Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-02 / 233. szám

1992. október 2. MEGYEI KORKÉP »ÚJSÁG 3 Ifjúsági napok Pakson Október 4-én, vasárnap kezdődnek az ifjúsági na­pok Pakson, melynek kere­tében a szervezők kelle­mes kikapcsolódást, szó­rakozást próbálnak kínálni minden érdeklődő fiatal­nak. Egy kis ízelítő a prog­ramból: Október 4-én, délelőtt 10 órakor az ESZI tanuszodá­jában Atomember Triat- lon, majd a következő hé­ten, október 8-án, csütör­tökön délután 2 órai kez­dettel szuper kosármeccs lesz (tanár-diák) az ESZI tornacsarnokában. Ugyan­aznap délután, Pink Floyd .koncertfilm vetítése lesz, szintén az ESZI-ben. Hétvégén, október 10-én, szombaton gyer­mekprogram lesz a városi művelődési központban és a környékén. Megbeszélések pályázati anyagok előkészítésére Pályázati anyagok meg­felelő előkészítése érdeké­ben a sióagárdi önkor­mányzati hivatal vezetői és megbízottai pénteken, ma, tárgyalást folytatnak a szennyvízhálózat-rend­szer tervezési és kivitele­zési munkáival kapcsolat­ban, hétfőn pedig a kul- túrközpont tervezésére várják a vállalkozókat a polgármesteri hivatalba. A jelentkezők a már elké­szült funkcionális tanul­mánytervet 5 ezer forint kifizetése mellett vehetik át, s körülbelül egy hónap alatt kell elkészíteniük a lé­tesítmény engedélyezési’ terveit, valamint árajánla­tukat. A beérkező tervek közül a képviselő-testület által felkért bíráló bizott­ság dönti majd el, melyik lesz az, amely az elképze­léseknek megfelel. Vendégségben a sörfőzdében Ma, október 2-án, pén­teken, délelőtt fél 12-re vendégségbe megy Szek- szárd város önkormányza­tának* néhány tagja, Kocsis Imre Antal vezetésével. Boros László magánsör­főzdéjébe látogatnak el a város vezetői, megnézik hogyan állítják elő a köz­kedvelt italt. Korszerűsített Nem kell fagyoskod- niuk a betegeknek és a há­ziorvosi szolgálat dolgozó­inak Sióagárdon. A rossz idő beállta előtt, éppen időben elkészült az orvosi rendelő fűtéskorszerűsí­tése. A gyakran meghibásodó olajkályhák, s a drága olaj helyett korszerű, kémény­hez kapcsolódó gázkon­vektorok látják el mostan­tól a rendelő fűtését. A korszerűsítésre kiadott pénz hamar megtérül, hi­szen a gázfűtés az olajfű­tésnek csak mintegy har­madába kerül, s megspó­rolható a szállítási költség is. A korszerű betegellátás érdekében az önkormány­zat augusztusban számí­tógép vásárlására nyújtott be céltámogatási pályáza­tot, melynek eredményéről döntés csak később vár­ható. ház, Sárköz és vidéke Áfész, Népbolt Rt, Atria virágbolt, Gemenc Expo, Szekszárdi Húsipari Vállalat, Tolna Me­gyei Idegenforgalmi Hivatal, Nyugdíjas Egyesületek Tolna Megyei Érdekvédelmi Szövet­sége, MSZOSZ tolna megyei képviselete, Babits Mihály művelődési ház és az Axel Springer-Magyarország Kft. A zsűri tagjai: Méry Éva, Sza­badi Miklós, Kovács József és Lányi Péter, tiszteletdíjukat felajánlották az ajándékozás céljaira. A Talizmán egész­ségvédő és rákellenes egyesü­let száz Koleszterin kalauz című könyvet ajánlott fel. Azon települések önkor­mányzata, ahonnan a gálára szereplők bejutottak, verseny­zőiknek szintén ajándékot ad­tak. A gálaműsort. Szabadi Mihály és Lányi Péter ren­dezte, zongorán közreműkö­dött Hosszú Sándor. venter Fotó: gottvald Kiss Sándorné, a szekszárdi nyugdíjasklub vezetője verset mondott Gálaműsor az idősek napján (Folytatás az 1. oldalról.) Az esemény idén kibővült az idősek számára rendezett Ki mit tud?