Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-13 / 268. szám

4% TÓLELKEK KÖZÖTT SZECSUÁNBAN (3. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. NOVEMBER 13. PÉNTEK ÁRA: 13,80 FORINT III. ÉVFOLYAM, 268. SZÁM HÚSAKCIÓ! TOLNA-MÖZSÖN, A VÁGÓHÍDON! Év végéig, minden szomba­ton 7-től 12-ig. Bőrös félser­tések, darabolt húsok, kol­bász-alapanyag, tőkehúsok, húskészítmények. Előrende­lést is szívesen felveszünk a 74/40-408-as telefonon, vagy faxon, illetve üzenetrögzí­tőn. Közvetlenül a termelőtől vásároljon! Megéri! y Betühibás bankó A lengyel központi bank forgalomba hozta az or­szág eddigi legnagyobb, 2 millió zloty (130 dollár) névértékű bankjegyét, amelynek egyes darabjai máris többet érnek, mint amennyi rájuk van írva. Történt ugyanis, hogy a frissen nyomott ropogós bankó feliratának „alkot­mányos" szavából kima­radt egy betű. Nem nyil­vánítják érvénytelennek az új fizetőeszközt, amely a gyűjtők körében máris igen keresett. A restaurált menyegző A Louvre látogatói is­mét megtekinthetik Vero­nese monumentális fest­ményét, a Kánai menyeg­zőt. A hatvan négyzetmé­teres festményt Napóleon hadizsákmányként hozta Franciaországba, s az idő azóta alaposan megviselte. A restaurálást a Louvre szakértői a kép kiállítási helyén végezték el, mert nem akarták megmozgatni a hatalmas vásznat. Märklin-vonat 35 * ;er tor iért A hét vezető gazdasági hatalom idén Münchenben tartott csúcstalálkozójának emlékére készített Märk­lin-vonat 35.200 font ster­lingért kelt el a Sotheby's londoni árverésén. A vevő egy nevét titokban tartó japán. A spanyol álpróféta Álprófétát toloncoltak ki Ecuadorból. A 63 éves spanyol férfi Jézus földi visszatérését előkészítő prófétának adta ki magát, nem csekély sikerrel. A „Paquito apostol" néven ismert Francisco Fernan­dez Moreno két héttel ez­előtt mintegy 25 ezer em­bert gyűjtött maga köré a Csendes-óceán» partján fekvő San Clementében. Moreno a földre visszatérő Jézus szerepét egy honfi­társára osztotta, aki hosszú szakállal, fehér lepelben je­lent meg a hívők tömege előtt. Az ecuadori hatósá­gok „Paquito apostolt" és élettársát négynapos fog­ság után, őrizet mellett egy Madridba induló repülő­gép fedélzetére kísérték. Vérengző medvék Ava Watkins nyugdíjas kanadai titkárnőt csak a helyszínre érkező autósok mentették meg attól, hogy egy medve ebédje legyen. Brit-Kolumbia egyik útján megállította kocsiját, hogy lefényképezzen egy fekete medvét. Az állat azonban nekirontott, bevitte a bok­rok közé, és marcangolni kezdte. Csak akkor engedte el, amikor öt, arra kocsizó utas ernyővel és faágakkal elzavarta. Szabad György petíciót vett át Szabad György, az Or­szággyűlés elnöke tegnap dolgozószobájában vette át azt a 13 324 aláírással támoga­tott petíciót, amelyet a „Sza­bad döntés jogáért" nevű, az abortuszhoz való hozzájutás lehetőségét követelő kam­pánycsoport adott át. A Ház­elnök közölte a delegációval, hogy beadványukat - a benne foglaltak mérlegelése végett - eljuttatja az Országgyűlés ille­tékes bizottságainak. Országos munkaügyi fórum Munkaügyi fórum '93 cím­mel kétnapos országos ta­nácskozás kezdődött tegnap Pécsett a hazai vállalatok, vál­lalkozások érintett szakembe­reinek részvételével­Herczog László, a Munkaü­gyi Minisztérium helyettes ál­lamtitkára előadásában-kifej­tette: a jogállamban az érde­kegyeztetési fórumok megál­lapodásai csupán állásfogla­lásként értelmezhetők, hiszen a törvényalkotás a parlament dolga. Előadás Pakson, Barcelonáról A Paksi Liberális Klub ven­dégei dr. Nádori László pro­fesszor, egyetemi tanár, or­szággyűlési képviselő, és Ko­vács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó lesznek. A no­vember 16-án, 17 órakor a paksi polgármesteri hivatal nagytermében tartandó klu­besten a sport és annak háttere iránt érdkelődők „a Barcelona 1992 a kulisszák mögül" című előadást hallgathatják meg, il­letve véleményt mondhatnak, kérdéseket tehetnek fel a ven­dégeknek. „Lánglovagok" - gyakorlaton Tegnap délelőtt tizenegy órakor a szekszárdi városi tűzoltók a Wesselényi utca 11. számú ház elé vonultak. Az ötödik emeleten az egyik lakás konyhájában tűz ütött ki, füstfelhők bodorod- tak ki az ablakon, két kétség- beesetten kiabáló, a lakásban tartózkodó személy élete és testi épsége komoly veszélybe került. Mielőtt tovább borzolnánk a kedélyeket, eláruljuk Ked­ves Olvasóinknak, hogy ez a vészhelyzet - szerencsére - nem volt valódi. A megyeszékhely tűzoltói az éves képzési program kere­tében a szokásos évi, úgyne­vezett parancsnoki ellenőrző gyakorlatot tartották a fenti helyszínen, melyet Velencei István tűzoltó alezredes, váx rosi tűzoltóparancsnok veze­tett. A tizenkét „vizsgázó" tűz­oltó részvételével tartott gya­korlaton a gépezetes tolólétra használatában, valamint a füstelszíváshoz szükséges műszaki mentőszer működte­tésében való jártasságukról adtak számot a város „lánglo­vagjai". • vm Fotó: kispál Busahalászat Domboriban Említettük volt - a MO- HOSZ felkérésére - szelektál­ták most az állományt, s a munkát vasárnap kezdték. A első hálófelszedés hétfőn volt, és szerdáig közel 50 mázsa busától szabadították meg a holtág vizét, mivel ennyire volt piac. A szárazra került ha­lakat a budapesti Halért érté­kesítette. Ä busahalászok munkáját úgynevezett társa­dalmi ellenőrzés figyelte: a tolnai, a szekszárdi és a faddi horgászegyesületek vezetői, illetve tagjai kísérték figye­lemmel a tevékenységüket.-él­Sétahajó a hősi erőműhöz Szombaton Pozsonyból rendszeres hét végi sétahajójá­ratot indítanak a bősi erőmű­höz. Az első turistahajó utasa­inak kísérője Dominik Kocin- ger, az erőmű kormánybiztosa lesz. A csütörtöki Národná Ob- roda közlése szerint a rend­szeres hét végi sétahajójáratot a Blue Danube Travel nevű utazási iroda indítja azzal a céllal, hogy az érdeklődők a saját szemükkel győződjenek meg a tényleges állapotokról. A Martin nevű százszemé­lyes sétahajó december dere­káig, szombatokon és vasár­napokon hajózik majd Bősig az erőmű felvízcsatornáján. Ä kényszerű téli szünet után kora tavasztól újraindítják a járatokat. A lap úgy értesült, hogy az egyének és a csoportok érdek­lődése rendkívül nagy, kivált­képpen az „avatóútra" jelent­keztek sokan, melyen Domi­nik Kocinger, a csehszlovák és a szlovák kormány erőműben illetékes kormánybiztosa lesz a turistakalauz. A fórum résztvevői. Balról a második Micsuk László A Magyar Országos Hor­gász Szövetség ismét megkí­sérelte a busa lehalászását a dombori holtágban. A szelek­tálás szükséges, hiszen most már minden évben tapasztal­hatjuk, hogy tömegesen pusz­tul az említett halfaj. Az idén mintegy ötven mázsa busa „szenderedett jobb létre", s a bajban az volt a szerencse - ha egyáltalán lehet szerencséről beszélni -, hogy hosszú lefo­lyású volt a pusztulás. A szakemberek szerint a vízmi­nőség romlásban az „időzített atom" szerepét jelentené a tömeges elhullás. Kedvezőbb a szőlősgazdák helyzete Az előző éveknél valamelyest kedvezőbben alakul a szőlős­gazdák helyzete az idén - mondta Sümegi József, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének főtitkára. Növekedett a hazai borfogyasztás az elmúlt időszakban és már egy ember átlagosan több mint 30 liter hazai bort iszik meg egy évben. Újjáéledtek a keleti piacok is, így keresik a magyar bort a volt Szovjetunió utódállamaiban és Németország keleti tartományaiban is. Az idén az aszály miatt kevesebb szőlő ter­mett, ám még így is 3,6-3,8 millió hektoliter borra lehet számí­tani. Az óborkészlet valamivel több, mint 3 millió hektoliter. Továbbra is gondot jelent, hogy a régi nagyüzemi borfelvásár­lás már nem működik, ám a kisüzemek még nem tudják teljes mértékben átvenni a volt mamutvállalatok szerepét. így a ter­melőknek adott feldolgozási támogatást, amely mintegy 500 millió forintot tett ki, a gazdák nem tudták teljes mértékben fel­használni, csupán mintegy 200 millió forintnyit használtak fel erre a célra. Alapvető élelmiszereknél marad a „0" kulcsos áfa? n’ Annak érdekében, hogy a jövőre tervezett adószabályok a legkisebb megrázkódtatást jelentsék az amúgy is szorult helyzetben élők számára, a kormány lehetségesnek tartja, hogy az alapvető élelmiszerek esetében fenntartsák a nulla-kulcsos fogyasztási adót, s hogy a lakásépítkezé­seknél 1994. december 31-ig érvényben maradjon az álta­lános forgalmiadó visszatérí­tési rendszere - jelentette be Juhász Judit szóvivő tegnap a kormányülés szünetében tar­tott tájékoztatón. A kabinet azután jutott erre az álláspontra, hogy áttekin­tette a költségvetés vitás pont­jainak rendezése érdekében folytatott eddigi egyeztető tárgyalásokat. A kormány biz­tatónak és eredményesnek ítélte a múlt héten zajlott megbeszéléseket, és úgy látja: a legtöbb vitatott pontban van esély a megegyezésre. Megha­tározta a további egyeztetések menetrendjét is. A pénzügy- miniszter hétfőn külön tárgyal a kereszténydemokratákkal és az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalával. Nyugdíjasok megyei fóruma A nyugdíjasok szervezetei­nek Tolna megyei érdekszö­vetsége tartott fórumot tegnap délelőtt Szekszárdon, a Szak- szervezetek Házában. A rendezvény első részében Mayer Rezső, a szövetség el­nöke tájékoztatta a megjelen­teket az ez évben végzett munkáról és további feladata­ikról. Mint elmondta, igen örven­detes, hogy a megyében lévő nyugdíjas tagszervezeteik száma tovább nőtt. A jelenlegi 21 szervezetből három nagy­létszámú, többszáz tagot tö­mörítő. Azon célkitűzésük te­hát, mely az érdekszövetség létszámbeli erősítésére irá­nyult, sikerrel járt. Mint meg­tudtuk, a nyugdíjasok kézzel fogható segítését célzó ked­vezményes vásárok szervezé­sében különösen a szekszárdi, a tamási, az őcsényi és a vár­dombi tagszervezet járt elöl. (A fórum végeztével egyéb­ként kiosztották a szövetség által összeállított jegyzéket, melyen azoknak a személyek­nek és szervezeteknek a felso­rolása található, akik ebben partnerek és segítséget nyúj­tanak.) (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents