Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-22 / 224. szám

1992. szeptember 22. TÁJOLÓ KÉPÚJSÁG 5 „Aki rosszabb a magyaroknál" Egy román—magyar­európai mint Magyarországon beván­doroltnak érezném magam, itt azonban egy pillanatig sem volt idegenségérzetem, nem a gyökereimet téptem ki, ami­kor eljöttem Romániából.- Ma Magyarországon sem ritka az etnocentrikus, ide­gengyűlölő szemlélet...- Énnek a pesszimista újságírás az oka, amely pró­bálja belesulykolni az embe­rekbe, hogy a magyarság vég­veszélyben van. A társada­lomba beidegződött, hogy va­lami azért jó, vagy rossz, mert magyar, vagy nem magyar, román, vagy nem román. A nemzetieskedés pedig min­denkit visszavet. Amint alka­lom van, a nemzeti hős jön és „facsar".- Min dolgozik mostaná­ban?- Azzal indultam el Erdély­ből, hogy nem leszek hűtlen az erdélyi problémához. Tisz­tában voltam, vagyok azzal, hogy itt, Magyarországon többet tudok használni. Fő­ként fordítok, az első munkám a Ceausescu-per szövege volt a tévé számára: Dolgozom a Limes című nemzetközi lap­szemlének a román sajtóból, lefordítottam Tóth Sándor: Je­lentés Erdélyről című könyvét románra. Tőkés László rám bízta a „Temesvár ostromá­nak" fordítását, és tervbe van egy Bibó tanulmány tolmácso­lása is. Ezen kívül szándé­komban volt írni egy könyvet a tíz éves székelyföldi tartóz­kodásomról, arról hogy Er­délyben szellemi-erkölcsi ge­nocídium folyik mindenféle kisebbség ellen, de közben rá­jöttem, hogy ez Európát már nem érdekli. így visszaemlé­kezéseimet fogom megírni, amely azt a célt szolgálná, hogy az itteni magyarság, és Európa figyelmét felhívjam arra, hogy a Kárpátokon túl egészen másfajta szellemiség uralkodik, hogy a románok­kal, az európai szóhasználat szerint, nem lehet tárgyalni. Tóth- Eleinte tartottunk a kö­zönség reagálásától, azonban reménykedtünk abban, hogy a jazznek, és a hagyományos egyházi zenének is sikerül megnyerni a hallgatóság azon rétegeit, amelyek egyébként elutasítanák ezeket a műfajo­kat. Rendkívül jó érzés volt hallani a templomba járók dí­cséretét, akik azt mondták, ilyen szép zenét még nem hal­lottak, és azokat a fiatalokat is, akik a templom előtt csodál­koztak, honnan jön ez a jó muzsika.- Van ennek a műfajnak ha­gyománya?- Nem új a dolog, Duke El­lington több jazz misét írt, és Latin-Amerikában is szület­tek már hasonló zeneművek. Nekünk azonban figyelembe kellett vennünk azt is, hogy ezt a misét Magyarországon fogjuk bemutatni. Ezért kon­zultációkat folytattam egy teo­lógussal is, hogy a zene minél jobban illeszkedjék a katolikus liturgia rendjébe.- Ón ismeri a szakmát: mi az oka annak, hogy a hazai jazzélet állóvízhez hasonlatos?- A magyar jazz túlságosan fővároscentrikus, a vidéki kluboknak, művelődési há­zaknak egre kevesebb pénzük van a műfaj kedvelői igényei­nek kielégítésére. Ez mindig is veszteséges vállalkozás volt. Azok az emberek is inkább a saját ügyükkel vannak elfog­lalva, akiknek hivatalból a jazz utánpótlásáról kellett volna, vagy kellene gondos­kodni. Pedig rengeteg tehet­séges muzsikus van az or­szágban - fellépési lehetőség nélkül. Tóth Innen­onnan Szekszárdon, a Mű­vészetek Házában ma 19.30-tól Klaus Crist- hardt ' Kratzenstein (Ausztria) orgonakon­certje.. Műsoron Bach, Beethoven, Buxtehude, Mendelssohn művek szerepelnek. ♦ Pakson, a művelő­dési házban szeptember 25- én, délután 5 órai kezdettel a természet- gyógyász klub évad­nyitó összejövetelét tartja, melyen megbe­szélik a további prog­ramokat, terveket. A művelődési házban ismét vásári hét lesz: ma 10-től 18 óráig még tart a műszaki vásár, és 23-tól 26- ig naponta 10-től 18 óráig bútorvásárra láto­gathatnak el az érdeklő­dők. Októberben indul­nak ngol, orosz, német, olasz, francia kezdő, kö­zéphaladó és haladó szinten gyermekeknek és felnőtteknek- nyelv- tanfolyamok. Októberi előzetes: A Temesvári Csiky Ger­gely Színház művészei vendégeskednek Pak­son október 8-án, ami­kor este 7 órakor Csiky Gergely: Buborékok című vígjátékát mutat­ják be. Tehetségek márpedig vannak A kulturális mecenatúra je­lenlegi körülményei közt egy nem kimondottan nyere­ség-orientált muzsikának kia­dót találni nem könnyű fel­adat, legyen az bármilyen ní­vós alkotás. Erre a kilátásta­lannak tűnő feladatra vállal­koztak a szekszárdi jazz mise szerzője és előadói, próbálko­zásukat siker koronázta. Az előadók szekszárdi, amatőr­feltételek mellett működő ze­nészek, énekesek, egy kivétel­lel, aki nem más, mint Tomsits Rudolf, a mise szerzője és hangszerelője, a hazai jazzélet egyik főszereplője.- Miért éppen Szekszárdra esett a választása?- Személyes ismeretség köt ide Pecze István, a Szekszárd Big Band vezetője révén, más­részt ebben a városban adot­tak a feltételek egy ilyen pro­dukció létrejöttéhez. A big band ugyanis az ország egyik legjobb ilyen zenekara.- Nem próbálkoztak más kia­dóknál?- Ma a lemezkiadó cégek csak azokkal a zenekarokkal kötnek szerződést, amelyektől egyértelműen nyereséget vár­nak, és mi sajnos nem tarto­zunk ezek közé. A Magyar Rádió is szándékozott felvé­telt készíteni a zenei anyagról, azonban ezt is saját eszközök­kel kellett megoldanom.- Milyen volt a mise fogadta­tása? Gelu Pateanu, magyarul „Gyalu", fiatalabbaknak „Gyalu bácsi", hatvannyolc éves román író, költő, műfor­dító. Román, illetőleg magyar, irodalmi nyelvünket irigylésre méltó tisztasággal beszéli, verseit ma már inkább magya­rul írja. A magyar irodalom első számú, el nem ismert ro­mán műfordítója. 1979-ben távozott önként a román fővá­rosból, azt mondták neki, rosszul választotta meg a ba­rátait. Nos, a barátai szívesen fogadták, tíz évet töltött egy Hargita megyei székely falu­ban. 1990 óta Budapesten él, Szekszárdra a szüreti fesztivá­lon lezajlott írótalálkozó al­kalmából látogatott.- Mennyiben érzi magát románnak?- Ez összetett kérdés. Az ember beleszületik az etni­kumába, az is igaz, hogy az etnikai hovatartozás akadá­lyozza egy darabig saját egyéni világnézete kialakulá­sában, de Jia igénye van erre, könnyen előfordulhat, hogy differencia áll be az egyén és az etnikum között. Nálam ez az eset áll fenn.- Az említett differenciát a politikai kizárás vonta maga után?- A politikai kizárás már késő volt. Az én személyisé­gem az apám szellemi-erköl­csi befolyása alatt alakult ki, aki jogász volt, tőle tanultam, hogy az igazság tisztázása kell, hogy legyen az ember etikai alapállása. Ehhez járult az anyámtól örökölt irtózat mindenféle szennytől. A csa­ládunknak sok nyelvű könyv­tára volt. A szakirodalom ta­nulmányozása közben jöttem rá arra, hogy a magyar és a román álláspont általában el­térő, és én kételkedő termé­szet vagyok. Kénytelen vol­tam belátni, hogy például a dáko-román kontinuitás ese­tében az ellentábornak van igaza. Apám e mellett politi­kus is volt, és ki kellett ábrán- dulnia Nagy-Romániából, A szimpózium egyetlen román résztvevője amikor bebizonyosodott, hogy az uniót nem csak az er­délyi magyarok, hanem az er­délyi románság körében .is ki­ábrándulás követte.- Ez elég volt a nemzeti­sége elutasításához?- A leválási folyamat na­gyon régi bennem, még gye­rekkoromban ellenkezésbe kerültem egész népem belé- sulykolt magatartásával. Küzdöttem ellene, az ember nem szeret renegáttá válni, megjegyzem, sohasem tartot­tam magam annak. A lebom­láshoz hozzájárult az általá­nos román korrupció, amelybe beleszülettem. A ro­mán értelmiségi réteg nagyon hamar a politika szolgálatába állt, én ezt nem tudtam elfo­gadni. Érzelmileg egyformán kötődtem a magyar és a ro­mán múlthoz, a román társa­dalom mindezt nem tudta le­nyelni tőlem. A legjobb eset­ben eltévelyedettnek, de többnyire belső ellenségnek tartottak. „Rosszabb vagy a magyaroknál" - mondták.- Hogyan fogalmazná meg a hovatartozását?- A neveltetésem folytán európai lettem, elsőként min­dent általános emberi szem­pontból nézek. Költészetem sem román jellegű.- Nem hiányzik az anya- nyelv?- Érdekes, de nem. Máshol, Megjelent Les Standiford: Fer­tőzés. Akár a holnapi új­ságban is olvashatnánk a katasztrófáról, ame­lyet egy nemzeti park­ban előidézett környe­zetszennyeződés oko­zott. * Az AGRICOLA gaz­dakönyvek kiadójának gondozásában jelnt meg Dobray Endréné dr.: Tele a kamra című könyve, mely a dunszto- lás, a befőzés, a savanyí­tás, a fagyasztás, verme- lés tudományába avatja be az olvasót. * Egely György: Gömbvillám. A kulcs a negyedik dimenzióban van? * Jack London: Kaland. Egy ma még talán ke­vésbé ismert, remek ka­landregényt vehet ke­zébe az olvasó. * Dr. Karai János: Ker­tészeti kisgépek a ker­tekben és kisgazdasá­gokban - a Műszaki Könyvkiadó legújabb kötete. (A könyveket a szekszárdi Kossuth Könyvesboltban vehetik meg). Háttérrádiózás Szépen szól a zene Az ember meghalja az óra­csörgést, s a következő moz­dulattal már nyúl is a rádió gombja felé, hogy a reggeli hírműsorból megtudja, mi tör­tént a nagyvilágban. S, meg is tudja. Ha valaki az Esti Kró­nika, s a reggeli hírműsor ide­jén körülbelül egy órát beszél­teti a „zajdobozt", akkor min­den lényeges politikai ese­ményről, és őt érintő parla­menti, vagy kormánydöntés­ről, jogszabályról, krimiről ér­tesülhet. Közben szól a zene. Egy hét némileg tudatos hallgatás után bizton állítható, hogy a hír- és a belpolitikai magazinműsorok „háttérze­néi" igényes válogatások. A tévével ellentétben, ahol mintha minden nap reggeltől estig ugyanazok a klippek mennének, ugyanazzal az el­viselhetetlenül zajos antizenével, a rádió kellemes és változatos hangfüggönyt je­lent hétköznapjaink hátteré­ben. A minden napos hallgató akár készülhet is arra, hogy az adott napon milyen zenéket hallhat, mert egy-egy műsor­vezetőhöz megbízható, ám különböző ízlésű zenei szer­kesztő „tartozik". Lehet pél­dául tudni, hogy szerdánként a hatvanas évek nagy és zenei­leg is színvonalas „slágerei" hallhatók, s közöttük a legú­jabb felvételek, de nem az „an- tizene" kap helyet. Az egyéb napi háttérzenei kínálat is igen változatos. Egyszerűen nem igaz, hogy kiszorítja az „amerikai kul- túrmocsok", például a népze­nét. Sőt, szinte minden nap megtalálhatja az érdeklődő nemcsak a. kimondottan nép­zenével foglalkozó műsorok­ban - ilyenek is vannak szép számmal -, hanem összeállítá­sokban is a az autentikus nép­dalt, a modem feldolgozásút, egészen a népzenei ihletésű és színvonalú műdalokig. Az elmúl hét „hangfüggö­nyére" a szokásosnál jobban odafigyelve, arra, hogy mi is hallatszik a háttérből, talán csak a magyarnóta és az ope­rettkedvelők kevesellhétték a műfajt. -i­Tv-napló * Tamási Áron szülőföldjén Már csak Erzsi nénit és Ferenc sógort találta Farkaslakán Czigány Zoltán, aki szép filmben idézte fel, embereivel együtt, azt a tájat, ami nemcsak szülőföld volt Tamási Áron számára, hanem egész világ. Az életműben alig van egy-két bekezdés, amit ne ez a Nyikó menti kis falu sugallt volna, még az. Amerikában töltött három esztendő emlékeit is Far­kaslaka tarkítja, s maga is mindig büszkén vállalta világiro­dalomba emelt szülőföldjét: „Van nekem egy falum. Né­melykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos es­tén, szomorú-mókás mese után fogant engem." 1966. május 26-án halt meg, ekkor már mint budapesti la­kos, de ide tért vissza, igaz, az akkori román hatóságok mintha tartottak volna a nagy halottól, meg akarták akadá­lyozni, hogy sírja Farkaslakán domborodjék. Ismerős táj, annak is, aki soha nem járt a kis székely falu­ban, s ismerősök az emberek is, akikkel már találkoztunk az Ábel-történetekben, novellák százaiban. így is üdvözöltük őket Czigány Zoltán hatásos filmjében, s rögtön feltűnt, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, mint Tamási hősei. Ugyanazt és ugyanúgy. Tisztán, tagoltan, szabatos monda­tokban. Ferenc sógor elmondta, hogy a lakodalomban meg- ittasodván, másnap nem mert az író úr elébe kerülni, de az csak annyit mondott, énekelje el, amit az éjjel hallott tőle. No, így nem lehet énekelni, mondá Ferenc sógor, mire legott hozatott egy üveg fenyővizet, mire Ferenc sógornak is meg­jött á kedve, még annyi esztendő után is rázendített a dalra. Ahogyan ezt elmondta, pontosan szerkesztett novella, akár Tamási is írhatta volna. Tanúi vagyunk, hogy napjainkban eresztékeiben lazul meg a magyar nyelv, a mondatszerkezet suta, a szavak na­gyon gyakran nem a megfelelő helyen állnak, még az sem mindig világos, mit kell értenünk rajtuk. Hallgatva ezt az élvezetes szólást, akaratlanul is arra gondoltunk, hogy né­hány képviselőnk is vehetne beszéd- és értelemgyakorlatból órát Ferenc sógortól. Ártatlan játék? Komis Mihály játszik. Videóval játszik, felvesz ezt is, azt is, lassítja, gyorsítja a képet, megállítja, elidőz egy pillanat­nál, mert gyanús neki egy mozdulat, a politikus hajviselete, nyakkendője, önfeledt gesztusa. Milyenis volt, amikor elő­ször ült össze az új parlament? Ilyen. Sokan már nincsenek is a képviselők között, mások megváltoztak, egyébként is elmúlt az ünnep, mindenki új szerepben jelenik meg. Ártat­lan játék? Nem is olyan biztos. Hajdanában az uralkodók hermelinpalástot öltöttek, koronát tettek fejükre, így hagy­ták magukat az utókorra, a többit elvégezték a hivatalos tör­ténetírók. Ha XIV. Lajosról, Ferenc Józsefről videófelvételek készülnek, ma egészen másnak látnánk őket, talán még em­beribbnek is. A technika a leleplezés eszközévé vált, ha a felvétel elkészült, utólagos magyarázkodásnak helye nincs, amire a napokban láthattunk példát. A Pofosz elnöke azzal mentegetőzött, hogy szavait eltorzítják, a kaszásdűlői MDF fórumon nem tette azt a bizonyos botrányos kijelentést. A videófelvétellel azonban nem lehet vitázni, tessék, ország, világ láthatja, akár tetszik, akár nem. Kornis Mihály videojátéka másként leplez le. Nincsenek trükkjei, nem akar beugratni senkit, csak egyszerűen kime­revíti a képet, s bármeddig lehet tanulmányozni egy gesz­tust, egy arcvonást, vagy mesterkélt pózt. Az emberről levá­lik a szerep, s megjelenik ő maga, leplezetlen valóságában. Például Hitler, maradjunk csak távolibb példánál. Jókedvé­ben tánclépésben ugrándozik a berchtesgadeni teraszon, de a következő pillanatban már mereven áll, s ahogy a távolba néz, tudjuk, azt kutatja, kit kell még kiirtani. A következő pillanatban meg is jelenik az udvari hóhér Himmler szemé­lyében, s Kornis elmés magyarázatot fűz szokatlan frizurá­jához, az élénk gesztushoz, amivel szavait kíséri. Oregapáink mielőtt elmentek a fotográfushoz, kiöltöztek, majd beültek a műoszlopok közé, vagy megkérték a mes­tert, hogy fejüket ragassza a lovon vágtató huszár nyakára, az otthoniak pedig azt hitték, hogy a szegény baka örökké lovon flangirozott. A világ ma egyszerűbb lett, egy szé- gyellnivaló mozdulatot sem lehet eltitkolni. Vagy éppen ez­zel lett bonyolultabb? Ki tudja. Csányi László Orgonamuzsika Az orgonamuzsika hasonlóan hódító, mint a virág illata. Erről győződhettünk meg nemrégen egy vasárnap délután a szek­szárdi evangélikus templomban a Németországból érkezett Herbert Wulf - képünkön - és Kinczler Zsuzsanna közös kon­certjén. Az előadott művek a templom orgonája keletkezésé­nek idejéből valók voltak, s néha három sőt négy kézre volt szükség interpretálásukhoz, így valódi zenei csemegét, s párat­lan élményt kaptak a díjtalan belépés jogával élő zenebarátok.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents