Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-13 / 268. szám
4 KÉPÚJSÁG BONYHÁDÉS KÖRNYÉKE 1992. november 13. Önök kérték, mi teljesíjük A 80. születésnapomon szteppelni fogok A boszorkány és az indiánok A bonyhádi művelődési központban két zenei eseményre került sor a héten. Az első a szekszárdi Holló együttes Hej-Hó Boszorkány című gyermekműsora volt, amit délelőtt és délután is bemutattak a városban és városkörnyéken élő óvodásoknak. Közel nyolcszáz ovis énekelte az együttessel a megzenésített Zelk Zoltán és Weöres Sándor verseket, illetve az együttes saját dalait. Ez persze nem jelenti azt, hogy az óvónénik és a közönség felnőtt tagjai nem szórakoztak volna remekül. Nem is annyira az egyébként színvonalas műsor, hanem az az önfeledt öröm és jókedv szórakoztatta a felnőtteket, ami a gyerekek arcáról sugárzott. A keddi „Holló—Boszorkányság" után szerdán a Los Andinos zenekar lépett a színpadra. Igaz, fél órás késéssel kezdődött a koncert, de senki nem bánta meg, hogy jegyet váltott, hiszen a bolíviai, perui és ecuadori népzenét játszó együttes egzotikus hangszerekkel, gitárokkal, mandolinokkal és egy nagydobbal felfegyverkezve valami ősi szépséggel töltötte meg a termet. A dalokat ke- csua indián nyelven és spanyolul énekelték, de az összekötő szöveget szerencsére magyarul hallhatta a közönség, így sok mindent megtudhattak a délamerikai népzenei hagyományokról. A két teltházas rendezvény, a csillogó gyerekszemek, az összecsapódó tenyerek és egyáltalán az a vibrálás, ami mindkét koncerten érezhető volt, bebizonyította, hogy a zene valóban mindenkié, legyen az magyar, vagy éppen délamerikai.- nagy - ó tós Később a lánykollégiumból kértek fel, hogy a lányokat tanítsam tollasozni, mivel a kollégiumok közötti bajnokságon szeretnének jól szerepelni. Ott szép lassan, partizánakcióval hoztuk létre a teniszpályát, majd később a városi sport- csarnoknál irányítottam a munkát a pályaépítésnél. De ha már sportnál vagyunk, hadd mondjak el egy jó sztorit. Rég volt, hogy birkóztam, de nem voltam több 64-65 kilónál. A tréningre egyszer beállított Perczel Misi, aki jó erős volt, nálam vagy tíz kilóval nehezebb. Azt mondta, hogy bárkit odavág. Na úr ide vagy oda, kapott egy klottgatyát, én meg fogadást kötöttem vele pezsgőben, hogy nyerek. Végül kivágtam a szőnyegről, de a pezsgőt nem fizette meg. — A sport ezek szerint a szerelme, de hivatásában, a jogi pályán is sikereket ért el. — Igen. Három törvényjavaslatot dolgoztam ki és nyújtottam be. Ezek mindegyike a mezőgazdasággal, a termelő- szövetkezetekkel, azok jobb működésével volt kapcsolatban. így például az első a tsz- járadékosok helyzetének javítását célozta. El is fogadták, ami közel százezer ember sorsán könnyített valamelyest. Mindig vonzódtam az egyszerű emberekhez, hiszen anyai nagyapám juhászember volt. — Ugorjunk vissza az időben. Gyermekkorában csak a tanulásnak élt? — Á dehogy. Sőt nagyon rossz tanuló voltam. Gimnazistaként például ellátogattam egy barátommal a bordélyba, ahol csak körül akartunk nézni. A madame azt mondta, hogy jöjjünk később, mert a tanárok éppen bent vannak. Vissza is mentünk, de nem úsztuk meg az ügyet „munka" nélkül. Persze fizetni nem tudtam, aztán a zálogpulóveremet apám mellényéről levágott aranygombok eladásával tudtam csak kiváltani. De ez azért volt jó, mert a pénzből jutott még egy estére. Aztán a gimnázium elvégzése után megembereltem magam és felkészültem az egyetemre, amit 1937-ben végeztem el Pécsett. — Nagy szerep jutott egyébként a nőknek az életében? — Szó, mi szó, háromszor nősültem. Az első még egy diákköri szerelem volt, s a második sem tartott túl soká. Most harmadik feleségemmel élek már negyvenegy éve. — Milyennek látja a mai fiatalokat? — Szerintem a fiatalok nem rosszabbak, mint régen. Velük igazán tudni kell bánni. Azt sem hiszem, hogy a valláserkölcsi nevelés minden gondot megold. Ami pedig igazán aggaszt velük kapcsolatban, hogy a munkanélküliség miatt elkallódnak. Sajnos, a televízió és a mozi sem igazán jó példákat mutat nekik. A sok erőszakos film nem tanít semmi jóra. — Ha már a fiataloknál tartunk: Ön nagyon jól tartja magát, meghazudtolva korát. — Ami azt illeti voltam jobb formában is. A szívem már nem a régi, de az biztos, hogy a nyugdíjasklubban megünnepeljük a 80. születésnapomat és ott szteppelni is fogok. Amikor táncolok, csak ötvennek érzem magam. Zoli bácsi, aki jelenleg is négy klub rendszeres látogatója, aki közismert anekdotáiról, jó humoráról, aki a bonyhádi városi könyvtárra hagyományozza felbecsülhetetlen értékű, dedikált könyvgyűjteményét a „kalapból" Kakasdot húzta ki beszélgetésünk végén. így a jövő héten a kakasdi polgármesteri hivatalban elhelyezett urnába kérjük Kedves Olvasóink javaslatait, hogy sorozatunk második interjúja kivel készüljön.- Nagy László - - Fotó: Őtós Réka A ház kapujában többször csöngetve úgy tűnt, nem találjuk otthon a nyolcvanadik évében járó Zoli bácsit. Csak a kutya csaholt ránk a kerítésen keresztül, bentről semmi mást nem hallottunk. Aztán megjelent a gazdi is, aki a hátsó kertben dolgozva nem igen hallhatta a csengőt. Mosolyogva tessékelt beljebb bennünket, s néhány perc után kerti gúnyájából átöltözve már a szoba melegénél nagyobb melegséggel, csillogó szemekkel válaszolt kérdéseinkre, mesélt életéről. — Zoli bácsi az ajánló levél tanúsága szerint sokmindent tett Bonyhádért. Ennek egyik része a sport, ezen belül a korcsolyázás és a tenisz meghonosítása. Hogyan történt ez? — Még 1966-ban létesítettük az első teniszpályát, amintélen jeget hizlaltunk. Akkoriban a járási hivatalnál dolgoztam, így ismeretségemet is felhasználva szereztem a gyerekeknek korcsolyacipőket, meg hokiütőket is. Persze akkoriban még volt tél, nem mint most. Csodálatos volt, hogy a megvilágított pályán, hóesésben lehetett siklani a jégen, s közben szóltak azok a lemezek, amit a gyerekek hoztak. Jó hecc volt például a )é- gén tollaslabdázni is, meg azt sem tudom elfeledni, hogy egy nagyképű legény kinevette a bukdácsolókat a kerítésen túlról, mire behívtam, hogy mutassa meg nekik, hogyan kell jól korcsolyázni. Na aztán csak esett meg kelt, s az előtte vele együtt nevető társai már azon röhögtek, hogy ő mit csinál. Az örökifjú Zoli bácsi Beszélgetés Dr. Kovács Zoltán nyugdíjas jogásszal Hagyományőrzés Aparhanton különös jelentősége van a székely hagyományőrzésnek, hiszen székelyek élnek együtt a német nemzetiségiekkel, s a valamikor egymással barátságos hangot nem igazán találó két nemzetiséghez tartozók között a székely hagyományőrző együttes egyre erősebb összekötő szemnek bizonyul. Egyebek mellett ezt is megtudtuk Szabóné Jakab Évától, az együttes vezetőjétől, aki a helyi általános iskolában tanítónőként dolgozik, s akit az együttes múltjáról, jelenéről, s kitűzött céljairól kérdeztünk meg. Lényegében nem mondható túl nagymultúnak a csoport, hiszen 1988. decemberében alakult meg, s akkor mindösz- sze négy tagot számláltak. Az ötlet Erős Jánosnétól származott. Ezután a „csendes" gyakorlás időszaka következett: a tánclépések elsajátítása, székely népdalok gyűjtése, megtanulása. Aztán következett az első fellépés a faluban, aminek igen sok nézője volt. A fellépés után sokan jelentkeztek táncolni, énekelni, s mára már negyven fős a csoport. A nemcsak lelkes, hanem szakmailag is képzett együttesvezető legnagyobb „hibája" a szerénység, így inkább arról beszélt, hogy mi mindent kell még tenniük, hogy a színvonalat emeljék. Pedig így sem kis sikerekkel büszkélkedhetnek, hiszen 1990-ben ezüstminősítést szereztek, s kétszer is részt vettek az együttes tagjai - akik között kisiskolások és nyugdíjasok is vannak - a Cinege madár énekesverseny gáláján. Az együttes egyébként már Erdélyben is járt, egészen pontosan Csernakeresztúron töltöttek három napot. Az erdélyiek pedig viszonozták a látogatást Aparhanton, tehát valóban az igazi székely hagyományokat igyekeznek ápolni. Igaz, nem kis anyagi áldozatot követel a legutóbb Csá- talján, a bukovinai székelyek országos találkozóján is szerepelt hagyományőrző együttes működtetése, de a helyi önkormányzat is fontosnak tartja, hogy fennmaradjon, így lehetőség szerint támogatja a „csapatot", ami inkább már egy nagy családra hasonlít.-nagyAz oldal szerkesztette: Nagy László A fotókat készítette: Ótós Réka Továbbra is várjuk Kedves Olvasóink észrevételeit, javaslatait. Duplo, Sistem, Technik BONYHÁDON a Perczel u. 5. sz. alatti GURIGA BAZÁRBÓL (21362/0) JLrj A sokoldalú művész Szobrásznak jó festő,- festőnek pedig jó szobrász vagy."- szokták viccesen mondani Szatmári Juhos László képzőművésznek barátai. A művésszel annak a kiállításnak az apropóján beszélgettünk, ami a bonyhádi művelődési központban nyílt, s szobraiból, festményeiből, tusrajzaiból egyaránt felvonultat néhányat. — A tárlat megnyitóján Oroszki István bonyhádi polgármester utalást tett arra, hogy kötődése van a városhoz. Mit kell ez alatt értenünk? — Bár magamat mindig szekszárdinak vallottam, mióta Magyarországon élek, jó tíz éve úgy alakult, hogy Bonyhádon kaptam állást és műtermet is. Négy évig éltem családommal a városban és valóban megkedveltem. Sok barátot szereztem, s a mai napig erősen kötődöm a városhoz, de azt hiszem ez fordítva is igaz. Talán jó példa erre, hogy meghívást kaptam Wer- nauba, Bonyhád testvérvárosába is egy kiállításra, amikor ez a kapcsolat még csak kialakulóban volt. — A kiállítást megtekintónek nehéz eldöntenie, hogy Ön elsősorban szobrász vagy festő. Mi a sorrend a két tevékenység között? — Elsősorban szobrásznak tartom magam, de ez nem zárja ki a festést, a rajzolást sem. Annak idején Marosvásárhelyen jártam művészeti gimnáziumba, s ott a két tevékenység nem határolódott el mereven. Igaz, a főiskolán Családi fotó A kínálás szentsége már szobrászatot tanultam, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen elfordultam gondolataim képi megformálásától. A vi- zualitásnak egyébként egyformán fontos a szerepe mindkét tevékenységben. — Ha a szobroknál maradunk, hasonlóan nehéz eldönteni, hogy melyik anyag a kedvence, hiszen láthatunk agyagból, bronzból és fából készült alkotásokat is. — Az én szememben nincs külön fa, fém, vagy kőszobrász, hanem csak szobrász létezik. A téma határozza meg az anyagot, és az anyag a témát. Ha a kettő nem találkozik egymással, akkor nem lehet igazán kifejező egyetlen alkotás sem. — A közönség mennyire „vevő" az Ön jellegzetes forma és színvilágára, ami kissé absztraktnak tűnik? — Az absztrahálás nagyon fontos dolog, de nem tartom magam -bonyolult gondolkodású embernek. Az én gondolkodásom annyiban áll, hogy egy meg egy kettővel egyenlő. A felhasznált motívumaim, ha a képeket vesz- szük, elsősorban természeti motívumok, s úgy érzem a közönség képes befogadni a művészetemet, bár ez nem célom. — Ezek szerint a miívészet öncélú? — Az igazán nemes dolgok öncélúak. Szerintem a művészet is ilyen, ami nem jelenti azt, hogy nem esik jól a visszaigazolás, az hogy az emberek képesek befogadni festményeim, szobraim mondanivalóját. Valójában az alkotásnak valahol középen kell lennie a szemlélő és az alkotó között. — Tervei? — Terveim között szerepel művészeti iskolát és művésztelepet létrehozni Szekszár- don, de ez nem túl könnyű dolog. Sajnos, az illetékeseknek nem lehet megmagyarázni ezek, s elsősorban az iskola fontosságát. Egyébként is nehéz vidéken művésznek lenni, de tervek nélkül nem lehet élni. Szatmári Juhos László kiállítását az érdeklődők november 26-ig tekinthetik meg a bonyhádi művelődési ház első emeleti kiállító- termében naponta 10-12 és 14— 18 óráig.-nagy- Fotó:- ótós -
