Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-14 / 294. szám

1992. december 14. SZEKSZÁRDÉS KÖRNYÉKE KÉPÚJSÁG 5 Sógorék így csinálják Kérdésstaféta // Öröm, cél és hit // Gergely Jánosnak, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolai fői­gazgatójának kérdése Biczó Er­nőhöz, az egyes iskola igazgatói­hoz: mikor és hogyan lesz A MI ISKOLÁNK a mi iskolánk? A választ Gergely János zá­rómondatával kezdem. A pe­dagógusnak a megszerzett tudását céllal, akarattal, hoz­zátenném hittel kell alkal­maznia, különben szakbar­bárrá válik. Nem iskolaigaz­gatók, bizottságok, „tudósok" által megfogalmazott nagy­szabású tervek kellenek, ha­nem minden óvónőnek, ta­nárnak egyénileg kell megta­lálni a saját céljait, meggyőző­déseit. Ezeket kell megvalósí­taniuk, ehhez kell a munkahe- - lyüknek, a fenntartóiknak hozzásegíteni őket. „A mi iskolánk" pedagógiai egyesületét a közös cél és a cél megvalósításának hite hozta létre. „A mi iskolánk" egyesü­let alapító tagjai Szekszárd vá­ros több oktatási intézményé­ben dolgoznak. így nem egy iskolát, hanem egy programot képviselnek. A program neve­lési elveivel biztosítja, hogy a gyermek az őt körülvevő tár­sadalmi környezetben életét képes legyen eredményesen vezetni. Embereket akarunk nevelni és lassan az emberség veszik ki belőlünk. Ha az isko­lát akarjuk megváltoztatni, akkor a pedagógus örömeit, céljait, hiteit kell erősítenünk. Szakítani kell a pedagógiai szakzsargonnal, mindenki számára érthető pedagógiát kell művelni. Hiszen a nevelés nem csupán a pedagógusok privilégiuma. Fel kell tennünk a kérdést: melyen szükségle­tek kielégítésére tud vállal­kozni az óvoda, az iskola. Akar-e vállalkozni rá? Türel­metlenek a szülők és a hittel bíró pedagógusok egyaránt. A jelenlegi külső és belső iskolai szervezet alkalmatlan a to­vábblépésre. „A mi iskolánk" két év alatt dolgozta ki peda­gógiai programját, amelynek központjában a saját életére vállalkozni tudó-, és akaró ember áll. Má divatos vállal­kozók képzéséről beszélni. Csak azt felejtjük el, hogy 18 év után legfeljebb újabb isme­retek átadásáról beszélhetünk. Mert az alapvető képességek, készségek, szükségletek nem intézhetők el átképzéssel. Az óvodának, az iskolának. kell azzal a céllal szerveződnie, hogy .már kisgyermekkorban vállalkozói vénával rendel­kező, humanista szemléletű embereket neveljen. Akiknek saját örömeik, céljaik és hiteik vannak. A kudarcaikat és si­kereiket egyaránt el tudják vi­selni. Az egyesület olyan in­tézményt kíván létrehozni, amely a gyermek 3 éves kortól 18 éves korig történő nevelé­sét és oktatását biztosítja. Az intézmény keretén belül óvoda és 12 évfolyamos iskola működik. Az intézmény egy­séges értékrend helyett egy különböző értékrendet tole­ráló, az egyén másságát figye­lembevevő kapcsolatrendszer alapján működik. Az intéz­mény nem kísérlet, garantálja, hogy az érvényben lévő köz­oktatási törvény követelmé­nyeinek eleget tesz. Az auto­nómia alapvető emberi jog, éppen ezért a gyeremekeknek minél előbb meg kell tanul­niuk, hogyan teremtsék meg. A cél az, hogy a diákok meg­tanuljanak önálló, felelős dön­tést hozni életük alapvető kérdéseiben. A gyerekeket fel kell készíteni arra, hogy el tudjanak igazodni olyan élet­helyzetekben, amilyenek elé az emberek közti konfliktusok és a versengés állítja őket, a perspektíva teremtés is fontos feladat, melyre készülni kell. Milyen lehetőségei vannak a program megvalósításának? Egy már működő intézmény kere­tein belül valósul meg. Új intéz­mény létrehozása. Mindkét lehetőség csak hosszas egyeztető tárgyalások után erősödhet fel, válhat va­lósággá. Ez nagyrészt a szü­lők, az önkormányzatok és minden segíteni akaró és tudó ember támogatásától függ. És ez így van jól, hiszen a Mi Iskolánkról van szó. Sztárcsevity Ervinnét, a Szekszárd 2000 Egyesület el­nökasszonyát kérdezem: mi- . lyen lesz Szekszárd 2000-ben? Alsónyék az Alapítványért A helyi lapról Szociálpolitikai szemináriu­mon vett részt nemrégiben Ausztriában a szekszárdi szociá­lis otthon vezetője, Bálint Gyön­gyi. Az Osztrák Szövetségi Kan­cellária és a kormány KNOW­HOW programja keretében a Transfer Center szervezte a talál­kozót, amelyen az osztrák szoci­álpolitikai intézményrendszerrel ismerkedtek. Bálint Gyöngyivel a tapaszta­latokról beszélgettünk. — Mennyiben különbözik az ottani szociálpolitika a miénktől? — Ausztriában a szociális kérdések alatt mindenekelőtt olyan problémákat értenek, amelyeknél embercsoportok kerülnek háttérbe, illetve akiknek gazdasági vagy egészségi egzisztenciájuk van veszélyeztetve. Ottani vélemény szerint a szociális problémák megol­dása nemcsak a hátrányos helyzetű csoportok, hanem az egész társadalom érdeke. A je­lentkező problémák a társada­lom minden rétegét érintik, mondhatni, minden polgár életét negatívan befolyásolják. Céljuk, hogy a kezdemé­nyezések kis területen hassa­nak és közben a szövetségi ál­lam és a tartomány törvény- hozásaira is nyomást gyako­roljanak, hiszen a szociális gondok gyakran a helyi adott­ságokkal függnek össze. Hir­detik, hogy az aktív, célirá­nyos szociálpolitika a társada­lom számára „előzetes telje­sítményt" nyújt: lényeges népgazdasági nyereséggel jár. — A menekültproblémát, úgy tűnik Ausztria merevebben ke­zelte, mint hazánk. — Ez lehet, hogy így lát­szik, de ott tudatosan készül­nek arra, hogy újabb és újabb kihívásokkal szembe tudjanak nézni. Készülnek például to­vábbi menekültek befogadá­sára, nem akkor keresnek majd kiüresíthető épületeket - mint nálunk -, amikor jön az áradat. — Ausztriában a magasabb életszínvonal következtében nyil­ván a szociális ellátásra is többet tudnak fordítani. — így igaz. A munkanél­küli segélyt a munkavállalók ______________ft________ B álint Gyöngyi és a munkaadók által befize­tett alapból folyósítják két évig, melynek összege a mun­kavállaló utolsó havi kerese­tének nyolcvan százaléka. Két év után úgynevezett krízis se­gélyt folyósítanak, amelyet csak azok a személyek kaphat­ják meg, akik biztosítottak voltak és igazolni tudják, hogy például kiskorú gyer­meküket nem veszik fel az óvodába. Számunkra újdonság volt, hogy a nyugdíjasok 13. és 14. havi nyugdíjat is kapnak: jú­niusban és decemberben. Az előbbit azért, hogy nyaralni, pihenni tudjanak, az utóbbit, hogy a karácsonyi ünnepekre megfelelő módon be tudjanak vásárolni... — Egy-egy ilyen látogatás elegendő ahhoz, hogy profitálni tudjanak belőle? — Sok mindent láttunk, de maradtak nyitott kérdéseink is. Magyarországról harminc­négyen voltunk jelen, és jö­vőre négy alkalommal ha­sonló rendezvényen vehetünk részt, valamint nagy megtisz­teltetés számunkra, hogy dr. Manfred VVurm úr, az Osztrák Városok Szövetségének veze­tője egyhetes látogatásra hí­vott három munkatársammal együtt. A Faluház programjából A Kiskegyed című népszerű hetilap főszerkesztője, Mis- kolczi Miklós író lesz a ven­dége a december 15-én, 17 órakor a decsi Faluházban első alkalommal tartandó kis­kegyed Klubnak. Az író-ol­vasó találkozónak ígérkező programon a népszerű újság­ról tudhatnak meg többet. A Faluházban tartják az óvodások, és az iskolások ka­rácsonyi ünnepségét decem­ber 16-án, délelőtt 10 órakor. A a Póker együttes énekkel és játékkal szórakoztatja majd a gyerekeket. Kriminális Az elmúlt héten megszapo­rodtak a betörések, mind Szekszárdon, mind pedig an­nak környékén. Az egyik ér­dekes eset a hét elején történt, amikor az Alföldről rokonlá­togatásra érkezett Szek- szárdra a sértett. Lezárt gép­kocsiját feltörték, s elloptak - ismeretlen tettesek - egy 100 ezer forint értékű szaxofont. Az eset érdekessége, hogy a hangszer még biztosítva is volt. Egy másik gépkocsifeltö­rés Szekszárdon, a Prométhe­usz park és a 160 lakásos kö­zötti parkolónál történt. Fél millió forint értékben emeltek el forintot és márkát. A tette­sek itt is ismeretlenek. Őcsény és Decs községek műszaki áruházának volt hí­vatlan látogatója két decsi „úr". Rádiós-magnót, vi­deó-lejátszót, s különböző ér­tékes műszaki cikkeket „men­tettek meg". De nem sokáig élvezhették a szabadságot, mert hamarosan őrizetbe vet­ték őket. Ugyanúgy, mint azt a cikói fiatalembert, aki pén­teken került rendőrkézre. Az elmúlt időszakban rászokott a játéktermekre. Alkalmanként 2-300 ezer forintot is eljátszott. A játékhoz azonban sok pénz kellett, ismerőseitől - mondva csinált dolgokra - vett fel 5-10 ezer forintokat. Amikor már nem adtak neki, lopott, nem­csak pénzt, hanem ékszert is. Ez okozta a vesztét. Az elmúlt héten az alsó­nyéki önkormányzat képvi- selő-testülete ülést tartott. A több napirendi pontot érintő megbeszélésen elsőként a polgármester beszámolt a hi­vatal, a képviselő-testület és a bizottság tevékenységéről. A testület a továbbiakban meg­tárgyalta az 1993. évi munka­tervet. Fő szempontként jelöl­ték meg, hogy valamennyi in­tézménynek be kell számol­nia, így a munkát jobban össze lehet fogni. Döntés született arról, hogy támogatja a község a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványt - a Fadd-Dombo­riban lévő tábor fenntartásá­ért. Az önkormányzat lako­sonként tíz forintot, 9 ezer fo­rintot fizet az alapítvány ja­vára. Megtárgyalták még, hogy négy község - Báta, Alsónyék, Pörböly és Bátaszék - közösen Bátaszéken állít fel egy köz- rendvédelmi őrsöt. Mivel a Belügyminisztérium anyagi­lag nem támogatja a kezde­ményezést, úgy döntött a tes­tület, hogy a három rendőr éves bérét a négy önkormány­zat lakossági léíekszám alap­ján fizeti. Alsónyék esetében ez háromszor 184 ezer forintot jelent. Bátaszéken A hivatali dolgozókat, köz- tisztviselőket megillető jutta­tásról szóló rendeletről is tár­gyalt az elmúlt héten a báta- széki képviselő-testület. Töb­bek között az étkezési hozzá­járulásról, munkaruháról, va­lamint a polgármester bérének megállapításáról szóló rende­letet elfogadták a képviselők, s a helyi újság szerkesztéséről megalkotott rendeletet is, némi korrigáció után. Döntés született még arról is, hogy csatlakoznak a 04 Mentő Ala­pítványhoz, és 50 ezer forint­tal támogatják. Rejtett értékeink Az első telefon Szekszárdon Kevés olyan technikatörté­neti érdekesség született, amelynek vidéki bemutatása megelőzte volna a fővárosit. Ezek egyike a telefon, amely nélkül ma már elképzelhetet­len lenne az életünk. Mindez azonban - ha volt is némi sej­telmük erről az elődöknek - háttérbe szorult 115 éve, mert elsősorban attrakciót jelentett a készülék. Tóth József vendéglős, aki a Szegzárd szálló elődjét bé­relte, még 1877. december 16-án arról értesíti a „t. közön­séget", hogy „azon tömeges pártfogás", amellyel a meg­nyitott kávéházat támogatták „felbátorított, hogy ugyancsak a nagyvendéglő alsó helyisé­geiben egy tágasabb helyisé­get rendezzek be." Egy hét múlva szintén a Tolnamegyei Közlöny tudatta: „Kálmán Károly tanár úr a telephont, mely a legutóbbi időkben annyi port vert fel, karácsony másnapján délelőtti 10 órakor fogja a közönségnek bemu­tatni. A készülék délután is 3 órától egész hat óráig a kö­zönség használatára fog állani s a nagyvendéglő emeleti és földszinti éttermét fogja ösz- szekötni. Beléptidíj 20 krajczár lesz, melyből a tisztajövede­lem megfelelő részét a tűzol­tóságnak ajánlotta fel. Nem csak olvasni fogunk tehát jö­vőre a telephonról, hanem gyakorlatilag is meggyőződ­hetünk annak fontosságáról". Ha meggondoljuk, hogy ez­előtt alig egy hónappal még A beszélő távirda címmel mutatta be a Vasárnapi Újság a tech­nika új csodáját, de azt még csak rajzból ismerhették szerte Európában, bizony nem kis teljesítmény a használat köz­beni bemutatás. Ebben a sze­rencsés véletlen is közrejátsz­hatott: Geisz László képviselő éppen ekkor jött vissza Ame­rikából, fölkeltette érdeklődé­sét Graham Bell bostoni egye­temi tanár találmánya, s vett egyet az akkor még minden bizonnyal méregdrága készü­lékből. Ezt azonban nem tar­totta meg magának, hanem a polgári fiúiskolának ajándé­kozta, ahol még később is so­káig őrizték. A telefont bemutató Kál­mán Károly a Vasárnapi Új­ságban megjelent cikket hasz­nálta főleg, de jócskán hozzá­fűzte saját véleményét: „Ki merné tagadni, hogy pár év múlva ezen bámulatos talál­mány csak olyan mindennapi leend, mint ma a fényképek". Pedig fölidézhette a kétkedő­ket is: „Úton, útfélen halljuk most e nevet (a telefonét); vi­tatkoznak fölötte, fejtegetik s bonczolgatják, elítélik, majd ismét taglalják a gyakorlati hasznot, mely alkalmazásából várható, s sokan a nélkül, hogy látták volna, pálczát tör­nek törnek fölötte, nem nagy fontosságot tulajdonítanak neki, s azt hiszik, hogy ha A telephon használata majd szűnt az újság ingere, nem foglalkozik vele senki". Annak ellenére, hogy a szek­szárdi bemutatkozás volt Ma­gyarországon az első, azt megállapíthatjuk, hogy a ha­bos kávé meg a jóféle borok jobban érdekelték a helybelie­ket, hiszen a telefon bemuta­tása „a nagyvendéglőben uralkodó folytonos zaj miatt csak részben sikerült, s a kö­zönség nagy közönyösséget mutatott az új találmány iránt". Leírják, hogy a két ösz- szekötött helyiségben úgy hal­lották egymás hangját, mintha az pincéből jönne, ami nem is csoda, mivel a szénmikrofon csak későbbi találmány lett, azt ekkor még nem használ­hatták. Több mint negyedszázad­dal később, 1904. november 20-án, amikor már az egész vi­lág tisztában volt a találmány fontosságával, a Tolnavárme­gye harmadik oldalán szerény kis hír tudatta: „Városunkban üzembe lépett a telefon, ami­nek nagy jelentősége előtt szemet hunyni nem lehet. Kü­lönösen fontos és örvendetes, hogy meglesz egyúttal a vá­rosközi (interurbán) érintke­zés is, úgy hogy Budapesttel és a többi nagyobb városokkal közvetlen távbeszélőösszeköt­tetésbe jutunk". Még megdi­csérik Ács Vendel posta- és távirdafőnököt ügybuzgósá- gáért, s már jöhetnek a hét­köznapok, amelyeket ma is élünk, várva vonalra, tele­fonra. Aztán örülhetünk vagy bosszankodhatunk annak is, ha valaki fölhívja a 13-333-at és'azt hallja: Dr. Tött'ós Gábor Kispapa, szegfűvel A látvány lenyűgöz. Harminc év körüli, kissé borostás férfiú gyakorolja jobbra, majd balra kilengve a sasszélépéseket, begom- bolatlan zakóban. Hideg van és reggel nyolc. Ellenté­tes irányba tartunk, én si­etve a Tartsay, ő a Béri Ba­logh Ádám utca felé. Sietne ő is, ám ez fölöttébb bonyo­lult feladvány az alkohol okozta egyensúlyproblé­mák miatt. Az egyetlen szál, se­lyempapírba pólyázott pi­ros szekfű is nagy, igazi fér­figondot okoz, mert egyik zsebe sem akar hordozóvá­zaként funkcionálni. Mo­rog, hadonászik, ki a csuda tud istenesen belekapasz­kodni egyetlen szál vi­rágba?! Van a látványban valami, ami a búsképű lo­vag szélmalmokkal vívott csatájára emlékeztet, még- sincs helye arcomon a neve­tésnek. Inkább sajnálom ezt a búsképűt, leginkább azért, mert akárhova is tart, megérkezésére legföljebb egy szál, örömszerzésre szánt szekfű emléke lesz. Szár csak, már nem virág. Karambol nélkül húzok el mellette és el is felejte­ném gyorsan, ha már visz- szafelé jöttömben hangta­lan tapsra nem késztetne. Atyámfia kissé roggyant tartásban, de a megérkezet­tek elégedettségével tá­masztja a falat a szülészet épületének sarkán, s tekin­tete úgy nyugszik a Dália áruházon,. mintha onnan várna isteni segítséget. Is­teni nincs, nekem viszont itt esik le a tantuszom. — Ide megy a szülé­szetre? Bólint lelkesen és elfo­gadja felé nyújtott karomat. A következő néhány méte­ren ketten nézünk ki úgy, mint akik nagybőgőnek né­zik már kora délelőtt az eget. Nem baj. Megtudom, hogy asszonykáját még az este hozta be, aztán haza- küldték, de nem tudott aludni. Éjjel hát azért ivott. A te­lefon után pedig azért, mert fia született, három kilós és minden úgy ment, mint a karikacsapás. Mindketten jól vannak. — Majd én is .:. Majd én is jól leszek - biztosít az ajtóban reménykedve. Nem ábrándítom ki mondván, hogy előbb egy kis szemre- hányás-özön következik, utána pedig legalább két napra elegendő macskajaj, majd az absztinenciára tett örök fogadalmak, melyek menten érvényüket vesztik, mihelyt a mostanihoz ha­sonló örülnivalója támad. László Ibolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents