Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-21 / 275. szám

1992. november 21. »ÚJSÁG 11 HÉT VÉGI MAGAZIN ( n Kis-----A w eneráció * Ifjúsági oldal Törd a fejed! Két héttel ezelőtti felvéte­lünk egy pulykát ábrázolt, há- tulnézetben. A sok helyes megfejtést be­küldők közül a szerencse Ró­zsa Gábor lengyeli olvasónk­1. Inner Circle: Sweet 2. Boyz II Men.: End Of The Road 3. Undercover: Baker Street 4. Dr. Alban: One Love 5. Bon Jovi: Keep The Faith 6. Prince: My Name Is Prince 7. The Shamen: Ebeneezer G. nak kedvezett. Nyereményét postán küldjük el. Aki eltalálja mit ábrázol Kispál Mária fenti képe, két hét múlva tudja meg, hogy jól tippelt-e. 8. Felix: Don't You Want Me 9. Def Leppard: Make Love Like A Man 10. REM: Drive Hogy tovább folytassam életem lebilincselő, szenzációs történetét, haladjunk kicsiny­két tovább, s a zsenge gyer­mekkor újabb állomását, álta­lános iskolás éveimet vegyük most nagyító alá. Kissé túlkorosként kerültem az első osztályba, de ennek - az évek távolából nézve most már mulatságos, de akkor igen tragikusnak felfogott - története van. Mivel április el­sején születtem, a hatodik éle­tévem betöltésével szinte egyező napon, jóanyám kellő eleganciával felöltözött kosztüm, tűsarkú cipő, kalap -, s elindult, hogy kivitelezze iskolai beiratásomat. Csak ké­sőbb találtunk magyarázatot arra, hogy jóanyám megtekin­tése után miért tettek a beirat­kozási íven a nevem mellé egy piros kérdőjelet. Drága szü­lőm ugyanis fényképlátással született. Ez nagyjából azt ta­karja, hogy számára csak há­romféle szín létezik: a fekete, a fehér és a szürke, valamint ezek különféle árnyalatai. így aztán teljesen mindegy neki, hogy a dolgoknak milyen szí­nük van, úgy lát szegénykém, mint a fényképezőgép, ha fe­kete-fehér film van benne. Mivel azon az ominózus be­iratkozási reggelen senki nem tartózkodott otthon, hogy fel­ügyeljen öltözködésére, kissé furcsa színárnyalatokba bur­kolózott. (A szomszédok vé­leménye szerint a színpompás paradicsommadár csak tehet­séges kezdőnek bizonyult volna mellette.) Először is fel­vette az új kosztümjét, amit ti­Heti cáfolat Nem igaz, hogy a ma­gyar kormány humanitá­rius segélyt nyújt a ma­gyarországi fiatalok lakás­gondjainak megoldásához. Abszolút Mi az abszolút szemtelen­ség? Kopasz embertől fésűt kérni! Ferencz Tibor Tolna Bartók B. u. 108. Angol T 1. Boyz 11 Men OP 10 End Of The Road 2. Tasmin Archer Sleeping Satellite 3. Madonna Erotica 4. Bizarre Feat & Angie Brown I'm Gonna Get 5. Bon Jovi Keep The Faith 6. Arrested Development People Everday 7. Take That A Million Love Songs 8. Doctor Spin Tetris 9. Erma Franklin Take A Little 10. Rage Run To You Az én slágerlistám Hóbortok és hóbortosok Ha jól tudom, a szakembe­rek a kiskamasz-kort jelölik meg a gyűjtőszenvedély és a különféle hirtelen fellángoló, s szinte ugyanolyan gyorsan elhamvadó érdeklődés idejé­nek. Jómagam ezt a korszakot igen gyorsan és csendesen vé­szeltem át, mivel hat éves ko­rom óta egyetlen hóbortom van (a mai napig): az olvasás, s ebből eredően a könyvgyűj­tés. Nem úgy a húgom. A szak­könyvek íróinak bizonyára legnagyobb örömére, ő átesett a kamaszkori őrületen. Bé­lyeggel és szalvétával kezdő­dött. A család ezt meglehető­sen nyugodtan vette tudomá­sul, a szalvéta nem egy drága mulatság, s bélyeget egyszer fél kilót vettek neki a szüleim, potom 80-90 forintért, ezt az­tán csereberélhette rogyásig. A dolog azonban súlyos­bodni kezdett. Következtek az aranyhalacskák. Először csak egy ötliteres dunsztosüvegben úszkált néhány csenevész guppi. Aztán jött az ötven lite­res akvárium, különféle ha­lacskákkal. Igen esztétikus volt, s mindannyian szívesen nézegettük őket. Csakhogy. Az akvárium - gonosz módon - bizonyos időközönként „el- zöldült", s akkor az ötven liter vizet ki kellett borítani, a fa­lára rakódott micsodákat le kellett kaparni, és az alján lévő kavicsot is át kellett mosni, hogy megszabaduljon - fino­man szólva - a halacskák vég­termékétől. Nem borzolom az olvasók idegeit azzal, hogy ez a különféle „illatok" milyen kombinációival járt együtt. A húgom eleinte nagy lel­kesedéssel csinálta a „hala- zást", aztán, úgy látszik el­döntötte, hogy kis kedvenceit a sivatagi életmódhoz szok­tatja, mert egy idő után a mintegy tizenöt hal kábé tíz centiméter mágas, zavaro­szöld lében ténfergett. Az ak­varisztikának hamarosan be­alkonyult. Ám még mielőtt fellélegezhettünk volna, a hú­gom beállított egy aranyhör­csög párral, amit égy - bizo­nyára bosszúálló természetű - osztálytársától kapott. A bű­bájos párt Rómeónak és Júliá­nak neveztük el. Lakhelyük a halak által elhagyott akvá­rium lett, almuk faforgács. Namármost. Az aranyhörcsö­gökről tudni kell, hogy éjsza­kai állatok. Napközben a sa­rokba húzódtak, beásták ma­gukat a faforgácsba, és alud­tak. Estefelé megélénkültek, jókat játszottunk velük. Saj­nos, aktivitásuk éjszaka sem csökkent. Miközben aludni próbáltunk, Rómeó és Júlia, iszonyú zajt csapva „kánká- nozott" a faforgácsban, siví- tott és rohangált, és az akvá­rium falát kaparászta. Ráadá­sul, családot is alapítottak. Ennek eredménye 9 (kilenc!) kishörcsög lett. Ebből orvul sikerült ötöt elajándékozni, a maradék négy pedig tovább bővítette állatkertünket. Idő­közben valami megmagya­rázhatatlan engedékenység révén két úgynevezett afrikai ugróegér, és egy Viktor névre keresztelt fehéregér is szoba­társunk lett. Közben elfelejtet­tem szólni a két papagájról, Charley-ról és Kizzy-ről, akik a hajnali első napsugárra tril­lázni kezdtek, a csőrüket csi­korgatták, és visítoztak, ami a család idegeit szintén kissé megviselte. Miután lezárult a kisál­lat-korszak, a kutyatartás kö­vetkezett. Első számú kutyu- link egy Betty névre keresztelt fajtiszta korcs volt. Agilis, mérges kis jószág. Ő nem so­káig foglalt le minket - sajnos - közlekedési baleset áldozata lett. (Jelige: jön még kutyára teherautó!) Második kutyánk egy fajtiszta skót juhász volt, aki szintén a Betty nevet kapta. Bűbájos kiskutya volt, megélénkítette napjainkat, fő­leg amikor egyszer, a dugót kirágva, megivott kábé két li­ter bort, s a frászt hozta ránk, 'mivel dülöngélt és elesett, a szája habzott, s amíg fel nem fedeztük, hogy mit művelt, azt hittük, megveszett, s sikol­tozva menekültünk előle. Betty azóta is megvan, a kör­nyék lakóinak a vérét fa­gyasztja, mivel jókora kutya lett belőle, és imádja ijeszt­getni az embereket. Szóval imigyen zajlott ná­lunk a hóbortok időszaka. Remélem, okultam belőle, s őrzök annyi toleranciát ebből a néhány évből, ami segít majd átvészelni ezt az idősza­kot, ha nálam következik el. Mármint az én gyerekeimnél. Szerencsére addig még van jópár év, mire beköszönt ná­luk. Önéletrajz II. tokban varratott. Szegény­kém, meg volt győződve róla, hogy sötétkék, nem is sejtette, hogy a boltban, tudva látáshi­bájáról, egy cirkuszi társulat kígyóbűvölője által megren­delt, s aztán meg nem vásárolt anyagokat sóztak rá. A szok­nya püspöklila színű volt, a kabát pedig vakító narancs- sárga, mint a köztisztaságiak mellénye. A vélt sötétkék kosztümhöz jóanyám fehér blúzt akart venni, ám mivel csak annyit érzékelt, hogy vi­lágos a színe, egy harmatos banánzöld blúzocska került rá végül is. Ehhez „jajvörös" ha­risnyát és türkizkék cipőt vett magára, fejére citromsárga ka­lapot biggyesztett, majd kezé­ben rózsaszín retiküljével ön­elégülten távozott otthonról, abban a szent meggyőződés­ben, hogy a végletekig elegán­san, és szolidan néz ki. Szemtanúk véleménye sze­rint a forgalom többször is le­állt, és több koccanásos baleset is előfordult az utcán, mert a vezetőket elbűvölte színpom­pás szülőm látványa. Egy ab­lakmosó két kirakatot tört be, s háromszor a vödrébe lépett, annyira lenyűgözte a látvány. Ezért hát nem kell csodál­kozni azon, hogy amikor a körzeti gyermekorvos az óvo­dába érkezett, hogy kiállítsa alkalmassági papírunkat, s e célból minden gyermekkel el­beszélgetett, az óvónőkkel tör­ténő hosszas súgás-búgás után tőlem Einstein relativi­tás-elméletét kérdezte az „Ecc-pecc kimehecc" helyett. Mondanom sem kell, nem fe­leltem meg iskolásnak, úgy­hogy nagy bánatomra, marad­tam az óvodában. Utólag per­sze ezt nagy ajándéknak te­kintem, visszanézve harmatos ovis éveimre. A következő évben drága jó apám ment el beiratni, s úgy látszik, megint mellénk sze­gődött a balszerencse. Atyám éjszakai műszakban dolgozott akkortájt, állítólag valami la- katos-kisparosnál. (Legalább is ezt állította, amikor kábé kétszáz darabból álló kulcs­készletét megtaláltam a nagy­szekrény alatt. Érdekes egy munkaadója lehetett, termé­szetben fizetett neki: ezüst gyertyatartókkal, szőrmebun­dával és betétkönyvvel.) Szóval a fárasztó éjszakai munka után indult el beiratni engem, s türelmesen várako­zott a sorban. Sajnos, mikor a bizottság elé került, azok csak annyit láttak, hogy egy mar- hanagy ember ugrál és geszti­kulál előttük, és artikulátlan hangon, érthetetlenül ordíto­zik. Mentőt hívtak az „őrült­höz", s a nevem mellé ismét piros kérdőjel került. Atyám természetesen nem volt őrült, mindössze annyi történt, hogy sorbanállás közben akkorát ásított, hogy kiugrott az áll­kapcsa. A körzeti gyermekor­vos az óvónőkkel történt sú­gás-búgás után új trükköt ve­tett be, hogy ismét alkalmat­lannak nyilváníthasson. Most a mérleggel manipulált vala­mit, s a fránya gépezet, ami­kor ráálltam, mindössze 12 ki­lót mutatott. Mivel ilyen kis súllyal nem mehettem isko­lába, ismét egy üdítő évet töl­töttem az oviban. (Közben, mivel a játék már nem kötött le teljesen, csak úgy magamtól megtanultam írni, olvasni, gépírni és elég tűrhetően fran­ciául. Az óvodában ki is hasz­nálták tudásomat, hamarosan én készítettem a konyha könyvelését, és a heti étrendet, és szerelmes leveleket írtam Mici óvónéni francia pasijá­nak.) Két sikertelen beiratás után úgy éreztem, harmadszor nem hagyhatom, hogy ki­csússzanak kezemből az ese­mények. Álbajuszt és álsza- kállt ragasztottam, és mint a saját nagyapám, magam Írat­tam be magam. Teljes sikerrel. Amikor „elballagtam" az ovi­ból, zokogott a teljes személy­zet, annyira megszokták már, hogy elvégzem az unalmas papírmunkát. Hiányom még nyilvánvalóbbá vált, mikor Micikét elhagyta a francia pa­lija, mert mint írta, leveleiből hiányzik az eddigi tűz és érze­lem. Végérvényesen iskolás lettem tehát. S hogy miként teltek el mozgalmas diák­éveim, arról majd legközelebb beszámolok. Okoska (Folytatjuk.) Szenvedélybetegek II. Egy szál holdfényben. . . A horgászat általában a szabadidő kultúrált eltöltése. Ám nálam ez a szenvedély olyan mérvű, hogy nyugodtan nevezhetem életformának. Közel tíz éve űzöm a halakat, az utóbbi időben szinte csak ragadozókra horgászom (per- getés). Történt szeptember el­sején, hogy az iskola elkez­dése feletti bánatomban úgy döntöttem, elmegyek hor­gászni. A tetthely a vízinépek körében jól ismert folyamsza­bályozó kövezés a paksi Ha­lászcsárda alatt. A szürkület a legjobb rablóhalazó „csendes őrültek" számára, de én már hamarabb érkeztem. Lementem a kövezés alsó felére, hátha egy kis érdeklő­dést tudok kicsiholni a ba- lin-népségből (aspius aspius). Ez kimerült egy