lyemhernyó-tenyésztéssel mint kutatási és vállalkozási témával 1991 óta foglalkozik a Debreceni Agrártudományi Egyetem hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Főiskolai ka­rán Papp Zoltán főiskolai ad­junktus. Az ágazat újraterem­tését azért ítélték fontosnak, mert ismét megnőtt a kereslet a természetes alapanyagok iránt. Az egyre növekvő mun­kanélküliséget is mérsékelni akarták ezzel, hiszen a her­nyók egyszerű tartási körül­mények között, kis ráfordítás­sal, különösebb szakértelem nélkül tenyészthetők. A gon­doskodás ugyanakkor a te­nyésztési szezonban tisztes jövedelmet biztosit a vállalko­zóknak. Ezt támasztja alá a mind nagyobb érdeklődés: Baranya megyéből 40 község jelezte belépési szándékát, a Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei Rákóczifalván pedig 400-500 munkanélkülinek szándékoznak hasznos elfog­laltságot biztosítani a selyem­hernyó-tenyésztéssel.

Next

/
Thumbnails
Contents