Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-31 / 307. szám

HALLOTTAM Indul az Euronews Az új esztendő első napján, január elsején pontban délután 15.30 perckor kezdi meg a műsorok sugárzását az új európai hírtelevízió, a világsikerű CNN vetélytár- sának szánt Euronews. Az egyidejűleg öt nyelvű kisérő- szöveggel, - franciául, angolul, németül, olaszul és spa­nyolul - egyelőre napi húsz órán át folyamatosan sugár­zott hír- és magazinműsor 11 nyugat-európai állami te­levíziós társaság közös vállalkozása, azok anyagából ál­lítja össze híradóit, de felhasználhatja az európai rádió és televíziós unióhoz tartozó más országok hozzá eljuttatott anyagait is. Adásait az Eutelsat-II-Fl műholdon sugá­rozza, azok megfelelő antennával Magyarországon is ve­hetők, de számos európai kábeltelevízió máris közölte, hogy továbbítja előfizetőihez az Euronews programjait. Névnapok története A névnapok krónikája során olyan névhez ér­tünk, melynek ná­lunk ritka ugyan a viselője, mégis ta­lán egy naphoz sem fűződik olyan nagy várakozás, mint az ó-év utolsó napjához, a Szil­veszterhez. Jelen­tése a latinban: „erdei ember". Négy pápa viselte ezt a nevet, egyi­kük építette a ró­mai Szt. Péter szé­kesegyházat és a lateráni templo­mot, a másik pedig I. István kirá­lyunknak küldte a koronát, a mai Szent Korona felső részét. Ne felejtsük el, hogy ma tartják névnapjukat a Szilviák is, akiknek neve a Szilveszter­rel rokon. Ha ven­dégeket várunk, díszítsük fel a szo­bát kora tavasszal virágzó erdei ágakkal: sommal, mogyoróval, fűz-, éger- és nyárbar­kával, bazsarózsá­val, jázminnal és helyezzük el eze­ket az ablak köze­lébe, vízzel telt vá­zába, vagy ezkkel díszítsük a vacso­raasztalt. Ha pedig vendégségbe hív­nak bennünket, ne csak a pezsgőre gondoljunk, a ház asszonya nagyon fog örülni, ha a Borbála-nap óta (december 4.) szo­bánkban hajtatott cseresznye vagy meggyággal lepjük meg. A népi megfi­gyelés azt fűzi a mai naphoz, ha Szilveszter regge­lén kisüt a nap, ak­kor oda a jövő évi bortermés. Lapunk legközelebbi száma 1993. január 2-án jele­nik meg 16 oldalon, a rá­dió-televízió műsorral. Favicc Kovács megy az utcán. Egyszer csak valaki udvari­asan megkérdi tőle: — Hogy van Szabó úr? Kovács hátrafordul, és mér­gesen mondja: — Nem vagyok Szabó! — Nem szabó? Akkor nem is érdekel, hogy van... Csíki László karikatúraszobra Csíki László csongrádi orvos, amatőr szobrász műveiből ren­deztek kiállítást Szegeden, a JATE aulájában. "Antall József és Göncz Árpád." ___ r Feren cz Adám Óriási töke Új hivatali betegség „Csütörtök szindróma" ladnak, nehezen veszi a leve­gőt és gyomorfájás gyötri. Szakértők a „csütörtök szin­dróma" okát többek között a modem hivatalok hibás építé­sében jelölik meg. Ilyen hiba például a sok klímaberende­zés, a rossz belső tervezés, a kényelmetlen íróasztal és szék. A „csütörtök-szindróma" már olyan méreteket öltött, hogy észrevették: a londoni csúcsforgalom csütörtök dél­utánonként egy-két órával hamarabb kezdődik .. . (FEB) Súlya: 40 kiló. Fellelhető: Szekszárdon, a Cinka utcában. Fotó:-gk­Brit menedzserek új „hiva­tali betegséget" fedeztek fel, aminek egyre több alkalma­zott esik áldozatul. A „csütör­tök szindróma" a betegségek top-listáján a második helyre verekedte fel magát. A „Buil­ding Use Studies" nevű vál­lalkozási tanácsadó cég meg­állapította, hogy a hivatali al­kalmazottak teljesítménye csütörtök délutánra mély­pontra zuhan. A tünetek a hét folyamán napról napra sú­lyosbodnak és csütörtökön már akut stádiumba lépnek. A „betegen" bágyadság jelei mutatkoznak, szemei begyul­DECEMBER CSÜTÖRTÖK Névnap: Szilveszter A Nap kél 07.32 órakor nyugszik 16.03 órakor A Hold kél 10.39 órakor nyugszik 23.59 órakor ÜGYELET PÉNTEKEN 14-20 ÓRÁIG ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: TÓTH FERENC Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Száraz hideg A várható időjárás az ország terüle­tére ma estig: folytatódik a többnyire száraz, hideg idő. Az égbolt általában felhőmentes lesz, de a hőmérséklet így is fagypont alatt marad. Időkö­zönként kisebb légmozgás valószínű, ez azonban alapjaiban nem változtatja meg az ország időjárá­sát. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 5 fok körül alakul. fív Szombat 1993. január 2. Szombat reggel ismét kukorékol a Kakas 6.10-kor a TV-l-en. A műsorból: Népi csí­ziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek. Arc és Más, agrárújdonsá­gok, vállalkozó gazdák­nak, iparosoknak, keres­kedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak, civi­leknek és egyenruhá­soknak - a vidéki Ma­gyarország polgárainak. A tervezett témák: Úti és légi hírek, Küldjük a Kakaspostát, Mérleg az Agor-M Rt-ről, A falu­doktor a testi higiéniáról, Újra vállalkozik a pék-dinasztia, Arc és Más: benn a TESZÖV egyik ismert vezetője, majd a névnapi, ezúttal Ábel-köszöntő. Traffipax A megyei rendőr-főka­pitányság illetékesének tá­jékoztatása szerint az alábbi időpontban és hely­színen lesz traffipax-mé- rés: December 31-én, 8-16-ig a 6-os főúton, Paks, Duna- földvár belterületén. — Budapest III. kerületé­ben, egy vasút-közút keresz­teződésben a fénysorompó ti­los jelzése ellenére hajtott a sí­nekre motorkerékpárjával S. K. Péter 18 éves budapesti la­kos, akit az odaérkező vonat- szerelvény halálra gázolt. Moziműsor »■inni ■■um Csütörtök Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Reszkessetek be­törők II. (15.30). Tengelic, ÁMK: Túl az Óperencián (19 óra). Péntek Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Oroszlánszív (15.30, 17.30 és 20 óra). Kiste­rem: Három férfi és egy kis hölgy (15.15 óra). Drágám, a kölykök összementek (17.15 óra). A bárányok hallgatnak (19.30 óra). Dunaföldvár: Halálos fegyver 3. (18 óra). Bemutató Decsen, ma este Decsen kedden este a falu­házban tartott főpróbát a kö­zépiskolás fiatalokból álló if­júsági tánccsoport. Tizenkét pár, huszonnégy fiatal nyolc héten át heti egy alkalommal találkozott, hogy elsajátítsa a Palotás lépéseit. A munkájuk nem volt hiábavaló, jól sike­rült a betanulás. A Matókné Kapási Júlia koreográfiájára készült tánc betanulásánál, a szekszárdi Bartina néptánce­gyüttes két tagja, Domokos Attila és Telegdi Györgyi segí­tett a néhány hónapja alakult együttesnek. Közönség előtt a szilveszteri bálon, ma este 20 órakor mutatják be a Palotást, ez lesz a bál nyitótánca. Az öl­tözékből a mellény és a párta a szüreti bálra már elkészült, a bemutatóra pedig a lányok hosszú szoknyáját a szülők varratták. A fiúk fekete zsinó- ros nadrágot, hosszú fehér in­get viselnek majd. Mint azt az együttes vezető­jétől, Kovács Sárától megtud­tuk, a csoport a bemutatót kö­vetően is együtt marad, és a Gesztenyés című sárközi kari- kázó tánc lesz a következő, amit betanulnak. (p.t.) Kis igazságok a szerelemről Lehet, hogy egy életen át kezdő maradok a szerelem­ben? Marcello Mastroianni 68 éves olasz filmszínész A szerelemben arról lehet felismerni a kezdőt, hogy nem tudja abbahagyni. Kim Basinger 39 éves amerikai filmszinésznő Az a jó házasság, ahol a férj és a feleség akkor is elviseli egymást, amikor senki sem látja. Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter Szerelmes az, akinek a hű­ség örömet okoz. Julie Andrews angol színésznő és énekesnő Annak, aki házasságban él, lehet két-három viszonya. Négy viszony már hűtlenség. « Yves Montand (1921-1991) francia színész és énekes Minél jobban öregszem, an­nál gyakrabban érzem, hogy a házaság veszélyes. De az egyedüllét is. Valerie Kaprisky 30 éves francia filmszinésznő Mivel egyre ritkább a hűsé­ges nő, egyre ritkább az olyan férfi is, aki hajlandó hűséget esküdni. Sylvester Stallone 46 éves amerikai filmszínész és rendező Minden nő szivesen lenne hűséges. De egyre nehezebb olyan férfit találni, akihez a nő hű lehet. Marlene Dietrich (1901-1992) A nők már régen belátták, hogy a férfiakat olyanoknak kell elfogadniok, amilyenek. Arnold Schwarzenegger 45 éves osztrák-amerikai színész A férfiakat természetesen olyanoknak kell elfogadnunk, amilyenek. De nem hagyhat­juk, hogy olyanok is maradja­nak. Gábor Zsuzsa 73 éves magyar-amerikai színésznő A szerelem legjobb mestere az agglegény. Mindig a sze­relmet keresi, soha nem találja meg, de mindig abban bízik, hogy éppen most bukkan rá az igazira. Egy nő mindent megbocsát. De alkalmat talál rá, hogy em­lékeztessen: megbocsátott... Karlheiz Böhm német színész 1993-ban is • • az On pártján MPUJSAG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elekt­ronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents