Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-19 / 299. szám
4 »ÚJSÁG TOLNAÉS KÖRNYÉKE 1992. december 19. Báb- és betlehemes játék Mintegy 250 alsótagozatos fiú és lány vett részt tegnap, a faddi kultúrház karácsonyi rendezvényén. Először a pedagógusok „szerepeltek" bábjátékkal, majd a gyerekek léptek színre, betlehemes előadásukkal. Utóbbit Wirthné Kolbert Margit tanította be. Fotó: Ódry K. Egy arc-egy mesterség Gyerűs István amatőr képzőművész Szinte áthatolhatatlan ködben érkeztünk meg az alsó- tengelici szociális otthonba, amelynek már több mint három éve lakója Gyenis István. Külön kis szobájának berendezéséért - főleg a tévéért - nagyon hálás az otthon vezetőinek. Ablakán, az előtte álló fa árnyéka miatt még nyáron is alig jön be fény. Apró bosz- szúság lehet másnak, Gyenis Istvánnak ennél sokkal többet jelent. Élete beszűkült ebbe a kis szobába és egészségi állapota egyre ritkább és rövidebb „szabadságra" ad lehetőséget. Ideje nagy részét ebben a szobában tölti, képeit leginkább mesterséges fényben rajzolja. Gyenis István amatőr képzőművész képeivel sok kiállításon találkozhattak a kedves Olvasók. Most közelebbről is megismerhetik őt rövid beszélgetésünkből. — Honnan ered a rajz, a festészet, a természet iránti szere- tete? — Gyerekkorom óta szenvedélyem a képzőművészet. Sokat olvastam róla és ha kezembe került egy ilyen témájú könyv, órákig elgyönyörködtem a festményekben, rajzokban. A természet szerelmese voltam. Döbröközön, ahol születtem, gyermekkoromban nagyon szerettem egyedül járni az erdőt, szerettem gombászni, fák között lenni, egy-egy érdekesebb formájú fa előtt sok időt töltöttem. — Kitől kapta az első biztatást? — Általános iskolás koromban nagyon jó rajztanárom volt, mindig vele akartam lenni, látni ahogyan dolgozik. Jelentkeztem a képzőművészeti szakközépiskolába - sajnos kollégiumot nem kaptam -, szüleim azonban nem tudták öt gyerek mellett vállalni a taníttatásomat. Kényszerpályára kerültem. Lengyelben elvégeztem a mezőgazdasági szakiskolát. A rajzolással ott sem hagytam fel, az iskolában én rajzoltam többek között a szemléltető eszközöket. — Az iskola elvégzése után hol helyezkedett el? — Szülőfalumban, Döbröközön a tsz-ben, állattenyésztői beosztásban, hajnal 3-tól este 10-ig dolgoztam. Később üzemvezetőként a munka mellett még a felelősség is rám hárult. — Tudott foglalkozni abban az időben a rajzolással? — Saját házunk pitvarát kifestve, a szomszédoktól és több falubelitől kaptam megbízást a folyosófestésre. Ez arra volt jó, hogy kikapcsolódjak a mindennapi munkából. — Családi élete? — Hogy több időm legyen, és közelebb legyek a városban a képzőművészethez, szakmát változtattam, elhelyezkedtem a Füszértnél, ahol 13 évig dolgoztam. Közben - megnősültem, két gyermekem született. Egyre többet dolgoztam a munkahelyemen és elvállaltam olyan festéssel-rajzolással összehozható munkákat, amelyekkel pénzt kereshettem. A sok munka, a családtól való távoliét - még akkor is, ha értük volt - váláshoz vezetett. Azóta egyedül élek. — Szinte minden amatőr képzőművészeti kiállításon találkozhatunk képeivel. Mit jelentenek az Ön számára a kiállítások? — Sokat. Ebben az évben 7 önálló kiállításom volt. Jövőre tavasszal Budapesten rendezik meg az országos amatőr képzőművészeti kiállítást, már elvitték 4 képemet. Számomra ez nagy megtiszteltetés. Kitűnő művészektől, többek között Baky Pétertől sok segítő tanácsot kaptam. Egyébként soha nem vagyok megelégedve magammal. Tehát ez az ami hajt, hogy tovább dolgozzam. — Különös a vonzódása a fákhoz. Legszebb, legmegrázóbb képein kidőlt, kiszáradt, összefonódott fákat ábrázol. — A fákban az életemet rajzolom le. Segélykiáltás az emberek felé. Olyanok a fák mint én: kettétörtek, kiszáradtak, de gyökereikkel még kapaszkodnak a biztonságot adó földbe. Ezt a kapaszkodást, ezt a biztonságot számomra a rajzolás jelenti. Egyetlen fontos maradt az életemben; dolgozni, nyugodtan élni. Néha elkeseredek, aztán a munka megvigasztal, a rajzolásban találom meg a családomat, a társaságot. Amíg a kezemet mozgatni tudom, addig nem hagyom abba a rajzolást. Sas Erzsébet Fotó: Ótós Réka s Árverés Tolnán és Mözsön Földet-vissza A magyar történelem legnagyobb földosztásának nevezi a mezőgazdaságban most zajló átalakulást Kárpáti András, a tolnai földrendező bizottság elnöke. Az előkészítő munkálatoknak hála, december 16-án Tolnán, 17-én pedig Mözsön zökkenőmentes termőföldárverést tartottak. Ez volt az első licitálás. A rendelkezések értelmében helységenként három ilyen eseményre kerül sor. Az elsőre akkor, amikor a jogosultak 30 százalékának a kezében van már a kárpótlási jegy, a másodikra a 70, az utolsóra pedig a 100 százalék elérésekor. S hogy azok, akik korábban megkapják a jegyeket, ne mazsolázhassák ki a földek legjavát, a szakemberek vigyáznak, hogy mindhárom alkalommal nagyjából azonos minőségű legyen a kínálat. Kárpáti András megmondja kerekperec, hogy korábban nem volt jó véleménnyel a kárrendezési hivatalról. De most megváltozott a nézete. Amilyen türelemmel, és fáradtságot nem ismerve bogozgatták az ügyeket Tolnán és Mözsön, este nyolcig, kilencig, arról valóban csak szuperlatívuszokban lehet szólni. És a résztvevők is, a föld „visszakapói", példásan viselkedtek. Voltak viták, nézeteltérések, de korántsem olyanok, amilyeneket megjósoltak, hogy „majd egymásnak mennek az emberek a birtokért". A most felkínált termőföldek nagy része gazdára talált. Tolnán a szőlők többségére és a szórványterületekre, Mözsön a 6-os úthoz közeli nádtelep mögötti részre nem akadt vevő. Ezek a megmaradt földek, a következő licitáláskor újra felkerülnek a listára. Wessely Fotó: Gottvald Megtelt a művelődési ház Tolnán is Kitelepült a hivatal Gazdák a térkép körül A sport- csarnokról Az új szedresi sportcsarnokot ebben az évben az iskola egyik tanárára, Mester Lajosra bízták. — A műszaki átadás még nem volt meg - mondja -, így hát a csarnok ideiglenes jelleggel üzemel. Engem az iskola igazgatója bízott meg, hogy december 31-ig irányítsam, hangoljam össze a terem kihasználtságát. De úgy tudom, hogy már meg is jelent az álláshirdetés, mert egy főállású szervezőt keresnek. — Kik használják a torna- csarnokot?-— A szedresi iskolások, a tengelici kosarasok, a kis focistáink, aerobikozók, asztaliteniszezők. A teremhasználaton, a világításon és a fűtésen kívül fürdési lehetőséget is biztosítunk. K. L. Közmeghallgatás után Csendes közmeghallgatás volt - tájékoztatott Ko- leszár Mihály polgármester, amikor arról érdeklődöm: milyen tervek, elképzelések körvonalazódnak most a szedresi fórum után, a jövő évet illetően? — A megjelentek inkább csak az eddigi munkánk értékelésére voltak kíváncsiak, nem rukkoltak elő világrengető kérésekkel. Addig, amíg az ország költségvetése hozzánk ér, addig mi is csak „lógunk" a levegőben. Fülesek, hallomások alapján lehet következtetni, hogy az ez évi szinten tudunk gazdálkodni '93-ban is. S ez 64,6 millió forint megforgatását jelenti. Terveink közt szerepel a szolgáltatóház befejezése, a fogászati rendelőben egy röntgengép elhelyezése, valamint egy védőnői rendelő kialakítása. A művelődési házban pedig egy korszerű vizesblokkot kell kialakítani, a mostani helyett. Most egyébként az ügyben talpalok, hogy a község is hozzá juthasson a vezetékes gázhoz. Mennyiért lehetne elkezdeni, megvalósítani, kivitelezni? Konrád L. A szedresi templom téglái A néhai Elemér atya feljegyzései 39. Ma temettük el Anna nénit, a szedresi templom önzetlen támogatóját. Koporsójáról ezt olvastam: Ifland Anna élt 60 évet. Férje nem volt, magányosan élt testvérével. Mikor utoljára láttam, a felgyógyulás reményében hagytam betegágyán. Utána, egy óra múlva állapota rosszabbra fordult, elvesztette eszméletét, aztán földi életét. De, mert a síron túl is van élet, még mikor megadtam neki az utolsó kenetét, megkértem, ha majd a jó Isten trónusa elé kerül, mert ez is bekövetkezhet, akkor szóljon érdekemben. Megértette és megígérte. Hogyne ígérte volna meg, hiszen úgy volt, hogy ha majd Szedresbe visszakerülök, akkor ő is eljön, hogy együtt örvendezzen az örvendezőkkel. Most már ennek is vége! Az ő sírja ezt a reményemet végképp eltemette. Koporsójánál láttam lélekben, amint hozza apró ajándékait: egy xüofont a szedresi gyermekeknek, réz tárgyakat a szedresi templom készítendő harangjához, egy elég nagy Jézus Szíve szobrot ....... (Itt olvashatatlan, hián yos a kézirat, de a keltezésből kiderül, hogy ezek az események már Dombóváron játszódnak.)..... számára. Mikor látta m, hogy mennyi mindent adományoz a szedresi templomnak, melyet még sohasem látott, azt mondottam neki: — Hiszen a maguk temploma is épül! Mindjárt kész volt a felelettel: — Azért a mi templomunkra is gondolunk, és segítjük befejezni. Á legkedvesebb és legszükségesebb ajándéka egy villanyégő örökmécs volt, amely most is piros keresztalakban ragyog a szedresi templom főoltárán, az Oltáriszentség közelében. Ő itt fekszik a temetőben, élettelenül a koporsójában. Soha nem láthatja a kedves templomot, melyet életében ajándékaival nagylelkűen elhalmozott. Nem tudom neki megköszönni, mert nincs már a Földön élők sorában. Ezek a gondolatok préselték ki halálos ágyánál, és később a temetés alkalmával koporsójánál, szememből a könnyeket... A temetést végző papnak peregnek a könnyei? Miért? Hiszen a papok megszokták a temetést. Az ő életükben gyakori látvány az, a gyermekek errefelé temető bácsinak nevezik őket, családjuk nincs, rideg magányban töltik életüket, nem érzik a családi élet melegségét, meghitt apró örömét. Lelkészek, de lelkűk nincs arra, hogy érezzék, és főképp átérezzék, mit jelent a halál azoknak a gyászolóknak, akik a koporsót körülveszik. A papoknak nincs szívük, szokták mondani. De ennek mégis van, nézd hulló köny- nyeit... Bár volna mindegyiknek szerető, résztvevő, segítő, irgalmas szíve ... Szíve, mely a Megváltó isteni szívével együtt érez, együtt dobog.... Anna néni pedig úgy látszik, ott fent, a magasságokon túl, ahol a lelke él, mert csak a teste halt meg, úgy látszik, átadta kérelmemet. Legközelebb majd megírom, milyen eredménnyel... Elemér atya Dombóvár, 1959. november 19.
