Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-28 / 229. szám
MAGYAR VITA (NEM CSAK) WASHINGTONBAN (2. oldal) 1992. SZEPTEMBER 28. HÉTFŐ ÁRA: 9,60 FORINT Hl. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM Népesség, népmozgalom (3. oldal) Szekszárd és környéke (4. oldal) Az első magyar gyógyhely Nem lehetetlen, hogy néhány év múlva „a magyar Karlowy Vary" titulus illik majd a két dél-zalai kis falura, Bocskára és Oltáréra. Ugyanis nemrég még csak védnökség, most pedig alapítvány jött létre az első magyar gyógyhely megteremtésére, amelyhez a két község határában öt termálkút - hazánkban páratlan összetételűnek számító - négyféle vize adja a hátteret. Erre a vízkincsre az előzetes tervek szerint hatalmas, mintegy 12-15 milliárd forintba kerülő gyógyító-pihenő kombinátot építenének egy nyitott részvénytársaság keretében. A hamarosan bejegyezhető, zalaegerszegi székhelyű Első Magyar Gyógyhely Alapítvány létrehozói között van a Magyar Kórházszövetség, a Zala megyei és a nagykanizsai városi önkormányzat, a látványtervek elkészítését vállaló Makovecz Imre, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, s természetesen a két kisköz-ség önkormányzata. Nemzeti park a Balatonnál Nemzeti park lesz a tervek szerint 1995-re a tó északi partvidékének mintegy 36 ezer hektárnyi területe. így erőteljesebb védelmet kapnak a megmaradt természeti értékek. A balanton-felvidéki Nemzeti Örökség Park egyébként éppenúgy mozaik-rendszerű lesz, mint amilyen a kiskunsági vagy a hortobágyi. Felöleli, ösz- szefogja mindazokat az erdőket, réteket, vizes, mocsaras területeket, amelyek érintetlenül megmaradtak. Ugyanakkor a park részére lesz néhány sajátos hangulatú település is, amely hű maradt a vidék építészeti hagyományaihoz. Jankó Král emlékünnepség Jankó Král emlékünnepséget rendezett szombaton Balassagyarmaton a város önkormányzata a szlovák költő születésének 170. évfordulóján. A szlovák Petőfiként is emlegetett költő nevéhez fűződnek a szlovák romantika kimagasló alkotásai, balladái a legmaradandóbbak. Az 1848-as forradalom idején Pesten jogot tanult, nem kizárt, hogy találkozott Petőfivel. A szabadságharc leverését követően öt éven át Balassagyarmaton volt közhivatalnok. Magyarország legnagyobb golfpályája A Vas megyei Bükfürdőn felavatták az ország első nemzetközi és egyben Európa egyik legnagyobb, 18 lyukú golfpályáját. Új elnököt választottak Szép csendben megszerveződött a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Torgyánhoz hű csoportja Tolna megyében. Ha azonban nem akarunk "állást foglalni" a párt belső ügyeiben, akkor azonnal hozzá kell tenni a következőket: azok a kisgazdatagok és vezetők, akik tegnap délelőtt tíztől délután kettőig tanácskoztak - és új megyei elnököt, elnökséget, fegyelmi és ellen-őrző bizottságot, pártfőügyészt valamint küldötteket választottak az országos nagyválasztmányra -, ázt mondják, csak egy párt van, s azt éppen ők alkotják. (Folytatás a 2. oldalon.) Oktatásügyi döntések Kormányszóvivői tájékoztató A kormány rendkívüli szombati ülésén a kora délutáni órákban kezdte meg a jövő évi költségetés, illetve az ahhoz kapcsolódó adótörvények megtárgyalását. így Juhász Judit kormányszóvivő a délben tartott sajtó- tájékoztatón az addigi munkáról, az útalapról, valamint a pedagógusok jogállásáról és egyéb, az oktatásüggyel kapcsolatos döntésekről tájékoztatta a megjelenteket. A kormány elfogadta a közalkalmazottak jogállását szabályozó törvény végrehajtásáról szóló rendeletet, mely a közoktatási intézményeket szabályozza. A rendelet tartalmát Dobos Krisztina helyetes államtitkár ismertette. A pedagógusok kötelező óraszámának megállapításánál figyelembe vették, hogy számos, a tanításon kívüli tevékenységet is kell végezniük. így az általános iskolák felső tagozatán, valamint a középiskolákban heti 18 órában határozták meg a kötelező óraszámot. A rendelet rendelkezik a pedgógusoknak járó különféle pótlékokról is. Továbbra is megmaradnak az osztály- főnöki, a vezető tanári és egyéb pótlékok. (Folytatás a 2. oldalon.) Szüreti mulatság Nágydorogon (3. oldal) Avartüzek A hétvégi statisztika szerint huszonhárom esetben riasztották a tűzoltóságot avar- illetve bozóttüzek oltásához, ám ezek során sem anyagi kár, sem személyi sérülés nem történt. Szerencsére vasárnap is csak egyetlen komolyabb tűz-eset volt. Szekszárdon, a Timpanon építőipari kft. Aranytó utcai telepén álló faházban keletkezett tűz egy hő- tározós kályha folyamatos, péntek óta tartó üzemelése miatt. Személyi sérülés itt sem történt, de az anyagi kár 80 ezer foint. Heves harcok Boszniában Példátlan méreteket öltött a polgárháború vasárnap Boszniában. A szerb, a bosnyák és a horvát rádió egybehangzó híradásai szerint a nap folyamán Bosznia-Hercegovina csaknem összes vidékén elkeseredett és nagy veszteségekkel járó harcok folytak, amelyekbe a dpa jelentése szerint a jugoszláv légierő is beavatkozott. A legsúlyosabb harcok Bosznia északi részén dúltak, ahol a szerbek folyosót próbálnak létesíteni az általuk megszállt Nyugat-Bosznia és Szerbia között. Tévémeccsen értékes szekszárdi győzelem A labdarúgó NB I-ben a listavezető Vác hazai veresége után hármas holtverseny alakult ki a dobogós helyeken. Az NB Il-ben a Szekszárdi PSE nagy küzdelemben győzte le az örökrivális Duna- ferr SE legénységét. Az NB Ill-ban a Bonyhádi SE kiütéses vereséget mért a Gerjen együttesére, a Paks pályaválasztóként egy pontot szerzett, míg a Kisdoíog Komlón 3-1 arányban maradt alul. A megyebajnokságban 8 pontot szereztek a vendégcsapatok. Három NB I-es kosárlabda csapatunk közül csupán a KSC Szekszárd győzött. Az asztalitenisz NB I-ben a tolnaiak mérlege egy győzelem és egy vereség. Ä paksi tájfutók ezúttal Vas megyéből tértek haza három éremmel. A kézilabda NB 1/B-ben a Húsipari SE-Szigma gárdája Győrben elveszítette veretlenségét. Németországi edzőtáborba utaznak a Szekszárdi Kórház SK vívói. Részletes sporttudósításaink az 5-6. oldalon. Varga (középen) fejelte a szekszárdiak első gólját Jubileumi ünnepség Háromnapos ünnepi programmal emlékeztek meg iskolájuk fennállásának 25. évfordulójáról a Szekszárdi Műszaki Szakközépiskola és Technikum tanulói, tantestülete, s azok a diákok is, akik már „öregnek" számítanak, s egy egész másnevű intézményben szerezték meg szakmai tudásukat. Az ünnepségsorozat második napján a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban fél tízkor nyílt az a kiállítás, amin az iskolatörténet korhű dokumentumai a fekete-fehér mókás képektől kezdve a számítógép vezérlésű esztergagépig láthatóak voltak. Ä rég végzett és a jelenlegi diákok együtt tapsolhattak a Széki táncok a színpadon színházteremben fellépő, az intézményhez tartozó vagy tartozott társaiknak, akik színpadi jelenettel, széki táncokkal, s Karinthy Frigyes: A jó tanuló felel című feledhetetlen írásának előadásával szórakoztatták őket. A nagy találkozások jegyében lezajlott esemény méltó ünneplése volt a mindig megújulni tudó, negyedszázados múlttal rendelkező intézménynek. - nagy - ótós Lássunk a világban! „Széchenyi meghalt" — hallhattuk egy szavaló kislány szájából, aki Árany János: Széchenyi emlékezete című versét interpretálta. De az esemény, a nagymányoki Széchenyi kopjafa ünnepélyes koszorúzása kapcsán inkább az derült ki, hogy a legnagyobb magyar nagyonis él szellemében közöttünk. A nagymányoki művelődési ház előtt álló kopjafát tavaly állították fel a nagy reformpolitikus születésének kétszázadik évfordulója alkalmából, s alig több, mint egy év után az adta az újbóli tiszteletadás okát, hogy Bony- hádon aznap délelőtt rendezték meg „A legnagyobb magyar: Széchenyi István" elnevezésű országos vetélkedősorozat döntőjét, amire 1278 csapat nevezett. A koszorúzást megelőzte Brenner Györgynek, a nagymányoki általános iskola igazgatójának beszéde, aki elmondta, hogy Széchenyi módjára kell látnunk a világban, (Folytatás a 2. oldalon.) Az első koszorúzók: Dr. Raffay Ernő és Szabó Lászlóné