Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-05 / 287. szám
4 NÉPÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE 1992. december 5. Nincsen város mozi nélkül? A filmvetítés Tolna megyében veszteséges vállalkozás. A moziüzemi vállalat csődbe jutott, s az önkormányzatok most helységenként más-más módon próbálják orvosolni a problémát. Az nyilvánvaló, hogy csak mozizásból nem lehet megélni, össze kell kapcsolni a tevékenységet valami mással: büfét nyitni, videokölcsönzőt, fodrászszalont, játéktermet, szaunát, intim shopot, stb. A nagyobb településeken így-úgy-valahogy beindult újra a mozigép. Tehát nincsen város mozi nélkül? De van! Egy. Tolna. Itt kereken egy esztendeje pörgött az utolsó film, azóta se kép, se hang. Illetve hangokat most lehet hallani arról, hogy nincs vállalkozó. Az önkormányzat tett egy-két bátortalan kísérletet - hátha valaki jelentkezne -, eredménytelenül. Ezért úgy határoztak a legutóbbi testületi ülésen, hogy megbíznak egy ingatlanközvetítő céget az épület eladásával. Nem baj, ha nem mozi lesz. Úgysincs rá igény ... Wessely Bogárdi Zoltán Faddon Egy arc - egy mesterség Dr. Tóth László Tolna város új jegyzője Van ahol már megtörtént, van ahol még sehol se tart a szövetkezeti átalakulás. A folyamatot a hiányos jogszabályismeret, a tanácstalanság éppúgy késleltetheti, mint a nyereségvágy, a törvénytelen utak keresgélése, vagy a tagság széthúzása. Remélhetőleg a faddi téesz átalakításának tempója felgyorsul, miután az érdeklődők meghallgatják a helyi művelődési házban, az „Amit a szövetkezet átalakításáról tudni kell" - című előadást. A tájékoztatót Bogárdi Zoltán országgyűlési képviselő tartja, december 10-én 18 órakor. Tolna város önkormányzatának képviselő-testülete elfogadta dr. Tóth László pályázatát, és kinevezte a város jegyzőjének. — A korábbi években, a tanácsi rendszer idején vezető beosztásban dolgozott itt Tolnán. Miért vált meg hivatalától? S az előző munkahelyéről - ahol szintén jegyző volt - Bátaszékről miért jött mégis vissza? — Még jóval a választásokat megelőzően Bátaszéken a polgármester kért meg arra, hogy menjek vissza dolgozni. Úgy vállalta a polgármesteri jelölést, hogy engem maga mellé hívott. Itt Tolnán megbíztak bennem, s marasztaltak is, ami nagyon jól esett. Az elkötelezettség, az adott szó azonban kötött. Mire itt kialakult az új vezetőség, ott már erkölcsileg el voltam kötelezve. — Azóta többször agitáltak, hívtak vissza Tolnára, de én mindig elutasító választ adtam. Aztán azt kellett tapasztalnom, hogy Bátaszéken bizonyos negatív dolgok az utóbbi időben fölerősödtek, amiből arra következtettem, hogy az önálló munkának vége fog szakadni és csak egyfajta kiszolgáló szerepet szánnak nekem. Azt tudomásul kell venni, hogy az ember hivatalnok. Egy jegyző azonban nemcsak a hivatal vezetésével kell hogy elfoglalja magát, hanem a településpolitikával is mint szakember foglalkozzon. És természetesen a hosszútávra szóló érdekeket szem előtt tartva. Ilyen irányba próbáltam befolyásolni a döntéseket és ezt igyekeztem képviselni. Ebben a polgármesterre partnerre találtam, de több kollégában nem. Tolnán száz százalékos bizalommal fogadtak, de azért ez nem olyan egyszerű. Más a munkastílus, más módszert alkalmaznak, és mást várnak el az embertől. A kapcsolatot nem szakítottam meg a a bátaszéki polgármesterrel és a hivatali dolgozókkal. Főként most az átmeneti időszakban. — Az első testületi ülést követően milyen különbségeket lát, mind a munkában, mind pedig a dön téshoza tatokban ? — Lényeges különbség van. Itt körülményesebb, hosszadalmasabb minden, Bátaszéken azért gyorsabban zajlottak a dolgok. Tolna jóval nagyobb település és itt a bizottságok szerepe sokkal nagyobb, ezeknek döntéselőkészítő jogkörük van, ami azt jelenti, hogy aprólékosan, a bizottságok egymás munkájába is betekintve készítik elő az ügyeket, s úgy kerül a testület elé. Ez hosszadalmas procedúrát jelent. — Beszéljen néhány mondatban a pályázatáról. — A város munkájába belecsöppentem, a hivatallal kapcsolatban vannak inkább terveim. Úgy látom, hogy ma Magyarországon instabillá vált kissé az államigazgatás és bizonyos szerepzavarokkal küszködnek, a hivatalok és a testület is. Nincs kellőképpen elkülönítve egymástól a hivataloknak az önkormányzati, illetve az államigazgatási hatósági szerepe. Valahogyan ezt harmonikussá kell tenni. A szakképzett apparátus, a bizalom ennek elengedhetetlen feltétele. Fontos ez ahhoz, hogy az egészséges egyensúly, a stabilitás megvalósuljon. — A döntéséről mi volt a család véleménye? — Ez többlet terhet ró a családra. Ilyen szempontból azt várná az ember, hogy nem tetszik ez a döntés. De megértették, hogy így jó, mert ők is tapasztalták Bátaszéken, hogy a feszültebb helyzet nem tett jót sem nekem, sem a családnak. Itt azért annak ellenére, hogy több az elfoglaltság, az a fajta feszültség nem jelentkezik. A munkateher több, de ez nem viseli úgy meg az embert, mint az erkölcsi terhek súlya. —- Tervezik-e, hogy idővel Tolnára költöznek? — Nem zárom ki ennek a lehetőségét, de ez nem olyan egyszerű. Családi házunk van Bátaszéken és a mai ingatlan- forgalom rendkívül nyomott. El kellene adni, ami reális áron ma elképzelhetetlen. Nagy szerencse kellene hozzá.- pusztai téri Nyitott intézet Alsótengelicen Az idősek melegségre vágynak Tengelictől néhány kilométerre ősöreg fák között bújik meg a Benyovszky kastély. Jelenleg a megyei önkormányzat tulajdona, fenntartása is hozzá tartozik. A nyolcvanas évektől mint időskorúak szociális intézete működik, 110 férőhellyel. A megye minden pontjáról kerülnek ide emberek, akik itt keresnek menedéket, ezt választják idős korukra otthonul. Az alkohol okozta betegség miatt több harmincéves fiatalember is lakója az intézménynek. Hozzátartozója az itt élők 80-85 százalékának van, de csak kévésükét látogatják. Rottenbacher Ádámot, az intézet igazgatóját kérdeztük: ki és hogyan kerülhet az alsó- tengelici szociális otthonba. — Bárki, aki úgy érzi, hogy saját magát már nem tudja ellátni - válaszolta az igazgató, majd így folytatta: - Az otthonba való elhelyezést hivata-' los személy, de a család is kezdeményezheti. Mindenki saját maga döntheti el, hogy hova akar beköltözni. A lakóknak gondozási díjat kell fizetniük. Férőhelyenként 174 ezer forint a normatív támogatás, a teljes költség 23 millió forint. A beszélgetésbe bekapcsolódott Domonkos Ferencné, a főnővér, s elmondta, hogy az idős emberek rendkívül érdeklődőek, jól ismerik egymást, és egymás családját. Igénylik, hogy a gondozókKabella Julianna? mindenki kedves kis Julcsija A klubszobában. Középen a Kati néni, az otthon nak, nővéreknek legyen idejük velük foglalkozni, beszélgetni. Fontos a napi munka mellett a lelkek gondozása is. A foglalkoztatásuk idős koruk miatt rendkívül nehéz, de az intézeti munkába bevonják őket. Föltalálják magukat, segítenek többek között a konyhán és a kertben is. — Hogyan, mivel telik el egy nap az otthonban? - kérdeztük Domonkos Ferencné- től. — Az otthonban tizenkilenc szakdolgozó van, ebből kettő szociális nővér. Éjszakánként ketten tartanak ügye- letet. A műszak váltáskor, reggel 6-kor tájékoztatót kap a naplóból, mi történt éjszaka. Minden emberről tudni kell mindent. Ezután rendet kell tenni, a szennyest a mosodába vinni, körülnézni a betegszobán, majd a mosdatás, reggeliztetés, gyógyszere- zés következik. Ebéd után gyakorlatilag minden ismétlődik este 6 óráig. A két szociális nővér közül az egyik különböző csoportos foglalkozásokat, programokat szervez, míg a másik az ellátásukért fele96 éves Csendes Józsefné, legidősebb lakója lős, kezeli a lakók pénzét, ha szükség van rá be is vásárol nekik. A köznyelv azt mondja, hogy egy ember ha megöregszik, második gyerekkorát éli. Valahogy így vannak ezzel az itteniek is. Családi melegségre, barátságos közeledésre, szeretetre vágynak. A velük való törődés maximális, lelki- ismeretes munkát igényel, amihez leginkább empátiás készségre van szükség. — Próbáljuk környezetünket úgy kialakítani, szépíteni, hogy az az otthon hangulatát keltse - mondta az igazgató. - Három évvel ezelőtt konyhát építtettünk, felújíttattuk a régi épületet. Jelenleg pedig egy raktár készül. A fejlesztésekhez az anyagi feltételeket a megyei önkormányzat biztosította. Az öregeknek a barátságos, otthonos környezeten, a jó ellátáson túl lelki vigaszra is szükségük van. Amit a gondozók vagy a főnővér nem tud nyújtani, azt megpróbálják imádsággal pótolni. Talán koruknál fogva is nagyon vallásosak, s