óvodáskorú ragadozóban, aki a partig ker­gette a műhalamat (wobbler), majd visszafordult. A napko­rong éppen learaszolt: itt az idő! - gondoltam, s átkapasz­kodtam a kövezés felső vé­gére. Ezen a napon kb. 15 fo­kot hűlt a levegő. Óvatosan osonkodtam az egymásnak ütődő köveken. Felkötöttem egyik kedvenc, sokat próbált wobblerem. A tizenvalaha- nyadik dobásra ráneheze- dés-féle kapásom volt, mintha egy úszó mosogatórongyot fogtam volna. Hevesen visz- szarántottam. Hohó! Vendég van! - gondoltam, és lazítot­tam az orsó fékjén. A hal elég passzívan viselkedett. Belefe­küdt a sodrásba, és „energia- takarékosán" húzatta magát. Egy darabig mérlegeltük egymás erejét, majd ezt elun­ván egy rántás kíséretében el­indult lefelé. Egyenesen bele az alattam lévő csónakkikötő kötelébe! Felszökött a vér­nyomásom, és izgalmamban nagy hibát követtem el: egy kicsit erőltettem. Erre felbuk­kant egy hosszú, ezüstösen csillogó süllőtest (stizostedion lucioperca) a víz felszínén. A szemem láttára rázott egyet a fején, és már szabad is volt. Hitetlenkedve bámultam az ernyedt zsinórt, de azért neki- állok feltekerni ,a damilt, és közben elkap a mélyről jövő, keserű zokogás. Önbizalom nélkül, reszketeg kézzel, de azért tovább dobálok. Az ide­geim pókfonál vékonyságúak, így lehetséges, hogy a fenéken akadozó wobbler miatt na­gyokat bevágok. El is akadtam pillanatok alatt, és nem volt szívem a méregdrága műcsalit beszakítani. Nincs mit tenni, be kell úszni érte! Váltásruha hiánya miatt egy szál holdfényben ereszkedtem le a tíz fok körüli vízbe. A hi­deg rázott, mire felhoztam a csalit a víz alól. Alig öltözők fel, első dobásra megint el­akadok. Minden porcikám til­takozott az újabb kényszer­fürdő ellen, de nagy adag önakarat hatására pőrére vet­kőzök, és be a vízbe. Élőha­lottként támolygok a partra. Egy éjjeli harcsahorgász ép­pen ebben a pillanatban jelent meg. Eme sporttársam meglá­tott, és szólni sem tudott. Majd pedig, úgy ahogy volt, hazamenekült. Felöltöztem, és kékre fagyva követtem példá­ját. Újhelyi Zoltán 11. T. (A Csapó Híradó nyomán.) Válogatott versezetek Más vagyok! Tudom, érzem, én más va­gyok Valaki szívemben nyomot hagyott. Szép szemével megigézett, Nekem több volt, mint száz ígéret. Szerettem Őt nagyon, na­gyon. Szép szeme volt minden va- gyon. Szerettem őt, mást szeretett. Ki tudja, tán észre sem vett. Tudom, érzem, más vagyok én! Szívem, lelkem mindig re­mél. Visszajön tán és megszeret, Visszajön tán, s el nem feled! Korkoro Sötét kihalt az utca, Én ülök egy pádon. Hány órája? Mióta? Megmondani nem tudom. Sötét, kihalt az utca, Csak ülök a pádon, Fázva, dideregve, S egyedül nagyon. Sötét, kihalt az utca. Hazamenjek? Miért? Itt megnyugtat a csend, Olyan jó a sötét. Sötét, kihalt az utca, Körülöttem padok. Olyan nagyon fáj nekem, Hogy egyedül vagyok. Sötét, kihalt az utca, Lassan elindulok, De a magánytól én Menekülni nem tudok. Sötét, kihalt az utca, Ő követi léptemet, Mint egy láthatatlan őr. Kísér. Bármerre megyek. Simon Rózsa Csabának Rád gondoltam éppen Láttam arcodat, hallottam hangodat. Felém jöttél, nyújtottad két kezed Álmodtam csak, kinyitottam szememet. Te álltái előttem kinyújtott kézzel. Hiányoztál - mondtad, s mo­solyogtál csendben: Rájöttem, hibáztam, csak té­ged szeretlek! Annyi lány közül csak Te kellesz nekem! Szavakat mondtál, remegett a hangod. Én a földet néztem, nem lát­tam az arcod. Nem vettem észre, hogy nem hozzám beszélsz, Egy másik lánynak fogod a két kezét. Sírni szeretnék, de nem tehe­tem. Mire könny hullna szemem­ből, felébredek. Álom volt, szívemben mély sebet hagyott. Reggel van, s én ismét egye­dül vagyok! Vízöntő vem

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents