Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-07 / 263. szám
4 NÉPÚJSÁG TOLNA ES KORNYÉKÉ 1992. november 7. Bogyiszlóra is beköszöntött az ősz A felvételeket Kispál Mária készítette Fúvósok A tolnai fúvósok novemberben, nem a zeneiskolában, hanem a művelődési házban próbálnak, péntekenként. A szedresi templom téglái Magyar cukrászok Németországban * Édes mesterkurzus a dolog, mert Mecseki Ferenc egyszer kijelentette, hogy még ahányszor Lehőczynéval valami dolga volt, abból még mindig valami baj származott. Nem is beszéltem aztán vele. Hogyan történt aztán, hogy közös ügyvédjük volt, azt máig sem értem. Ezután Mecseki Ferencet hallgatják ki. Azt vártam, hogy majd a tőle megszokott értelmes, talpraesett feleleteivel kiment a bajból... A bíró kedveskedő, édeskés behízelgő hangon kérdezi. — Mit mondott maga a papnak, amikor a templom falán dolgozott? — Atya, ebből baj lesz! — Tehát figyelmeztette. Mondja csak Mecseki igaz az, hogy átokkal fenyegette magát és az egész családját, ha nem úgy vall, amint ő akarja? Borzalom! Borzalom! Hogy lehet ilyet kérdezni!!! De hallgattam, mit felel. — Igaz - mondja elhaló, alig hallható, gyenge hangon. Szörnyűség!! Szörnyűség, hogy mit éreztem akkor, leírni képtelenség! Nem akartam hinni a füleimnek, de nem hittem a fülemnek, hinnem kell a szemeimnek! A bíró felszólítja: — Mondja ezt a szemébe! Ő megfordul és gyűlölettől izzó szemekkel, szemrehányó tekintettel, kétségbe esve néz rám. (Legalább akkor így láttam, így gondoltam, lehet, hogy tévedtem.) Előre hajolok, hogy jobban halljam, mert nem akarom hinni, hogy képes legyen egy ilyen aljas és ostoba rágalmat a szemembe mondani. Hallanom kellett ismét, ugyanazon az erőtlen, gyenge hangon. — IgazÜgy éreztem, mintha életem legnagyobb alkotása a templom az ő kibírhatatlan súlyával rám szakadt volna! Vége! Vége! Vége! Vége már mindennek! Én nem így gondoltam a templomépítés befejezését! Kimondhatatlan keserűséggel a lelkemben nem tudtam mást mondani: — Nem átkoztam senkit!!! Én csak áldást osztottam!!! A bíró azonban tovább faggatja: — Hol történt ez, az utcán? — Igen - hangzik ismét bizonytalan, gyenge hangon a felelet. A bíró most a téglaárak- iránt érdeklődik, de csakhamar visszatér az állítólagos átkozódásra. — Bement a lakásba és ott fenyegette meg? — Igen.... — Hát most hol, az utcán vagy a lakásban? De Mecseki nem felelt. A bíró jobbnak látta abbahagyni a dolgot. — Szokott szentmisére járni? Megint hallgat. — Tudja, hogy aki vasárnap nem jár szentmisére az halálos bűnt követ el? Ejnye de jól tudod és mégis ilyen gyalázatos vallomásra vettétek rá az én legjobb emberemet, gondoltam, és közbevágtam: — Szokott hát! (Folytatjuk.) A Tolna megyei Ipartestület és a Németországi Iparkamara 4 éve tartó jó kapcsolatának eredménye, hogy 1992 október 26-tól 30-ig 5 napos mesterkurzusra hívták meg Magyarország lekiválóbb pék- és cukrászmestereit. Ezen az utazáson Tolna megyéből hatan vettek részt, Bujáki Attila Dombóvárról, Horváth György Szekszárdról, Illés Gáspár Bátaszékról, Pataki Jó- zsefné Tolnáról, Petrits József és ifj. Zsitvai János Szekszárdról. A 15 tagú „delegáció" egyetlen hölgytagját Pataki Józsefné tolnai cukrászmestert kértük meg, hogy a straubingi élményekről, az ott látottakról, tanultakról tájékoztassa egyrészt a cukrász szakmában dolgozókat, másrészt az édességet kedvelő olvasókat. — Straubing egy Szekszárd nagyságrendű város, ahol külön iskolában foglalkoznak azokkal a pék és cukrász szakemberekkel, akik tanulmányaik elvégzése után mesteri címet kapnak. A vendéglátás és az ottani szakmai gárda a messzemenőkig mindent megtett, hogy a kis magyar csapat megismerkedjen azokkal az újdonságokkal, amelyek nálunk még egyrészt a technika, másrészt az alapanyagok hiánya miatt nem terjedhetett el. A kurzus tagjai szigorú tematika szerint tanultak, részben elméletben, részben gyakorlatban ismerkedhettek meg az új eljárásokkal, hisz Németországban már a cukrász szakma is magán viseli a reformkonyha minden jelét. — Mi a legszembetűnőbb különbség a két ország cukrászipari termékei között? — Elsősorban az, hogy igen kevés cukrot és zsiradékot tartalmaznak a készítmények. Olyan anyagokkal dolgoznak, amelyeknek kalóriatartalmuk minimális, kivitelezésük viszont ugyanolyan, vagy még szebb, szemet gyönyörködte- tőbb mint a miénk. — Ezek az alapanyagok nálunk nem kaphatók? — Még nem. ígéret van rá, hogy egy német-magyar kooperációs kft., a Bakó fogja ezeket nálunk forgalmazni. — Miből állnak ezek az anyagok? — Elasztikusak. Zsiradékot minimálisan tartalmaznak, ennek ellenére a tészta állaga sokkal szebbé, formázhatóbbá válik. — A cukrászatban nagy jelentősége van a díszítő elemeknek, e téren milyen különbséget tapasztaltak? — Óriási a különbség. A vajkrémeket nem ismerik, még véletlenül sem használják. Marcipánnal és gyümölcsökkel díszítenek mindent. A legnépszerűbb sütemény náluk a gyümölcstorta. — Ez más, mint a nálunk is kedvelt gyümölcstorta? — Az alapanyagai, alma, banán, őszibarack, ezeket a gyümölcsöket összeszeletelik, összekeverik, felhalmozzák egy tortakarikába és lékötő anyaggal leöntik. Tetejét, oldalát mandulával díszítik. — Ez a lékötő anyag valami olyasmi, mint a zselatin? — ők a zselatint teljesen elvetik. Brutálisnak tartják, durva bevonatnak a gyümölcstorta esetében. A lékötő Hanem azok akik ebből a téglából vettek, mikor megne- szelték, hogy baj lesz belőle, igyekeztek engem belevonni és mindent rám hárítani, mert ahogyan mondották, a papnak nincsen családja, az jobban kibírja! Mire jó a papi nőtlenség! Úgyan mennyit kell ülnie helyettük. . . gondoltak-e rá? Elnök: — Mondja Kiss Ferenc, mit mondott a pap magának a meszes gödörnél? — Hogy hozzon nekünk is meszet. — Hát a templomban mit mondtak? — Hogy új téglát nem vesznek, mert az feltűnő! A vonttatós hát ellenem vall. Vallomása szerint én bíztattam, azért lopott. Hiába tiltakoztam és mondottam, hogy nem is beszéltem vele, mert amit mondtam azt nem lehet megbeszélésnek venni, hiszen sem meszet, sem téglát nem szállítottak ezután a „megbeszélés" után. De, ha Kiss Ferenc a vontató vezetője azt vallja, hogy ő annak vette, akkor a bíróság, lopásra való fel- bujtás címén elmarasztal. így is történt! Bár mindenki látta, hogy az elnök kérdései nem az igazság kiderítését célozzák, hanem csupán ellenem irányulnak. A tárgyalás elején nagyon meglepett, hogy Mecseki Ferencnek és Lehőczy Istvánnénak közös ügyvédjük van, Dr. Gulyás, akire a barátom figyelmeztetett, hogy jó lesz rá vigyázni. Annál is inkább meglepett ez anyag teljesen átlátszó, vékony réteg, amely nem fosztja meg a gyümölcs látványától a fogyasztót. Egy liter vízhez egy csipetnyi lékötő anyagot oldanak fel, amely ezt a bevonatot eredményezi. — Milyen gyümölccsel dolgoznak, hisz Németországban télen is ugyanúgy lehet friss gyümölcsöt kapni, mint az év bármely szakában. Használnak fagyasztott gyümölcsöt? — Zömmel frissel dolgoznak, a mélyhűtötteknél viszont ugyanaz a lékötő anyag éri