Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-11 / 292. szám
fr DECEMBER A Nap kél 7.22 órakor 11. | nyugszik 15.53 órakor PÉNTEK A Hold kél 17.35 órakor Névnap: Árpád nyugszik 8.35 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: VENTER MARIANNA Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Borult, esős idő Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borait, felhős és esős időre számíthatunk a mai napon is. A reggeli órákban köd keletkezik, ami napközben csak nagyon nehezen oszlik fel. A hűvös, északi, északnyugati szél mindenhol megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 1, 6 fok körül alakul. Névnapok története Árpád = a jósló. A mai Árpád nevünk ősmagyar név, amely azonban a török nyelv „árpa" szavából származtatva az „árpaszemekből jósló" jelentésű. Almos fiát, a monda szerint a törzsfáik választották meg fejedelemmé úgy, hogy vérszerzó- dést kötöttek vele és ezzel ót és utódait a magyarok uralkodójának ismerték el. Ezt a jelenetet ábrázolja egyébként Székely Bertalan híres „Vér- szerződés” c. freskója. Árpád fejedelem ideje után a név egészen a múlt századig feledésbe merült. Ekkor adta ezt a nevet Horváth István, a „délibábos nyelvész" . egyik fiának: Horváth Árpádnak, aki szintén történetíró volt és Petőfi özvegyét vette feleségül. A név a Habsburgok elleni visszahatásként a szabadságharc óta jött ismét divatba. Nevükhöz illően köszöntsük Árpád nevű ismerősünket, barátunkat Brillant Star piros tulipánnal vagy rózsaszín Begonia elatiorral. !■■■■■■■■■■■■■I Moziműsor »■■■■■■■■■■■■■I Szekszárd, Panoráma, nagyterem: A Szépség és a Szörnyeteg (15.30 és 17.30 óra). Micsoda csapat (20 óra). Kisterem: Végtelen történet I. (15.15 óra). Lambada, a tiltott tánc (17.15 óra). Jó reggelt, Vietnám (19.30 óra). Dunaföld- vár: Hideg, mint a kő (18 óra). Szombat 1992. december 12. Szombat reggel ismét kukorékol a Kakas 6.10-kor, a TV 1-en. A műsorból: Népi csíziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, agrárújdonságok, vállalkozó gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak - a vidéki Magyarország polgárainak. A tervezett témák: Idegesek-e a falusiak - a faludoktor véleménye; A szakminiszter nyilatkozata V.; Kakasiroda Zalában; Kukorékok: benne, Kovács József; Decemberi gombakíná- lat; Lottószámok; Gabriella napi nóta. Álarcos rablók a panzióban A főváros VI. kerületében egy ismeretlen férfi a Teréz körút 10. szám alatti butikban egy pisztolynak látszó tárgy- gyal megfenyegette K. Erika 24 éves budapesti vállalkozót, és 1700 forint készpénzt, valamint videokazettákat vitt el 3500 forint értékben. A Vili. kerületben két ismeretlen férfi a Baross téren megtámadta és leütötte H. Attilát, az Európai Közösségek Programirodájának 28 éves főmunkatársát és elvette számítógépét. Az anyagi kár 170 ezer forint. A XII. kerületben két álarcos férfi a Fodor utcai Molnár panzióban egy pisztolynak látszó tárggyal arra kényszerítette a recepciónál pénzt számláló B. Borbála 29 éves budapesti lakost, hogy átadja az ott lévő 45 ezer forintot, 140 német márkát és egy dollárt. Traffipax A megyei rendőr-főkapitányság illetékesének tájékoztatása szerint az alábbi időpontokban és helyszíneken lesz traffi- pax-mérés: December 11-én, reggel 6 órától 14 óráig a 63-as főút, Szedres, Jánosmajor belterülete. AKCIÓ! Rendkívüli kedvezmény a VÖRÖSKERESZT december 13-i, ezüstvasárnapi árusításán, Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központ társalgójában. ROBERTO BEBI-SZETT 325 Ft/db Kínai fürdőlepedő (70x150) 250 Ft/db Fehér póló 100 Ft/db Gumicsizma 360 Ft/pár Bébi-étel 40 Ft/üveg egyet fizet Sárgarépa üdítő 25 Ft/üveg kettőt kap! Német bálásruha 20, 50, 100 Ft/db és még sok egyéb áruféleség. Nyitás: vasárnap 9 órától. 1 r (23098) Sorsok és történelem képekben Bardocz Lajos grafikus és Kádár Tibor festőművész munkáiból nyílt kiállítás tegnap délután Szekszárdon, az Illyés Gyula Tanítóképző Főiskola aulájában. A tárlatot Adorjáni Endre festőművész nyitotta meg. A képekről elénk tárulnak az erdélyi és a magyar tájak, s portrékat is láthatunk. Az egyik képen szigorú tekintettel néz tükörbe Bethlen Gábor, a nagy fejedelem. Sorsok, és maga történelem elevenedik meg a képeken. A kiállítást december 25-ig láthatja az érdeklődő közönség. (pt - ór) HALLOTTAM Királyokról szólva A keresztény vallás talán azért is tudott a Római Birodalom romjain kivirágozni, mert hierarchikus felépítése éppen megfelelt a kialakuló, központi hatalommal bíró feudális királyságoknak. Az uralkodók előszeretettel hangoztatták, hogy hatalmukat Istentől kapták, s úgy is veselkedtek: magasan fölötte álltak az egyszerű embernek. Ez odáig vezetett, hogy az egyik francia király majdnem a tűz áldozata lett, mert meggyulladt a csizmája a kandallóból kicsapó lángoktól, s nem tartózkodott főrangú nemes a közelben, akinek joga lett volna az égő király „isteni" személyét illetni. De hol van ez már? A patinás angol királyi család nimbusza is halványodni kezd, hiszen hallhattuk, a trónörökös és bájos felesége, Lady Diana, immár hivatalosan is külön élnek. Mint oly sokan, egyszerű polgári körökben. Mi jöhet még ezután? vem Oroszkék macskák Korábban az orosz cárok és angol királyok ágyban alvó háziállata volt az oroszkék macskafaj. A debreceni Asztalos család a hazai meghonosításával próbálkozik. A zöld szemű, rövid szőrű, kékesszürke színű cicapár hölgy tagja magyar, a kandúr pedig dániai születésű. Tájékoztatjuk tisztelt vásárlóinkat, hogy Ruházati Diszkontunkat (Szekszárd, Sport u. 1.) ezüst- és aranyvasárnap az alábbiak szerint tartjuk nyitva: december 12. és 13., ezüstszombat, -vasárnap 8-12 óráig, december 19. és 20., aranyszombat, -vasárnap 8-12 óráig. A fenti időpontban minden női blúzt engedménnyel árusítunk. Ezen kívül szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat december 4-22-ig a GEMENC EXPO területén lévő' pavilonunkban. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 9.50: Lottósorsolás. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Bibó I.: Zsidókérdés Magyar- országon 1944 után. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.15: Falurádió. 13.30: A evangélikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15;05: Diárium - 1988. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Nagy Gáspár összeállítása. 20.05: Népdalok, népdalfeldolgozások. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Hangversenymúzeum. URH-adón: 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Irodalmi beszélgetés. 11.30: Rockújdonságok. 14.00: Cigányfélóra, 14.30: Fórum. 15.05: Hír-vidék. 16.00: Az Amerika Hangja. 18.30: V ma- terinskom jaziku. 19.00: In limba materna. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na ma- temjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: A Voice of America sorozata. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordi- usz pfusz. 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 12.45: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Mit üzen a Rádió? 13.30: Gramofonsztárok. 14.00-17.00: Péntektől péntekig. Közben: 14.50: Poggyász. 15.00: Hírek. 16.50: Poggyász. 17.00: Hírek. 17.05: Napóra. 17.50: Rádiót nyerhet. 18.00: Magyar slágerlista. 18.30: Szivacs. 19.00: Hírek. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Magyar tájak dalaiból. 20.00: Pillantás az európai diszkókba. 21.00: Hírek. 21.05: Világvevő. 21.30: Hangváltás. 22.00: Filmpremier. 22.30: Sahib Shihab együttese játszik. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. 4.03: Magyar nóták, csárdások. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: Nyugat-keleti átjáró. ’•10.59: Haydn kamarazenéjéből. 11.35: Giacomo Lauri-Volpi operafelvételeiből. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.36: Régi magyar muzsika. 14.00: Hírek. 14.05: Ördögök. 15.03: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. 16.05: Sáry László műveiből. 17.00: Mi újság a régizene világában? 17.50: Király László versei. 18.00: Hírek. 18.05: Verdi: Na- bucco. 20.15: Hírek. 20.20: Zenekari muzsika. 21.35: IV. gregorián mise. 22.05: A kamarazene kedvelőinek. 23.00: Noktürn. 24.00: Hírek. 0.05: Lemezújdonságok. RÁDIÓ JUVENTUS BALATON (AM 810 KHz) 8.00: Reggeli zenés információs magazin. 8.15: A nap művésze. 9.20: Rococo-lista. 10.20: Country. 11.20: Dunántúli panoráma. 12.20: Black is black. 13.20: Délelőtti mérleg. 13.50: Funky+Regie. 14.20: A nap vendége - stúdióbeszélgetés. 15.20: Egy info - egy zene. 17.20: Rádiós Tükör - zenés magazin. 18.20: Csiszár-rock. 19.20: Napszemle - információs műsor, minden óra 15 perc: hírek, meteorológia, utinform, minden óra: színes információk, tallózó. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig - zenés hírmagazin. 5.55-6.55: Csak a 343,64 m-es KH-on. 6.55-9.00: 71,01 és a 71,81 MHZ URH sávon is. 9.00: Műsorzárás. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nemzetiségi műsor. 15.00-18.00: A „Pannónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00: Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.30: A MR német nemzetiségi műsora Pécsről. 20.00: A MR horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 20.30: A MR szerb nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. Sugárzási sáv: 13.00-19.30 a 343,64 m KH-on, 19.30-21.00 a 343,64 m KH-on, valamint a Kossuth URH sávokon is. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.40: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Napközi. Benne: 9.00: Szomszédok. 9.50: Lottósorsolás. T0.00: Dallas - Ég veled, Cliff Barnes! 10.50: Játék. 11.05: Sorstársak. 11.20: Segítség. 12.00: Hírek. 12.05: Képújság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Az üzlet iskolája. 17.45: Képújság. 18.00: Ablak. 18.55: „Maradjatok meg szeretetemben!" kérdések. 19.00: „Traffic jam". 19.25: Parnasszus. 19.40: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Dallas (ism.). 21.35: Közjáték. 21.40: Panoráma. 22.45: Kalandorok kíméljenek! 23.10: Orvosok az emberért - Slavadőr: A 14 vulkán országa. 0.40: Híradó. 0.45: BBC-híradó. TV2 14.40: Műsorismertetés. 14.45: Hírek. 14.50: A chatea- uvalloni polgárok. 15.45: A dingó. 16.39: Gyimesi táncok. 17.05: Ötöd-ölő. 17.20: Calyp-show. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. Műsorvezető: Sugár Ágnes 18.19: Az én pici pónim. 18.30: Produkció! 19.00: A Tisza. 19.47: Riporterek. 20.35: Úr ír! 21.25: Megáll az ész! 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt. 22.50: Tenisz - Férfi Grand Slam torna negyeddöntők. SZEKSZÁRDI VÁROSI TV 19.00: Hétlap. Benne: Heti hírösszefoglaló; Belpolitika kereszténydemokrata szemmel - vendég Csépe Béla frakcióvezető; Privatizációs folyamat Magyarországon - Beszélgetőtárs Szabó Tamás tárcanélküli miniszter. 20.00: Játékfilm. DOMBÓVÁRI VÁROSI TV 19.00: A Dombóvári Magazin ismétlése. 20.00: Víkend előtt -< Az ATV műsora. RTLPLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00: Hírek. 9.10: Dr. Marcus Welby. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai. 13.20: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Quincy. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Hazai dallamok. 21.15: Kastély a Wörthi-tónál. 22.15: Életre-halálra. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Fiatalon szerelemre éhesen. 1.30: Tutti Frutti. 2.20: Este a Scalá- ban. 4.00: Fiatalon szerelemre éhesen. 5.20: Fiatalok magazinja (ism.). MÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarörszág Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIFIÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft: Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.