Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-30 / 256. szám
1992. október 30. DUNAFOLDVAR MÉPÚJSÁG 13 „Ady kritikája ma is él ff Beszélgetés Götzinger Károllyal Az ELTE negyedéves magyar-történelem szakos hallgatójaként, 1956 október végén úgy gondolta, neki Egerben a helye. A forradalom alatt a mátraalji város rádiójának munkatársaként dolgozott -, jutalomként Kádár Jánostól másfél év börtönt kapott. Egyetemi tanulmányait 1989-ig, bár számtalanszor kérvényezte, nem fejezhette be - azóta már letett e szándékáról. Szabadulása után segédmunkásként kezdte, évek hosszú sora alatt mint „megbízhatatlan", középvezetői szintig jutott el. Karrierje persze másképp indult, ígéretes tehetségként az universitason lett volna a helye. 1975-ben vette át a földvári művelődési ház -irányítását, amely a szerény lehetőségek ellenére, vezetése alatt az ország egyik legsokoldalúbban, legszínvonalasabban működő ilyen intézményévé vált. A kényszerű vargabetűkkel tarkított életút ellenére Götzinger Károly író, irodalmár. Publikációs tilalom alá a múlt rendszerben sem esett, így kritikáit, esszéit, novelláit több napilap, periodika közölhette. Most, nyugdíjason, Ady-esszéjén dolgozik, melynek alcíme lehetne: „Bevezetés Adyhoz". — Miért éppen Adyt választotta? — Az egyetemen jó tanáraim voltak, közöttük Bóka László, akivel nagyon jó kapcsolatba kerültem. Az ő verselemzési módszere kiváló volt, Ady-szemináriumait élmény volt hallgatni. De nemcsak a tanárok hatására érdekelt Ady, valahogy az első pillanattól kezdve ráéreztem a versre, foglalkoztam mindennel, Szenczi Molnárral, Köl- cseyvel, Bajzával. — Milyen az Ön Ady ja? — Felfogásom lényegét Babits fogalmazta meg egyik tanulmányában, miszerint a világirodalomban mindössze két szimbolista költő volt igazán: Dante és Ady. Bővebben nem fejtette ki a gondolatot, amely arról szól, hogy Ady 1906-tól, az Új versektől kezdve, Dantéhoz hasonlóan, olyan egységes szimbólum- rendszert teremtett, amelyben mindennek megvan a maga jelentése, ugyanúgy, mint a helyiértékeknek a kettes szám- rendszerben. Ady nem úgy szimbolista, mint Rimbaud, vagy Verlaine, a jelképvilága nem tudatos, hanem ösztönszerű, s ezt a vonatkozást gyakran elhanyagoljuk. — Az irodalomtörténeti kézikönyvek Király István felfogását követik, aki köztudottan Lukács és Révai Ady-tanulmányaiból indult ki. — A kiindulópontot tartom tévesnek. Babitscsal kellett volna megadni az alaphangot. Lukács és Révai nem Adyból indultak ki, teóriát gyártottak, ezt veszi alapul Király István, amikor Ady forradalmiságát periodizálja. A politikai szempontok irodalmon kívüliek. Amit én mondok - az, hogy zseni volt - annak egy kicsit szellemtörténeti íze van. — Mi az oka annak, hogy Ady világirodalmi szerepe meglehetősen csekély? — Egyrészt a fordítási nehézség, hiszen Petőfit szó szerint lehet fordítani, Adyt szinte egyáltalán nem. Másrészt költészete olyannyira benne van a magyar mitológiában, hogy egy francia ezt nem is értheti meg. Ady egyáltalán nem volt kozmopolita, teljesen belegyökerezett magyarságába. A nemzetiségi, vagy a zsidó-problémát nem lehet jobban megfogalmazni, mint ahogyan ő tette, főleg publicisztikájában. Egy Az Ady-kutató helyütt azt írja: ahelyett, hogy felhasználnánk a zsidók segítségét, mi inkább zsidózunk.- Örökségét követői: Szabó Dezső, Németh László mégis a fajvédő gondolat jegyében használták fel.- Félreéretették. Fajiságá- nak a vállalásában a nacionalizmust látták, pedig nem volt nacionalista, csak a magyar mentalitást féltette. Hadd mondjak erre egy példát: a börtönben együtt voltam egy Kallós nevű cigány rabbal, aki nagyon sok Ady-verset tudott, aki értette, és szerette ezeket a verseket. Ha ma odavinnénk Csurka elé Adyt, kiderülne, hogy fogalma sincs, mire hivatkozik. — Az utóbbi években közöny veszi körül Ady életművét. — Ma nem értik Adyt, pedig kritikája ma is ül. Költészete tiszta és egyértelmű, mint Petőfié, nagyon igaz, nagyon tud bántani, ezért nem divat. A mai magyar oktatásnak óriási bűne, hogy nem foglalkozik kellőképpen Ady- val. Tóth Ferenc T ornacsarnokálmok Jut-e az ezerből Földvárra? Úgy tűnik, nem. Nem mintha nem lenne szükség rá, az élvonalban szereplő kézilabda csapat Tolnán kénytelen meccseit játszani - a városnak nem lévén az előírásoknak megfelelő pályája, az általános iskolások a téli tornaórákon a művelődési házban fognak táncolni... Ez évben még lenne lehetőség arra, hogy a város csak a felét fizesse a megépítendő csarnoknak. Az „1000 tornaterem" akció keretében ugyanis minden kistelepülés céltámogatást kaphat kis méretű, legfeljebb hatszáz négyzetméteres tornacsarnok megépítéséhez. Attól, hogy Dunaföldvár lemaradna az akcióról, nem kell félni, hiszen országosan elég csekély az érdeklődés. A probléma a méretekkel van: ax.élsportnak egy nemzetközi követelményeknek is megfelelő, nagyobb befogadóképességű sportcsarnokra lenne szüksége, így nincs is értelme céltámogatásra pályázni. Kolics János, a kézilabdacsapat edzője más véleményen van. Szerinte állami pénzt ésszerűtlen visszautasítani, hiszen a tornatermet úgy is meg lehet építeni, hogy azután bővíthető legyen, ha már a jelenlegivel ezt műszaki okokból nem lehet megtenni. A város nem maradna magára a költségekkel, felajánlás akár munkában, akár pénzben sok van, mondja Kolics János, de addig senki nem tud lépni, amíg elvi döntés nem születik arról, hogy akar-e tulajdonképpen a vezetőtestület egy ilyen létesítményt, vagy sem. Válasz nincs, legalábbis a A jelenlegi csarnok: megtépázott hálók, szurok a padlón legutóbbi képviselőtestületi ülés bizonysága szerint, ahol a polgármester felvetette kérdés egyszerűen eltűnt a problémák tengerében. A kendergyár eladásából származó, szabadon felhasználható tizenkét millió forintnak, amely akár egy tornacsarnok építésére is felhasználható lenne, valószínűen más lesz a sorsa. A sportcsarnok tehát egyelőre álom marad. A mintegy hat-hétszáz kézilabdabarát pedig az ügy érdekében kezdhet aláírásokat gyűjteni, míg ennek nem lesz eredménye, utazhat továbbra is Tolnára, ha kedvenceit akarja bíztatni. Az oldalt készítette: Ihárosi Ibolya és Tóth Ferenc Szabad-e gazdálkodni? Meglepő kijelentés hangzott el az önkormányzat legutóbbi ülésén. Legalábbis azok meghökkentek, akik eddig úgy vélték, hogy a véleménykülönbségeket udvarias hangnemben sokkal sikeresebben lehet megvitatni, mint sértő módon, vádaskodva. Felszólalásában azt találta mondani az egyik képviselő, hogy a hivatal anyagaiban még ma is hazudnak, illetve „meszelnek". Mindez azért, mert kiderült, hogy a különféle beruházásokra félretett pénzt, amíg be nem kellett fizetni bankban kamatoztatták. Ugyancsak ezen az ülésen hangzott el a kifogás, hogy a volt folyamőr-kikötőhöz tartozó földterületet miért száz forintért adták el négyzetméterenként az Avanti cégnek? A magyarázat egyszerű: azért, mert munkahelyeket teremt. Rövid távon közel száz, később akár háromszáz duna- földvári polgárnak. Fölmerül ezek után a kérdés, szabad-e pénzt hozni a házhoz, pontosabban a városnak, hiszen a kamatokból a városháza, illetve annak megsértett dolgozói egy fillér erejéig sem részesednek. Hogyan is részesedhetnének? Egyáltalán, szabad-e vállalkozni a város javára? A képviselőket annak idején nem egy vállalkozásbarát, sőt vállalkozó önkormányzat reményében választották meg? Ihárosi Ez nem a reklám helye! Tekintélyes múltra tekint immár vissza hazánk „legkedveltebb napilapja", hiszen már Petőfi Sándort, a lánglelkű költőt is háziszerzői közé sorolhatja, büszkélkedhetnének a lapot kedvelők, ha komolyan vennék a feliratot. Micsoda csúsztatás! - háboroghatna az, aki viszont nem kedveli az újság szellemiségét. De ez nem reklám helye, csak egy ügyetlenül megfogalmazott emléktábla felirata. Kinek kell itt krematórium? Bogár A. Zoltán dunaföldvári vállalkozó nem tartozik azok közé az emberek közé, akik babérjaikon ülve csodára várnak, vagy az adóprést szidják. Azt sem lehet róla elmondani, hogy könnyen feladja elképzeléseit, most azonban komolyan fontolgatja: terveivel odébb áll Dunaföldvárról. Ó ugyanis krematóriumot akart építeni a városban. Mások, vállalkozási szándékkal kocsmát nyitnak, autókkal kereskednek, gépkocsiriasztót gyártanak, a szolgáltatás e fajtája ezerből ha egynek eszébe jut. Ez év elején Bogár A. Zoltán azon gondolkodott, melyik az a terület, ahol mostanában érdemes vállalkozásba fogni. Úgy okoskodott, hogy az emberi élet kezdete és vége bizonyosan nem függ recessziótól vagy konjuktúrától, aki születik, az meg is hal egyszer, a halál az élet legbiztosabb, végső mozzanata. A hagyományos temetkezés költségei manapság már csinos összegre rúgnak, egy szerény kivitelezésű koporsó ára tízezer forint körül van, a ham- vasztás viszont olcsóbb. Az országban jelenleg három krematórium működik - közöttük egy van magánkézben -, ez lenne a negyedik, s egyben utolsó is, többet ugyanis nem bír el a „piac". Nos, a beruházáshoz először is pénz kell, az építkezéshez terület. Az ember azt gondolná, az előbbi a „macerásabb" ügy, itt viszont fordítva történt. A pénz két forrásból állt volna elő: egyrészt nagyobb összegű, a Világbanktól felvett hitelből, másrészt egy amerikai társtőkéstől. Ami az utóbbit illeti, az önkormányzat egy hektárnyi, közművesítetlen területet ajánlott föl a vállalkozónak mintegy másfél millió forintért. A krematórium kétségkívül elfért volna rajta, a probléma az árral volt, mivel a telek közművesítése, amelyben az önkormányzat nem vett volna részt, csakneni öt millió forintot emésztett volna föl. Ennyi viszont nem volt rá. Közben az amerikai befektető visszalépett szándékától, a több hónapig tartó döntési folyamatot - ki tudja miért? -, értelmetlen huzavonaként fogta föl. A földvári üzletember ezek után sem adja föl, saját erőből, máshol próbálkozik. Megkereste a simontornyai önkormányzatot tervével, ahol azonnal testületi ülést hívtak össze az ügyben, s a képviselők egyöntetűen támogatták a gondolatot. A nagyközség önkormányzata szándéka szerint apporttal, nem pénzzel, hanem tárgyi betéttel részt is venne a vállalkozásban - ez a felajánlott terület közművesítésében vállalt Szerepet jelentene -, persze ennek megfelelően profitálna is. Miért jó Simontornyának, hogy lesz krematórium a területén, és miért nem jó Dunaföld- várnak? Miért érdeke az egyiknek, és miért nem a másiknak? Egy beruházás, főleg ma, mindenképp előnyt jelent az önkormányzatnak. Egy idő után adót, a lakosságnak munkalehetőséget. Az építkezés harminchét munkahelyet biztosítana, elsősorban építőipari szakmákban dolgozóknak, a hamvasztó maga tizenhét főnek adna munkát. Az üzemben hu-1 mán szolgáltatás mellett kórházakból származó, ott nem tárolható hulladékok megsemmisítésére is lehetőség lenne. A létesítmény környezetvédelmi szempontokból nem kifogásolható. Annyi biztos, hogy a földvári testület, e döntése után, nem vádolható vállalkozásbarát politikával. Mint azt Kiss János polgár- mester is elmondta, a nyugat-európai szemlélet szerint a vállalkozót először csábítani, segíteni kell, csak azután érdemes üzleti szempontokat érvényesíteni. Bogár A. Zoltán kedvezményeket, de még alkukészséget sem tapasztalt. Kiss János szerint az ügy nem lefutott, a következő kabinetülésen újból fölveti. Kérdés, milyen eredménnyel, tf Munka nélkül A Megyei Munkaügyi Központ dunaföldvári ki- rendeltségének októberi összesítése szerint Duna- földváron 941 fő van munka nélkül, éppen eggyel kevesebben, mint egy hónappal korábban, tehát ha nem is csökkent számottevően, nem is emelkedett a munkanélküliségi ráta. Kilenc fővel csökkent a segélyen lévők száma, viszont többen részesülnek szociális, és átképzési támogatásban. Közalkalmazottak hátrányban Nincs pénz! Minden jóindulat ellenére nem lesz tizenharmadik havi fizetése a közalkalmazottaknak Földváron. A polgármesteri hivatal és az intézmények is megnézték, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a közalkalmazottakról szóló törvényt be lehessen tartani. Ebben ugyanis szerepel a tizenharmadik havi bér. A kormány beterjesztette, a parlament megszavazta a közalkalmazottakról szóló törvényt, ami rögzíti a közszolgálatot ellátóknak a kötelességeit és jogait. A kötelességek betartása és betartatása nem kétséges. De a jogok közül a tizenharmadik havi fizetés már bizonytalan. Erre ugyanis nincs keret a központi költségvetésben, ezt a pénzt az önkormányzatoknak kell, kellene kigazdálkodni. Dunaföldváron mintegy háromszázötvenen dolgoznak a közigazgatásban. A törvény értelmében ide tartoznak az önkormányzatiak és az intézményeik, tehát az egészségügy, oktatás, közművelődés, és városellátás dolgozói. A háromszázötven ember egy havi nettó alapbére, ami járna, három és félmillió forint. Ez azt jelenti, hogy átlag tízezer forint. Ez bruttóban már ötmillió forint. Költségként még mindig nem ez az összeg jelentkezik, hiszen rájön a társadalombiztosítási járulék, és a szolidaritási alapnak járó összeg. így jön ki, hogy a tizenharmadik havi bér kifizetése hétmillió kétszázezer forintjába kerülne a városnak. Ennyi egyszerűen nincs. A hivatal dolgozói megkaphatnák a pénzüket, mert arra tellene, de a vezetés úgy döntött, hogy ez nem lenne tisztességes eljárás, következésképpen ők sem kapják meg ezt az ösz- szeget. Hacsak nem történik valami csoda a központi költségvetés részéről, nem lesz tizenharmadik havi fizetés. Igazán nem áll szándékunkban sem közigazgatási lázadásra buzdítani, sem pedig az amúgy is túlterhelt bíróságok dolgát szaporítani. Emberi számítás szerint ugyanis, egy törvényben lefektetett járandóságért jó eséllyel lehet majd pert indítani, s nemcsak Dunaföldváron, mert várhatóan nem ez a város lesz az egyetlen, ahol nem tudnak fizetni.