igénylik is, hogy alkalmanként kilátogasson hozzájuk a pap. Havonta egyszer a szedresi esperes tart az otthonban misét, de alkalmanként kijár-a református lelkész is. Az otthon lakott területtől távol esik, nyitott intézet. Ennél fogva egyre nagyobb szükségük van'a fokozott elővigyázatosságra, a védelemre. Kérték, hogy az éjszaka nyugalmának őrzésére két éjjeliőrt vehessenek föl, ami növelné' az itt élőkben a biztonságérzetet. - p. téri A szedresi templom téglái A néhai Elemér atya feljegyzései 37. Bele kell törődnöm a vál- tozhatatlanba ... Sorakozunk. Párosával összebilincselnek. Milyen figyelem! Engem egy analfabéta párt vagy tanács- titkárral, aki Mucsiban viselte ezt a tisztséget. Kioktatnak. Jelt nem szabad adni, szökni ne próbáljon senki, mert lőni fognak. Éekísérnek az állomásra. Jó messze állunk még az épülettől és az utasoktól. Várjuk a vonatunkat. Ugyan merre visznek? Végre megérkezik. Szedres felé megyünk! Külön kocsit kapunk. Sajnos nincs ismerős, aki megláthatna! Nincs senki, aki hírül adhatná, hogy bilincsekbe verve vittek errefelé... A szedresi »állomáson csak egyetlen ismerőst, a vasúti őrt láttam. Feltűnő sovány volt, Árverési tájékoztató December 16-án Tolnán, 17-én pedig Mozsön lesz termőíöldárverés. Az eseményre felkészítve az érintetteket - mintegy bemelegítésképpen - árverési tájékoztatót tartottak csütörtökön este a tolnai művelődési házban. Kárpáti András, a helyi földrendező bizottság nevében köszöntötte dr. Ótós Jánost, a megyei kár- rendezési hivatal vezetőjét és a több mint száz megjelentet. A kárpótlási jegyek tulajdonosai és várományosai, túl azon, hogy választ kaptak kérdéseikre, egy videofilmét is megnézhettek arról, milyen is a licitálás „élesben", mi vár rájuk két hét múlva. Nyugdíjasok figyelmébe A tolnai nyugdíjasok is létre szeretnék hozni érdekszövetségüket. Alakuló összejövetelükre december 15-én, 15 órakor kerül sor a város kultúrházában. az arca beesett, a tekintete szomorú, pedig nem tudta, kit visz a vonat utolsó kocsija. Csak később tudtam meg, hogy mikor elfogtak, a szedre- siek közül sokan napokon át nem ettek, nem tudtak aludni és még most is kicsordul a könnyük, ha erre a napra gondolnak ... Szedrest is elhagyjuk, ki tudja, mikor fogom megint látni... Sárbo- gárdon átszállunk a Székesfehérvár felé induló vonatra. Előveszem breviáriumomat. Az egyik őr, aki nem ismert, megkérdezi társát. — Hát ez kicsoda? — Pap. Templomot épített. Ennek sem lesz kedve többet templomot építeni! Tévedni emberi dolog - gondoltam magamban - 'és breviáriumoztam tovább. Megérkezünk Székesfehérvárra, várunk egy jó ideig, aztán felszállunk egy Bala- ton-felé induló vonatra. Azt sem gondoltam soha, hogy majd ......... ( Itt a kézirat egy darabon olvashatatlan, elrongyolódott.) — Nem a szedresi tisztelendő úr? — Igen. Az voltam. — Hol voltak ilyen korán? — Itt mondtam szentmisét. — Miért nem Szedresben? Hazudni természetesen nem akartam, annak sem lett volna sok értelme, hogy szé- pítgessem a dolgot. Látja a gazdasszonyomat is mellettem. Meg kellett mondanom, hogy az utódom kitiltatott. (Folytatjuk.) A fotóriporter a pillanat művésze Köd a víz felett Kapfinger András, a Szekszárdi Vasárnap és a Tolnai Hírlap fotóriportere mozgékony, nyughatatlan ember. Már sokfelé dolgozott, több városban élt, lehetséges-e hogy most Tolnán, ahol 3 éve lakik, megállapodik? Erről kérdeztem a „Tolnai hangulatok" - című fotókiállításának megnyitása után, a városi művelődési központban. A tárlatot Hafenscher Károly evangélikus esperes nyitotta meg december 1-jén, és 18-áig' látogatható. — Dunaföldvár a kedvenc városom ebben a megyében - mondta Kapfinger András de ha nem romlik tovább a holtág vize, szívesen maradok Tolnán. A település talán legszebb helyén, a Duna-parton lakom, az ágyamból, az ablakomból látom a napfelkeltét, a köd oszladozását a víz felett. Lehet, hogy giccsesen hangzik, de akkor is így van ... Képeinek egy része is vízpartot, a többi a tolnai épületeket és arcokat örökíti meg. A fotóriporter a pillanat művésze. Ha egy fél másodperccel előbb vagy később exponál, mint kellene, „elrepült a kismadár". És Kapfinger András, aki 12 éves kora óta fényképez, profi a szakmájában.-Wyh Fotó: Ótós R. A kiállító a kiállításon
