Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-18 / 272. szám

Csődmenedzser-képzés az ÁVÜ-nél 1992. november 18. VÁLLALKOZÁS - PIAC WÚJSAG 5 Hamarosan kész a Széchenyi Üzletház Városszépítő vállalkozás A Burger Ranch berendezésén már az utolsó simításokat végzik Januárban már1100 olyan csőmenedzsere lesz az ÁVÜ-nek, akik remélhetően képesek arra, hogy irányítsák egy-egy gazdálkodó szervezet csődből való kilábalását - mondta Dián Gábor, az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese azzal kapcsolatban, hogy né­hány napon belül befejezi ta­nulmányait az a negyven szakember, aki az első mene­dzserképző tanfolyamon vett részt. Ez év szeptemberéig több mint 1800 csődbejelentés ér­kezett a bíróságokhoz, ezek mintegy 30 százaléka az ÁVÜ tulajdonába tartozó gazdál­kodó szervezet. A tapasztala­tok azt mutatják, hogy megle­hetősen szerény a hitelezőkkel megkötött megállapodások aránya. A bankok úgy látják, hogy a cégek kilábalási tervei nem elég megalapozottak és szakszerűek. Ebben az esetben pedig nagy a veszélye annak, hogy rövidebb időn belül a cég újra fizetésképtelenné vá­lik, ami már az adott társaság felszámolását jelenti. Szakértők szerint összessé­gében legalább 1 milliárd fo­rintnyi vagyonvesztés kerül­hető el, ha egy-egy cég első embere a csődbe jutott vállala­tot megmenti a felszámolástól. Fontos ez azért is, mert e cé­gek állítják elő az exportra ke­rülő termékek közel egyhar- madát, és a foglalkoztatottak közül minden negyedik em­ber ilyen, tehát csődhelyzetbe került vállalatnál dolgozik. Dián Gábor kifejtette: az ÁVÜ, mint az alapítói jogokat gyakorló szervezet, felelős a vagyon legkedvezőbb hasz­nosításáért. Ezért szervezték meg azt a tanfolyamot, amelyre 380 jelentkező közül választottak la mintegy 300 je­löltet. A sikeres vizsgát tett menedzserek a felszámolás veszélyébe sodort, de potenci­álisan talpraállítható és a jö­vőben gazdaságosan működ­tethető, illetve privatizálható szervezetek élére kerülnek. Az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhe­lyettese elmondta: a négyhe­tes tanfolyam résztvevőit kül- és belföldi oktatók képzik, a pénzügyi, a marketing, a ve­zetési, a szervezetfejlesztési és a jogi ismeretek elsajátításán túl megtanulják a csődegyez­séggel kapcsolatos speciális szakmai teendők elvégzését, például a csődegyezségi terv, illetőleg a talpraállítási program is a tanterv része. A csődmenedzserek egy-egy speciális kérdésben a taná­csadó szolgálattal konzultál­hatnak, s így szakmailag nem szakadnak el az ÁVÜ-től. Azt azért el kell ismerniük a szekszárdiaknak, hogy min­den gazdasági nehézség elle­nére szépül városunk, s ez nem utolsósorban a vállalko­zásoknak köszönhető. Vállal­kozásoknak, amelyek üzlete­ket nyitnak, alakítanak át, csi­nosítanak, s vállalkozásoknak, amelyek mindezeket az igé­nyeket kielégítik: vagyis épí­tenek. A feltörekvő építőipari magánvállalkozások egyik je­les képviselője a Timpanon Kft., tevékenységének jeleit ma már sokfelé láthatjuk a vá­rosban. Ők építették a Kereső Üzletházat, a mintalakótelep néhány épületét, a Flórián (volt Zalka Máté) utca két épületét, a Munkácsy utcai metodista templomot, a Stutt­gart Udvart, s a most befejezés előtt álló Széchenyi Üzlethá­zat. Ez utóbbi földszintjének műszaki átadása adta az apropóját annak a beszélge­tésnek, amelyet Mácsik Ist­vánnal, a Timpanon Kft. vál­lalkozási igazgatóhelyettesé­vel folytattunk: — Ejtsünk néhány szót az előzményekről: mikor, milyen kö­rülmények között alakult a vál­lalkozás? — Heten alapítottuk a kft-t 1990 tavaszán, 1,4 milliós törzstőkével, bár azóta ketten kiszálltak, tehát jelenleg öten vagyunk a Timpanon tulajdo­nosai. Valamennyien a volt TÁÉV középvezetői voltunk, s azért váltunk ki, mert nem ér­tettünk egyet az akkori veze­tés jövőről alkotott elképzelé­seivel. — Nem kis kockázat ma az építőiparban vállalkozni, hiszen ez nem a nagy beruházások idő­szaka, a lakásépítés is jelentősen csökkent, ma is tart a recesszió ebben az iparágban. ■— A recesszió egy része csak látens, az induláskor is' úgy véltük - s ez szerintem mára bebizonyosodott -, hogy a kisebb méretű, rugalmas és főleg szakmailag felkészült építőipari magánvállalkozá­soknak a szűkülő piacon is van munkájuk és jövőjük. Per­sze, nagyon kemény a ver­seny, s nem is mindig tisztes­séges. Elég sok a „kókler" cég, vállalkozó, akik gyakran irreá­lis ajánlattal viszik el előlünk a munkát, s amelyet később természetesen nem, vagy nem annyiért tudnak teljesíteni, mint ahog^ vállalták. Éppen ezért ma a megrendelőnek kell nagyon észen lenni, s a versenytárgyaláson nemcsak azt nézni, hogy melyik ajánla­ton szerepel a legkisebb vég­összeg. Az idő persze a tisz­tességes és hozzáértő vállal­kozásoknak dolgozik, már most érezzük, hogy lassan kezd tisztulni a verseny. A gyengék kiesnek, aki pedig tartósan jól, megbízhatóan dolgozik, annak a neve előbb-utóbb bizalmat fog kel­teni a megrendelőkben. Úgy gondolom, hogy néhány épü­letünkön azért látszik, hogy igyekszünk ... — Milyen épületeket építenek most, vagy a közeljövőben? — A Széchenyi Üzletházon kívült most folyik a kórház gyermekosztály előtti pavilo­nok és portaépület, valamint a négyes iskola tornacsarnoká­nak építése. Nemrégiben nyertük meg a Garay Gimná­zium tornacsarnokának építé­sére kiírt pályázatot, itt hama­rosan kezdjük a munkát. — Hogyan dolgozik a Timpa­non: saját gárdával, vagy alvál­lalkozókkal? — Vegyesen. Tervezést nem végzünk, csak kivitele­zést. Ebből az építést több­nyire a saját, mitegy 70 fős fi­zikai állományunkkal, a szak­ipari munkákat pedig alvál­lalkozókkal végeztetjük. — Egy-egy nagyobb munka teljesítéséhez komoly tőke vagy hitel kell. Nehéz ma hitelt sze­rezni ilyen célra? — Pénz, hitelkeret van a bankoknál, gondokat általá­ban a nagy fedezetigény okoz. Egy induló vállalkozás bizony nehezen juthat hitelhez, ha még nincs elegendő vagyona fedezetként. Szerencsére ne­künk már nincsenek ilyen gondjaink, vagyonunk eléri a 20 millió forintot, tehát meg­van a kellő fedezetünk. Egyébként éppen most van fo­lyamatban a vagyon tőkésí­tése, azaz törzstőke-emelésre készülünk. — Beszéljünk egy kicsit a Széchenyi Uzletházról. Milyen konstrukcióban készül ennek az épületnek a felújítása? — Ebben a 60-as évek ele­jén épült házban az üzletek fe­lett 7 lakás volt. A felújításra vonatkozó első elképzelések ezeknek a lakásoknak a meg­tartásával számoltak, mi azonban más javaslattal áll­tunk elő. Végeredményben olyan megállapodást kötöt­tünk, hogy az épületben csak üzletek és irodák maradnak, viszont a 7 helyett 9 lakást épí­tünk máshol, a jövő év végéig. Cserébe megkaptuk az alag­sor, az első emelet és a tetőtér tulajdonjogát, valamint a má­sodik emelet bérleti jogát 15 évre. Az önkormányzaté ma­radt a második emelet és a földszint tulajdonjoga. Ez utóbbival eggyébként apport­ként beszállt a Burger Ranch Magyarország kft-vel közösen alapított kft-be, s ennek nyo­mán nyílik meg hamarosan itt egy gyorsétterem. Az alagsorban és az első emeleten üzletek, a második emeleten és a tetőtérben iro­dák lesznek. Az üzlet- és iro­dahelyiségek túlnyomó részét értékesítettük, már csak né­hány szabad helyiség van. — Ki tervezte az épületet? — A Kontúr-terv Kft-től B. Keresztes Éva és Lovas Fe­renc. — Mennyiért lehet itt üzletet venni? ■ — Tekintve az épület he­lyét és minőségét, úgy gondo­lom, hogy versenyképes az ár: az alagsorban 90 ezer, az első emeleten 95 ezer forint négy­zetméterenként. — Mikor lesz kész? — A földszinti Burger Ranch a jövő héten nyit. A többi üzlet december elején, az irodák pedig december kö­zepén nyithatnak, tehát még a karácsonyi szezon előtt.- árki - Fotó: Gottvald APEH-álIásfoglalások Vendéglátó üzletek trafikáru-értékesítésének áfa-elszámolása Amennyiben a trafikáru értékesítése a vendéglátóipari egy­ségben, a vendéglátóipari szolgáltatás keretében történik, akkor a vendéglátóipari értékesítés ellenértékének része. Ezért az adóalany a fizetendő adó összegét ezen termékek forgalmazása után is jogosult a szabályoknak megfelelően vá­lasztott átlagkulccsal megállapítani. Amennyiben nem a ven­déglátóipari szolgáltatás nyújtása keretében történik a dohány-áru kiszolgálása, vagy a vendéglátó egységnek eset­leg külön trafikrésze van, akkor a trafikárura felszámított adót elkülönítetten, az általános szabályok szerint kell megfizetni. (APEH kér. osztály 46.380/1991. APEH 825/1992. adónemek főosztálya). Az egyéni vállalkozó által a vevő részére nyújtott utólagos engedmény elszámolása A kereskedők által a vevők részére nyújtott utólagos enged­mény, melyet az év közben vásárolt tételek értéke után ennek százalékában meghatározott összegben év végén visszafizet­nek, a pénztárkönyvben az egyéb költség rovaton kell leköny­velni. Az ilyen utólagos, nem konkrét termék értékesítéséhez kapcsolódó engedmény az általános forgalmi adó alapját nem csökkenti. (APEH 40.797/1992. adónemek főosztálya). Vállalkozói központ, megalapozott hitellel Interjú Hahn Csaba ügyvezető igazgatóval Viszonylag gyorsan is­mertté vált szűkebb pátriánk­ban a Tolna Megyei Vállalko­zói Központ, köszönhetően annak, hogy a százötven ala­pító között negyven önkór- mányzat található. — Már a kezdéskor sem volt okunk a panaszra, nagy létszámban kerestek fel ben­nünket az ügyfelek - adott tá­jékoztatást Hahn Csaba, a vál­lalkozói központ nemrég megválasztott új ügyvezető igazgatója. — Élsősorban a kis- és középvállalkozók ér­deklődtek, következik mindez azon feltételből, melyek sze­rint anyagi támogatást csak az kaphat, aki legfeljebb száz­hatvan főt foglalkoztat. — A támogatás ellenére talán nem lenne felesleges megje­gyezni: a vállalkozói központ nem egyenlő egy bankfiókkal... — így van, még annak el­lenére sem, hogy az ügyfelek nagy része a pénzügyi segít­ség végett fordult és fordul hozzánk. Elsősorban a fejlesz­tési elképzelésekhez nyújtot­tunk vissza nem térítendő tá­mogatást, s némi huzavona után beindult a mikrohitel konstrukció is. Hahn Csaba — jelenleg kinek javasolná, hogy keresse fel a központot? — Előnyt élveznek a me­zőgazdasági kistermelők, a kisiparosok, a turizmussal, idegenforgalommal foglal­kozó vállalkozók, illetve azok, akik magas szintű szolgálta­tást végző személyek, tehát az orvosok, ügyvédek és a mér­nökök. Természetesen keres­kedők is pályázhatnak, de az előzőekhez képest némüeg ki­sebb eséllyel. — Milyen átfutási időre szá­míthat az ügyfél, azaz mennyi ideig kell várakoznia a hitelre? — A hitel esetében ­amennyiben az ügyfél nem fektet különösebb energiát az üzleti terv gyors leadására - egy-másfél hónap a várako­zás. Hadd tegyem hozzá: pénzt csak megalapozott vál­lalkozásokra adunk. Persze, az üzleti terv gyors elkészülte, a projekt világos, tiszta mi­volta esetén az egy hónapos­nál rövidebb átfutási idő is le­hetséges. — Az előnyös pénzügyi tá­mogatások rendszerére a közeljö­vőben is számíthatnak a vállalko­zók? — A rendelkezésre álló pénzeszközök egyre nagyobb részét viszi el a hitel. Sajnos, egyre kevesebb alkalommal adhatunk vissza nem térí­tendő támogatásokat. Ezzel párhuzamosan fokozott figye­lemmel kísérjük a vállalkozá­sokat, a pénzen kívül ugyanis segítséget jelenthet a tanácsa­dás, az oktatás formája is. — Az a gyanúm, hogy a feles­legesnek tartott tanácsadás he­lyett mindenki szívesebben fo­gadná a pénzt. — Igen, jóllehet a vállalko­zói kultúra színvonalának emeléséhez elengedhetetlen a tanfolyamokon való részvétel. Sajnos, nagy hiányosságok ta­pasztalhatók bizonyos terüle­teken, így a marketing- munka, vagy a kockázat érté­kelés esetében. Sokan minden­féle tervezés nélkül vágnak bele az üzletbe, ez persze néha szomorú következményekkel jár. Az általunk szervezett tan­folyamokon való megjelenés sok csalódástól óvhatja meg a leendő vállakozókat. — Ön nemrég került a vállal­kozói központ élére. Mi a háttere a személyi változásnak? — Nincs különösebb hát­tere, a korábbi ügyvezető nem pályázott, én pedig igen. — Mit érdemes tudnunk Hahn Csabáról? — A műszaki egyetemen szereztem gépészmérnöki diplomát, majd elvégeztem a mémök-közgazdászi poszt­graduális’ képzést, jelenleg pedig az angol Open Univer- sityre járok. Tavaly augusz­tusban, 28 éves koromban ke­rültem a vállakozói központba általános tanácsadóként. Az itt szerzett egyéves tapasztalat indított arra, hogy megpá­lyázzam az ügyvezetői állást, amit sikerült is elnyernem. Szeri Árpád KEVATOK az adótörvény tervezetéről A kereskedők és vállalko­zók Tolna megyei képviselete (KEVATOK) áttekintette az 1993. évi adótörvény terveze­tét, és a változtatásokkal kap­csolatban az alábbi állásfogla­lást adta ki: Miközben büntetlenül vi­rágzik az illegális kereskede­lem, a kontártevékenység, s a hatóságok szeme láttára egyre nagyobb teret nyer, a pénz­ügyi kormányzat szigorúbb adóztatást tervez a legális ke­reskedőkkel szemben. A szabályozórendszer ko­rántsem szektor- és verseny­semleges, az egyéni vállal­kozó magán- és üzleti va­gyona nem válik élesen ketté, amely a vagyonnyilatkozat kapcsán is komoly feszültség geket okoz. A kétkulcsos áfa bevezetése jelentősen rontja a lakosság legnehezebb körülmények között élő rétegének helyzetét. A vállalkozókra nézve is kedvezőtlen hatású, mert a fi­zetőképes keresletet tovább csökkenti. Ebből következően a vállalkozók forgalma, majd ezen keresztül adója és közte­herviselése várhatóan mérsék­lődik. Az önkormányzatok a saját költségvetésük központi kie­sését helyi adókkal fogják ki­egészíteni, amely tovább ne­hezíti a vállalkozói réteg üz­leti feltételeit. Szeretnénk világos képet nyerni: számít-e a kormányzat a polgárosodó 'vállalkozóra, vagy csupán a költségvetés hiányát szeretné mérsékelni? Döntése több tízezer ember és család jövőjét határozza meg! Hamarosan Foodapest 1992. november 25-29-én a Budapesti Nemzetközi Vásárköz­pontban kerül sor a Foodapest '921. Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszergépipari Szakkiállításra. Már minden hely elkelt, s a várakozáson felüli jelentkezés bi­zonyítja, hogy a Foodapest '92 már az első alkalommal is Eu­rópa legrangosabb szakkiállításainak sorába léphet. A kiállítá­son 25 ország 748 kiállítója, közel 14 ezer négyzetméteren - 19’ ország nemzeti standonban - mutatja be termékeit.-Xy ó.-.:'''f:<'íí :.¥• v-y/. x'v / I:::::;:::::::::;:::::;:::;:::;;:::::::;:::::::;: „Az idő a tisztességes és hozzáértő vállalkozásoknak dolgozik"

Next

/
Thumbnails
Contents