Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-14 / 243. szám

2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1992. október 14. Francia katonák Boszniában Párizs: Elindultak Boszniába annak a francia katonai egységnek a szál- láscsinálói, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsa hatá­rozatának értelmében brit, kanadai és spanyol egysé­gekkel együtt részt vesz a segélyszállítmányok bizto­sításában. Az első 370 főnyi alaku­lat, amely az egység felsze­relését is magával viszi, Ri­jeka kikötőjében száll partra, s ekkor indulnak repülőgéppel utánuk a többiek. Az 1250 főnyi egység október végén Bi- hac térségben foglalja el körzetét. A megerősített egység 15 páncélost kap, amelyek 90 milliméteres ágyúikkal kellő biztosítást adhatnak arra az esetre, ha a szállítmányokat megtá­madnák. Gorbacsov utazhat Moszkva: Az Orosz Legfelsőbb Bíróság dön­tése alapján elutazhat Mi­hail Gorbacsov Németor­szágba, Willy Brand teme­tésére. Az engedélyt emberies­ségi megfontolásra hivat­kozva adta meg a testület, de fenntartotta Gorbacsov kötelezettségét, hogy ta­núskodjék az SZKP peré­ben. Valerij Zorkin, a bíró­ság elnöke azt is elmondta, hogy Borisz Jelcin telefo­non maga is közbenjárt nála Gorbacsov útjának engedélyezése érdekében. A választások és a tévé Washington: Paradox je­lenség, hogy Romániában, ahol a térségben a legerő­sebb a kommunista örök­ség, a választások idején kisebb volt az állami bea­vatkozás a tv-ben, mint bármelyik szomszéd or­szágban - írta tegnap bu­karesti tudósításában a The Washington Post. Pe­ter Maas szerint a román állami tv az elnökválasz­tási kampányban lényegé­ben nem adott szót sem Iliescunak, sem Constanti- nescunak, nem közölt tu­dósításokat, elemzéseket a kampányról. Az országban már hat magánrádió működik, köztük a részben a luxem­burgi RTL tulajdonában lévő Radio Kontakt, amely jövőre országos hálózattal akarja felvenni a versenyt az állami rádióval. Teng egészséges Peking: Teng Hsziao-ping jó egészség­nek örvend - állította teg­nap a Zsenmin Zsipao kül­földieknek szánt kiadása, Teng Nanra, a hivatalos tisztség nélkül is első számú kínai vezető lá­nyára hivatkozva. A.kínai pártlap cáfolni kívánta a Teng súlyos betegségéről szövődő találgatásokat. Viták Washingtonban Nagymarosi aggodalmak A vasárnap esti országos tévévita nem segített George Bush elnökön, továbbra is vesztésre áll a novemberi vá­lasztáson - tükrözik a hétfői felmérések. Adataik szerint a vita nem változtatta meg a választók nagy többségének véleményét - azaz a demokrata Bili Clin­ton változatlanul 10-15 száza­lékkal vezet Bush előtt. A kommentárok szerint az elnök a vitában érveivel nem tudta „kiütni" ellenfelét, sőt, nem is támadott - márpedig másképp nem számíthat si­kerre a hátralevő két vitában sem. Kedden este egyébként a három alelnökjelölt tart vitát. Miután az elnök jelezte, hogy korábbi külügyminisz­tere és jelenlegi kampányfő­nöke, James Baker a választási győzelem esetén az új gazda­sági programot dolgozza ki, a Fehér Ház hétfőn kiszivárog­tatta: Bush egyúttal menesz- tené vezető gazdaságpolitiku­sait: Nicholas Brady pénz­ügyminisztert, Richard Dar- mant, az Igazgatási és Költ­ségvetési Hivatal vezetőjét és Michael Boskint, a gazdasági tanács elnökét. A kommentá­rok szerint az elkésett lépést, akárcsak a Bakerrel való sak­kozás, kapkodást jelez, így aligha segíti Bush újjáválasz- tását. Épp oly kevéssé használ a kormánynak a hétfő esti hír, hogy az igazságügy-miniszté­rium hivatali előnyök jogtalan igénybevétele miatt vizsgála­tot folytat William Sessions, az FBI, a szövetségi rendőrség vezetője és felesége ellen. A hír az elmúlt napok botrányait követi, amikor kiderült: a CIA, a hírszerző hivatal letagadta, hogy vannak perdöntő értesü­lései Irak korábbi titkos ame­rikai fegyvervásárlásai körüli visszaélésekről. A CIA az ügyet vizsgáló törvényhozók előtt azzal vé­dekezett, hogy az igazsá­gügyminisztérium vezető emberei utasították őket hall­gatásra: egyrészt, hogy védjék az olasz szövetségest, mert az ügyben szereplő bank a római kormány tulajdonában van, másrészt feltehetően azért, hogy az ügy ne ártson az el­nöknek a választási kam­pányban. (Folytatás az 1. oldalról.) A nagyközségben 600 millió forint értékű félbemaradt, vagy elkészült, de üresen álló épület vár gazdára - az oszt­rák építőknek készült lakóte­lep, a műszaki egyetemtől ki­sajátított üdülő, kulcsrakész szálloda -, ezek egy részére igényt tart az önkormányzat. Elvárják továbbá, hogy a jö­vőre kezdődő rehabilitációs munkák, a Duna-part helyre- állításával kapcsolatos terve­ket a kivitelezők egyeztessék velük. Az önkormányzaton belül többféle elképzelés is ütközik, fölvetődött például, hogy a helyreállítandó Duna-me- derbe építsék be egy majdan fölállítandó híd pilléreit, ám Negyedszázados eredmé­nyes kapcsolat után Szekszárd és Bezons a tegnapi naptól egy újabb szervezettel, méghozzá baráti társasággal gyarapo­dott. A hivatalosan Szek- szárd-Bezons Baráti Társaság nevet viselő egyesület leendő tagjai a városháza dísztermé­ben adtak egymásnak találko­zót, s a több mint félszáz meg­jelentet - köztük a hat fős be- zonsi delegációt - Kocsis Imre Antal polgármester köszön­tötte. Az összejövetel - miután alapító tagként ötvenkét ennek ellenzői is akadnak, egy közúti híd - mondják - meg­bontaná az üdülőterület tájjel­legét. A helyreállításnál egy Duna alatti csőalagút lefekte­tésének lehetősége is felvető­dött, amely közvetlen közúti összeköttetést teremtene a vi­segrádi oldallal. Arról is szó van, hogy két strand épül majd a nagymarosi parton, az egyik termálfürdőként mű­ködne, ahová a gyógyvizet a Duna alatt a lepencei strandot tápláló forrásból vezetnék át. Az önkormányzat felszólítja az illetékes tárcát a 12-es út nagyközségen átvezető másfél kilométeres szakaszának kor­szerűsítésére, még a rehabili­tációs munkálatok beindítása előtt. résztvevő írásban jelentette be csatlakozási szándékát - ala­kuló közgyűlésként folytató­dott tovább. Elfogadták az egyesület alapszabály terveze­tét, majd megválasztották a társaság három tisztségviselő­jét. Godáné Szalai Mária a tit­kári, Kiss Istvánná az alelnöki, Wirth Jánosné pedig az elnöki teendők ellátására kapott megbízatást. A bezonsi dele­gáció nevében Klara Antivac- kis, kellemes meglepetésként jelentős pénzadományt nyúj­tott át a baráti társaságnak. szá­Woodstockban, George Buch amerikai elnök a feleségét, Barbara asszony ábrázoló babát kapott ajándékba a híveitől. Szekszárd-Bezons Baráti Társaság Testületi ülés Tamásiban Hatáskörök és alapítványok... (Tudósítónktól) Bár a munkatervben terve­zett volt, mégis rendhagyónak mondható az az ülés, amelyet október 12-én tartott Tamási város önkormányzatának képviselő-testülete. A rend- hagyóság abban nyilvánult meg, hogy „csak" hét napi­rendi pont szerepelt a meghí­vóban a szokásos 15-20 he­lyett. „Ennél több napirend tárgyalása nem is szerencsés - közölte érdeklődésünkre a polgármester úr, hozzátéve - ezt eddig is tudtuk, de a szük­ség sokszor ha nem is tör­vényt, de legalábbis ésszerű­séget bont!" Sőt, az ülés elején kiderült, hogy egy napirendet - amely intézményi pótelő­irányzat iránti kérelemről szólt! - a polgármester javas­latára előkészítetlenség, il­letve új szempontok felmerü­lése miatt kivettek a tárgya­landó témák közül, és helyette egy jóval egyszerűbbet iktat­tak be. A lejárt határidejű ha­tározatokról és a közéleti eseményekről szóló napirend után beszámolót hallgatott meg a testület a polgármes­terre átruházott szociális, egészségügyi, valamint gyer­mek- és ifjúságvédelmi hatás­körök gyakorlásáról. Az ügy­intézést megnyugtatónak ítélve, a képviselők a beszá­molót elismerően elfogadták. Ezt követően rendeletalko­tások következtek: előbb a he­lyi kitüntetésekről alkottak jogszabályt, majd módosítot­ták a vásár- és piactartás rend­jét. Ismét módosításra került az önkormányzati költségve­tés, újabb közel ötmillió forint bevétel kiadási előirányzatá­ról döntöttek a képviselők. Végezetül két alapítványi téma szerepelt napirenden. A testület hozzájárult a gimná­zium „Öregdiákok a mai te­hetséges diákokért" elneve­zésű alapítványa létrehozásá­hoz, illetve a kórház-rendelő­intézetnek egy sebészeti ala­pítványhoz való csatlakozá­sához. MEGHÍVÓ Felsőnánai Kossuth Mg. Termelőszövetkezet vezetősége értesíti a tisztelt üzletrész tulajdonosokat, hogy a közgyűlést 1992. október 30-án, 9.30 órára összehívta. A KÖZGYŰLÉS HELYE: KÉTYI GÉPMŰHELY. Napirendi pontok: 1. Vagyonértékelés. 2. Vagyoncsoportosítás. 3. Vagyonmegosztás. 4. Döntés a földalap, illetve a kárpótlás után visszamaradó földek tulajdonba adásáról. 5. Jelölőbizottság megválasztása. Vezetőség nevében: Erős András tsz-elnök Üléseztek a paksi városatyák A paksi önkormányzat képviselőtestülete tegnap tartotta soros ülését. A napirendi pon­tok között szerepelt a „Tehetséges Paksi Fiata­lokért Alapítvány" alapító okiratának módosí­tása. Mint azt Bor Imre polgármester előter­jesztésében elmondta, erre azért keríilt sor. mert az alapítvány három éves működése óta olyan változások történtek környezetünkben, amelyekre az alapítás ideje alatt még nem lehe­tett felkészülni, emiatt az okirat nem tett lehe­tővé a mai igényeknek megfelelő díjazási for­mákat, mint például az ösztöndíj. e. g. ~r^Ui/r\. Rt. RÉSZVÉNYEK AZ ALÁBBI HELYEKEN JEGYEZHETŐK: 1. PANNONBRÓKER. 1134 Bp. XIII., Lehel u. 12. Tel.: 120-9258 2. Országos Takaiékpénrtár és Kereskedelmi Bank Rt. kijelölt fiókjaiban. 3. Országos Takarékpénztár Értékpapír Ügynökség Rt., 1051 Bp. V., Vigyázó F. u. 6. NYEREMÉNY- ÖZÖN !!

Next

/
Thumbnails
Contents