Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-07 / 237. szám
1992. október 7. VÁLLALKOZÁS - PIAC »ÚJSÁG 5 Jövő héten: Védelem '92 A kiállítók többsége ma már vállalkozás A Védelem '92 megnyitójára a jövő hét kedden, azaz október 13-án kerül sor a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében, s a kiállítás október 16-ig tekinthető meg, naponta 10-től 18 óráig. A tegnapi sajtótájékoztatón a főszervezőtől, Czirják Lászlótól, a Kreátor Kft. vezető menedzserétől érdeklődtünk a részletek felől: — Tavaly és az azt megelőző években is „A dolgozó ember védelmében" címmel rendezték meg ezt a kiállítást. Miért változtatták meg az elnevezést? — Ebben az évben tágabb értelemben foglalkozik a kiállítás a védelemmel, mint korábban, ezt takarja a névváltoztatás. Most nemcsak munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos termékek, technológiák kerülnek bemutatásra, hanem például áruházi védelmet, számítógépek vírusvédelmét szolgáló eszközök, vagyonvédelmi berendezések, riasztók is lesznek a kínálatban. — Mondana néhány példát a kiállítók közül? — A legnagyobbak a Caola és a MÓL Rt., amelyek a háztartásvegyipari és kőolajfeldolgozási területről hoznak környezetbarát, környezetkímélő anyagokat, termékeket. Ugyanakkor a legkisebbek is jelen lesznek: a kisvállalkozások. Sőt, elmondhatom, hogy míg korábban - a kiállítás jellegéből adódóan - főként a nagyvállalatok voltak partnereink, a mostani rendezvényünkön a kiállítóknak már több, mint a fele vállalkozás. Ilyenek például az Oktel Kft., a Karakter Kft., a Decode Kft., vagy a Kereső Üzletház. Két külföldi kiállítónk is lesz, az egyik egy olasz cég, amely a MMG-AM-mel közösen tűzvédelmi és polgári védelmi eszközöket hoz, a másik a német Baier cég, amely szennyezésmérő műszereket állít ki. — Kiknek szól elsősorban ez a rendezvény? — Természetesen a „Védelem '92" továbbra is egy szakkiállítás, s ennek megfelelően a munka- és tűzvédelemmel, környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek meríthetnek belőle új ismereteket. Ezt szolgálják a megrendezésre kerülő szakmai napok, konferenciák is. Emellett persze a kiállítás mindenki számára nyitva áll, s reméljük, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az idén is sok látogatónk lesz. — Vásárolni is lehet majd a kiállított termékekből? — Igen, de a korábbi tapasztalataink alapján most szétválasztottuk a kiállítást és a vásárt, ez utóbbi a földszinti kis társalgóban lesz. A már megszokott módon jelentős árkedvezménnyel lehet itt mosószereket, öblítőket, szappanokat, folpackot, alufóliát, egyéb háztartásvegyipari termékeket, papírárukat, írószereket vásárolni.- áa Mennyit dolgoznak a vállalkozók? Érdekes statisztikát tett közzé a Die Welt című napilap arról, hogy különböző országokban hány órát dolgoznak hetente és átlagosan a férfi vállalkozók. A legtöbbet a törökök dolgoznak: 56,3 órát. Hatnapos munkahétre átszámítva ez csaknem napi kilenc és fél órát jelent. Belgiumban is hasonló a helyzet, ahol a heti átlag alig másfél órával kevesebb. Vajon hol helyezkedhetnének el a magyar vállalkozók a OECD tabelláján? íme néhány ország vállalkozóinak adatai: Kanada 40,8 óra Egyesült Államok 43,8 -"Spanyolország 46,1 -"Olaszország 47,1 Svédország 49,0 Hollandia 49,5 Dánia 50,3 Görögország 50,6 Nagy-Britannia 51,0 Németország 51,8 Japán 53,0 -"Franciaország 53,3 Ausztria 53,3 -"Belgium 54,7-"Törökország 56,3 -"Tegnap bezárta kapuit a Gemenc Expón megrendezett autó-, motor- és légitechnikai kiállítás, ahol új és öreg autókat, motorokat, érdekes repülőeszközöket láthatott a közönség. Kiadványok vállalkozóknak séhez szükséges elAz Országos Kisvállalkozás-fejlesztő I Iroda hasznos és praktikus ismereteket tartalmazó alap- I kiadványai: Hitel ABC: tar- !| talmazza az összes 1 hitelfelvételi lehetőségeket, külföldi és világbanki hitelek- 1 kel együtt. Műszaki ABC: termelő vállalkozá- | sok indításához, valamint működtetéjárásokhoz, a kötelező szabványok ismeretéhez ad értékes információkat. Mezőgazdasági ABC: segítséget nyújt a mezőgazda- sági kistermeléshez, hasznos név- és címjegyzéket közöl e témában vállalkozók részére. Külkereskedelmi ABC: a külkereskedelmi tevékenység elindításától egészen a behozható és kivihető termékek listájáig ad információkat. Számítástechnkai ABC: a vállalkozók által használható könyvelési, nyilvántartási és adózási számítástechnikai programok előnyeit és használati módjait mutatja be. Alapok, Alapítványok: ebben a kötetben azok az állami alapok, valamint alapítványok kerültek összegyűjtésre, amelyek valamilyen területen - akár tanácsadás, akár finanszírozás vagy tőkebefektetés - kedvezményt, hitelt vagy támogatást nyújtanak a vállalkozóknak. A pályázati feltételek és célok is megtalálhatók a kiadványban. Jogszabályfigyelő Formálódóban az idegenforgalmi koncepció 70007/1992. (AEÉ 6.) APEH irányelv a behajthatalan követelésként leírt ellenértékre jutó általános forgalmi adó levonásának engedélyezési eljárásáról (Adó és Ellenőrzési Értesítő, 6. szám). A behajthatalan követelések alapján a fizetendő ÁFA ösz- szege az adóhatóság előzetes hozzájárulása, engedélye alapján csökkenthető. Az adóhatóság az előzetes hozzájárulást akkor adja meg, ha az adóalany igazolja, hogy megtett minden szükséges intézkedést a követelés behajtására és az érvényesíteni kívánt követelése, az annak alapjául szolgáló bizonyítékok ellenére valószínűsíthetően eredménytelen marad. Az irányelv meghatározza, hogy mikor kell a kérelmet igazoltnak tekinteni (a Bírósági Végrehajtó Iroda értesítése, csődeljárás, felszámolási eljárás keretében született egyezség), és ezt milyen okmányokkal kell alátámasztani. Az irányelv csak az 1992. január 1-jét követően behajthatatlannak minősített és leírt követelésre eső forgalmi adó leírása számlahelyesbítés formájában történik. Á pénz- forgalmi szemléletben könyvelő adózók esetében az irány-elv alkalmazása természetesen kizárt. 8012/1992. (AEÉ 6.) APEH tájékoztató az egyéni vállalkozói tevékenység folytatásáról (Adó és Ellenőrzési Értesítő 6. szám) A tájékoztató az önálló tevékenységet folytatók (találmányértékesítés, hasznosítás, mezőgazdasági kistermelés, bérbeadás stb.) egyéni vállalkozóként való adózási szabályait ismerteti. Az 1991. december 31-ig egyéni vállalkozónak minősülő magánszemélyek a vállalkozói igazolvány birtokában 1992. szeptember 30-ig jogkövetkezmény nélkül bejelentkezhettek az adóhatósághoz. Bevallási nyomtatvány-garnitúrák bemutatása (Adó és Ellenőrzési Értesítő 7-8. szám). Az 1992. évre vonatkozó bevallások benyújtási szabályai a korábbi évekhez képest megváltoztak. Az APEH Értesítő bemutatja a 3-4-5-6-os számú bevallások és a társasági adóbevallások nyomtatványait. Az APEH várja a szakemberek észrevételeit a nyomtatványok esetleges hasznos módosítása érdekében. Napokon belül, legkésőbb október közepére elkészül az új idegenforgalmi koncepció tervezete, amelyben az ágazattal kapcsolatos privatizációs elképzelések is szerepelnek - mondta Schagrin Tamás, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára az MTI munkatársának. Egyelőre az érintett szakterületeken folyik a nagyarányú munka. A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola szakemberei, illetve a különféle érdekképviseleti szervezetek saját területük specialitását is figyelembe véve fogalmazzák meg javaslataikat. Schagrin Tamás közölte: a koncepcióról még korai nyilatkozni, hiszen a februárban elakadt munkát kell most alig egy hónap alatt elvégezni. Az azonban máris látszik, hogy melyek lesznek a fő hangsúlyok. így például a világkiállításhoz, a honfoglalás 1100. évfordulójához kapcsolódó események az idegenforgalomban is jelentős szerepet kapnak. Emellett a kulturális, a gyógyászati, a gyógyvizekhez kapcsolódó, a sport és falusi turizmus szintén olyan területek, amelynek fejlesztése nélkülözhetetlen. A korábbi koncepció-tervezetben is volt erről szó, ám hiányoztak belőle a konkrétumok. A mostani műhelymunka feladata éppen az, hogy számbavegye azokat a teendőket, amelyek révén e területek fejlesztése megvalósul. Nyilvánvaló az is, hogy a privatizáció az idegenforgalmat sem hagyja érintetlenül - fejtette ki a továbbiakban az államtitkár-helyettes, aki emlékeztetett arra, hogy a vendéglátás ügyében már döntött az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsa, és jóváhagyta, hogy az üzletek jórészét külön-külön értékesítsék. Fontos lenne a tulajdonváltás a szállodaiparban is, amelynek privatizációja meglehetősen hosszan húzódik. (MTI) A TOLNA MEGYEI Kereskedelmi és ____Ipar-____ K AMARA HÍREI Partnertalálkozó osztrákokkal A Magyar Gazdasági Kamara szervezésében október 12-13-án a budapesti Hélia Hotelben 15 osztrák cég várja a tárgyalni kívánó magyar vállalatokat, ipari berendezések, műszerek és automatizálás területén. Az osztrák delegáció listája kamaránkban megtekinthető, jelentkezési lap kérhető. Kereskedelem Romániával A román kereskedelmi jogból való jogszabályok, export és importkvóták és listák, a román társasági törvény, valamint a kereskedelmet segítő egyéb gyakorlati tudnivalók irodánkban hozzáférhetők. Vámtanácsadó A Vámtanácsadó című szakmai hírlevél első száma - mely a vámjogszabályok változásairól, a bérmunka címén történő behozatali előjegyzésről és a vámszabadterületről közöl részletes tudnivalókat - megjelent. A második szám várhatóan a konszignációs raktárral, a lízinggel, a fogyasztási adóval és a vámvisszatérítéssel foglalkozik. A hírlevél egyes példányai irodánkban ta- nulmányozhatóak. Tolna megyéből jöttem, mesterségem címere... Az alábbi levelet hétfőn kaptuk a Szekszárd és Környéke Általános Ipartestülettól: Hajdanán úgy tanulták a mesterséget eleink, hogy vál- lukra vették a „fél világot". Ellesve az idegen területeken élő társaik fortélyait, fogásait, megtanulván azt, itthon szűkebb hazájukban alkalmazták mindenki hasznára, örömére. Ennek újvilági megkísértése folyik jelenleg a Szekszárd és Környéke Általános Ipartestületnél. Az idén 60 mesterembernek van lehetősége a korszerű technika tanulmányozására német földön 1992. október 26-tól. Az alsóbajor kamarai kapcsolatunk révén az asztalosok, autószerelők, sütők és szabók leshetik el német szaktársaik gépi és szellemi felkészültségét, korszerű eszköztárát. A jelentkező kézművesek 1993-ban rendezendő kiállításon mutathatják be a Tolnai táj gazdag népi művészetét. Ök elmennek, hogy aztán hazatérve legyenek mindenki számára hasznosak, örömet hozók ... Útjukon szerzett tapasztalataikat megosztjuk a tisztelt olvasóval hazatérésük után. ^ Majtényi Ferenc ügyvezető igazgató A privatizáció • •• //• jovoje Várhatóan új tendenciák jelennek meg jövőre és 1994-ben a privatizációban: az államnak tartósab tulajdonosi szerepre kell berendezkednie, a hazai magántőke még nem játszik jelentős szerepet, lelassul a privatizációs bevételek növekedése is, az állami vagyon értékesítése közvetlenül, nagyobb arányban csökkenti az államadósságot - olvasható a Pénzügyminisztérium kormány számára készített előterjesztésében, mely az elkövetkezendő két év gazdasági folyamatait prognosztizálja. Eszerint 1993-ban és '94-ben befejeződik az állami vállalatok gazdasági társasággá való átalakulása, lezárul az előprivatizációs program, érezhetővé válnak a kedvezőbb privatizációs feltételek eredményei. Ugyanakkor számítani kell arra, hogy a bel- és külföldi privatizációs kereslet nem nő nagyságrendileg és olyan magántőkék sem lépnek nagy mennyiségben a privatizációs folyamatba, amelyek révén jelentősen csökkenne az állam vállalkozói vagyona, illetve módosulna az állami tulajdon koncentrációja. A privatizációs folyamatok főszereplője várhatóan továbbra is a külföldi tőke marad, bár fogynak majd azok az előnyök, amelyek eddig ide vonzották a külföldi befektetőket. Nem javítható rövid távon a privatizációs kínálat minősége sem, így az elkövetkezendő egy-két évben a hazai magántőke szerepe nem lesz meghatározó. Mivel 1993-ban és 1994-ben csökken az értékesíthető állami vagyon mennyisége és romlik annak minősége, lelassul a privatizációs bevételek növekedése is. (Az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvek tervezetében 41,5 milliárd forint privatizációs bevétellel számol az ÁVÜ). Az új, vagy tervezett privatizációs konstrukciók, mint amilyen a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP), vagy a bérlet elővásárlás, a részletfizetés, a kárpótlási jegyek tulajdonra való cseréje nem növelik jelentősen a privatizációs bevételeket. Viszont az így értékesítendő állami vagyon közvetlenül az államadósságot csökkenti. Értéke mintegy 70 milliárd forint lesz a tervek szerint. (MTI)