el a kívánt hatást, tehát a tortára helyezve a fagyasztott gyümölcs felolvadás után sem áztatja el a tésztát. — Mi volt a sláger sütemény, amely - reméljük a kitűnő szakemberek révén - egyszer a mi asztalunkra is kerülhet? — Talán nem is slágernek, hanem egy tradicionális süteménynek nevezném, oly régen tartják Németországban a sütemények királynőjének. Formája hasonló a kürtöskalácshoz. Piskótatésztából 14 réteg kerül rá, sárga főzött krémmel töltik, tetszés szerint lehet csokoládéval, gyümölcscsel díszíteni. Amikor szeletelik olyan, mint a fák évgyűrűi. Nemcsak finom, mutatós is. — Lesz-e viszonzása a látogatásnak, a mesterkurzuson .résztvevők visszahívták-e vendéglátóikat? — Természetesen, megtörtént a viszontmeghívás, amit a német kollégák nagy örömmel fogadtak. Jövőre mi kívánjuk nekik megmutatni a hazai cukrászat termékeit, specialitásait egy hasonló mesterkurzuson. Sas Erzsébet A tolnai GÉM szárnyra kelt Alaposan nézzük meg a fenti képet, mert mostantól archívnak számít. A tolnai Gép és Műszeripari Szövetkezet, a GÉM ugyanis nyugati tőkés társra lelt, elkelt, és szárnyra ■kelt a világpiac felé. Mielőtt savanykás nosztalgiázásba kezdenénk, megjegyzendő, hogy az új cég, a Fastron Hungary Kft., az első jelek szerint, jobb lesz, mint elődje volt. Bár a GÉM eddigi bizonyítványa sem mondható rossznak, nem véletlenül jegyezték nyugaton, s nem véletlenül talált ilyen hamar befektetőre. Fáskerti Gábor, a Münchenben élő magyar származású üzletember a kft. tulajdonosa, 100 százalékban. A kollektíva bizalmát élvező Méhn Imre pedig, aki a korábbi szövetkezet elnöke volt, ügyvezető igazgató lett.-Wy- Fotó: Kispál A község lapja / • /i// újra „el Hosszú szünet után újra olvasható egy nagyközségi lap, a „faddi HÍREK". Az ilyen típusú újságok pionírja volt ez, 1989-ben látott napvilágot az első száma. Aztán anyagi és adminisztrációs problémái adódtak, nevet is változtatott (Fatodi), mígnem most, novemberben - kiheverve a gyermekbetegségeket -, ismét eredeti címén jelent meg, s kerül a postaládákba. Nyolc A/4-es lapon olvashatnak az érdeklődők a helyi eseményekről, s van a kiadványnak egy egylapos melléklete is, mely regionális telefonkönyv- és buszmenetrendként használandó. Egy csipetnyi irodalom is színesíti az ingyenes újságot, a községben élő Komáromi Andrea verseinek köszönhetően. Egy apró technikai malőr: talán nem az apróhirdetések közé kellett volna tenni a lírát. És mégegy: a címlapon kezdődő, s belül folytatódó cikknél jó lett voína jelezni, hogy hol olvasható tovább. Ezek a „faddi HÍREK" fogyatékosságai, melyek erényeivel össze sem mérhetők. Bárcsak minden ekkora település áldozna ennyit a lakosság tájékoztatására, bárcsak mindenütt élnének Tóth Ferencek és Ódry Károlyok, akik időt, pénzt, energiát szánnak az „ilyesmire"! Az utcanevekről Tolna Város Önkormányzatának MÉ)F-es képviselői komplex javaslatot kívánnak előterjeszteni, a településen - véleményük szerint - még szükséges utcanév-változtatásokról. Reméljük, lesz any- nyira lokálpatrióta a tervezet, hogy nemcsak „országos hősökkel" hozakodik elő, hanem a Tolnán élt, legendás hírű emberekről sem feledkezik meg. Úgy, ahogy nem feledkezett meg róluk - Ros- mayer Ferencről, Pécsy Józsefről, Brunszvik Teréz- ről, és másokról - a nemrégiben napvüágot látott helyi monográfia (364. oldal) sem. Megjegyzendő az is, hogy a lakosság jórésze úgy vélekedik: nem az utcák átkeresztelése most az elsőszámú tennivaló. A néhai Elemér atya feljegyzései 33.
