Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-13 / 242. szám

OKTOBER 13. KEDD Névnap: Kálmán, Ede A Nap kél 6.00 órakor nyugszik 17.00 órakor A Hold kél 17.26 órakor nyugszik 7.53 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: VENTER MARIANNA Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Napos idő A várható időjárás az ország terüle­tére ma estig: egyre többfelé felsza­kadozik, csökken a felhőzet, de néhol még előfordul kisebb eső, zápor, job­bára azonban napos, száraz időre le­het számítani. A sokfelé erős északi szél jelentősen gyengül. A legmagasabb hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. Névnapok története Kálmán = a bete­lepedett, Ede = a bir­tokos. Ma két név ünnepét jelzi a nap­tár, az egyiket, Kál- mán-t mi ősmagyar névnek tekintjük, de jelentését nem ismer­jük. Más névmagya­rázók a „Koloman" kelta névből szár­maztatják, melynek „betelepedett" a je­lentése. A másik névnek, az Edé-nek is származásbeli kettős­sége van: ugyanis1 már Anonymus em­lít két, Ed és Edömér nevű kun vezért, akik Almos seregéhez csatlakoztak. Nyu­gat-európai névkuta­tók azonban az Edu­ard, Edward-tól származtatják, mely­ben az „od" vagy „ot": birtok jelen­tésű, a név másik ré­sze pedig a mai angol nyelv „ward" igéje után: védelmet je­lent. így az értelme: „birtokot védő” lenne. A középkor fo­lyamán egész Euró­pában elterjedt. I. Edward angol ki­rályt, a Plantagenet dinasztia tagját, wa­les leigázóját Arany János is megénekelte. Köszöntsük Kálmán és Ede nevű ismerő­seinket. Ráncos tinta­gomba Azon gombák egyike, me­lyek bizonyos megkötésekkel fogyaszthatok csak! Ez eset­ben mérgezés akkor követke­zik be, ha a tintagombával egyidőben vagy 24 órán belül alkohol fogyasztás is történik. Még nem tisztázott annak oka, hogy egyes esetekben kis mennyiségű alkohol is, sőt a borotválkozásnál használt arcszesz is - akár napok múlva is - kiváltja a tüneteket, másoknál viszont nagyobb mennyiségű alkohol sem oko­zott problémát. Áprilistól no­vemberig korhadó fatönkön, nedves talajon, árnyékos he­lyeken, kertekben, utak men­tén csoportokban mindenfelé terem. Kalapja 4-12 cm, kez­deti tojás alakból kúposán ki­terülő, széle felkunkorodó. Fi­atalon fehéres, majd szürke, barnásszürke, hamvas lesz, a csúcsban mindig sötétebb barnás színű. Felülete fino­man ráncos, később bordás. Igen sűrűn álló lemezei széle­sek, kezdetben fehérek, majd a barnán át barnásfeketések lesznek és nagyon hamar elfo- lyósodnak. Egy tőből több, 4-16 cm hosszú tönk indul ki, melyek vékonyak, 0-5-1,5 cm szélesek és görbék, fehérek, belül üreges. Fehér húsa ka­lapban puha, tönkben rostos, szálakra foszló. Jellegzetes íze és szaga nincs. Rendkívül rossz állagú, egy nap alatt ön­bontó enzimje folyóssá teszi. Előfizetőink, olvasóink figyelmébe! A NÉPÚJSÁG kézbe­sítésével, árusításával kapcsolatos észrevétele­iket a 74/16-211-es tele­fon 21-es, 22-es, 35-ös melléken várjuk. Moziműsor Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Isten veled, király (15.30, 17.30 és 20 óra). Kiste­rem: Egyik kopó, másik eb (15.15 óra). Elemi ösztön (17.15 és 19.30 óra). Cukorrépák randevúja Lesz cukor jövőre is. Hogy mennyiért, azt most ne firtas­suk! Éz az írás inkább a ho­gyanra koncentrál, abból is a répa cukorrá válásának azon stációjára, mely a Tolnai Ag­rokémiai Egyesülés udvarán vár a kövér „édesgyökerekre". Itt futnak össze a szálak, itt adnak randevút egymásnak a szállítmányok, ide érkeznek közúton, s innen indulnak to­vább vasúton, Ercsibe. Várda Péter, az egyesülés igazgatója elmondta, hogy mintegy háromezer négyzet- méter szabad tárolóterületet biztosítanak a szekszárdi kombinátból és a faddi téesz- ből érkező árunak. A répa­halmot iparvágány fogja közre. Eddig - szeptember 21-től - hétezer tonna termény jött be, a szállítás folyamatos, heti két-három szerelvényt indítanak a cukorgyárba, s várhatóan egy hónapon belül végeznek a munkával, a ti­zenegyezer tonna répa va­gonba rakásával. Ez a kapcsolat a mezőgaz­dasági üzemek és az agroké­miai egyesülés között tavaly jött létre. Akkor még csak az összmennyiség egynegyedét tárolták itt, de a kedvező ta­pasztalatok alapján úgy dön­töttek a felek, hogy mostantól - vélhetően hosszú távon - a környék teljes évi termése in­nen, Mözsről induljon útra.-Wy- Fotó: Gottvald Októberben barcog a dám Ami szeptemberben a szar- vasbőgés, az októberben a dámvad barcogása. Ki a „leg- bikább"? - teszi fel a kérdést a dicső természet, s a derék agancsosok, legjobb tudásuk szerint próbálják megadni a feleletet. Magyarországon a legismertebb, s mindmáig a legértékesebbnek tartott dá- mállomány a Gyulaji Erdő és Vadgazdaság területén talál­ható. (Bár a világrekorder tró­feát Debrecen közelében, Gu- ton lőtték.) Pétervári Gábort, a gyulajiak vadászati ágazatve­zetőjét kérdeztem a barcogás mibenlétéről. Elmondta, hogy ez egy hangutánzó szó; más­képp „bőg" a dám, mint a szarvas. De legjobb meghall­gatni ... Most, egész október­ben „tetten érhetők" a harcias bikák. Szerda 1992. október 14. Szerda reggel ismét kukorékol a Kakas 5.40-kor a TV-l-en. A tervezett témák: Géptipp: benne, a Mit­subishi Space Runner, Gumiabroncs. OLVASTAM Hangos papagáj Türelmét elveszítvén, örökre elhallgattatta szomszédja örökösen rikácsoló papagáját egy brit férfi. Mark Leach 43 éves gyárigazgató és felesége átmászott a szomszéd sövényén, betört a madárházba és megfoj­totta az amazonasi kék papagájt, amelynek szüntelen ri- koltozása négy éve verte fel a környék csendjét. Oxford város bírósága a „gyilkost" 600 font bírságra és 350 font költségtérítésre ítélte, miután az elismerte tettét - írja a Reuter. Leach védője a bíróságon lejátszott egy magnószala­got, amelyen az „áldozat" és a kárvallott Paddy Williams egy másik papagája hangja volt hallható. A rikácsolás hangereje majd kilencven decibeles volt. Williams új papagájt vásárolt magának... Traffipax A megyei rendőr-főkapi­tányság tájékoztatása szerint az alábbi időpontokban és helyszíneken lesz traffi- pax-mérés: Október 13-án 6-14-ig a 6-os főúton, Ra­kasd, Bonyhád belterületén, 14-22 óráig a 61-es főút dombóvári szakaszán, Dombóvár belterületén, míg 14-én 14-22-ig Szekszárd belterületén, az 56-os főúton a megyehatárig. Halálos gázolás autóbusszal A Bács-Kiskun megyei Tompán vasárnap hajnalban L. Imre 40 éves szekszárdi gépkocsivezető autóbusszal elütötte az úttest felező vona­lánál fekvő M. Mihály 26 éves bácsbokodi alkalmi munkást, aki a helyszínen meghalt. A rendőrség az autóbuszvezető jogosítványát elvette. A Békés megyei Csabacsűd külterületén vasárnap késő délután G. János 21 éves kő­műves személygépkocsijával elütötte a kivilágíts tlan ke­rékpárját toló Sz. János 44 éves szarvasi vállalkozót, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrség elvette a gépkocsi- vezető jogosítványát. Oroszlány egyik útkeresz­teződésében vasárnap este H. Lajos 53 éves autóbuszvezető járművével nem adta meg az elsőbbséget a védett útvona­lon közlekedő V. Lajos 19 éves villanyszerelő motorkerékpá­rosnak. Az autóbusszal el­ütötte a motorkerékpárost, aki a helyszínen meghalt. A rend­őrség bevonta az autóbuszve­zető jogosítványát. A Veszprém megyei Kölon- tár belterületén a vasút és a közút kereszteződésében va­sárnap este a vonat elgázolta H. László 20 éves ajkai gyalo­gost, aki a helyszínen meg­halt. Keszthely külterületén va­sárnap este Cs. Gábor 31 éves keszthelyi lakos figyelmetle­nül vezette személygépkocsi­ját és elütötte az út szélén ke­rékpárját toló V. Dezső 34 éves helyi lakost, aki a helyszínen életét vesztette. A személy- gépkocsi vezetőjének jogosít­ványát a rendőrség elvette. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Mindennapi tu­domány. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válo­gatott perceink. 11.35: Vaskor. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Fülel­jen! 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falu­rádió. 13.30: A római katoli­kus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: Kossuth klub. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Ma­gyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sporthíradó. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Ösz- szeállította: Takács Zsuzsa. 20.05: Népi táncmuzsika. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Egy énekes - több szerep. URH-adón: 6.55: Körzeti in­formációs magazinok. 9.00-18.30: Közvetítés az Or­szággyűlés üléséről. A szü­netben: 13.00: Az Amerika Hangja. 18.30: V materinskom jaziku. 19.00: In limba ma- tema. 19.30: In der Muttersp­rache. 20.00: Na maternjem je- ziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Auf Deutsch gesagt. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sport­reggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: EURO-KALAUZ. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Nóta-só. 12.45: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Iránytű. 13.30: Filmörökzöldek. 14.00: „Min­denki másképp csinálja". Közben: 15.00: Hírek. 16.00: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek. 17.05: Napóra. 17.50: Sam- sung-játék. 18.00: A magyar rock archívumában: A Non Stop együttes. 18.30: EURO-KALAUZ. Közben: 19.00: Hírek. 19.35: Magyar tá­jak dalaiból, táncaiból. 20.00: Műfordítva. 20.40: Zenés játé­kokból. 21.00: Hírek. 21.05: Blues. 21.35: Mit üzen a rádió? 22.00: Rockpanoráma. 22.30: Babos Gyula együttese játszik. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthír­adó. 23.10: Napforduló. Benne: 4.03: Cigánynóták. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: Búvárharang. 10.20: Bach: A fúga művészete. 11.40: Orszá­gok, tájak népzenéje. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.25: Berlioz ope­ráiból. 14.00: Hírek. 14.05: Az apostol. 14.59: Zenekari mu­zsika. 15.27: Énekeljenek a né­pek. 16.00: Hírek. 16.05: Ma­gyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből. 17.00: Min­denes. 17.50: Csalódott művé­szek helyett - lelkes misszio­náriusok. 18.00: Hírek. 18.05: Janácek: Sors. 19.25: Magyar hegedűművészek felvételei­ből. 20.00: Hírek. 20.05: Tele­objektív. 20.20: Zene korabeli hangszereken. 22.00: Hírek. 22.05: Starker János gordon- kázik, Neriki Sigeo zongorá­zik. 22.50: Régi kórusmuzsika. 23.06: Irén. 24.00: Hírek. 0.05: Magyar előadóművészek fel­vételeiből. RÁDIÓ JUVENTUS BALATON (AM 810 KHz) 8.00: Reggeli zenés informá­ciós magazin. 8.15: A nap mű­vésze. 9.20: Juventus sláger­lista. 11.20: Dunántúli pano­ráma - zenés magazin. 12.20: Disco-story. 13.20: Délelőtti mérleg. 13.50: Őskor a hőskor. 14.20: A nap vendége - stúdi­óbeszélgetés. 15.20: Ro- coco-lista. 16.20: Fekete lyuk ­kezdő zenészek fóruma. 17.20: Rádiós Tükör - zenés 18.20: Best of '70.19.20: Napszemle - információs műsor, minden óra 15 perc: hírek, meteoroló­gia, utinform, minden óra: színes információk, tallózó. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól regge­lig. 5.55-6.55: Csak a 344 m-es KH-on. 6.55-9.00: A 344 m-es KH-on és a Kossuth URH sá­von. 13.00: Horvát és szerb nemzetiségi műsor. 14.00: Német nemzetiségi műsor. 15.00-18.00: A „Pannónia Rá­dió" szolgáltató és kereske­delmi műsora. 18.00: Regioná­lis német nemzetiségi műsor. 19.30: A MR német nemzeti­ségi műsora Pécsről. 20.00: A MR horvát nemzetiségi mű­sora Pécsről. 20.30: A MR szerb nemzetiségi műsora Pécsről. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.40: Falutévé. 6.00: A Reg­gel. 8.05: Nagy Bommie (angol ismeretterjesztő film). 8.30: Közjáték. 8.35: Napközi. 9.00: Nyeregben vagyunk. 10.00: Egy ‘életművész Marseilleben. 11.20: Játék. 12.00: Hírek. 12.05: Képújság. 17.00: Dél­utáni egyenleg. 17.10: Megve­szem ezt a nőt. 17.35: Képúj­ság. 17.40: Kárforintok. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Tény-képek - Társadalmi riport. 18.45: Napközi. 19.05: Az utódok reménysége - A magyaror­szági zsidóság műsora. 19.20: Uborka. 19.40: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.30: Tele­sport. 20.40: Egy fiú a vadon­ban - A szerelem. 21.35: Köz­játék. 21.45: AKTuális. 22.10: Calcio (Foci). 23.50: Késő esti híradó. TV2 10.00: Parlamenti Napló. 16.00: Műsorismertetés. 16.05: Hírek. 16.10: Korforduló. 16.30: Prizma. 17.25: Ötöd-ölő. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. Műsorvezető: Radványi Dorottya 18.20: Piff és Herkules. 18.40: Telesport. 19.05: A bol­dog család - Megrázkódtatás. 19.55: Lyukasóra. 20.40: Új Hullám. 21.25: Van 5 perce? 21.30: Telexpo '96. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Felkínálom. DOMBÓVÁRI VÁROSI TV 19.00: Dombóvári Magazin. A műsor tartalmából: Heti híradó; A hét témája: Mennyi­ért fűtünk a télen? Egészség- ügyi rovat; Stúdióvendég: Ba- anai Róbert sokszoros magyar bajnok középtávfutó; Szar- vasbőgés idején; Földrajzi ve­télkedő Amerika felfedezésé­nek 500. évfordulója tisztele­tére; Samax-ügy. A műsor te­lefonszáma: 66-946. 20.30: A POP-TV műsora. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reg­gelt, Németország! 8.50: Owen Marshall. 9.45: Gazdag és szép. 10.10: Dr. Marcus Welby. 11.00: Viva. 11.30: Csa­ládi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai. 13.20: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Quincy. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó. 17.30: Forró nye­remény. 18.00: Fiatalok maga­zinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Kollégák. 21.15: Zorc. 23.15: Gott- schalk-show. 24.00: Törvény és rend. 1.00 Borzasztó kedves család. 1.30: Quincy (ism.). 2.25: Dr. Marcus Welby (ism.). 3.20: Beszélgetés (ism.). 4.15: Robbanékony (ism.). 4.40: Jó idők, rossz idők (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). MEPUJSAG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elekt­ronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents