Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-04 / 286. szám
1992. december 4. MEGYEI KORKÉP NÉPÚJSÁG 3 Gáti Mariann kiállítása Decsen Gáti Mariann munkáiból nyílik kiállítás december 4-én, délután 16 órakor a decsi faluházban. A december 29-ig megtekinthető bemuatatót Decsi Kiss János újságíró, vállalkozó nyitja meg. Isten, hol vagy? A fenti címmel indult tizenhárom részes előadás-sorozat a tamási művelődési házban, ahol december 7-én tartják a negyedik foglalkozást, Egy mindenható Isten uralma alatt hogyan létezhet bűn és szenvedés? címmel. Egervári Oszkár lelkész, a Bibliaiskolák Közösségének munkatársa előadása után lehetőséget ad a kérdezésre, a megbeszélésre és sor kerülhet bibliai tárgyú könyvek, magnószalagok vásárlására is. Felújított könyvtár / Ertényben Az értényi önkormányzat a lehetőségeihez mérten áldoz a kultúrára, aminek egyik jele, hogy felújították a községi könyvtárat. Elkészült a padlózat csiszolása, a helyiségek festése, új szőnyeg és függönyök kerültek a bibliotékába és megtörtént az állományrevízió. Az idén és a tervek szerint jövőre is 50-60 ezer forintot fordítanak könyvbeszerzésre, ami kistelepülésről lévén —-kön^-váiahat Í3 flgVC' lembe véve - jónak mondható. A felújított könyvtár hetente kétszer, kedden és csütörtökön, délután 16-tól 18 óráig áll az olvasók szolgálatába és információink szerint a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt népszerű. Idősek klubja Szakályban A szakályi önkormányzat azt tervezi, hogy a régi, jelenleg üresen álló óvodából idősek klubját, vagy esetleg hetes otthont alakíttatnak ki. Úgy gondolkodnak, a saját erő mellett élnek a pályázás lehetőségével is. Az önkormányzat vezetői az ügy érdekében 250 felmérőlapot küldtek ki az érintettekhez, amelyeknek a beérkezési határideje a napokban jár le. A község vezetői kérik, hogy minél előbb juttassák visz- sza a községházára az igényfelmérőket, hogy mielőbb dönthessenek, léphessenek az ügyben. Horgászkarácsony '92 A Magyar Országos Horgász Szövetség december 12-én, szombaton 9 órai kezdettel Horgászkarácsony '92 címmel egésznapos szórakoztató programot, kedvezményes horgászcikk- és halvásárt rendez Budapesten, a MEDOSZ-székházban (VI. Jókai u. 2-4.). A programban a szakmai bemutatók mellett lesz horgászfórum, film- és videobemutató, vetélkedő, tombola, az érdeklődők találkozhatnak a halfogó válogatott tagjaival és a Ho-ho-show szórakoztató műsoron is részt vehetnek többek között. A belépés díjtalan. Egy tanulmányút tapasztalatai Bevetés-irányítási rendőrségi központokat kell létrehozni Interjú ár. Berta Attilával, Tolna megye rendőrfőkapitányával (Folytatás az 1. oldalról.) — Mi volt a szeminárium célja, kik voltak az előadók? — A német szakemberek előadások és gyakorlati bemutatók során adták át nekünk a több évtizedes tapasztalataikat az atomerőművek külső és belső biztonsági rendszerével kapcsolatosan. Tanulmányoztuk a terrorelhárítást, az atomerőmű környezetében rendezett tömegdemonstrációk kezelését, az erőszakos cselekmények elleni rendőri fellépés módjait, a külső és belső fizikai védelmet. Szó volt a belső bűnözők, bűnelkövetők elleni fellépés koncepciójáról, a személyzet biztonságtechnikai ellenőrzésének módjairól. Önálló témaként szerepelt az erőmű működése során keletkező elsődleges és másodlagos sugárzó anyagok szállítása és tárolása, a létesítmények biztonságos működésének, a védelem a tervezésének mechanizmusa. A német előadókon kívül svéd és angol szakemberek is tartottak előadásokat, hiszen egy atomerőmű nem egy ország problémája csak, hanem egy szélesebb térségé. A Tolna megyében működő atomerőmű biztonsága sem helyi kérdés, hanem Európa kérdése. A paksi atomerőmű biztonsági rendszerének megerősítése napirenden szerepel, a Neutron-kommandó hadrendbe fogható. — Karlsruhe után következett Stuttgart. Mi volt a Baden-Wür- tenbergi tartózkodás célja? — Az 1991. októberben Stuttgartban aláírt jegyzőkönyvben foglaltak szerint a Baden-Würtenbergi tartomány belügyminisztere meghívására a tartomány főkapitányságainak, a rendőrségnek, a munkáját és a bevetés-irányítási központok működését tanulmányoztuk. A Belügyminisztérium Rendészeti Hivatalának elnöke által vezetett delegáció tagja voltam, mely tíz főkapitányból és az ORFK bűnügyi főigazgatójából, dr. Kacziba Antal rendőr-vezérőrnagyból tevődött össze. — Mi a bevetés-irányítási központ és miért volt szükséges a tanulmányozása? — A bevetés-irányítási központ tulajdonképpen egy fejlett hírközpont, ahol számítógép rögzíti a szolgálatban lévő rendőrök számát, a gép-_ kocsikat, a tartózkodási helyüket, az eseményt, nagy rendőri erők mozgatására alkalmas. Ez a központ egy időben, egyetlen helyről képes kezelni a tömegdemonstrációktól kezdve a természeti katasztrófáig mindent. A tanulmányozására pedig azért volt szükség, mert Magyarországon is létre kívánnak hozni egy hasonló központot. —, Mi szerepelt még a programjukban? — A német rendőrség munkamódszerének tanulmányozása az eseményre való reagálástól kezdve a gyakorlati végrehajtásig minden, így az állampolgári bejelentés, a helyszíni szemle, a bűnügyi technikai értékelés, a szakértői munka. — Milyen Baden-Wiirtenberg tartományban a bűnözési arány? — A bűncselekmények emelkedő tendenciát mutatnak a németeknél is, tavaly 540 ezer bűncselekmény történt^ ez a szám nem tartalmazza a közlekedési bűncselekményeket. A bűncselekmények összetétele hasonló a magyarországihoz, emelkedő tendenciát mutat a lopások, a betöréses-lopások száma, az élet elleni bűncselekmények és a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények. — Mi az alapvető gondjuk a német rendőröknek? — Igen keményen meg kell küzdeniük az idegengyűlölettel, a különböző tömegde- monstrákciókkal - elsősorban a volt NDK területén -, és a szervezett bűnözéssel, az ösz- szefonódó külföldi és német szervezett alvilággal. Komoly gondot fog okozni a német rendőrségnek az Európai Közösségi Államok január elsejével életbelépő külső és belső határának megszüntetése. Már most gondolkodnak a különböző államok rendőri szervei közötti szorosabb együttműködésről. Ugyancsak komoly gondot jelentenek a Németországban menekültként tartózkodó külföldiek - Számuk jelenleg meghaladja a lakosság 10 százalékát, - bűnözési aktivitása. Ezek az emberek elsősorban vagyonelleni bűncselekményeket követnek el. — Összesítve a tapasztalatokat? — Égetően szükség van annak a fejlesztési koncepciónak a megvalósítására, melyet az ORFK és a főkapitányok elhatároztak, azaz minél előbb létre kell hozni nálunk is a regionális bevetési központokat, bármennyibe is kerüljön. Másik fontos felismerés, hogy nálunk a rendőrség az eredményeit nem technikai fejlesztéssel, hanem igen sok túlórával, „trappolós" munkával éri el, míg a német rendőrök ugyanezt nyugodtan, igen nagy technikai és szellemi háttérrel teszik, ugyanakkor nekünk még mindig alapvető fenntartási, működési, finanszírozási gondjaink vannak. Másrészt azt a szintet, amit a német rendőrség elért, azt negyven évi kemény munkával, egy demokratikusan működő társadalomban vívták ki maguknak. Mi két éve csináljuk ezt. Ha ezt az időszakot összehasonlítjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy nem ennyivel, hanem jóval nagyobb léptékben közeledtünk hozzájuk. __ F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Popról szólva Óvakodjatok a karácsonytól! Óvakodjon a kazettahamisítóktól! - hirdeti a MAHASZ. Igazuk van, példa erre annak a zenész ismerősömnek az esete, aki Pécs belvárosában vett „eredeti" R.E.M.-kazettát, melynek - a feliratozása szerint - a „B" oldalába Tina Turner is besegített. Annak a gaz, elvetemült, populista kazettahamisítójának azért volt érzéke a párosításhoz! Na, de nem is erről akartam írni. Hanem világgá kiáltani: ÓVAKODJATOK A KARÁCSONYTÓL!!! Ugyanis a trash-metaltól a cigányzenéig bezárólag megint elkezdték ontani magukból az előadók, kiadók a karácsonyi dalokat, válogatásokat. Az embernek lassan kezd megjönni a hányingere. A A bonyhádi Arc Klub december 26-án Arc Karácsony néven fesztivált szervez a helyi művelődési házban. Hallottunk már néhány fellépőről, de még nem hivatalosan, így egyelőre nem találgatnánk. ☆ Azt mondja Németh Alajos, a feloszlatott Bikini vezetője, hogy elege van az egykaptafa „harmóniafiizerekre" írt slágereikből, ezért eresztette szélnek a csapatot. Mennyivel egyszerűbb és hitelesebb lett volna, ha ezt mondjuk már a negyedik lemez után megteszi. ☆ December 10-én az Ossian a szekszárdi sportcsarnokban, 17-én pedig az R-GO - Szikom szerint; természetesen (tz eddigi legjobb felállásában (!) - a művelődési házban lép fel. KRZ Olcsóbb a törvényes út Fekete munka - felesleges kockázat Újabb forduló A hétfőn megkezdett költségvetési vitát szerdán folytatták a tolnai képviselők, de még mindig nem fejezték be. Odáig eljutottak, hogy a bevételi oldalt elfogadták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, jövőre 403 millió forintból gazdálkodik a város. De ezen összeg szétosztása még - a képviselői vélemény- különbségek miatt - nem történt meg. Az intézmények pénzellátása biztosítottnak tűnik, erről már döntöttek, és arról is született egy kompromisszumos megállapodás, hogy milyen bér- és pótlékemelésben részesüljenek a pedagógusok a következő esztendőben. Nem tudtak viszont zöld ágra vergődni a fejlesztési, beruházási kiadások kérdésében. Abban maradtak, hogy bizottsági szinten újratárgyalják a részleteket, sőt megvárják a jövő hétfői közmeghallgatás son esetleg felmerülő lakossági javaslatokat is, és csak azután zárja le a testület a költségvetés koncepciós vitáját. Söprögettek a saját házuk táján is a tolnai városatyák, amikor megszavazták azt, hogy azok a képviselők ne kapjanak tiszteletdíjat, akik szinte soha nem járnak el az ülésekre.-WyFekete munkaerő Szekszár- don? A kérdésre, mármint, hogy létezik-e ilyesmi a megyeszékhelyen, egyértelmű igennel lehet válaszolni, legfeljebb a „tett színhelye" ütközik érthető módon behatá- rolási nehézségekbe. Egy olvasónk mindenesetre segítséget kívánt nyújtani lapunknak bejelentésével, jóllehet talán ez ügyben az adóhatóság, avagy a társadalombiztosítás az illetékesebb. Olvasónk szerint több kft. alkalmaz fekete - azaz nem fekete bőrszínű, hanem be nem jelentett - munkást, többnyire külföldieket. Felkerestük az egyik bepanaszolt kft. ügyvezető igazgatóját, aki természetesen cáfolta a vádat. — Erre kapásból azt tudom mondani, hogy nem igaz - hangzott a válasz. — Egyébként éppen most bővítjük a társadalombiztosítási igazgatóság épületét, tehát nagyon rosszul járnánk, ha ez a gyanú egyáltalán felmerülhetne. Lehet, hogy elsőként ez az intézmény csapna le ránk. — Nos, ettől önök elvileg még alkalmazhatnának be nem jelentett munkaerőt. — Ezeken túl már csak azért sem, mert az illetékesek folyamatosan ellenőriznek bennünket. Egyszerűen nem érdemes kockáztatnunk. — Azt elképzelhetőnek tartja, hogy más kft.-k alkalmaznak fekete munkásokat? — Inkább a maszekok, a kisiparosok tehetik meg ezt egy-két ember esetében különösebb kockázat nélkül. Nálunk az ilyesmi előbb vagy utóbb, de feltétlenül kiderülne. Varga Jenőné, a megyei munkaügyi központ munkatársa ugyancsak úgy vélekedett, hogy a nagyobb létszámú kft.-k, gazdasági egységek esetében nem jellemző, sőt, kifejezetten ritkán előforduló jelenség az illegális munkaadás. — A fekete munka jobbára csak ott létezik, ahol szinte lehetetlen a leleplezés, így például a napszám esetében. A be nem jelentett dolgozók esetében a ugyanakkor a munkadíj dupláját is kiszabhatjuk bírságként. Ezzel tisztában vannak a munkaadók is, éppen ezért nem kockáztatnak feleslegesen. -száVigyázat, veszettség! Működési területünkön, Szekszárd városban és városkörnyékén egyre több veszettségre gyanús sérülés és veszettséggel kapcsolatos ügy van. Ezúton szeretnénk a lakosságot óvatosságra inteni. 1./ Ha valaki lakott területen, vagy annak közelében rókát lát, Szekszárdon a gyepmestert, vidéken a polgármesteri hivatalokat értesítse. A szekszárdi telefon: 15-413. 2. / Macskákra is figyelni kell, ha a macska indokolatlanul támad, harap, akkor gyanús. 3. / Ha valaki róka tetemet talál, kézzel ne nyúljon hozzá, gumikesztyűt használjon és értesítse az illetékes állatorvost. Mindezek ellenére akit kutya, macska, esetleg róka megmar, jelentkezzen háziorvosánál, vagy a területileg illetékes Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál. A védőoltástól nem kell félni, mert nincs szövődménye. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Szekszárd Városi Intézete “ \ Már kapható a csókás könny című nó'i magazin 6. száma! Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek szerelemről, bánatról, boldogságról valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és könny című most megjelent női lapban.