Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-10 / 240. szám
1992. október 10. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 7 Vallomás tánccal, dallal, szóval Az ablakos tót meg a projekt Legalább kultúránkat mentsük! A bukovinai székelyek 1762-ben kezdődött, s 1944-ig tartó kálváriáját többféle forrásból ismerhetjük. Sebestyén Ádám erről szóló könyve - A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig - immár húsz esztendeje jelent meg. Az itt leírt eseményekkel, a Bácskán át a Völgységig menekült népcsoport ünnepeinek és hétköznapjainak szokásaival azonban gyakran találkozhatunk hagyományőrző együtteseik színpadi bemutatóin, népdalénekeseik kesergőiben, mesemondóik történeteiben. A Csíkból elindult, Bukovinában letelepedett, majd Bácskába menekült székelyek a második világháború borzalmai elől menekültek Magyarországra, s nagy részük Tolna megyében és Érden talált új otthonra. Az Érden élő székelyek tavaly országos találkozót hirdettek, s hogy ez az ötlet életrevaló, azt a múlt hét végén megtartott második találkozó sikere bizonyítja. tir Ringanak a koronás rokolyák, kopognak a keményszárú csizmák, az őszi napsütésben tündöklőén villannak a fehér szedett ingek. És él a szó, amely zene a fülnek. Kicsi gyermekek, hosszúra nőtt su- hancok, barázdált arcú gyönyörű öregemberek együtt indulnak azon a vetélkedőn, amelyről mindannyian tudják, hogy nem verseny, hanem egy találkozó, amelynek lényege: „aki tudja, adja át". ú Káka Rozália, a program kitalálója és szervezője ismerősként köszönt mindenkit. Neve nem ismeretlen a székelység kultúrájával foglalkozók körében. Mesék és néphagyományok gyűjtőjeként, feldolgozójaként és előadójaként gyakran hallat magáról. — Honnan az indíttatás, hogy évenként legalább egyszer megpróbálja egy helyre szólítani a bukovinai székelyeket? — Magam is közülük való vagyok. Tanítóképzősként meséket gyűjtöttem, s ennek során sok emberei találkozva még közelebb jutottam földijeimhez. Megbizonyosodhattam róla, hogy bár javaikat többször kellett odahagyniuk, népdalainkat, szokásainkat, meséinket, viseletűnket mindig magunkkal vittük. Ezek pusztulását nem szabad megérnünk. Márpedig az idő kíméletlenül ellenünk dolgozik. Sajnos vannak olyan hagyományaink, amelyek már-már kihaltak. Férfi viseletét például - úgy tudom - már csak a Kakasdon élő Fábián Ágoston bácsi tud igazán varrni. Arra bíztatok mindenkit, hogy ápolja azt a kultúrát, amelynek bölcsőjében ringatózott. Ez indított arra is, hogy évente egy ilyen találkozót megszervezzek. — Nem válik érdektelenné, hogy ugyanazok az emberek, szinte ugyanazt mutatják évről évre? — Megpróbáljuk változatossá tenni programunkat, s évente más karaktert adni ezeknek az összejöveteleknek. Tavaly a hagyományőrző együttesek mutatkoztak be, az idén a szólisták. Most indítottuk azt a tanfolyamot is, ahol a bukovinai székely hagyományőrző együttesek vezetőinek képzése kezdődött meg. Folyamatosan lehetőségük lesz a csoportvezetőknek az ismeretszerzésre, tapasztalatcserére. — Nem lenne jó, ha évente csak egyszer mutatnánk meg magunkat. Fontosnak tartom, hogy mindig szem előtt legyenek művészeink, íróink alkotásai, egész kulturális életünk. Mindezt csak folyamatosan, naponta lehet tenni. A találkozók arra jók, hogy időközönként számba vegyük, nem felejtettünk-e el valamit. Az első generáció legfiatalabb tagjai - akik elevenen őrzik kultúrájukat - már ötven esztendősek. Az országban negyven-negyvenöt településen élnek bukovinai székelyek, de csak tizenöt olyan helyről tudunk, ahol tudatosan tartják életben értékeinket. Nagyon fontos lenne, hogy minél többen bekapcsolódjanak ebbe a munkába. — Manapság, amikor minden a pénzt körül forog, honnan sikerül ezekre az alkalmakra támogatást szerezni? — Ezt a rendezvényt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Bonyhádi Székely Kör és a Székely Szövetség, az Erdélyi Szövetség és az érdi művelődési központ támogatta. Remélem, mindig lesznek, akik ilyen célokra anyagi áldozatot is hoznak. <r Beszélgetésünk fonalát megszakítja a kintről beszűrődő énekszó. Több száz ember a Székely Himnusszal búcsúzik a találkozótól: ha úgy tetszik, „jövőre veletek, ha nem is feltétlen ugyanitt, de ha lehet, ugyanígy".-pálAz aranyműves Vincze József, a szekszárdi Bi-Lux Kft. aranyművese fiatal kora ellenére igencsak hosszú utat járt be szakmai és földrajzi értelemben egyaránt. — Mikor határozta el, hogy aranyműves lesz? — Nem gyermekkoromban, bár már akkor is nagyon szerettem rajzolni. Tanítómestereimnek, Cseh Gábornak és Farka? Pálnak sokat köszönhetek. Érlelődött bennem valami. Tetszett az ötvös szakma, de Farkas Pál hatá- rása a szobrászathoz is vonzódtam. Szüleim azonban egy „rendes" szakmára szerettek volna kitaníttatni, ezért Bajára írattak építészeti technikumba. A képzőművészettel nem szakítottam, ott is jártam szakkörbe, sőt, kiállításaim is voltak az iskolában. A középiskola után dolgoztam panelgyártóként, voltam képesítés nélküli nevelő Tolnán, majd jelentkeztem a Szegedi Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakára. A főiskola kezdetekor megházasodtam, és már akkor éreztem, hogy túlságosan hosszú idő lesz nekem a négy év. Olyan járható utat kerestem, amelyen a legrövidebb idő alatt megtalálom a számításomat. Bekopogtam Szegeden egy ékszerboltba - ez 84-ben volt -, és másnap már mint betanított aranyműves dolgoztam az üzletben. Mesterem, Lévay György munka közben tanított meg a mesterségre. Három év múlva ötvös szakmunkás lettem. • — Mi a különbség az aranyművesség és az ötvösség között? — Az ötvös bármilyen tárgyhoz hozzá tud nyúlni, kőhöz, aranyhoz, ezüsthöz, egyéb nemesfémekhez. Kisujjában kell, hogy legyen a szakma. Ilyen tudással Magyarországon elég kevesen rendelkeznek. Az aranyműves egy szűkebb területen dolgozik, ez az ötvösség egy ága. A szakmunkásbizonyítványomat olyan ékszer együttesre kaptam, amely a második nemzetközi ékszer Hennáién is díjat nyert. Azt hiszem, ezzel nem csak a szakmai tudásomat, hanem egy kicsit a tehetségemet is elismerték. — És akkor jött egy újabb kaland. — Nagybátyám hívására Montreálba mentünk, ahol több kis cégnél dolgoztam. Kimenetelünk után 8 hónapra megkaptam a munkavállalási engedélyt, és rögtön ezután elmentem Montreál két legnagyobb és legnevesebb ékszerészéhez. Vittem magammal az itthon készített vizsgadarabomat, aminek az lett az eredménye, hogy mind a két helyre felvettek. A két cég Lucas valamint a Birks és Fiai cég. — Meséljen az ottani munkájáról, a munkahelyéről és munkatársairól! — Két család kefében vannak ezek a cégek, amelyek nemcsak a városban és Kanadában, hanem az egész világon ismertek és elismertek. Gondolja el, amikor egy olyan gyűrűt tart a kezében az ember, amelynek értéke 2-300000 dollár! Az egész világ tehetősei, sőt az angol királyi család is sok ékszerét készítteti ezeknél a cégeknél. Egy óriás műhelyben 15 aranyműves társammal dolgoztam együtt. Ezek az emberek, akik avilág minden részéről vetődtek oda, nagyon tudták értékelni a másik munkáját. Örülni tudtak egymás sikereinek. Csak aszerint értékeltek, hogy ki milyen munkát tett le az asztalra. Ilyenek voltak' a munkaadók is. Az ott töltött négy esztendő alatt szakmailag és emberileg sokat tanultam. — A hazajövetel önkéntes volt? — Bár nagyon-nagy honvágyunk volt szüléink, rokonaink, barátaink, hazánk után, őszintén megmondom, nem. Lejárt a tartózkodási engedélyünk, feleségemmel és két kislányommal júliusban hazajöttünk. — Itthon mihez kezdett? — Mindenesetre hazahoztam magammal minden szerszámomat - a vámnál ezért elég furcsán is néztek rám - mert a furcsa szerkezetek nagy feltűnést keltettek már súlyuknál fogva is. Amikor kipihentük magunkat, körülnéztünk Szekszárdon. Nagy örömmel láttuk, hogy sok minden megmozdult, a város arca más, mint négy évvel ezelőtt. Aztán körbejártam az üzleteket, és a Bi-Lux Kft-nél maradtam. Itt kevesebb ugyan a „nagy feladat", ám a javítások, átalakítások kívánják a legjobb szakembert. A koncentráció nagyon fontos. Bátorság kell hozzányúlni a dolgokhoz, ám úgy, hogy minden tényezővel számoljunk. Alkalmazkodást igényel - az anyaghoz és a megrendelő elképzeléseihez egyaránt. — Mi a különbség az ékszerek divatjában Amerikában és nálunk? — Ott bátrabban hordják az ékszereket. Férfiak is, bár nálunk is kezdik már, és ez csak tovább fog fejlődni. Áttörés tapasztalható, a régieket felváltják a merészebb, egyedi formák. Ott nagy divat az arany és az ezüst kombinációja, nemcsak együtt viselik ezeket az ékszereket, hanem a két fém kombinációjából készítenek divatos ékszerkülönlegességeket. Ezek leginkább a fiatalok kedvencei. — A mesterség fogásain túl mit tanult. — Azt, hogy mindenki a saját portáját söpörje tisztára, akkor az utca is tiszta lesz. A másik: akarni kell. Ha valaki nagyon akarja, az álmok is valóra válnak. Sas Erzsébet Dédapáink víg kedélye Nem tudom, ki hogyan van vele, de néhány dologról eszembe Jutott a régi közmondás: hiányzott nekünk, mint ablakos tótnak a hanyattesés! A szlovákokat, azaz a régi magyar nyelven tótokat már Arany János is emlegette a maradi nyelvvédőkre írott versében: „Kisütik, hogy a magyar nyelv/ Nincs, nem is lesz, nem is volt,/ Ami új van benne, mind rossz,/ Ami régi, az meg tót". Most, amikor már 1992. szeptember 19-e óta Szekszárdon, a megyei kórház falán magyar, cseh és szlovák nyelven is olvasható egy régi kapcsolat emléke, de erőmű helyett csak erőlködésmű igazgatja a jámbor honpolgár fantáziáját, érdemes felidéznünk A magyar tót című történetet a Tolnamegyei Közlöny 1901 június 6-án megjelent számából. „Mikor felhangzott nálunk a honi ipar pártolásáról szóló jelszó, néhány iparos azon is panaszkodott, hogy a közönség óhajának engedve a maga készítményeit is külföldi név alatt kénytelen eladni, mert a publikumnak csak az a jó, ami nem belföldi. S hogy mindenféle mesteremberek között mennyire köztudatra ment ez a szomorú tény, azt igazolja egy napokban történt história, melyről lapunknak a következőket írják: A hatóság embereinek őrjárata egy ablakos tóttal találkozott, ki az út árkában pihente ki a napi fáradalmakat. Az ablakost igazolásra szólították fel s a derék ember minden vonakodás nélkül, a lehető legtisztább magyar nyelven igazolta magát, s a nála levő iratokból kitűnt, hogy a hamisítatlan tót gúnyába bújtatott legényt Kasza Istvánnak hívják, Tolna megyei illetőségű ablakos, ki soha életében nem látta Tótországot. Mikor aztán megkérdezték tőle, magyar legény létére minek bújt tót gúnyába, nagy szomorúan azt felelte: — Hát azért, mert a falubelieknek csak tót ember tud ablakot csinálni! Aztán búsan ballagott tovább s beérve a faluba, éktelen tótossággal kiabálta: — Csinyáltesse- nek áblákooo!" Bizony, körülbelül ugyanez a kényszer viszi rá mostanában a „komoly" szakembereket arra, hogy például projectet mondjanak, ami igen hasznos, mert jelent elterülőt, ott fekvőt, valamire hajlandót, előrenyúlót, kiállót, kiemelkedőt, alávalót, lesújtottat, sőt, egyesek szerint még tervet is. A tervről ismét eszünkbe juthat a legrégibb kórház, amit éppen akkor neveztek el Ferenc császárról, amikor magyar és cseh királyként (mivel így üzent hadat!) tönkre verte Napoleon. Pálóczy Horváth Ádám írt is sebtiben egy gúnyverset, mire kihallgatásra rendelték a Burgba. A többit már Thaly Kálmán mesélte 95 éve - jobbhíján az Országgyűlésen: Ferenc császár „Pálóczy Horváth Ádámot költeményéért hosszasan korholta, amire ő, midőn az uralkodó korholását elvégezte, mélyen hallgatott. Nem felelt, mire a császár kérdi: — No,, nics mentsége? Horváth Ádám azt mondotta: — Eure Majestät, nix dájcs! (Felséges Uram, nem tudok németül!)". A váratlan helyzetek máskor viszont egyenesen megoldják az ember nyelvét, ahogy száz éve, 1892. szeptember 4-én leírta a Tolnamegyei Közlöny Megfogta a villám című történetében. „Komikus jelenet játszódott le nem régiben Durangóban, hol a pályaudvaron elszakadt a villamos világítás egy sodronya. Egy polgárgazda utána kapott a drótnak, de a villamos ár any- nyira meglepte, hogy hangos kiabálásra fakadt. Á tömeg körülfogta az ugráló polgárt, ki abban a hiszemben volt, hogy meg van babonázva, fogta a sodronyt és fennhangon gyónta az összes bűneit. Mikor kiszabadították kényes helyzetéből, imákat mormogva távozott." A megértés nehézségeit illusztráló példáért egy héttel később sem ment messzire ugyanez az újság a Nem lúd, hanem tyúk című életképében. „Ludat hozott be Szegzárdra a múlt napokban egy vidéki atyafi. Egy jó humorú kis kompániának az az ötlete támadt, hogy tréfálja meg az atyafit, ki különben sem úgy nézett ki, mintha ő találta volna föl - a két végű fogpisz- kálót. Odamegy tehát hozzá egyik s megkérdi: — Hogy ez a tyúk? Az atyafi nagyot néz, de aztán jó képet vágva mondja, hogy 1 forint nyolcvan krajcár. — Ugyan, ugyan, már hogy lehet egy tyúkért 1 forint 80 krajcárt kérni? — Nem tyúk ez, uram, hanem lúd. — Már sohasem volt az lúd, bátyámuram - s azzal otthagyja a bámulót. Utána így tett a kompánia második, harmadik és negyedik tagja, azután meg egy asszonyt ugrasztottak neki, aki meg is vette egy forint ötven krajcárért, de azért az is váltig azt erősítette, hogy nem liba, hanem tyúk. Végre is a szegény öreg annyira zavarba jött, hogy mikor az asszonynak kezébe adta a ludat, nem állotta meg, hogy maga is így ne kiáltson föl: — Már verjen meg engem az Isten, ha én hazulról ludat nem hoztam, és hogy miként változhatott tyúkká, azt igazán nem értem. Csakugyan éppen így volt-e, nem állíthatjuk, de kacsának is elég mulatságos." Valószínűleg nem ez volt ama híres aranytojást tojó tyúk. Bár erről még az ötvenes években mondta az egyszeri gazda: — Nem baj, ha arany tojást tojik, majd megmossuk ... Áz átváltozáson már régen is csodálkoztak, amire tanú az Üstökös 1860. szeptember 22-i száma, ahol a mostanában földosztásáról híres vidék emberét szólaltatták meg: „Felmegy a nyíri ember a debreceni kollégiumba, mutogatják neki a múzeumban levő sok mindenféle ritkaságot, egyszer a többek közt egy darab kővé vált fát. Fejet csóvál a gazda?— Váljon mit véthetett ez az Úr Isten ellen, hogy így járt?" Egy hét múlva ugyanitt már az a „nem igen kedves egyéniség" is kővé válhatott, aki a társaságban elkurjantotta magát: — Éljen a haza! Mivel senki nem követte, pedig olyanok ültek ott, akik tényleg szeretnék, ha élne, megint rikkantott: — Éljen a haza! „Ekkor felszólal az öreg földmíves, jámbor flegmával: — Megél az az úr nélkül is ..." Dr. Töttős Gábor Üveges tánc (Wagner Sándor festménye)
