Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-13 / 242. szám

6 KÉPÚJSÁG SPORT 1992. október 13. Sorsolásra várva Gázzá, te kis obszcén! Visszatekintve a Tolnai SE - Theszaloniki ETTU Kupa-mérkőzésre, a házigaz­dák a zöld asztalnál meglehe­tősen udvariatlan vendéglá­tónak bizonyultak, hisz egyet­len szettet sem engedélyeztek ellenfelüknek. Ettől eltekintve azonban vendégszeretetből je­lesre vizsgáztak: a háromna­pos itt-tartózkodásuk alatt többek között Animátor-kon­cert és diszkólátogatás jelen­tette a rokonszenves görög sportolók felüdülését. A tolna­iak pedig már azt latolgatják, hogy a következő fordulóban hová kell utazniuk: a Linz (osztrák)-Abakan (orosz) mérkőzés győztese lesz a kö­vetkező ellenfél. Képünkön Herczig Judit (jobbról) a Ma- noilidis elleni mérkőzésen. Fotó: Kispál Paul Gascoigne, az angol labdarúgás fenegyereke kezdi megtalálni régi énjét. Az ope­rációi miatt hosszú hónapokat kihagyott duci középpályás (az olasz Lazio légiósa) régi formája Graham Taylor szö­vetségi kapitány tetszését is kiváltotta. A „Gázzá" bece­névre hallgató játékmester nyelve is lassan a régi. Leg­utóbb bizonyította. Amit mondott, Shakespeare soha­sem rótta volna papírra. Taylor szerda este 20 hónap kihagyást követően a norvé­gok ellen újra címeres mezt biztosít Gascoigne-nak, ami „feldobta" a labdarúgót. Oly­annyira, hogy a skandinávok elleni készülődés közepette egy tv-stáb jelenlétében meg­lehetősen csúnya két szót mondott. Angolul „F"-fel kezdődik a szó. A folytatás, a második szó pedig: „off". A kettő együtt egy eladott labda miatti bosszankodást jelezte a tréningen. Naponta sokan és sokszor mondják. (Nemcsak tréningen.) Ám Gázzá történetesen egy norvég forgatócsoport előtt tette megjegyzését, amit Norge derék televíziósai vá­gás nélkül le is adtak odahaza. Természetesen a két szócska általános megrökö­nyödést keltett, hiszen Nor­végiában igen sokan érte- nek-beszélnek angolul. Egy te­lefon Londonba, s bizony az Angol Labdarúgó Szövetség (F.A.) szóvivője, Daid Bloom­field nyilvánosan volt kényte­len magyarázkodni. — Szerencsétlen eset, Gasco­igne nyilvánosan kér majd bo­csánatot a norvég közvéleménytől -jelezte Bloomfield. Erre oly módon kerül sör, hogy Gascoigne a vb-selejte­zőt követően exkluzív interjút ad a norvég televíziónak. Szavicsevicset akarják A francia Olympique Mar­seille szénája nem áll jól. A nagyhírű gall futballklub ugyan előkelő játékosállo­mánnyal rendelkezik, ám mostani eredményei nem erre utalnak. Adriano Galliani, az olasz AC Milan igazgatója nyilat­kozta, hogy Bemard Tapie, az OM elnöke megkereste őt a szerb Dejan Szavicsevics eset­leges kölcsönadása ügyében. — Részletekről - főként fi­nanciális jellegűekről - még nem ejtettünk szót, de valóban arról van szó, hogy az idény végéig szívesen látnák Szavicsevicset Marseille-ben - mondta az olasz sportvezető. Olasz sajtóértesülések a kölcsönadást igen valószínű­nek vélik. Szavicsevics így hét vagy nyolc hónapon keresztül játszhatna rendszeresen a „menő" francia gárdában. A Milánban erre vajmi kevés esélye van, hiszen a piros-fe­kete itáliai klub inkább szere­pelteti a három holland kül­földit (Marco van Basten, Ruud Gullit, Frank Rijkaard), no meg a horvát középpá­lyást, Zvonimir Bobant és a francia Jean-Pierre Papint. Szavicsevics a Crvena Zvezda egyik üdvöskéje volt, 6.15 millió dollárért vásárolta meg őt az AC Milan. — Összetett a helyzetem. Mindig is vágytam a Milánba. Most viszont, hogy szerződtetett labdarúgója vagyok, de sokszor még a kispadon sem jut hely szá­momra, hát bizony olykor el va­gyok keseredve! - nyilatkozta a 26 éves szerb kiválóság a Gaz- zetta Sportiva címú lapnak. — Ügynököm mondja, mostanában hat olasz egyesület áldozna értem jelentős összegeket, nem beszélve a Marseille ajánlatáról. Ha raj­tam múlik, maradok. Azután 1993 nyarán majd meglátjuk. Egy a bökkenő. Ezt aligha Szavicsevics dönti el. Tájfutás Paksi és szekszárdi sikerek Váralja adott otthont a Tolna Megyei Tájfutó Szövet­ség által rendezett Gemenc Kupa egyéni tájfutó verseny­nek. Eredmények: N-13: 1-2. Tóth Ágnes és Tarr Petronella (Szekszárd Garay Gimná­zium), 3. Kiss (Paksi SE). N-15. 1. Kucserka Zsuzsanna, 2. Vil­lányi Gabriella, 3. Németh Ka­talin (mindhárom Paksi SE). N-17.1. Körösztös Lívia (Paksi SE), 2. Bányai Renáta (Szek­szárd Garay), 3. Glósz Anna­mária (Paksi SE). F-13. 1. Győri István, 2. Ba­logh Róbert, 3. Nagy Zsig- mond (mindhárom Szekszárd Garay). F-15. 1. Kárpáti Viktor, 2. Somai Gergely, 3. Wolf Gábor (mindhárom Paksi SE). F-17. 1. Mézes Tibor (Paks Energe­tikai Szakképzési Intézet), 2. Csekő József, 3. Blézer István (mindkettő Paksi SE). A hétvégén Miskolcon meg­rendezésre kerülő Magyar Kupa országos egyéni döntő­jén megyénket Körösztös Lí­via képviseli. Labdarúgás NB Il-es serdiilő-és ifjúsági bajnokság Cselgáncs Paksi CSB-ezüstérem Amint arról lapunk hétfői számában beszámoltunk, nagy­szerű paksi siker született Kónya Judit révén a Budapesten, az UTE csarnokában megrendezett I. osztályú női-férfi cselgáncs országos bajnokságon. Az Atomerőmű SE versenyzői közül Kónya Judit a 44 kg-os súlycsoportban aranyérmet szerzett, az 56 kg-ban Till Ágnes a hetedik, míg a 66 kg-osok súlycsoport­jában Mihalik Tímea az ötödik helyen végzett. Ugyancsak az Újpesti TE Megyeri úti csarnokában rendez­ték meg a serdülő korosztályú lányok országos csapatbajnok­ságát, ahol az Atomerőmű SE együttese ezüstérmes lett. Serdülők Zalaegerszegi TE-UFC Szekszárd 1-0 (0-0). Szek­szárd: Szabó M.- Antal, Már­ton, Farkas, Szabó P- Veres (Márkus), Petőcz, Hos- nyánszki, Deák- Szűcs, Pál. Edző: Kniesz Mátyás. A 70. percben lőtt 11-es góllal nyer­tek a házigazda egerszegiek. Jók: Petőcz, Szabó M. Atomerőmű SE-Pénzügyőr SE 1-1 (1-0). Atomerőmű SE: Zelfel- Péter, Majsai N., Led- neczki, Tancsa- Szarka, Maj­sai B., Szabadi- Osztermajer, Grósz, Rácz. Edző: Izsák La­jos. Több helyzetet dolgozott ki a paksi együttes, de egy balszerencsés gól mégis pont-osztozkodást eredmé­nyezett. G: Osztermajer. Jók: Majsai N., Majsai B., Oszter­majer, Rácz. Ifjúságiak UFC Szekszárd-Zalaeger- szegi TE 1-0 (0-0). Szekszárd: Bogos- Kiss, Pálfi, Novák, Palkó- Mosonyi (Veszter- gombi), Sztehló, Gyén, Beré- nyi- Tamás, Galambos. Edző: Laki Zoltán. A fegyelmezetten játszó UFC idegenbeli sikere megérdemelt. G: Novák. Jók: Pálfi, Palkó, Novák, Sztehló. Atomerőmű SE-Pénzügyőr Balatonfüred-Tolnatej SE 20-20 (11-12). Balatonfüred, 150 néző. V: Belső, Kovács. Tolnatej SE: Bach- Budai 4, Böcsödi, Barabás 6, Törő 1, Teimel 3, Kovács 1. Csere: Bá- tai, Bordás, Kispál 4, Drüsz- ler 1, Fichter. Edző: Csirzó Antal. A fürediek kezdték a gólgyártást, de a 3. percben már a vendégeknél volt az előny. Barabás ötletes irányí­SE 5-1 (5-1). Atomerőmű SE: Vesza- Wolf (Egyed), Éger, Fodor- Kiss, Benedeczki, Borsi J. (Feer), Pintér, Ötvös- Magyari, Vayer (Takács). Edző: Patkós István. Az első félidőben nyújtott jó teljesít­ménnyel biztosan nyertek az atomosok. G: Benedeczki 2, Magyari, Feer, Egyed. Jók: Éger, Fodor, Benedeczki, Ma­gyari. Női megyebajnokság Tamásiban rendezték meg az 5-6. forduló mérkőzéseit: Szekszárdi Amazonok-Plutó SE Bonyhád 3-0 (2-0), Béri Ba­logh Ádám Gimnázium, Ta- mási-Madocsa 1-0 (1-0), Ma- docsa-Plutó SE Bonyhád 2-3 (2-2), Bölcske-B. B. A. Gimná­zium, Tamási 0-2 (0-1), Szek­szárdi Amazonok-Bölcske 2-1 (1-1). A bajnokság állása: 1. Szekszárdi Amazonok 11, 2. Plútó SE Bonyhád 7, 3. Ma- docsa 6, 4. Tamási 4, 5. Bölcske 2 ponttal. A góllövőlista állása: 5 gó­los: Forrai Tünde és Komjáti Eszter (mindkettő Plútó SE Bonyhád), 4 gólos: Mecseki Ágnes, valamint Nagy Angéla (mindkettő Szekszárdi Ama­zonok) és Reich Márta (Mado- csa). tójátékával és góljaival ezután biztosan tartotta kétgólos elő­nyét a Szekszárd. A félidő haj­rájában kettős emberelőnyből egy gólra felzárkózott a hazai gárda. A második játékrész szek­szárdi gólokkal indult, a 37. percben 15-11-re vezettek a tejiparosok. A 45. percben az­tán érződött: a vendégek já­téka hullámvölgyhöz érkezett. Lukácsi győzött Szombaton és vasárnap rendezték meg Szekszárd város idényzáró felnőtt férfi nyílt teniszbajnok­ságát. Végeredmény: 1. Luká­csi Máté (egyesületen kí­vüli), 2. Nemes Attila (Kórház SE) a döntőben: 6:3,6:7, 6:1,3. dr. Muth La­jos és Jóföldi Balázs (mindkettő Kórház SE). Előbb büntetőt, majd három ziccert hibáztak. Jó védeke­zéssel azonban ebben a perió­dusban is sikerült az előnyből két gólt megtartani. Ezután a játékvezetőké volt a főszerep, kettős emberhátránnyal súj­tották a vendégcsapatot. Á hazaiak ezt kihasználva egyenlítettek, melyen a végjá­tékban már nem sikerült vál­toztatni Budaiéknak. Új edzővel és jó játékkal mutatkozott be Balatonfüre- den a Tolnatej SE. A találkozó összképe alapján a szekszár­diak győzelmet érdemeltek volna. Kitűnt: Barabás. Kajak-kenu Tolna Maraton Hét arany az évadzárón A hagyományos évadzáró kajak-kenu viadalt, a Tolna Maratoni a Holt-Duna ala­csony vízszintje miatt ezúttal a dombori versenypályán rendezték. A mintegy 150 ver­senyzőt felvonultató vetélke­dőn az ASE és a Tolnai KSC fiataljai is hajóba szálltak a minősítési pontokért. A paksiak eredményei: Lá­nyok. Serdülők. K-l 10000: 3. Gyökös Etelka. Fiúk. Gyer­mek. II. kcs. MK-1 2000: 1. Róth András. IV. kcs. 1. Siebel Lajos, 2. Gyökös Lajos. Serdü­lők. K-l 10000: 1. Hegedűs Miklós. K-2 10000: 3. Róth Krisztián-Balzsay Károly. If­júságiak. (arany): C-l 15000:1. Forster Róbert, 2. Kiss Attila, 3. Schönveitz János. K-l 15000 (ezüst): 2. Pruzsina István. A tolnaiak eredményei: Gyermek. II: MK-1 2000: 2. Borda János, 3. Mátrai Zsolt. III: MK-1 2000: 1. Vida János. Ifjúságiak. K-l 15000 (arany): 1. Jámbor Attila. K-2 15000: 1. Vass Zoltán-Szűcs Ferenc. Kézilabda NB II Új edző jól„söpör"? Kosárlabda NB I. Jól jött ez a paksi győzelem! Atomerőmű SE-Pécsi VSK 94-82 (56— 40). Pécs, 200 néző. V: Varga, Faidt. ASE: Munteán (7), Morgen (2), Rátvay (29), Mokos (8), Stankiewicz (12). Csere: Gu­lyás (18), Pálkerty (12), Gergely (4), Tur- csán (2). Edző: Juhász Sándor. PVSK: Sípos (11), Miklóssy (20), Kovács N. (24), Séra (-), Tiaugoszov (15). Csere: Ihász (4), Völgyi (8), Káldi (-). Edző: Varga Fe­renc, Fűzi Ákos. A vendég paksiak kezd­* tek jobban, szinte állva hagyták a pécsie­ket: Rátvay és Stankiewicz kosaraival a 4. percben már 10 pont volt a Juhász-le­génység előnye. Ekkor már a hazaiak is „kapcsoltak", így a 9. percre valamennyit csökkentettek a hátrányukból: 23-16. Ét­től kezdve az ASE növelte az iramot, zsi­nórban dobtak 12 pontot, míg a pécsiek egyet sem. A 17. percben már 20 pont volt a vendégek előnye. A második játékrészben sem változott sokat a játék képe. A félidő közepe felé Miklóssy és Tiaugoszov révén 10 pontra feljöttek a pécsiek, de ezzel el is lőtték maradék puskaporukat, így a paksiaknak nem okozott gondot az előny megtartása. Alacsony színvonalú találkozón a na­gyobb rutinnal rendelkező együttes nyert. Kitűnt: Rátvay, Gulyás, Stankie­wicz, illetve Miklóssy, Tiaugoszov. Zalakovicsné a Budapest-Bécs szupermaratonira készül Zalakovicsné Kovács Klára, a szekszárdi veterán atléta napjainkban is rendszeresen rajthoz áll a hosszútávú és a maratoni versenyeken, sőt, fi­gyelemreméltó eredmények is fűződnek a nevéhez. A Szom­bathelyen rendezett 10 kilo­méteres Elvira Maraton Futó­fesztiválon veterán létére az aktív versenyzők között állt rajthoz és bronzérmet szer­zett. A Kőszegen rendezett História Futás 8 kilométeres távján az aktív versenyzők mezőnyében a 4. helyet sze­rezte meg, a veteránok között pedig aranyérmes lett. A kecskeméti Hírős Kismaraton 10 kilométeres megméretésén a veteránok versengésében ismét elhódította az első he­lyet. A pécsi Sopianae Kisma­raton 20.4 kilométeres útvona­lán az aktív résztvevők között a 2. helyen futott a célba. Zalakovicsné a Budapest- Bécs szupermaratoni viadalra is benevezett, ahol a 340 kilo­méteres távval ötfős csapa­toknak váltófutással kell megbirkózni. Karate Világ Kupa - ezúttal gyerekeknek A maga nemében páratlan esemény lesz december első hét­végéjén Miskolcon, a Városi Sportcsarnokban: nemcsak Ma­gyarországon, de a világon másutt sem rendeztek eddig gyere­keknek karate Világ Kupát. Itt és most - igen. A kivételes „tinédzserparti" sajátosságát az is adja, hogy a rendezők legalább félezer (!) indulóra számítanak. A szombathelyi verseny rajtja előtt 110-es rajtszámmal

Next

/
Thumbnails
Contents