Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-03 / 208. szám
6 WÚJSÁG SPORT 1992. szeptember 3. Koncepció nélkül nem megy s Élsport és/vagy tömegsport? Interjú dr. Petz Ernővel, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatójával A paksi sportélet szükségképpen legjelentősebb szponzora az atomerőmű. Az olimpiai aranyérem ismét felvetette a kérdést, hogy mennyi jut a tömegsportra, a vállalat dolgozóinak regenerálódásához szükséges kikapcsolódásra, és mennyit visz el az élsport a rendelkezésre álló pénzből. Ezekről a kérdésekről dr. Petz Ernő vezérigazgatót kérdeztük.- Feltűnést keltett, hogy az olimpiai bajnok Kovács Antal fogadására rendezett ünnepségen nem vett részt ...- Simon Péter képviselte a vállalat vezetését és engem, azért, mert neki van köze a szakosztályhoz, tehát ő érdemesült erre. Valamit tett a sikerért, s úgy éreztem tisztességesnek, hogy ne a vezérigazgató, hanem ő vegyen részt az ünnepségen.- Már a beiktatásakor azt mondta, hogy a sportlétesítmények szociális jellegűek, a dolgozók egészségét kell szolgálniuk.- Ezt a véleményemet ma is tartom. Kovács tiszteletére Ma este 19 órakor dr. Petz Ernő, a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság vezérigazgatója, valamint az Atomerőmű SE elnöksége fogadást ad Kovács Antal, az egyesület olimpiai bajnoka részére. Helyszín az ASE étterem.- Ugyanakkor információink szerint a rendelkezésre álló pénznek körülbelül tíz százaléka jutott a tömegsportra.- A sportéletnek véleményem szerint három szférája van, mert én éppen jelentőségénél fogva külön kezelem a gyereksportot, azt tartom a legfontosabbanak. Ha eldöntöttük, hogy mennyit fordíthatunk a sport támogatására - az már látszik, hogy ez az ösz- szeg nem fog növekedni, hiszen már az idén csökkent -, akkor az egészséges arányokat kell megtalálni.- Hogy a pénzről dönteni lehessen, ahhoz nekünk egy középtávú koncepciót kell kidolgozni. Először tisztán szeretném látni, hogy közvetlenül és közvetve, valamint milyen úton-módon, és mennyivel támogatjuk tulajdonképpen a sportot. Ebbe még azt is beleértem, hogy például a Neoton Kft.-nél dolgoznak sportolók.- A sportvezetésnek és az ASE elnökének le kell tennie az asztalra egy helyzetképet és egy koncepciót. Amikor az igazgatóság a koncepciót tárgyalja, akkor lehet dönteni például arról, hogy el fogjuk tolni az arányokat.- A sporttámogatásról is csak úgy lehet ésszerű döntést hozni, ha távlatban látjuk a helyzetet, ha tudjuk, hogy mit akarunk elérni. A változtatásokról - ha kellenek - nem lehet elemzés, analízis nélkül és azonnal dönteni, már csak azért sem, mert érvényes szerződéseink vannak a sportolókkal.- Nagyon ostoba döntés lett volna, ha egy olimpikont kinevelő sportágat tönkreteszek az év elején azzal, hogy kimondom; márpedig ennyivel nem támogathatjuk a versenysportot. Ha megvan a koncepció, azt végrehajtani is csak a fokozatosság elve alapján szabad. Kellő időt hagyva a sportegyesületeknek is a további lépésekre.- Csak ilyen körültekintés után lehet kimondani például, hogy focira ezután nem költünk húszmilliót, hanem csak mondjuk tizet. Nekik is időt kell hagyni arra, hogy eldöntsék, mit tudnak csinálni, megbeszélhessék a helyzetet azokkal a focistákkal, akiket idecsalogattak. Minden ilyen döntésnél egzisztenciális problémák is felmerülhetnek. A magam részéről azt is felvetettem, hogy egyesüljön a két csapat. Miért kell külön Paksi SE és ASE?- Fontosnak tartom a tá- gyalásokat a megvei vezetéssel és sportvezetéssel, annak eldöntésére, hogy egyáltalán milyen sportpolitika legyen a megyében és abban mi lehet a mi szerepünk, helyünk? Milyen célokért és hogyan tudunk együttműködni?- Megítélése szerint sok vagy kevés az a hárommillió forint, ami ebben az évben a tömegsportra jutott?- Ehhez az is hozzátartozik, hogy az előző évben csak nyolcszázezret kaptak, tehát sokszorosára nőtt a támogatás összege. Nem is kértek többet, mert nem tudnák elkölteni. Nem könnyű mozgósítani az embereket. Ez már ne az én feladatom legyen.- Dr. Ótós Miklós főorvos, a sportvezetők és az érdek- képviseletek már megígérték, hogy összeülnek és kidolgoznak egy koncepciót arra, hogyan lehetne itt a tömegsport-mozgalmat továbbfejleszteni. Ha kitalálták, mit akarnak tenni, és van rá igény, akkor igyekszem olyan irányba módosítani a támogatás arányait - akár az élsport rovására is -, hogy még jobban finanszírozhassuk a tömegsportot. Ihárosi Fotó: Kispál Mária A világ sportja Sydney Noel Barker ausztrál zsoké 12 napi, hosszantartó szenvedés után elhunyt a Sydney-i Prince of Wales kórházban. A kiváló lovas verseny közben egy szerencsétlen eséskor szerzett súlyos fejsérülést. A A hagyományos ausztráliai szavazáson a Borussia Dortmund játékosát, Ned Zelicet választották az év játékosává. A német olimpiai válogatott kapitánya büszke lehet a 10 ezer márka értékű díjra, hiszen ő az első olyan sportoló, aki az európai futballt játszó játékosok közül kapta meg ezt a címet. Hamburg Vogts: jöjjenek a fiatalok! Két hónappal a labdarúgó Európa-bajnokság után a német válogatott barátságos mérkőzést játszik a dánokkal. A találkozóra - amely a németek számára visszavágási lehetőséget jelent a svédországi döntőben elszenvedett 2:0-ás vereségért - szeptember 9-én kerül sor. Berti Vogts szövetségi kapitány már most edzőtáborba hívta azokat a játékosokat, akiket szerepeltetni kíván a mérkőzésen. Hét világbajnok nem áll a kapitány rendelkezésére: Klaus Augenthaler befejezte játékos pályafutását, Rudi Völler lemondta a válogatottságot, Lothar Matthäus, Thomas Hässler, Andreas Brehme sérült, Pierre Littbarskinak és Thomas Bertholdnak pedig csak Vogts távolabbi terveiben jut szerep. „A dánok elleni mérkőzéssel egy újabb szakaszt kezdünk, aminek a végén meg kell védeni világbajnoki címünket. Ezért új játékosoknak is bizonyítási lehetőséget szeretnénk adni a nemzetközi szereplésre" - mondta a kapitány. Az Európa-bajnok- ságra nevezett húsz labdarúgó közül tizenhárom, a világbajnoki címet nyert együttesből pedig csak nyolc szerepel a jelenlegi tizenkét tagú keretben. Rengeteg az új név, meghívót ka pott Ulf Kirsten, Christian Wörns (Leverkusen), Christian Ziege (Bayern München), Ralf Weber (Eintracht Frankfurt), Dariusz Wosz (Bochum), bár közülük már mindenki bemutatkozott a válogatottban. Az egyetlen újonc a 28 éves brémai Thomas Wolter, vele a csapat jobb oldalát kívánja erősítem Berti Vogts. A nagy visszatérő Olaf Thon (Bayern München), aki utoljára két éve az angolok ellen játszott a nemzeti tizenegyben. A kapitány elképzelései szerint Guido Buchwald lesz a liberó, a kapusposzton pedig valószínűleg Andreas Köpke (Nürnberg) váltja fel Bodo Ilgnert. Rudi Völlerről, aki hivatalosan október 14-én Mexikó ellen búcsúzik a válogatottól, Vogts így nyilatkozott: „Nagy szükségünk van egy jó csatárra és ha yöller két év alatt Marseüle-ben 25 gólt fog rúgni, akkor visszahívom a csapatba". A szövetségi kapitány egyébként sem mond le végleg a harmincas éveiben járó profikról. „Ha én úgy látom, hogy a ßatalok nem válnak be, akkor természetesen visszahívom a tapasztaltabb játékosokat" - közölte. Asztalitenisz Duna A hét végén rendezik meg Szekszárdon a Duna Kupa női asztalitenisz-versenyt, melyről már tegnapi számunkban is írtunk. Ott egy sajnálatos bakit követtünk el, ugyanis a Cseh és Szlovák SZK-ban lévő Topolcsányt román csapatnak tituláltuk. Mai írásunk másik apropója az, hogy időközben megkapKupa tűk a torna részletes menetrendjét: Szombat, 10 óra: HSE-Komperdell, Orosháza- Topolcsány, 12 óra: HSE-Bra- tislava, Orosháza-Komper- dell, 17 óra: Topolcsány-HSE, Komperdell-Bratislava. Vasárnap, 9.30 órától: Komperdell-Topolcsány, Orosháza-Bratislava. 12 óra: Eredményhirdetés. VII. kosárlabda Atom Kupa Négy csapat Pakson Alig fejeződött be a háromnapos ökölvívóverseny Pakson, az Atomerőmű SE csarnokában péntektől már a labda veszi át a főszerepet. Négy csapat részvételével itt rendezik meg a VII. Nemzetközi Férfi Kosárlabda Atom Kupát. A vasárnapig tartó küzdelemsorozaton egy ciprusi válogatott és a Kolozsvár együttese mellett a Videoton, valamint a házigazda Atomerőmű SE alkotja a mezőnyt. A kolozsváriak, mint a kupa védői lépnek majd pályára, hiszen tavaly ők bizonyultak a legjobbnak. Hogy ezúttal milyen erősségű gárdával érkeznek, az majd az első Videoton elleni mérkőzésen derül ki. Az viszont biztos, hogy nem lesz köztük egyik tavalyi legjobbjuk, az a több mint 220 centi magas center, aki nagyban hozájárult akkori győzelmükhöz. Ő azóta Belgiumban dobálja a pontokat. Ettől függetlenül idén is a kolozsváriak a fő esélyesek az Atom Kupa megnyerésére. Annál is inkább, mivel a két hazai csapat messze van még csúcsformájától. Legalábbis ezt látszik alátámasztani az elmúlt heti szereplésük a zalaegerszegi Göcsej-kupán. A 12 csapatos tornán az ASE 10, a Videoton pedig utolsó, 12. helyen végzett. Egymás elleni mérkőzésüket szoros meccsen Juhász Sándor együttese nyerte. Remélhetően egy héttel a bajnokság kezdete előtt jobb játékot láthatunk tőlük, különösen az ASE-tól. A mezőny 4. tagja Ciprus, az eddigi tapasztalatok alapján nem szólhat bele az elsőségért folytatott harcba. Az első labdafeldobásra pénteken kerül sor, a nyitómeccset a Kolozsvár a Videotonnal vívja 17 órakor, majd a nap második találkozóján az ASE a Ciprussal mérkőzik 19 órakor. Szombaton 17 óra: Vi- deoton-Ciprus, 19 óra: Ko- lozsvár-ASE, majd vasárnap 9.30 óra: Kolozsvár-Ciprus, illetve 11 órakor ASE-Video- ton. Az eredményhirdetésre 12.30 órakor kerül sor. Medgyesy Jól fizet a sport Nagy-Britanniában Jól jövedelmező üzletág a sport Nagy-Britanniában: a „termelés" öt év alatt 48.2 százalékkal nőtt és most már a GDP 1.7 százalékát adja - ez derül ki a londoni Henley Centre független gazdaságkutató intézet friss tanulmányából. A sporttal kapcsolatos termelési érték - ebbe beletartozik a belépőjegyektől, a reklámbevételektől a sportszereken át a lelátón eladott virsliig minden - 8.27 milliárd font (mintegy 16 milliárd dollár) évente. Öt évvel ezelőtt 5.58 milliárd font volt ez az érték. A sport tehát sokkal gyorsabban növelte termelését, mint a brit gazdaság egésze. Az 58 millió lakosú országban a fogyasztók immár évi 9.75 milliárd fontot (több mint 19 milliárd dollár) költenek évente sportra és sporttal kapcsolatos árukra, szolgáltatásokra (ez a kereskedelmi árréssel több, mint az előző adat, a teljes fogyasztói kiadásból 2.84 milliárd font a sportfogadás részesedése). A sportban és a sporttal kapcsolatos szakmákban öt év alatt 376 ezerről 467 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, miközben országosan több mint kétszeresére emelkedett a munkanélküliség. A sportból a brit kormány évi 3.56 milliárd font (mintegy 7 milliárd dollár) adóbevételre tesz szert - ez az összes adó 1.8 százaléka, miközben maga évente mindössze 533 millió fontot (1 milliárd dollárt) költ támogatásra. A brit sporttanács ezek után azzal az érvvel akarja több támogatásra bírni a kormányt, hogy akkor az államkassza is többet kereshetne a sporton, hiszen a jelek szerint a brit sportban viszonylag csekély befektetés is gyorsan és sokat hoz a konyhára. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) január 22-24-i ülésén Dzsakar- tában fog dönteni Katrin Krabbéék, a doppingolt német futónők ügyében. Moszkva Munka nélkül van Jevgenyij Gomelszkij, a női kosárlabda válogatott edzője, aki Barcelonában együttesével aranyérmet nyert. Utódját, Anato- lij Miskint ugyanis még az olimpiai játékok kezdete előtt kijelölte a szövetség. •k Eladó az 1980-as olimpia területe 480 000 dollárért - jelentette be az orosz főváros polgármestere, Konsztantyin Bu- ravljev. Ez magába foglalja az Olimpiai stadiont, a hatalmas uszodát és egy sportcsarnokot. „Hirtelen halál" a futhallpályán A jövő év márciusában rendezendő junior (20 éven aluliak) labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottsága megnevezte azt az öt várost, ahol a korosztályos csúcstalálkozó mérkőzéseit lebonyolítják. Eszerint Sidney, Brisbane, Melbourne, Adelaide és Canberra ad otthont a finálé találkozóinak. A résztvevő 16 válogatottat négy négyes csoportba osztják és az első két helyen végzettek jutnak tovább a negyeddöntőbe. Érdekesség, hogy a legjobb nyolc között zajló mérkőzésektől kezdve már új szisztéma szerint fejezik be a 90 perc után döntetlenre álló ösz- szecsapásokat. A profi jégkorongból ismert megoldást átvéve az úgynevezett „hirtelen halál" következik, vagyis addig folytatódik a játék, amíg valamelyik csapat gólt szerez. Az ausztráliai világbajnokságra eddig 12 nemzet junor válogatottja vívta ki a részvételi jogot. Portugália, Ausztrália, Mexikó, az Egyesült Államok, Törökország, Norvégia, Anglia, Oroszország, Németország, Brazília, Uruguay és Kolumbia korosztályos nemzeti együttese. Solar Ironman '92, Nagyatád II. Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság A hét végén ezúttal Nagyatádon rendezték meg a „vasemberek" klasszikus erőpróbáját, melyen összesen 3.8 km-t kellett úszni, 180 km-t kerékpározni, valamint a maratoni távot, 42,195 km-t futni. Ráadásul a közel 100 versenyzőt számláló triatlonos mezőnyt nem csak a rek- kenő hőség, hanem a kerékpáros távon az igen nagy ellenszél is alaposan próbára tette. Ennek is betudható, hogy sokan feladták a küzdelmet, a távval még csak megbirkóztak volna, de az elemekkel már nem voltak képesek felvenni a harcot. Tolna megyéből négyen rajtoltak, s végül hárman értek célba. A felnőtt kategória eredményei; 18. Lippai Zoltán (Pátria Triatlon Klub, Paks) 10:41:58, 25. dr. Szabó Péter (Kreátor Kft.) 11:14:08, 36. Berta Tibor (Sportolna Triatlon és Futó Klub) 13:00:43. Labdarúgó NB I. Váci botlás Pécs-Békéscsaba 2-0 (0-0). Pécs, 5000 néző. V: Hartmann. G: Medgyes a 47., Ulveczki a 66. percben. BVSC-Vasas 0-1 (0-0). Szőnyi út, 4000 néző. V: Molnár L. G: Nagy a 78. percben. Veszprém-Videoton 2-1 (2-0). Veszprém, 5000 néző. V: Kiss G. G: Szurgent az 1., Le- hota a 37:, illetve Sallói a 83. percben. Diósgyőr-Vác 2-1 (0-0). Diósgyőr, 10 ezer néző. V: Huták. G: Szvisztun a 65., Tóth a 82., illetve Füle a 71. A másik négy bajnoki találkozó lapzárta után fejeződött be.