-dal. A vetélkedőre ötvenötén neveztek a megyé­ből, különféle művészeti ágakban, a hangszeres bemu­tatótól a magyarnóta éneklé­sig. A gálára bejutott tizenhét egyéni és két csoportos pro­dukció, melyet tegnap délután két órai kezdettel láthat­Vérnyomásmérés tak-hallhattak az érdeklődők a színházteremben. Kocsis Imre Antal, Szekszárd város pol­gármestere köszöntötte a résztvevőket, majd a produk­ciók sora következett. Adorján László, Mikolics Endre, Vörös Istvánná és Várhegyi Antalné Dombóvárról, Rózsa Ferenc Németkérről, dr. Debreczeni Pálné, Szabó Jánosné és Kiss Sándorné Dunaföldvárról, Dorn Miklósné Hőgyészről, Sarlós Józsefné Bonyhádról, Sebestyén István Bogyiszlóról, Schmidt Jánosné és a Szabad­idő Klub Tolnáról, Pintér Sán­dorné és az Őszi Napfény Klub Decsről, s végül, de nem utolsó sorban Háromházi Sándorné, Darvas Ferencné, Marth János és dr. Kiss Sán­dorné Szekszárdról fellépésé­vel azt az örök igazságot bi­zonyította, mely szerint az évek múlásával nem múlik el a tehetség, a tudás, a jókedv, sőt, mélyebb, finomabb lesz, mint bármikor. A fellépőknek ^ajándékokat adtak át az ese­ményt szponzoráló gazdál­kodó egyáégek és szervezetek képviselői. Ahhoz, hogy az Idősek Napján ez a gála meg­valósulhasson a következő cégek támogatására volt szük­ség: Dália áruház, Skála áru­Két évig Mire jó egy fórum ? Kaposvár az Alpok-Adria „közepe" Somogyon a sor ♦ 1993-ban és '94-ben Somogy lesz a „házigazdája", soros elnöke az Alpok-Adria munkaközösség­nek. E feladatra készülendő, teg­nap ügyviteli iroda nyílt Kapos­váron, melynek vezetőjétől, dr. Lamperth Mónikától kértünk in­terjút. — Megalakulása óta sokat változott az Alpok-Adria munka- közösség. Mit kell róla tudni ma? — Jelenleg tizennyolc tagja van. A volt jugoszláv köztár­saságok közül Horvátország és Szlovénia ma már önálló ál­lamként tagja a közösségnek, tagjaink közt van Felső- Ausztria és Stájerország több tartománya, Bajorország, több Észak-Olasz tartomány, és a nyugat-magyarországi me­gyék. Klagenfurtban működik a központi nyilvántartó iroda, ezzel fogunk szoros kapcsola­tot tartani. — Mi lesz a kaposvári iroda feladata? — Az Alpok-Adria mun­kaközösségben kétévenként váltják az elnöki tisztet a kü­lönféle tartományok. Január 1-jétől ránk kerül a sor, erre azonban már most kell ké­1992 augusztusában 1031 jogi személyiségű gazdálkodó szervezet működött a megyé­ben, ami több, mint másfélsze­rese a tavaly július véginek. Valamennyi ágazatban - a mezőgazdaságot leszámítva - a szervezetek túlnyomó több­sége most is 50 főnél kisebb létszámot foglalkoztatott. Az eltelt több, mint egy év­ben e kisszervezetek száma a legdinamikusabban a keres­kedelemben szaporodott, 79,6%-kal. Az újonnan alakuló szerve­zetek körében változatlanul a kft. a legnépszerűbb gazdál­kodási forma. Míg tavaly júli­usban az összes gazdálkodó szervezetnek a 62%-a volt kft., addig idén augusztusban 74,2%-a. 1992 augusztusában az Dr. Lamperth Mónika szülnünk. Jelenleg Felső- Ausztria a házigazda, az ot­tani Gmunde-ban rendezik a következő plenáris ülést, amelynek előkészületeit már én is végig fogom kísérni. Január 1-jéig a legapróbb részletekig fel kell készül­nünk. Alapvetően áz lesz a feladatunk, hogy a közösség két legfontosabb fórumának - a plenáris ülésnek, valamint a vezető tisztségviselők bizott­ságának - munkáját előkészít­sük. iparban összesen 237 jogi személyiségű szervezetet re­gisztráltak, 41,1%-kal többet, mint tavaly félévkor. (Főként a könnyűiparban és a gép­iparban szaporodott a szerve­zetek száma.) E körön belül a létszám alapján 61 gazdál­kodó számított 50 fő feletti­nek. Az e nagyságkategóriába tartozó ipari cégek egyhar- mada szövetkezet, 29,5%-a vállalat és a fennmaradó rész gazdasági társaság. Az 50 fő feletti ipari szerve­zetekben - a Paksi Atomerő­művet nem számítva - a ter­melés az előző év azonos idő­szakához képest 15,6%-kal kevesebb volt. A legtöbb ipa­rágban csökkent a termelés, és itt főként a gépipart, könnyű­ipart és élelmiszeripart kell megemlíteni. A plenáris ülést évente egy­szer, a szakértők fórumát évente kétszer tartják. Jövőre lesz 15 éves a közösség. Szép és megtisztelő feladat szá­munkra, hogy mi szervezhet­jük a jubileumi ünnepséget. A mi tisztünk lesz továbbá az közösségben működő bi­zottságok munkájának össze­hangolása, a kérdések és vé­lemények összegyűjtése, az ezzel kapcsolatos adminiszt­ráció. — Mit jelent Somogynak, hogy két évig itt lesz az Al­pok-Adria centruma? — Nem pusztán abból lesz előnye a megyének, hogy itt lesz az iroda. Ugyanakkor nemcsak Somogynak, hanem a magyar megyéknek lesz kedvező, hogy annyi befolyá­sos ember fog itt megfordulni, hogy bizonyára mód lesz arra, hogy szorosabbra fűzzék a gazdasági, a kulturális és egyéb kapcsolatokat. Elsősor­ban nem rögtön „forintosít- ható" ötletekről van szó, ha­nem sokkal tágabb perspektí­váról. Fotó: Kovács Tibor -háj­Ugyanennél a létszámkate­góriánál maradva az ipari szervezetekben - az atome­rőmű nélkül - az elmúlt félév­ben az értékesítés export ese­tében - változatlan áron - ta­valyhoz képest 18,1%-kal nőtt, belföldi vonatkozásban pedig 24,6%-kal csökkent. Az export növekedése arra vezethető vissza, hogy három ágazat - a könnyűipar, a vegyipar és gépipar - esetében a múlt év­hez képest jelentősen bővült a külföldi értékesítés. A legin­kább exportorientált élelmi- szeripari vállalatok többségé­nél az exportértékesítés csök­kent. A belföldi értékesítés csaknem valamennyi iparág­ban elmaradt a tavaly első fél­évitől. KSH Tolna Megyei Igazgatósága Megyénk a statisztika tükrében V. A gazdálkodó szervezetek számának alákulása az iparban Kóbor kutyák reszkessetek! (Folytatás az 1. oldalról.) Képviselők és más városi vezetők 14-en jelentek meg, érdeklődők pedig körülbelül 20-an. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy a lakossági fórumra a lakosság nem jött el. Miért? Mire jó a szó? Mire jó egy fórum? Fásultak az embe­rek, bizalmatlanok vagy ér­dektelenek? Nem foglalkoz­nak „közös dolgainkkal", vagy kár dumálni, úgyse tör­ténik semmi? A polgármester szólt az eredményekről, a partnervá­rosi kapcsolatok alakulásáról, a szennyvíz- és gázprogram­ról, a zeneiskola, a helyi újság, a városi jelképek (címer, zászló, pecsét) létrehozásáról, a mözsi iskola építéséről, stb. Aztán kérdések hangzottak el. Elsősorban Tolna centrumát érintő kérdések, hisz a jelenle­vők zöme a központi bér, és nem bérlakásokból jött. A pe­riféria gondjait senki sem fir­tatta. Megjegyzendő, hogy a külvárosi problémákat az ott élőknek kellene felemlíteniük, mint ahogy a gyáriakat a gyá­riaknak. Mert amikor Takács Zsuzsa a Tolnai Hírlap felelős szerkesztője - miután' az új­sággal kapcsolatos gondola­tait kifejtette -, mint helyi pol­gár is megszólalt, néma csend támadt. Azt mondta ugyanis, hogy a Patexnak és más ter­melő üzemeknek nyújtott ön- kormányzati hitelek jogszerű­ségét sokan kétségbe vonják, de kérdezzünk csak meg va­lakit a dolgozók közül, akinek e pénznek köszönhetően ma­radt meg a munkahelye, hogy mi a véleménye; ha van ilyen a teremben ... És a teremben egyetlen munkás sem volt. Pirgi Elek a helyi közleke­dés elégtelenségéről szólt, ar­ról, hogy a vonatokhoz nin­csenek megfelelő buszjáratok. Pfeiffer Ágnes arról, hogy a központban a boltok tele tö­mik a kukákat az üzletek hul­ladékaival, és a lakossági szemétnek így nem marad hely. Stróbl József az iránt ér­deklődött, hogy nem terve­zik-e vásárok szervezését, hisz a pénteki piacokon látni, mekkora az érdeklődés. Ul­rich Jánosnét pedig érdemes idézni: — A Duna-part most már a kutyásoké lesz? - kérdezte. - Mert a békésen sétálni, kikap­csolódni vágyók már arra sem mernek menni. Szegények va­gyunk, de a séta nem kerülne pénzbe. Szegények vagyunk, de azok az urak, akik a pén­zünket osztogatják, bizonyára nem azok. Nem törődnek a várossal. Tolna valamikor na­gyon szép, nagyon tiszta volt, igaz, hogy akkor még a kom­munizmust építettük... Én most konkrétumokat szeret­tem volna hallani a polgár- mestertől, s eredményeket, hogy ebből a pénzből ezt csi­náltuk, csináljuk. S ehelyett elmondják, hogy épült 300 méter út?! Nevetséges. Át kell menni Faddra, a fele ekkora községben minden út burkolt. Járniuk kellene a várost a képviselő uraknak, s tenni azért, hogy az észlelt hibákat kijavíttassák. Csak vigyázza­nak, hogy a Lehel utcán ne este menjenek végig, mert ha valaki szájon vágja magukat, biztos, hogy nem találják meg, mert olyan gyatra a közvilágí­tás. A legnépszerűbb válaszadó Kaposvári Ferenc volt, a kör­nyezetvédelmi bizottság el­nöke. — Mélységesen fel vagyok háborodva - mondta -, hogy nincs itt a Kommunális Kft. vezetője, akinek hivatali köte­lessége, hogy állandóan a vá­ros ütőerén tartsa a kezét, aki most beszámolhatna a szemé­telhelyezési és egyéb ügyek gyakorlati állásáról. Mert én, mint bizottsági elnök is sok­szor tehetetlen vagyok, annyi a huzavona, míg az elgondo­lástól eljutunk a kivitelezésig. Lehet, hogy most egyeseket megsértek, de nem mindenütt a megfelelő ember ül a megfe­lelő székben. A továbbiakban a fórum résztvevői megtudhatták, hogy egy-két éven belül lesz­nek Tolnán vásárok, a buszjá­ratok ügyében is lép majd va­lamit az önkormányzat, a sza­badon eresztett ebeknek nem lesz helyük a Duna-parti sétá­nyon, máshol biztosítanak he­lyet a „gazdával ellátott" ku­tyáknak, a gazdátlanokra pe­dig nehéz napok várnak. A kóbor kutyák begyűjtését, elszállítását mostantól komo­lyan veszik, mert enyhén szólva rontják a városképet, amikor csapatostul nyüszíte­nek és szeretkeznek a főtéren. Wessely

Next

/
Thumbnails
Contents