Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-02 / 284. szám

1992. december 2. MEGYEI KÖRKÉP iÉPÚJSÁG 3 Közgyűlés és közmeghallgatás a megyénél A Tolna Megyei Ön­kormányzat Közgyűlésé­nek következő ülése de­cember 10-én 9 órakor kezdődik. Az első napi­rendi pont az elnök, Príger József beszámolója lesz az előző ülés óta történt ese­ményekről, végzett mun­káról. Ezt követi a '93 évi költ­ségvetési koncepció meg­vitatása, melyhez kapcso­lódóan közmeghallgatást tart a közgyűlés. Azok a polgárok, akik részt kí­vánnak venni a közmeg­hallgatáson, fél 9-re men­jenek a helyszínre, a régi megyeháza dísztermébe: Szekszárd, Béla tér 1. Barátunk a múzeum A szekszárdi Gyerme­kek Házában folyó Bará­tunk a múzeum sorozat kö­vetkező előadását Vá- radyné Péterfi Zsuzsa ré­gész tartja, december 2-án (ma), 14,30-kor. Címe: Rómaiak Pannóniában. Csépe Béla Szekszárdon A KDNP Tolna Megyei Szervezetének meghívá­sára Csépe Béla ország­gyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezetője de­cember 4-én, pénteken, 17 órakor előadást tart a Mű­vészetek Házában. Aktuális politikai kérdé­sekről szól, kiemelten a KDNP gazdaságpolitikájá­ról. Az előadást vita kö­veti, dr. Maróthy Géza, a párt megyei választmányi tagjának vezetésével. Gyermek­előadások Dombóváron Négy alkalommal ven­dégszerepeinek a tamási zeneiskola növendékei a dombóvári művelődési házban. 10-én és 11-én - mindkét napon kétszer, 10, illetve 14 órai kezdettel - mutatják be a Tarkabarka kiscsibe című zenés dara­bot, óvódásoknak és kisis­kolásoknak. Kárpótlásról a volt hadifoglyoknak A tolnai művelődési házban december 7-én 9 órakor, nagygyűlést tart a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének helyi cso­portja. Az érintettek a kár­pótlással kapcsolatos kér­déseikre kaphatnak vá­laszt. Szó lesz többek kö­zött arról is, hogy hogyan fordítható a volt hadifog­lyok járandósága nyugdíj­kiegészítésre. Tamásiból a Piramisra A december 29-ei Pira­mis koncertre - mely a Budapest Sportcsarnokban lesz - autóbusz-kirándu­lást szervez a tamási mű­velődési központ. Jegyek még korlátozott számban kaphatók. Filmklub Katona József Bánk bán­ját vetítik a filmklub kö­vetkező összejövetelén, Szekszárdon, a Gyerme­kek Házában, december 7-én, 15 órakor. Vörösmarty-napok Bonyhádon Emlékezés a névadóra Vörösmarty születésének év­fordulóján a meg­emlékezés reggel 9 órakor kezdő­dött a bonyhádi katolikus plébá­nia előtt. A ház fa­lai között „mindig édes örömmel időzött - mint a Perczel fiúk neve­lője - Vörösmarty Mihály" - ahogy az épületen ezt tábla is hirdeti. Vörösmarty és az egykori két bony­hádi pap, Egyed Antal plébános és Teslér László káp­lán sokszor talál­koztak itt, s „be­szédük csak a haza és a litera- tura volt". A Vörösmarty iskola diákjai ko­szorút helyeztek el az emléktáblán, majd a művelő­dési központban irodalmi-zenés összeállítással idézték fel intéz­ményük névadó­jának emlékét. Az ünnepség záró ak­tusa volt az isko­lában a múlt hét eleje óta tartó Vö- rösmarty-napok- nak, amikor szá­mos sport, ügyes­ségi és szellemi vetélkedőn mér­hették össze tudá­sukat a tanulók. Volt kosár-, kézi­labda-, asztalite­nisz- és focibaj­nokság, valamint úszóverseny. Év­folyamonként vá­rosismereti és szellemi vetélke­dőket, szavaló, népdaléneklési és he-lyesírási ver­senyeket rendez­tek. Vers- és mese­írópályázatot is hirdettek, ezek legjobb pálya­munkáit rövide­sen az iskolaújság különszámában megjelentetik. A huszadik al­kalommal meg­rendezett Vörös­marty-napok dél­után vidám sport- rendezvénnyel zárult: tanár-diák kosárlabdamecs- cset tartottak.- háj ­Sajtótájékoztató Pakson Az első fordulóban 58 bérlakás értékesítését tervezik Aranymosó Múzeum a pártházban?­Bor Imre paksi polgármes­ter névnapjára nyakkendőtűt kapott a titkárságtól. De per­sze nem ez volt a legfontosabb információ, amit a tegnapi saj­tótájékoztatón megtudhat­tunk tőle, a városházán. A lé­nyeg, a rendezvény alapkér­dése így hangzott: miről lesz szó a jövő heti (december 8-ai) testületi ülésen? Szó lesz az első lakáshoz ju­tók támogatásáról, és az egyéb okók miatt helyi támogatás­ban részesülők köréről. Előb­bieknél 14 igénylő közül 13-nál javasolják a bizottsá­gok, hogy kapják meg a 150 ezer forint vissza nem térí­tendő kölcsönt, utóbbiaknál a maximális - kamatmentes, de visszatérítendő - összeg 400 ezer forint, és 18 jelentkezőből 11-en rúghatnak labdába. Bor Imre, csakúgy, mint az ország több ezer polgármes­tere, és több millió polgára, 1990 óta vár az új lakástör­vény megjelenésére - hiába. De Pakson most megelégelték a tipródást, és az önkormány­zati tulajdonban lévő 262 bér­lakásból első fordulóban 58 ér­tékesítését tervezik. A későb­biekben pedig azt fogják java­solni a testületnek, hogy az összmennyiség 80-90 százalé­kát adják el, s csupán a szociá­lis okokból feltétlenül szüksé­ges mennyiséget tartsák meg. Elidegenítésre felajánlható telkek kijelölése is szükséges, hogy rendelkezzen a város olyan területekkel, melyeket a vállalkozni, építkezni szándé­kozók figyelmébe ajánlhat, házhelynek, telephelynek. Januártól változik a közal­kalmazottak pótlékrendszere. Az ezzel kapcsolatos teendők is a testület elé kerülnek. Dön­teni kell továbbá arról is, hogy a Pakson letelepítendő Aranymosó Múzeum hol kap­jon épületet. Legalkalmasabb­nak e célra a kömlődi volt pártház látszik. Tájékoztatta a sajtó képvise­lőit arról is a polgármester, hogy mit tart a '93-as év leg­fontosabb önkormányzati fel­adatának: a munkahelyte­remtő beruházások támogatá­sát. Említett egy koncepciót - melyről természetesen majd a testület dönt -, mely esetleges adókedvezményeket tartal­mazna, részletre történő te­lekvásárlást tenne lehetővé, támogatná egy inkubátorház létesítését kezdő vállalkozók számára, segítené a vállalko­zások megtelepedését a vá­rosban. Wessely Závodi hétköznapok Telkek kedvezményesen Szűk utcákon kanyarog az út. Takaros házak, rendezett porták árulkodnak az itt élő emberekről. Závodon nem többen, mint 384-en élnek, dolgos hétköznapjaik lassan telnek. Az ő életük sem men­tes a gondoktól, problémáktól. A községben munkalehetőség egyáltalán nincs, és a kisvejkei termelőszövetkezet is - ahol a lakosság zöme dolgozott - az utolsó napjait éli. így aztán, aki teheti, távolabbi telepü­lésre utazik munkát keresni. Dolgoznak závodiak Szek­szárdon, de néhányan Kom­lón, a bányában keresik meg a mindennapit. A 384 závodiból hat kisgye­rek van, három év alattiak. A tizenegy óvodással helyben, napközi otthonban foglalkoz­nak. A harminchárom általá­nos iskolás Tevelre jár regge­lente. Az iskolának a gyerekek után az önkormányzat - a normatívákon felül - 407 ezer forintot fizetett. A körjegyző­ség erre a célra 1991-re 266 ezer, míg az idei évre 598 ezer forintot tervezett. A két szám közti különbség nem a gye­reklétszám emelkedését mu­tatja, hanem a kiadások növe­kedését. Tizenkilenc závodi fiatal középiskolai tanulmá­nyait Szekszárdon és Dombó­váron folytatja. Az önkormányzat úgy pró­bál enyhíteni a gondokon, hogy azok, akik vállalkoznak házépítésre, kedvezménye­sen, 60 forint/négyzetméteré­ért vásárolhatnak közművesí­tett telket. A költségvetésben szerepel, hogy az önkor­mányzat lakásépítéshez, il­letve vásárláshoz 150 ezer fo­rint támogatással járul hozzá. Erre azért volt szükség, hogy a fiatalok ne máshol, hanem a községben telepedjenek le. Az utóbbi néhány évet tekintve gyakorlatilag egy-egy ház ké­szül el évente. A jelenleg épülő három új ház is áthú­zódó építkezés, ebből kettőbe már beköltöztek. Kevesen élnek Závodon, ezen a kistelepülésen. Sok köztük az idős ember, de mindenki úgy gondolkodik, élni, megélni kell, még ha sok munka árán is. (p. téri) Az a baj, hogy nincs munka Régi mellett új ház is van Mozdultak a népművelők (Folytatás az 1. oldalról) — Egyszóval igén. Az hi­ányzik, aki a megyében meg­levő közművelődés kérdései­vel olyan formában foglal­kozna, mint azt korábban in­tézményes keretek között a Babits művelődési központ tette. Ki kell alakulni ezt he­lyettesítő formának, gyakor­latnak. Több alkalommal pró­bálkoztunk egyesület, szövet­ség beindításával, szervezésé­vel, de kevés sikerrel. Most a közművelődési törvény, a közalkalmazotti törvény és jogviszony új helyzetet terem­tett a közművelődésben dol­gozók számára. Úgy éreztük, mozdulni kell. Meg akartuk hallgatni olyan szakemberek információit, melyek közvet­lenül segítséget jelentenének a mindennapok küzdelmeiben. Olyan ismeretekkel vértez­hetnének föl bennünket, ami­vel eredményesebben juthat­nánk előbbre. Ezek által erő­södne a hitünk, hogy valóban szükség van a népművelőkre. — Mi a tapasztalata Vadász János országos titkárnak azokról a helyekről, ahol nincs megyei in­tézmény? — Tolna megye egyedül­álló ebből a szempontból - fogalmaz Vadász János -, mert megszűnt a megyei in­tézmény és nincs helyette más. A többi megye önkor­mányzata módszertani cso­portokat hozott létre, de azt tapasztalom, hogy ezektől függetlenül nagyon meglazul­tak a népművelőket összekötő szálak. így a kistelepüléseken dolgozó kollégák teljesen ma­gukra hagyattottan kínlód­nak, vergődnek az információ, szolgáltatás hiányában. Iszo­nyú szükségük lenne olyanra, ami által összekapcsolódná­nak, megfognák egymás ke­zét. A megyei művelődési központ típusú feladatok ellá­tására soha nem volt annyira szükség, mint napjainban. Azért tartom fontosnak a Tolna megyei kollégák kez­deményezését a Tolna táji Szövetséggel is, mert hangsú­lyozom, ez az a megye, ahol úgy szűntették meg a megyei művelődési központ funk­cióit, hogy helyette semmit nem hoztak létre. Ez egy ab­szolút hibás lépés volt. Bizo­nyítja a bonyhádi találkozó is, mert nagyon sok probléma sűrűsödött össze. Nyomasz- tóak a rendszerváltás financiá­lis gondjai, az értékválságból fakadó problémák, amelyek­hez a saját egzisztenciális konfliktusaik is párosulnak. Ezek még sürgetőbbé teszik egy belső szakmai szervező erő létét, ami nem szövetség, nem egyesület, hanem intéz­ményesített, ami a szakembe­reket együtt tartja. * A 65 kiküldött meghívóra fele arányban érkeztek Bony- hádra a népművelők. A köz- művelődés kialakult helyzetét elemző két előadó gyakorlati tanácsokkal is válaszolt a fel­merült kérdésekre, amelyek­ből egyértelmű volt az igény olyan szervezési forma iránt, amiben az egyén éppen úgy megtalálja érdekeinek képvi­seletét is, mint a szűkebb körű szakemberek közössége. Decsi Kiss János Házhoz megy a Mikulás A tamási művelődési ház folytatja a tavaly jól bevált szolgáltatását és az idén is meghirdette azt az akciót, hogy december 5-én és 6-án a családok igényei alapján ház­hoz viszi a gyermekeknek el­készített csomagokat, a család ajándékát a Mikulás. Három Télapó járja majd a várost - közülük egy munkanélküli —, egyébként mindhárom jósá­gos. Az igényeket a művelő­dési ház munkatársainál je­lenthetik be az érdeklődők. Az olvasó írja Tisztelt Szerkesztőség! Az Ossza meg örömét kezdemé­nyezésük mellé javasolnék egy újabb rovatot (nem önzet­lenül) Ön minek örülne? címmel, s rögtön le is írom, én minek örülnék. Ha az a hívat­lan látogató, aki „kölcsön­vette" Szekszárdon, a Wo- sinsky ltp. 26. pincéjéből To- mos kerékpáromat (zöld színű, a kormányoszlop egy darabja narancssárga) most végre visszahozná, olyan ész­revétlenül, mint ahogy elvitte. Üdvözlettel: Papp Aranka Szekszárd, Wosinszky ltp. 26. Ajánljuk magunkat, ajánljon bennünket barátainak, ismerőseinek és mindenkinek! Előfizetőinket kérjük, hogy szerezzenek újabb előfizetőket a 33.000 példányban megjelenő nak Ajánlja a lapunkat, s ha megnyerte ismerősét az előfizetésre, töltse ki és borítékban küldje be az itt következő szelvényt, valamint az előfizetési díj befizetését igazoló postai csekket vagy másolatát a TOLNAI NÉPÚJSÁG Kiadója (7100 Szekszárd, Pf.: 71.) címére. Előfizetési díj 1 hónapra: 319 Ft. ...........................S1*“ ...........................................cN-........................... S ZEREZTEM EGY ÚJ ELŐFIZETŐT r r r BARÁTAIM, ISMERŐSEIM KÖZÖTT. Az új előfizető neve: ......................................................... Cí me (ahova az újságot kéri): ............................................ A beküldő neve: Címe:.............. K iről szeretne olvasni a lapban? . AKIK A MAI LAPUNKBAN MEGJELENT SZELVÉNYT'-'' BEKÜLDIK, AZOK KÖZÖTT EGY elektromos kést SORSOLUNK KI. Ez a szelvény részt vesz az 1993. januári rendkívüli sorsolásunkon is.

Next

/
Thumbnails
Contents