Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-22 / 301. szám

2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1992. december 22. Háromórás „autószünet” Róma: A levegő szeny- nyezettségének csökken­tése végett a római városi vezetés úgy döntött, hogy hétfőn háromórás időtar­tamra megtiltja a magán­járművek használatát az „Örök Város" területén. A rendelet értelmében a Ró­mát övező körgyűrűn be­lül ekkor csak a katalizáto­ros autók, valamint a tö­megközlekedési eszközök közlekedhettek - ez utób­biak azonban még normá­lis körülmények között sem elegendőek a forga­lom lebonyolítására. Elhunyt a körözött háborús bűnös Párizs: Francia lapjelen­tések szerint nyolcvan- éves korában meghalt egy hírhedt és a francia igaz­ságszolgáltatás által évek óta keresett náci háborús bűnös, Alois Brunner, aki az elmúlt években Szíriá­ban rejtőzködött el álné­ven az igazságszolgáltatás elől. A hírt egy közel-ke­leti bizalmas híreket közlő újság repítette fel, de a francia hatóságoknak semmiféle hivatalos in­formáció sincs birtokában. Párizs több ízben kérte Brunner kiadatását Szíriá­tól, de a damaszkuszi ha­tóságok vagy egyáltalán nem válaszoltak erre, vagy tagadták, hogy az egykori SS-főnök az országban tar­tózkodna. Brunner Adolf Eichmann egyik legköze­lebbi munkatársa volt. ____ Hajó _____- plutóniummal Tokió: A Csendes-óceán déli része felől Japán felé közeledik az a hajó, amely plutóniumot szállít Fran­ciországból Japánba. A to­kiói vezetés nagy titoktar­tással kezelte az 1,5 tonná­nyi plutónium hazaszállí­tását a hajó biztonsága és az esetleges terrorista tá­madás elkerülése érdeké­ben, ám a Greenpeace nevű nemzetközi környe­zetvédelmi szervezet gon­doskodott a világ közvé­leményének alapos tájé­koztatásáról. Afrikát meg­kerülve jutott el az Akat- suki Maru az atombomba gyártásnál is felhasznál­ható rakományával Auszt­rália közelébe és most az Ausztrália és Új-Zéland közötti Tasman-tengeren hajózik. Égő repülőgép Lisszabon: Hétfő reggel kigyulladt egy utasszállító repülőgép több mint 300 utassal a fedélzetén a dél­portugáliai Faro repülőte­rén, amikor a rossz időjá­rási körülmények között kísérelte meg a leszállást. A baleset következtében kilencvenen meghaltak. Rendőrségi felhívás! A Szekszárdi Rendőrkapi­tányság (csalás és más bűncse­lekmények miatt) eljárást foly­tat Kókai Csaba (Cikó, Petőfi u. 62.) szám alatti lakos ellen, aki az elmúlt időszakban kü­lönböző nemlétező indokok alapján ismerőseitől több ezer forintokat kért kölcsön. Kérik azokat, akiktől Kókai Csaba pénzt vett fel és még nem adta meg, jelentkezzenek a Nyomozó Alosztály Szek- szárd, Várköz u. 4. sz. alatt, a 11-199-es telefonszámon. A Hamasz-diadal Emlékérem a veteránoknak (Folytatás az 1. oldalról.) A terrorizmussal szembeni izraeli tehetetlenséget jól il­lusztrálja - túl azon, hogy egy felmérés szerint a lakosság 91 százaléka támogatta a bünte­tőintézkedést - az a feltűnő körülmény, hogy az emberi jogi alapokon álló Merec Párt, a koalíció legbaloldalibb ösz- szetevője is megszavazta a döntést. Az állásfoglalás azonban nem született ingyen: a Merec miniszterei arra sür­getik Rabbit, hogy kezdjen végre párbeszédet a paleszti­nok világi ellenállását megtes­tesítő, az Izrael létét négy éve hivatalosan elfogadó PFSZ-szel. A kormányfőnek mindösz- sze fel kellene hagyma azzal a színjátékkal, melynek jegyé­ben, jobboldali elődjéhez ha­sonlóan elválasztja a meg­szállt területeket képviselő pa­lesztin tárgyalóküldöttséget a tuniszi központú mozgalom­tól - végtére is mindenki tudja, hogy a delegáció a Jász- szer Arafat vezette mozgalom útmutatásai szerint vesz részt a több mint egy éve tartó megbeszélés-sorozaton. A mindenkor ördögként lefestett PFSZ képének izraeli átformá­lására maga Rabin is megtette első lépéseit, de ez idő szerint ezt csak a mozgalom vezető­jének még feketébbre rajzolá­sával párhuzamosan tudja el­képzelni. Az alapkérdés az, vajon a tömeges deportálással - ame­lyet az eddig erélytelenséget kiabáló jobboldali ellenzék örömmel nyugtázott - szer­zett-e magának a kormányfő elég politikai tőkét ahhoz, hogy vállalja a PFSZ-szel való dialógus kockázatát. Az időtényező kulcsfontos­ságú, minthogy a Hamasz ak­ciósorozata - együtt az elhú­zódó béketárgyalások ered­ménytelenségével - kény­szerpályára helyezheti a pa­lesztin belpolitikát is. A de­portálások hírére a hétvégén összeült tuniszi PFSZ-vezető- ségi ülésre meghívást kapott, és fogadott el a Hamasz, amelynek képviselőivel a pa­lesztin központ - ekkora a tá­volság a két fél között - az idén még nem találkozott. A tárgyaláspárti tuniszi székhe­lyű szervezet döntéseit is saját belső közvéleménye - adott esetben a megszállt területek kétmilliónyi palesztin lakosá­nak hangulata - diktálja. A washingtoni tárgyalások kilá- tástalansága, a megszállás kö­rülményeinek változatlansága közepette a Hamasz radika­lizmusa egyre népszerűbb, nemcsak a mozgalom szüle­tési helyén, a Gáza-övezetben, de Ciszjordániában is. Az izraeli-palesztin diplo­mácia szférájában csak addig hajtható végre fordulat, amíg a „terepen" be nem követke­zik egy másik: visszafordítha­tatlanná nem válik e radika­lizmus terjedése. (Folytatás az 1. oldalról.) A helyi „színeket" pedig dr. Szabó Zsolt, a köztársasági megbízott területi irodájának vezetője, Priger József, a me­gyei közgyűlés elnöke, dr. Berta Attila megyei rendőrfő­kapitány, Kocsis Imre Antal szekszárdi polgármester, Hu­nyadi György, a megyei hon­védelmi bizottság titkára és Várallyai Dezső, a megyei hadkiegészítő parancsnok, és mások képviselték. Beszédében a vezérőrnagy rámutatott, hogy a magyar nép soha nem fogadta el a megszállást. A függetlensé­gért küzdött a háború előtt, alatt (kiugrási kisérletek), és után is. Olyan neveket emlí­tett, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre, Varga Béla, Kéri Kál­mán, Maiéter Pál, akik a szu­verenitásért, az újjáépítésért, a demokratikus hadsereg meg­teremtéséért dolgoztak. — Ma 48 esztendeje hozták létre Debrecenben az ideigle­nes nemzetgyűlést, mely másnap megválasztotta az ideiglenes kormányt, Dálnoki Miklós Béla kabinetjét - mondta -, s felállította a ma­gyar honvédséget. Ezek a ka­tonák részt vettek az ország megtisztításában, a felszaba­dítók oldalán. Az már a sors sajátos fordulata, hogy a fel­szabadítók később megszál­lókká váltak, és sok olyan tisz­tet, tiszthelyettest, honvédet is elhurcoltak kényszermun­kára, aki nem ellenük harcolt. A náci Németország elleni küzdelem hősei ma már idős emberek, veteránok. Tolna megyéből 24-en kapták meg az emlékérmet, hárman post humus. Bizony, elszállt egy fél év­század ...-Wy- Fotó: Gottvald A nap információja Társaság alakult a szép településekért A honfoglalás 1100 éves ju­bileumára, az 1996-os világki­állításra készülődő városok, falvak, vállalkozók, iparosok, helyi, területi és központi civil szerveződések hozták létre a Magyar Településfejlesztők Társaságát, amelyik december 21-ikén tartotta alakuló ülését. Az elképzelésekről kérdeztük Szilvásy Istvánt, a Világkiállí­tási Fúi um főtitkárát: — Szeretnénk, ha neveze­tesen a 96-os esztendőre meg­szépülnének városaink, falva- ink. Nemcsak a Magyaror­szágra látogató turisták miatt, hanem az ottlakók érdekében is. A műemlék épületek, par­kok rendbehozatala az eszté­tikai megszépüléssel együtt anyagi gyarapodást is ered­ményezhet, amennyiben a kö­zösen meghatározott célokat a helyi iparosokkal és munka- nélküliekkel valósítják meg. — Milyen testületek, szer­vezetek érdeklődtek a telepü­lésfejlesztők társasága iránt? — Testületileg jelentette be részvételét például a Somogy megyei közgyűlés, Békés, Túrkeve, Cegléd és még sok város képviselő-testülete. Csatlakozik több miniszté­rium, így a belügyi, a munka­ügyi, valamint a környezetvé­delmi és településfejlesztési tárca. Számítunk a város- és faluszépítő egyesületek szak­mai tapasztalataira, és min­denkire, aki szeretné szebbé tenni szülőhelyét, lakóhelyét. A társaság feladata az erők összefogása, a konkrét tervek egyeztetése, és ami talán a leg­fontosabb: a célok megvalósí­tásához szükséges pénz előte­remtése.-szó­Ferenczy-Europress Mi lett az irományok sorsa? Parlamenti adósságok A rendszerváltás következ­tében jelentősen megváltozott a parlamenti élet is hazánk­ban. Azelőtt évente négyszer, sőt, volt olyan év, hogy évente csak kétszer ülésezett a képvi­selőház. 1990. május 2-ika óta öszesen 418, az idén 165 napot töltöttek a képviselők az ülés­teremben. Hivatalos nyelven iro­mánynak nevezik mindazokat a törvényjavaslatokat, tör­vénymódosításokat, interpel­lációkat, írásban benyújtott indítványokat, amelyeket a benyújtás sorrendjében számmal látnak el. 1985-90. között 694,1990-től napjainkig 8411 iromány került a képvi­selők asztalára. 1990-ben 77 törvényt, illetve módosítást alkotott a Parla­ment. 1991-ben már ez a szám 93-ra emelkedett. Az idén hosszabb viták folytak, s ezért csak 75 törvény alkotására fu­totta eddig a honatyák erejé­ből. Noha még több ülésnap van hátra, aligha döntik meg képviselőink a tavalyi rekor­dot. Az adósságuk ugyanakkor igen nagy, mintegy 90 benyúj­tott, de még a plenáris ülés elé nem került törvényjavaslatot tartanak nyilván az Ország­ház főtitkárságán. Az adós­ságlistán két olyan javaslat van, amelyet még 1990-ben nyújtottak be és további hetet görgetnek tavaly óta maguk előtt. Az előbbi csoportba tar­tozik az úgynevezett Frekven­cia törvény és Az állampolgári jogok országgyűlési biztosá­ról, közismert nevén az om- butsmannról szóló törvény. A tavaly benyújtottak közül többek között a Tudományos Akadémiáról és a villamos energia fejlesztéséről szóló törvény vár tárgyalásra. A többi 81 javaslatot az idén terjesztették az Országgyűlés elé. Ezek között tartják nyil­ván a rendőrségről, valamint a rádióról és televízióról szóló törvényjavaslatot, de tárgya­lásra vár a sajtószabadságról, a nemzeti és etnikai kisebb­ségről szóló törvény is, hogy csak néhány ismertebbet em­lítsünk. A tárgyalásra váró törvé­nyeknek több mint a felét sür­gősséggel fogadta el a Parla­ment. Ezek és még 13 törvény valamilyen formában „megy a maga útján". Vagy még a bi­zottságok tárgyalják, vagy már az általános vitájuk is megkezdődött. Nem kevés azoknak a száma, amelyek már a részletes vitáig is elju­tottak, de ott valamilyen ok miatt elakadtak. Az a 25 javas­lat, ami még érintetlen, nem tartalmaz sarkalatos kérdése­ket, s minden bizonnyal ké­sőbb kerül sorra. Koós Tamás Ferenczy-Europress Visszatapsolások Nyolc eredménytelen szavazás az óvodákról Austria­Lottó A Lottó Unió Kft. tájé­koztatása szerint a decem­ber 20-án sorsolt Ausztri- aLottó nyereményei a kö­vetkezők: a 4 darab 6 találatos szelvényre egyenként 3,064.701 schillinget, a 10 darab 5 plusz 1 talá­latos szelvényre egyen­ként 408.626 schillinget, a 466 darab 5 találatos szelvényre egyenként 13.153 schillinget a 4 találatos szelvé­nyekre egyenként 394 . schillinget, a 3 találatosokra egyen­ként 31 schillinget fizet­nek. Az 1 darab joker szel­vényre 3,699.271 schillin­get kap a szerencsés fo­gadó. (Folytatás az 1. oldalról.) Nyolc szavazás ellenére sem született döntés azonban - lapzártáig - az óvodák ügyében. A testület december 3-án hozott egy olyan döntést, miszerint a jelenlegi struktú­rát megváltoztatva négy óvo­dát hoz létre. Nem fogadták el az ennek alapján kidolgozott alapító okiratokat - sem önálló, sem részben önálló in­tézményként kezelve az óvo­dákat, s a polgármester azon indítványát sem, hogy vonják vissza a december 3-i döntést, tehát jelenleg jogilag rendezet­len az óvodák kérdése. A/««»lésen -a többi kÖEÖtt módosították a városi tv és a szociális gondnokság alapító okiratát, valamint a helyi adókról szóló rendeletet. A helyi iparűzési adó mértéke eszerint a korábbi 3 ezrelék helyett 8 ezrelék lesz jenuár 1-jétől. Drágul a helyi tömegközle­kedés Szekszárdon. A testület - ugyancsak második nekifu­tásra 16 igen szavazattal jóvá hagyta a következő díjakat. Egy helyi járatra szóló menet­jegy 22 forintba kerül, az egy­vonalas bérlet 490, az összvo- nalas 600, a tanuló- és nyugdí­jasbérlet 150 forint lesz január 1-jétől. Határozat született egy kapcsolt energiatermelő erőmű telepítéséről a déli fű­tőmű területén. Elvetette a tes­tület - 4 igennel, 3 tartózko­dással és 16 nemmel - a Héli- osz Kft-nél történő vagyon­jegy kibocsátásáról szóló elő­terjesztést. A képviselők több ingatlan ügyében is döntöttek, vala­mint méltányossági kérelme­ket is elbíráltak. A testület visszavonta korábbi határoza­tát, melynek értelmében a Me- talbau pályázatát fogadták el egy Széchenyi utcai építke­zésre. -háj- Fotó: Gottvald Eső után köpönyeg Aki autózik, az vagy „bonus", vagy „malus" (Folytatás az 1. oldalról.) — Hogyan változik a ked- , vezmény akkor, ha 5 évi szeren­csés vezetés után történik egy koccanás? — Az ötéves kármentes ve­zetéssel a biztosítottat a bonus ötös kategóriába soroltuk, a koccanás után két osztállyal kerül hátrébb, tehát még min­dig élvez kedvezményt, de már a bonus hármas osztály­ban van. Minden egyes káro­kozás után két kategóriával kerül lejjebb az ügyfelünk. — Tesz-e különbséget a bizto­sító a kis és nagy kár között. Arra gondolok, például egy Trabant visszapillantótükrének a helyreál­lítása lényegesen kevesebbe kerül, mint egy Opel szélvédőüvegének a pótlása. — Sajnos, a biztosító nem tud különbséget tenni a károk nagysága szerint adminisztrá­ciós nehézségek miatt. A fele­lősségbiztosítás azért köte­lező, hogy az okozott kárt, ami akár százezrekben, sőt, miilókban is mérhető, a sértett minden esetben megkapja. Ki­sebb összegű kár esetén cél­szerű a megegyezés, mert le­het, hogy a kár okozója jobban jár, ha a helyszínen fizet és így nem veszíti el a bonus jogo­sultságát. — A jövő év elejétől még az alapdíj áremelése is sújtja a gép­kocsitulajdonosokat, a hivatalos bejelentés szerint átlagban 19, maximum 40 százalékkal. Mit je­lent ez pontosan? — Még a részletes csopor­tosítást nem ismerem, nem kaptuk még kézhez. Elkép­zelhetőnek tartom, hogy a magasabb százalék a drágább autók tulajdonosait érinti majd. — A Hungária Biztosító fog­lalkozik az egész ország területén a casco kötésekkel is. Egyes me­gyékben alap-cascó-t már nem le­het kötni, Tolna megyére ez a rendelkezés nem vonatkozik. — Valóban vannak olyan területei az országnak, ahol a biztositó vesztesége olyan magas volt, hogy nem érte meg alap-cascó-t kötni. Az or­szágos átlag 170 százalékos, Pest megye 200 felett van, ná­lunk Tolna megyében 100 szá­zalék alá sikerült kerülnünk. A számok azt jelentik, hogy 170 százalék esetén, 70 száza­lékkal többet fizettünk ki, mint amennyit a biztosítottak fizettek be nekünk. Megyénk­ben jól működik az ellenőrzés, de a biztosítási csalások száma is elenyésző. — Jó érzés ezt hallani, a me­gyei befizetési morál is ilyen pozi­tív? — Sajnos, itt már nem tu­dok ennyi jót mondani, nem csak a díjbefizetések, de az adatváltozások bejelentése is gyakran elmarad. Ez utóbbi pillanatnyilag is sok munkát okoz nekünk, levélben vagy személyesen ezekben a na­pokban ismét felkeressük azokat az ügyfeleinket, akik­nek valamilyen oknál fogva kötelezőbiztosítási díj hátralé­kuk van. Előfordult, hogy a gépkocsit eladták már, de a régi tulajdonostól kértük a dí­jat, mert nem jelezte ezt fe­lénk. Tisztázni szeretnénk az okokat, mielőtt a jogi szabá­lyozással élünk. Gyakori eset az is, amikor a károkozó ad ugyan szelvényt a sértettnek, de a biztosítása érvénytelen, mert már hóna­pok óta nem fizetett. Ebben az esetben az ügy elhúzódik, vé­gül a MABISZ-hoz (Magyar Biztosítók Szövetsége) továb­bítjuk, ahol majd kifizetik az okozott kárt. Egyébként a MABISZ 200 ezer forintig visszaköveteli a megelőlege­zett összeget a károkozótól. — Eveken keresztül két nagy biztosító, az ÁB és a HB uralta a hazai piacot. Mára már nagyon sok biztosítási lehetőséget kínál­nak önökön kívül is, hogyan tudja a Hungária megőrizni a he­lyét a hazai mezőnyben ? — Evekkel ezelőtt az Ál­lami Biztosítónak valóban csak mi jelentettük a konku­renciát. Ma már 13 bejegyzett biztosító működik Magyaror­szágon, közülük 6 foglalkozik felelősségbiztosítással is. Re­mélem, hogy állni tudjuk a versenyt, hiszen egy jól pros­peráló évet tudunk ismét ma­gunk mögött, és úgy tűnik, a partnereinkben is megvan a bizalom a Hungária Biztosító iránt. Mauthner

Next

/
Thumbnails
Contents